Kirov meggyilkolása

Szerző: Tarján Tamás

„Meg kell erősítenem, hogy Kirov meggyilkolásának körülményei mindmáig számos olyan megmagyarázhatatlan és rejtélyes dolgot rejtenek, melyek szigorú vizsgálatot igényelnek. Okunk van arra gyanakodni, hogy Nyikolajevet, Kirov gyilkosát valaki éppen azok közül segítette, akiknek a feladata Kirov védelme volt.”
(Nyikita Hruscsov)

Leonyid Nyikolajev 1934. december 1-jén lőtte le a Szmolnij épületében Szergej Mironovics Kirovot, a Szovjet Kommunista Párt leningrádi szervezetének elnökét. Kirov meggyilkolásának kitervelőit a mai napig nem sikerült egyértelműen beazonosítani, ugyanakkor a gyanú egyértelműen Sztálinra és az NKVD-re terelődött, hiszen a merénylő a diktátor legfőbb riválisát „tette el láb alól”, akinek a halála remek ürügyet szolgáltatott a később meginduló nagy tisztogatáshoz.

Kirov – eredetileg Kosztrikov vezetéknévvel – 1886-ban, az oroszországi Urzsumban látta meg a napvilágot. A fiú szegény családba született, rokonainak köszönhetően azonban Kazanyban folytathatta középiskolai tanulmányait, ahol hamarosan a marxista eszmék befolyása alá került. A későbbi politikus 1904 során belépett az Oroszországi Szociáldemokrata Pártba, szerepet vállalt az 1905-ös orosz forradalomban, politikai meggyőződése miatt pedig később több alkalommal is bíróság elé került. Kosztrikov később a mai Azerbajdzsán területére költözött, ahol mintegy másfél évtizedet töltött; itt érte őt az 1917-es forradalom, és ugyancsak itt harcolt az orosz polgárháborúban Gyenyikin fehér tábornok ellen.

A kommunista politikus a Kaukázusban szoros barátságot kötött Ordzsonikidzével és Mikojannal, az ő oldalukon pedig az azerbajdzsáni pártszervezet egyik meghatározó alakja lett. Ekkor vette fel egyébként a Kirov nevet is. A férfi a Lenin halála után zajló pártharcokban aztán ügyes taktikusnak bizonyult, ugyanis Sztálin mellett foglalt állást, ennek köszönhetően pedig 1926-ban a Kaukázus vidékéről az egykori cári fővárosba, Leningrádba tehette át székhelyét. Kirov lojalitása nyomán elnöki pozícióba emelkedett, majd a párt Központi Bizottságába is bekerült, Sztálin azonban idővel meglepetéssel konstatálta, hogy pártfogoltjából veszélyesnek tűnő vetélytárs lett.

Kirov népszerűségének titka nagyrészt abban rejlett, hogy mérsékeltebb irányvonalat képviselt a sztálini diktatúrával szemben, így például egyike volt azoknak, akik 1932-ben megakadályozták a rendszert bíráló Martemjan Rjutyin kivégzését. A politikus később is gyakran járt közben a pártellenzékkel szembeni enyhébb bánásmód érdekében, és kellő befolyással rendelkezett ahhoz is, hogy a leningrádi éhínség alatt a katonaság raktáraiból töltse fel a város üzleteit, amiért Sztálin és Molotov később népszerűséghajhászással vádolta meg őt.

Népiesen szólva „a kutya itt volt elásva”, hiszen miközben Kirov támogatottsága meredeken emelkedett, a Szovjetunió első embere egyre népszerűtlenebbé vált: ez a párt 1934. évi kongresszusán is egyértelműen megmutatkozott, ahol a Központi Bizottság tagjainak megválasztásakor a leningrádi elnök mindössze 3, míg Sztálin 292(!) ellenszavazatot kapott. A grúz származású főtitkár emellett Kirov orosz származására is féltékeny volt, hiszen a riválisaként kezelt politikus azzal behozhatatlan előnyre tett szert vele szemben, úgy a pártban, mint a közvélemény előtt. A diktátor a pártkongresszus után ellenérzése dacára feltűnően jó viszonyt igyekezett ápolni elvtársával, így például Moszkvába hívta Kirovot, hogy az mellette dolgozhasson (ezzel egy időben pedig állandóan szem előtt legyen). Sokak szerint a leningrádi pártvezér halálos ítélete azután született meg, hogy ellenszegült Sztálin kérésének.

Kirov meggyilkolásának ismert előzményei, körülményei és következményei egyébként mind azt a teóriát látszanak alátámasztani, hogy az 1934. december 1-jén végrehajtott merénylet szálai a legmagasabb körökig vezettek. A gyilkos, Leonyid Nyikolajev ugyanis – maga is egykori párttag – régóta a szovjet titkosszolgálatok látókörében volt, nem beszélve arról, hogy 1934 során egy októberi napon már kísérletet tett arra, hogy a Szmolnijban – a politikus munkahelyén – megölje Kirovot. Bár a biztonsági szolgálat emberei az első próbálkozás során leleplezték Nyikolajev szándékát, a férfi valamilyen rejtélyes oknál fogva mégis szabadon távozhatott, nem sokkal ezután pedig a leningrádi pártelnök testőrségét – moszkvai utasításra – mindösszesen 4 főre redukálták. Ez az intézkedés – ha szándékos volt, ha nem – jelentős szerepet játszott Kirov december 1-ji meggyilkolásában, hiszen miután Nyikolajev – második alkalommal is – keresztüljutott a biztonsági szolgálaton, az épületben egyszerűen megkereshette, majd – senki által sem zavartatva – kivégezhette védtelen áldozatát.

Kirov halálát természetesen Sztálin „megrendülten” fogadta, és deklaráltan mindent megtett annak érdekében, hogy felderítse a bűneset hátterét, ami már csak azért is gyanúra ad okot, mert a „nyomozás” idővel fékevesztett vérengzésbe torkollott. A szovjet lapok néhány nap után már arról cikkeztek, hogy a pártfőtitkár személyesen hallgatta ki a politikus gyilkosát, ezáltal pedig meggyőződött arról, hogy a gyilkos fegyvert – minő véletlen! – éppen Sztálin ellenzéke adta Leonyid Nyikolajev kezébe. Hogy valóban így volt -e, természetesen sohasem derült ki, hiszen az NKVD roppant következetes módon likvidált és eltüntetett mindenkit, aki csak információval rendelkezhetett a merényletről. A „vizsgálat” során nem csak Nyikolajevet, de feleségét, családtagjait és állítólagos megbízóit is meggyilkolták, vagy munkatáborba zárták, idővel pedig eljutottak Sztálin legfőbb ellenlábasáig, Trockijig, aki ebben az időben már elhagyta a Szovjetuniót; az ő személye ideális volt ahhoz, hogy egy állítólagos fasiszta összeesküvést kerekítsenek ki a merényletből.

A „nyomozás” előrehaladtával aztán „véletlenül” a pártfőtitkár szinte összes pártbéli, közigazgatásbeli, vagy hadseregen belüli ellenfelének neve felmerült az összeesküvők között, ennek következtében – vagy inkább ennek ürügyén – pedig 1936–38 között Sztálin mindhárom szervezetben esztelen tisztogatást hajtatott végre, ami megközelítőleg 1 millió áldozatot követelt. A szörnyű vérengzésekkel a diktátor voltaképpen minden lehetséges riválisát és ellenlábasát – gyakorlatilag egész ellenzékét – megsemmisítette, így aztán perdöntő bizonyítékok nélkül is meglehetősen valószínűnek tűnik, hogy a Kirov elleni merénylet a sztálini politika egyik legszörnyűbb felvonásának megrendezett előjátéka volt.