Merénylet Trockij ellen

Szerző: Tarján M. Tamás

„Aki nyugodt életet akar élni, az rosszul tette, hogy a 20. században született.”
(Lev Davidovics Trockij)

1940. augusztus 20-án hajtotta végre Trockij elleni merényletét Ramón Mercader spanyol kommunista mozgalmár, aki egy jégcsákánnyal ejtett halálos sebeket az emigráns politikuson annak mexikóvárosi otthonában.

Trockij eredetileg Lev Davidovics Bronstein néven, egy ukrajnai zsidó család gyermekeként látta meg a napvilágot. A fiatalember odesszai iskolaévei után, 1896-ban ismerkedett meg a marxista eszmékkel, majd aktív szerepet vállalt a dél-oroszországi munkásmozgalom szervezésében, aminek eredményeként 1900-ban szibériai száműzetésbe került. Bronstein két évvel később, egy Trockij névre kiállított hamis útlevéllel emigrált a cári Oroszországból, és innentől fogva ezen az álnéven politizált a szocialista mozgalomban. A férfi Londonban megismerkedett Leninnel, az orosz szociáldemokrata párt szakadása után azonban egy ideig ellenezte a bolsevikok radikális programját: 1905-ben, a pétervári forradalom kitörése után a mensevik tábor tagjaként tért vissza hazájába. Mint ismeretes, II. Miklós (ur. 1894-1917) ez alkalommal még úrrá tudott lenni az elégedetlen tömegek felett, így Trockij ismét a cári rendőrség kezére került, majd 1907-ben újra külföldre szökött.

A következő évtizedben többek között Svájcban, Párizsban és New Yorkban élt, ám 1917-ben a történelem újabb lehetőséget adott számára, hogy valóra váltsa forradalmi álmait. Ez év tavaszán a cári főváros ismét lángba borult, a hazatérő politikus pedig – ekkor már a bolsevikok híveként – komoly erőfeszítéseket tett annak érdekében, hogy a lenini „permanens forradalom”, vagyis a kommunista hatalomátvétel végbemenjen. Elsősorban Trockij érdeme volt, hogy a kulcsfontosságú pétervári szovjetben 1917 nyarán a proletárdiktatúra hívei kerültek többségbe, a november 7-i puccs megszervezése pedig ugyancsak az ő nevéhez fűződött, hiszen Lenin egészen a sorsdöntő napig a fővároson kívül tartózkodott.

A bolsevik hatalomátvétel után a politikus karrierje meredeken felfelé ívelt: Lenin egyik legközelebbi munkatársaként először a külügyi népbiztosi pozíciót szerezte meg, és a központi hatalmakkal való békekötést kapta feladatul, ám halogatása miatt Oroszország végül csak jelentős területveszteségek árán léphetett ki az első világháborúból. Az 1918 márciusában aláírt breszt-litovszki béke kedvezőtlen volta miatt Trockij le is mondott tisztségéről, ám gyakorlatilag felfelé bukott, ugyanis Lenin hamarosan hadügyi népbiztossá nevezte ki őt. Ebben a pozícióban a politikus már tehetségesebbnek bizonyult: hónapokon belül megszervezte a Vörös Hadsereg magját, majd később komoly szerepet játszott a fehérek elleni véres polgárháború sikeres megvívásában.

Trockij az 1920-as évek elején állt pályafutása csúcsán, ugyanis a Politbüro tagjaként a hadikommunizmust felváltó szovjet gazdasági rendszer kialakításában is részt vállalt, miközben a közvélemény szemében a betegeskedő Lenin potenciális „örökösévé” lépett elő. Vélhetően a szocialista állam első embere is őt tartotta egyik legesélyesebb utódjelöltjének, a párton belül dúló harcokban azonban Trockij alulmaradt a jóval tehetségesebb intrikusnak bizonyuló Sztálinnal szemben, így Lenin 1922 decemberében a grúz származású férfinak adta át a hatalmat. A politikus vereségét követően örökös ellenzéki szerepbe szorult korlátlan hatalomra törő riválisával, valamint a Kamenyev, Zinovjev és Sztálin alkotta trojkával szemben, és ennek eredményeként lassan összes tisztségét elveszítette. Trockij a húszas évek közepére a kiépülő sztálinista rendszer leghangosabb kritikusává vált, így 1927-ben párttagságától is megfosztották, majd 1928 januárjában kazahsztáni száműzetésbe küldték.

Trockij bukása ellenére Sztálin továbbra sem érezte biztosítottnak hatalmát legfőbb riválisával szemben, ezért 13 hónap után „államellenes tevékenységgel” vádolta meg a GPU őrizete alatt élő politikust, és végleg száműzte őt a Szovjetunióból. A férfi Törökországban telepedett le, majd 1933-tól a franciaországi Barbizonban, később Norvégiában élt; kiutasítása után az egykori népbiztos lett a szovjet propagandagépezet első számú bűnbakja, így az 1936-ban kezdődő nagy tisztogatások idején Sztálin a gyanúsnak talált pártfunkcionáriusok és katonatisztek jelentős részét egy Trockijjal közösen szervezett összeesküvés vádjával küldte a halálba. Ugyanebben az esztendőben a szovjet diktátor azt is elérte, hogy egykori riválisa távozzon Európából, a politikus azonban a tengerentúlon sem hagyott fel Sztálin rendszerének bírálatával.

Trockij az emigrációban kísérletet tett egy negyedik internacionálé megalapítására, 1939 augusztusától pedig egyre erőteljesebben ostorozta a náci Németországgal megalkuvó Szovjetunió külpolitikáját. Ezzel összefüggésben Ramón Mercader merénylete előtt néhány hónappal szovjet ügynökök már kísérletet tettek Trockij likvidálására, tehát több mint valószínű, hogy a spanyol kommunista mozgalmár is Sztálin megrendelésére hajtotta végre tettét. Mercader a gyilkosság előtt bizalmas kapcsolatba került a Mexikóvárosban élő emigráns politikussal, majd 1940. augusztus 20-án egy jégcsákánnyal rátámadt otthonában. A merénylő ugyan nem tudott a helyszínen végezni áldozatával, ám az általa okozott sérülések következtében Trockij a következő napon meghalt, így a sztálinista diktatúra egyik legjelentősebb kritikusa 60 esztendősen sírba szállt.