2017. március 24.

1939. február 16. | Teleki Pál másodszor alakít kormányt

Szerző: Tarján M. Tamás

„Főméltóságú Úr!
Szószegők lettünk – gyávaságból – a mohácsi beszéden alapuló örökbéke szerződéssel szemben. A nemzet érzi, és mi odadobtuk becsületét. A gazemberek oldalára álltunk – mert a mondvacsinált atrocitásokból egy szó sem igaz! Sem a magyarok ellen, de még a németek ellen sem! Hullarablók leszünk! A legpocsékabb nemzet. Nem tartottalak vissza. Bűnös vagyok.”
(Teleki Pál búcsúlevele)

1939. február 16-án alakította meg második kormányát gróf Teleki Pál, aki öngyilkosságáig, 1941. április 3-áig irányította Magyarországot.

Miután Teleki az első „királypuccs” után abba a gyanúba keveredett, hogy támogatta IV. Károly (ur. 1916-1918) visszatérését, kénytelen volt lemondani a miniszterelnökségről, majd ezután hosszú évekre ki is vonult a politikai életből. A konzervatív nézeteiről híres gróf csak 1938 tavaszán, az Imrédy-kormány vallás- és közoktatásügyi minisztereként vállalt újra szerepet az ország vezetésében, miután pedig a fent említett miniszterelnök vezéri ambíciói – egy német, vagy olasz mintájú tömegpárt kiépítésének szándéka – miatt megbukott, Horthy Telekit kérte fel a kormányalakításra.

A földrajztudós nehéz helyzetben vette át a kormányrudat, ugyanis az addig monopol helyzetet élvező kormánypárt Imrédy Béla törekvései miatt két frakcióra szakadt, ez pedig a rendszer stabilitására nézve is komoly fenyegetést jelentett. Az egyetlen kiútnak az látszott, hogy Teleki megtartja elődje minisztereinek túlnyomó részét, közben azonban azon munkálkodik, hogy fokozatosan csökkentse a Németország erősödésével fokozódó szélsőjobboldali nyomást. Teleki Pál  második kormányának munkáját lényegében az a küzdelem foglalta keretbe, amit a Nyilaskeresztes Párt és az Imrédy Béla által 1940-ben megalapított Magyar Megújulás Párt térhódítása ellen vívott.

A fent felvázolt kedvezőtlen helyzet kiválóan megmutatkozik abban, hogy hazánk még 1939 februárjában csatlakozott az Antikomintern Paktumhoz, Teleki Pál kormányzásának első hónapjaiban pedig kihirdetésre került a második zsidótörvény, aminek előkészítésében a miniszterelnök is jelentős szerepet vállalt. A szélsőjobboldal előretörését jelzi a korszak utolsó – 1939 pünkösdjén megrendezett – választása, ahol a korábbi betiltások és az anyagi téren teremtett nehézségek ellenére a Nyilaskeresztes Párt kiemelkedő eredményt ért el, és nem csak a baloldali ellenzéket szorította háttérbe, de a Független Kisgazdapártot is végzetesen meggyengítette. 1939-ben hivatalosan is Hubay Kálmán és a börtönben raboskodó Szálasi Ferenc pártja lépett elő a legnagyobb ellenzéki erővé, tehát az addigi szociáldemokrata – zömmel a munkások helyzetére vonatkozó – követeléseket ők tűzték zászlajukra, amivel az 1940-es esztendőre elérték népszerűségük csúcsát.

A Teleki-kormánynak szerencséje volt abban a tekintetben, hogy Németország 1939 augusztusában megnemtámadási egyezményt kötött a Szovjetunióval – hiszen ez a nyilasok sorait is összezavarta –, 1940-ben pedig az jelentett nagy segítséget a szélsőjobboldali demagógiával szemben, hogy az Európát elborító háború a még semleges Magyarországon komoly gazdasági fellendülést hozott. Azon túl, hogy az 1938-ban ötévesre ütemezett győri program már 1940-re sikeresen befejeződött, a konjunktúrának köszönhetően a Teleki-kormány szociális intézkedéseivel – például a nagycsaládosoknak otthont teremtő ONCSA létrehozásával – kifoghatta a szelet a nyilasok vitorlájából. Az is igaz azonban, hogy Hubayéknak így is maradt annyi erejük, hogy 1940-ben megszervezzék a Horthy-korszak legjelentősebb munkásmegmozdulását, az egész országra kiterjedő bányászsztrájkot. A belpolitikai küzdelmeket úgy összegezhetjük, hogy 1939–41 között a Teleki-kormányt nem fenyegette a bukás veszélye, emellett azonban a szövetséges politikai és társadalmi erők hiánya komoly problémát jelentett a kabinet számára.

Ennél sokkal komolyabb terhet rótt Telekire Magyarország semlegességének a megtartása, amit miniszterelnöksége két éve alatt nem csak a náci Németország, de a Hitler sikerein felbuzduló honvéd vezérkar is próbált megváltoztatni. A konzervatív politikus hatalomra jutása után hazánk csatlakozott az Antikomintern Paktumhoz, ezután azonban mégis az önálló érdekérvényesítés útját választotta. A „maradék” Csehszlovákia felbomlásakor a Teleki-kormány kész volt akár Hitler támogatása nélkül is megszállni Kárpátalját, más kérdés, hogy Berlin végül áldását adta erre az akcióra, sőt – egy ideig – az 1939 márciusában vívott magyar–szlovák „kis háború” felett is szemet hunyt.

Teleki Pál a revízió terén kapott német segítség ellenére mégis igyekezett megőrizni Magyarország semlegességét, így a második világháború kirobbanása után – Hitler számításaival ellentétben – a közös lengyel–magyar határt nem a Wehrmacht felvonulásához, hanem a Lengyelországból érkező menekültek fogadásához biztosította, akik közül sokan hosszú időre otthonra is leltek hazánkban. Voltaképpen ezekben a hónapokban rajzolódott ki a maga teljességében Teleki Pál „fegyveres semlegességről” szóló koncepciója, melynek az volt a lényege, hogy hazánk igyekszik kimaradni a második világháborúból, és az 1918-ban sorsdöntőnek bizonyuló „végső hónapokra” tartogatja haderejét, amikor érvényesítheti majd területi követeléseit.

A revíziót illetően hazánk 1940 nyarán újabb sikereket könyvelhetett el. Miután Romániával nem sikerült kompromisszumot kötni, a határmódosítás kérdését ismét egy német–olasz döntőbizottság vette kézbe, mely 1940. augusztus 30-án Magyarországnak ítélte Észak-Erdély területét. A második bécsi döntés ugyanakkor jelentős mértékben különbözött az elsőtől, hiszen ehhez a nyugati hatalmak már nem adták áldásukat, ráadásul a visszacsatolt területeken csak 54% volt a magyarság aránya; ezzel természetesen a németek is tisztában voltak, akik azonnal „be is nyújtották a számlát” a kedvező ítéletért cserében.

Teleki helyzetét jelzi, hogy Magyarország 1940-ben tekintélyes pénzalapot helyezett el Londonban egy esetleges emigráns kormány felállítására, igaz, ezt később visszavonta, miután biztosítékot szerzett Hitlertől arra, hogy Németországnak nincsenek expanziós tervei a Balkán-félszigeten. Gyakorlatilag ez az ígéret volt Magyarország egyetlen reménye a semlegességre, amit kiválóan jelzett, hogy miután hazánk 1940 novemberében csatlakozott a háromhatalmi egyezményhez, éppen a Jugoszláviával kötött „örök barátsági szerződéssel” próbált kiutat találni nyugat felé. Magyarország sorsát végül eme folyosó lezárása pecsételte meg, nevezetesen az a puccs, amit 1941. március 27-én Dusan Simovic és németellenes frakciója hajtott végre. Hitler nem engedhette meg magának, hogy az olasz kudarcok miatt megrendült balkáni helyzeten egy belgrádi németellenes fordulat még tovább rontson, ezért az ország és a félsziget megszállásáról döntött. Ezzel a kör végleg bezárult Magyarország körül, ráadásul Németország a hadműveletekben való részvételre szólította fel Budapestet.

A tét hatalmas volt: ha Teleki igent mond, az jó eséllyel brit hadüzenettel járt volna együtt, ha pedig elutasítja Hitler kérését, a revíziós sikereket és lehetőségeket teszi kockára. A politikus ebben a döntő helyzetben az öngyilkosságban keresett menedéket, amit 1941. április 3-án hajtott végre. Teleki Pál tette máig vitát gerjeszt a történészek között, annyi azonban bizonyos, hogy elkeseredett cselekedetével erkölcsi magaslatokba emelt egy politikai kérdést, tragédiája pedig komoly szerepet játszott abban, hogy a Magyar Királyi Honvédség délvidéki bevonulása ellenére – egyelőre – Magyarországnak sikerült elkerülnie a hadba lépést.



Add a Facebook-hoz
Leggyakoribb címkék:
Nőtörténet (105) | Alkotmány (58) | Horthy-kor (42) | Közjogi (31) | Államtörténet (30) | Európa (29) | Béke (24) | Habsburg (22) | Középkor (18) | Prostitúció (18) | Igazságszolgáltatás (16) | Ókor (14) | Gender (14) | Erdély (13) | Trianon (13) | 1848-49 (12) |
Legnépszerűbb címkék:
Nőtörténet (105) | Horthy-kor (42) | Prostitúció (18) | Államtörténet (30) | Alkotmány (58) | Középkor (18) | Habsburg (22) | Ókor (14) | Trianon (13) | Európa (29) | Közjogi (31) | Erdély (13) | Igazságszolgáltatás (16) | Gender (14) | Osztrák–Magyar Monarchia (10) | Béke (24) |

Kiadja a Rubicon-Ház Bt. | Felelős kiadó: Rácz Árpád | 1161 Budapest, Sándor u. 60. | Telefon: 402-1848 | Fax: 402-1849
Minimum felbontás: 1024 x 768 | Kivitelezés: Civertan Bt.