rubicon
back-button Vissza
1944. október 15.

A kiugrási kísérlet

Szerző: Tarján M. Tamás

„Elhatároztam, hogy a magyar nemzet becsületét megőrzöm a volt szövetségessel szemben is, midőn az a kilátásba helyezett megfelelő katonai segítség helyett a magyar nemzetet legnagyobb kincsétől, szabadságától, függetlenségétől akarja végleg megfosztani. Ezért közöltem a Német Birodalom itteni képviselőjével, hogy eddigi ellenfeleinkkel előzetes fegyverszünetet kötünk, s velük szemben minden elleségeskedést beszüntetek. Bízva igazságérzetükben, velük egyetértésben kívánom a nemzet jövő életének folytonosságát és békés céljainak megvalósítását biztosítani.”
(Részlet Horthy 1944. október 15-i kiáltványából)

1944. október 15-én tett sikertelen kísérletet a második világháborúból való kiugrásra Horthy Miklós, Magyarország kormányzója. A román mintára eltervezett akció a Magyar Királyi Honvédség egyes tisztjeinek ellenállása, a szervezés hibái és a náci titkosszolgálat megelőző akciói miatt végül kudarcba fulladt, ennek következtében Horthy lemondásra kényszerült, a németek pedig zsarolás útján azt is elérték, hogy a kormányzó legitimálja az ország élére állított Szálasi Ferenc uralmát.

Bár Horthy az 1944 márciusában bekövetkező német megszállás után gyakorlatilag csak a törvényesség látszata miatt maradhatott pozíciójában, a félreállított kormányzó – és híveinek köre – később igyekezett visszaszerezni az irányítást. Az első ilyen kísérlet a Koszorús Ferenc vezérkari ezredes által júliusban meghiúsított csendőrpuccs, és a budapesti zsidóság deportálásának megakadályozása volt, a front eseményei folytán azonban Horthy mozgástere a nyár végére még tovább növekedett. 1944. augusztus 23-án Románia – majd néhány nappal később Bulgária is – kiugrott a háborúból, a német hadvezetésben bekövetkező káoszt pedig a kormányzó arra használta fel, hogy Sztójay Döme helyett a hozzá lojális Lakatos Géza vezérezredest nevezze ki miniszterelnöknek.

Az új kormány felállításával párhuzamosan Horthy újraindította a fegyverszünetről és a magyar kiugrásról szóló tárgyalásokat, és nehéz szívvel bár, de beletörődött abba, hogy hazánknak a békét nem az angolszász hatalmaknál, hanem a Kárpátok vonaláig előrenyomuló szovjeteknél kell kialkudnia. Szeptember 28-án Faragho Gábor vezérezredes vezetésével küldöttség utazott Moszkvába, mely október 11-én alá is írt egy előzetes fegyverszüneti egyezményt; ennek értelmében Magyarország az 1937-es határok mögé szorult vissza, vagyis a békéért cserében valamennyi revíziós sikerét fel kellett adnia.

Faragho Gábor tárgyalásai nyomán a kiugrás megszervezése is végső stádiumába lépett, bár az akciót már az első perctől komolyan megnehezítette, hogy Bakay Szilárdot, Budapest térparancsnokát – Horthy egyik legközelebbi bizalmasát – a Gestapo október 8-án elrabolta. További akadályt jelentett, hogy a királyi honvédség tisztjeinek egy része nyíltan a németekkel szimpatizált, lojalitásuk pedig alkalmasint a Horthy iránti hűségnél is erősebb volt: ennek okán a három magyar hadseregparancsnok – Dálnoki Miklós Béla, Dálnoki Veress Lajos és Heszlényi József – közül eleve csak az első kettőt avatták be a kiugrás tervébe, ugyanakkor így sem bizonyultak elég óvatosnak. Veress Lajost a tárgyalásokon ugyanis Geréb László alezredes képviselte, aki idővel informálta a németeket a készülő akcióról.

Horthy tehát a kiugrást két magyar hadsereg átállása, és a frontvonal megbontása révén képzelte el, ami az október 11-i megbeszélés értelmében az „1920. március 1-jei rendeletem végrehajtandó” szövegű üzenet elküldése után kezdődött volna meg. A kormányzó az akciót Budapestről irányította, bár a Honvéd Vezérkar főnöke, Vörös János többször megpróbálta őt rávenni, hogy utazzon le Husztra, és személyes jelenlétével biztosítsa az 1. magyar hadsereg lojalitását. Október 14-én aztán az események felgyorsultak: a Vörös Hadsereg 48 órás ultimátumot adott Horthynak az átállás végrehajtására, a kormányzó pedig másnapra elrendelte az utóbb sikertelenül végződő kiugrási akció megindítását.

Miután a Gestapo Gerében és számos más informátoron keresztül pontos információkkal rendelkezett a készülő kiugrásról, a kulcsfigurák kikapcsolásával gyakorlatilag már az első perctől fogva kézben tartotta a magyarországi eseményeket. Bakay október 15-én már egy hete fogságban volt, a németek pedig – Otto Skorzeny vezetésével – a délelőtti órákban ifjabb Horthy Miklóst is elrabolták, hogy később egyetlen életben maradt fiával zsarolhassák meg az idős kormányzót.

Az eleve kedvezőtlen helyzethez aztán két másik negatív körülmény is társult: a kevés idő és a túl sok szabotőr együttes jelenléte. Horthy például csak október 15-én, fél 11-kor jelentette be a koronatanácsban fegyverszüneti szándékát – tehát elhallgatta a Faragho által aláírt egyezmény megkötését –, délben pedig már Veesenmayerrel tárgyalt a háború befejezéséről. A kormányzó viselkedésében egyszerre mutatkozott meg a gentleman stílus és a ravaszkodás: egyfelől megvárta, míg a német teljhatalmú biztos – hivatalosan is – tudomást szerez kiugrási szándékáról, másfelől viszont abban a szent pillanatban, hogy ez megtörtént, jelt adott a frontokon harcoló hadseregek értesítésére, és a fegyverszünetről szóló proklamáció felolvasására.

Horthy utasítása aztán felemás módon valósult meg, ugyanis felhívását délután fél 1 után háromszor is beolvasták a rádióban – eközben a kormányzó Rudolf Rahnnal, Hitler különmegbízottjával tárgyalt –, a fent említett titkos jelszó azonban csak a 2. magyar hadsereg parancsnokához, Veress Lajoshoz jutott el, ő azonban hamarosan német fogságba került. Vörös János megbízottján keresztül az 1. magyar hadsereg vezetőjét, Miklós Bélát is megpróbálta értesíteni, Kapitánffy Albin vezérkari őrnagy azonban megtagadta utasítását, így a vezérezredes csupán a proklamációról értesült, az átállási parancsról nem. A Budapestről érkező hírek nyomán Miklós október 16-án úgy döntött, átáll a Vörös Hadsereg oldalára, de katonáit nem, csak vezérkarát vitte magával; mindösszesen tehát ennyi valósult meg a kiugrási tervekből.

Időközben Horthyék esélyei egyre csak romlottak, ugyanis a fővárosi I. hadtest parancsnokát, Aggteleky Bélát és Hardy Kálmánt, a Honvéd Folyami Erők parancsnokát saját beosztottjaik tartóztatták le, miközben azok a csapatok, melyektől a kormányzó támogatást remélt, sorra pártoltak át a németek oldalára. Az államfő gyakorlatilag még a németekkel tárgyalt, amikor a nácibarát katonai vezetők már vissza is vonták Vörös János parancsát, és felszólították a katonákat a szovjetek elleni harc folytatására. Bár voltak olyan egységek, melyek adott esetben a kormányzót támogatták volna, ezek is tétlenül figyelték a végbemenő eseményeket, ugyanis a proklamációban Horthy nem utasította őket a németekkel való szembefordulásra.

Délután 2 óra körül tehát a kiugrás ügye gyakorlatilag már elbukott, a németek és az őket támogató nyilas fegyveres osztagok pedig – a Páncélököl-hadművelet keretében – fokozatosan megszállták Budapest stratégiai fontosságú pontjait, elfoglalták a Rádió épületét, és a maguk oldalára állították a katonai és csendőri alakulatokat. Délután négykor – a Várban található német követségen – Szálasi Ferenc nyilas vezető már meg is alakította kormányát, melyet október 16-án úgy ismertettek el Horthyval, hogy Mauthausenbe hurcolt fia életével zsarolták meg. Este fél 10-re a kiugrási kísérlet minden kétséget kizáróan kudarcba fulladt, Szálasi proklamációja, a Vörös János nevében kiadott új hadparancs nyomán pedig minden visszatért a régi kerékvágásba, annyi különbséggel, hogy Magyarország még inkább kiszolgáltatottá vált a nácik irányába. A sikertelen átállási kísérlet után Horthyt a németek eltávolították pozíciójából, majd őrizetbe vették, hazánknak pedig egyszerre kellett szembesülnie a nyilasok rémuralmával és a háborús pusztítás összes szörnyűségével.

Horthy Miklós kormányzó magyar nemzethez intézett 1944. október 15-i proklamációjának rádióban beolvasott hangfelvételét itt hallgathatja meg:

https://www.youtube.com/watch?v=d4INjDeE_io