2017. október 23.

1946. március 5. | Churchill fultoni beszéde

Szerző: Tarján Tamás

„A Balti-tenger melletti Stettintől az Adriai- tenger mentén fekvő Triesztig vasfüggöny ereszkedik le a kontinensre.”
(Részlet Winston Churchill fultoni beszédéből)

1946. március 5-én mondta el Winston Churchill brit politikus híres fultoni beszédét, melyben kijelentette, hogy „vasfüggöny ereszkedik le Európára.” Az általa használt kifejezés később a hidegháborús korszak szimbóluma lett, melynek kezdetét sokan éppen Churchill szónoklatában vélik felfedezni.

Az 1943-as teheráni konferencia után a „három nagy”, Churchill, Roosevelt és Sztálin 1945 februárjában, Jaltában újra tárgyalóasztalhoz ült, ahol azon túl, hogy kijelentették, a végső győzelemig folytatják a harcot Németország ellen, meghatározták a második világháború utáni Európa sorsát. A brit miniszterelnök abszolút vesztesként távozott a krími városból, ugyanis Roosevelt pillanatnyi érdekeit szem előtt tartva áldását adta arra, hogy a náci Németország uralma alól felszabaduló Kelet-Európa a szovjet érdekszférába kerüljön.

Az amerikai elnök – meglehetősen naivan – úgy gondolta, hogy Sztálin csupán a Szovjetunió határainak biztosítására törekszik, és Churchill-lel ellentétben nem számolt azzal, hogy a szocialista nagyhatalom – az 1919-20-as évekhez hasonlóan – megpróbálja majd exportálni a maga totalitárius eszméit. Roosevelt megelégedett annyival, hogy a szovjet diktátor ígéretet tett a kelet-európai államok szuverenitásának biztosítására, holott a frontokon 1945-ben már nyílt versenyfutás zajlott a szövetségesek között. Ennek ellenére a potsdami konferenciát ugyancsak a szívélyes hangnem, az európai győzelem miatt érzett euforikus hangulat jellemezte – ezzel magyarázható, hogy Truman és Attlee hozzájárult Kelet-Poroszország orosz annexiójához –, Japán kapitulációja után viszont egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a győztesek között új konfliktushelyzet érlelődik.

Az angolszász szövetségesek előtt bebizonyosodott Churchill jóslatának igazsága, tudniillik, hogy Sztálin feleleveníti majd a bolsevik hagyományokat, és minél több államba igyekszik exportálni a totalitárius eszméket; erről nem csak a Vorosilov vezette SZEB tevékenysége, a nyugat-európai kommunista pártok föld alatti szervezkedése, vagy a Görögországban kezdődő polgárháború tanúskodott, hanem maga a szovjet diktátor is, aki 1945–46 fordulóján már egyre élesebben bírálta az „imperialista” nagyhatalmakat. Az antifasiszta szövetségesek viszonyának megromlása egyébként a megszállási zónákra osztott Ausztriában és Németországban érződött a leginkább.

Ilyen előzmények után került sor Churchill 1946. március 5-i fultoni beszédére, melyet az előző évi választásokon alulmaradt ex-miniszterelnök a Missouri állambeli Westminster College-ben tartott meg. A politikus magánemberként érkezett az Egyesült Államokba, ám a világháborús győzelemben szerzett elévülhetetlen érdemei miatt szónoklata messze többet jelentett egy ellenzéki képviselő magánvéleményénél. Híres beszédében Churchill egyrészt az Egyesült Államok és Nagy-Britannia között fennálló érdekközösséget, a két nagyhatalom egymásra utaltságát emelte ki, másrészt pedig kíméletlenül ostorozta a Szovjetunió expanzív külpolitikáját, és arra figyelmeztetett, hogy az angolszászok erélyes fellépése nélkül Európa kommunista uralom alá kerülhet. Az egykori miniszterelnök kijelentette, hogy a „Balti-tengertől az Adriai-tengerig vasfüggöny ereszkedett le a kontinensre”, az „ötödik hadoszlop”, az államhatalom megdöntésén munkálkodó kommunista pártok aktivitása folytán pedig Európa demokratikus felét is komoly veszély fenyegeti.

A fultoni beszédet Truman amerikai elnök és a nyugati világ médiája egyetértéssel fogadta, a „vasfüggöny” kifejezés pedig – mely az 1920-as évek elején már forgalomba került a Szovjet-Oroszországgal kapcsolatban – a kialakuló hidegháborús konfliktus egyik legfőbb szimbólumaként vonult be a történelembe. Mondanunk sem kell, hogy a szovjet befolyás alatt álló kelet-európai országokban és Moszkvában mélységesen elítélték Churchill nyilatkozatát, Sztálin pedig az „angolszász imperializmus” ostorozásával válaszolt a vádakra. A marxista történetírás a későbbiekben – a sztálini propaganda nyomán – a fultoni beszédet hozta fel bizonyítékul arra, hogy a kibontakozó hidegháborús konfliktust az angolszász hatalmak idézték elő. Ennek nem csupán a Szovjetunió agresszív külpolitikája mondott ellent, de az a tény is, hogy Sztálin Churchill beszéde előtt egy hónappal, 1946 februárjában már arról szónokolt, hogy a nyugati imperializmust a „történelem szemétdombjára” kívánja száműzni.

Attól függetlenül azonban, hogy ki miként vélekedik a hidegháborút kiváltó okokról, egy dolog biztos: Winston Churchill fultoni beszéde egyszeriben nyilvánvalóvá tette, hogy a náci Németország legyőzése után új korszak kezdődött a történelemben, melynek kezdetén a szuperhatalommá nőtt Amerikai Egyesült Államok és a Szovjetunió sorompóba szállt a világuralom megszerzéséért. A vasfüggöny leereszkedése az 1946-os évtől fogva már több volt puszta szófordulatnál, a kialakuló konfliktushelyzet pedig hosszú ideig egy újabb világháború rémével fenyegette az emberiséget.