2018. április 20.

1947. augusztus 31. | A kékcédulás választások
Szerző: Tarján M. Tamás

„Olyan rettenetes szerencsétlenség-e a magyar demokrácia számára, ha néhány ezer ilyen parasztlevente nem fog szavazni ezen a választáson?”
(Kádár János)

1947. augusztus 31-én tartották Magyarországon a hírhedt „kékcédulás választásokat”, ahol a Magyar Kommunista Párt – Rajk László belügyminiszter hathatós segítségével – számos csalást követett el, a győzelem megszerzése érdekében. Minden erőfeszítés dacára a kommunisták csak a szavazatok 22%-át kapták, ám ebben a politikai légkörben már nem a választók akarata döntött az ország sorsáról.

A Vorosilov vezette Szövetséges Ellenőrző Bizottság oltalmának köszönhetően a Rákosi Mátyás-féle MKP gyakorlatilag a Szálasi-diktatúra megdöntése óta a demokratikus rendszer fölött állt, és 1945 után – a választói akarat dacára – mind jelentősebb szerepet kapott az ország irányításában. A SZEB befolyása nyomán az MKP-t eleve „megillették” bizonyos minisztériumi és államigazgatási pozíciók, melyek segítségével aztán a hatalomátvételre készülő párt sikeresen terjeszkedett riválisai kárára. A kommunisták az „oszd meg és uralkodj!” hagyományos elve alapján növelték befolyásukat, amikor kollaboráns tevékenység vádjával ellehetetlenítették legkomolyabb ellenfeleiket, sőt, a parlamenti pártokat – elsősorban a hatalmas Független Kisgazdapártot – is felszólították, hogy űzzék ki soraikból a „fasisztákat.”

Ez volt az úgynevezett szalámitaktika, hiszen a belső ellentétektől szétzilált pártok hamarosan felszeletelődtek „baloldali” és „jobboldali” frakciókra, és külön-külön kisebb kihívást jelentettek az MKP számára. Mindemellett a belügyminiszteri poszt állandóan a kommunisták kezében volt, így Rákosiéknak idővel arra is lehetőségük nyílt, hogy a demokratikus rendszer alapját, a szabad választásokat manipulálják. Erre az 1947. évi voksoláskor kerülhetett sor, aminek közvetlen előzménye Nagy Ferenc miniszterelnök lemondatása és emigrációba kényszerítése volt. Nagy távozása után az MKP keresztülvitte, hogy Tildy Zoltán köztársasági elnök új választást írjon ki, melyet a Belügyminisztérium és az ugyancsak kommunista befolyás alatt álló Országos Nemzeti Bizottság készített elő.

Az 1947. augusztus 31-ére kiírt voksolás előtti két hónapban az MKP – rendeletek és törvények formájában – számos számára kedvező változtatást kiharcolt. Júliusban az Országgyűlés – kommunista nyomásra – módosította a választójogi törvényt: számos világháború előtti jobboldali szervezetet fasisztának nyilvánítottak, azok egykori tagjait pedig megfosztották választójoguktól. A törvényt az utca embere csak „Lex Sulyokként” emlegette, mivel az egyértelműen a kommunisták egyik legkomolyabb ellenfelének, Sulyok Dezsőnek – a Magyar Szabadság Párt vezetőjének – az ellehetetlenítése érdekében született. A módosítással a választásra jogosultak száma 10%-kal csökkent, de a Belügyminisztérium még tovább „szanálta” a szavazókat, amikor a választói jegyzékből szándékosan kihagyott majdnem félmillió, „jobboldali érzelműnek” tartott állampolgárt. Ezt a „munkát” tetőzte be aztán a híres kék cédulák bevezetése, melyek segítségével a választók lakóhelyüktől távol, más településeken is leadhatták szavazataikat. Ezek a cédulák gyakorlatilag lehetetlenné tették, hogy Magyarországon tiszta, csalásoktól mentes választásokat tartsanak.

Így érkezett el 1947. augusztus 31-e, amikor az MKP minden eszközzel megpróbálta kihasználni a törvény adta kiskapukat. Bár sok körzetben tehetetlenül álltak a nyilvánvaló csalással szemben, egykét helyen jegyzőkönyv készült a visszaélésekről: ezek tanúsága szerint a kommunista aktivisták gépkocsin, teherautón, de még kerékpáron is mozgósították híveiket, hogy azok minél több helyen leszavazhassanak pártjukra. A kutatók szerint az MKP összesen 60-120 000 „kékcédulás” szavazatot nyerhetett, ezek segítségével pedig győzedelmeskedni is tudott, igaz, mindössze 22%-ot szerzett. Rákosiék tehát még törvénytelen eszközökkel sem érték el céljukat, ugyanis a kommunisták a Baloldali Blokk többi pártjával együtt sem szereztek abszolút többséget, ezért a Független Kisgazdapártot is be kellett venniük a – Dinnyés Lajos vezetésével 1947 szeptemberében megalakított – (báb)kormányba.

Bár a kékcédulás választások kapcsán elsősorban az augusztus 31-i visszaélések ismertek, a kommunisták a későbbi hetekben is gondoskodtak arról, hogy az elvártnál gyengébb eredményt tovább „kozmetikázzák.” Paradox módon erre éppen úgy nyílt lehetőség, hogy a – 670 000 szavazatot szerző – Magyar Függetlenségi Párt csalással vádolta meg az MKP-t; Rákosiék hasonló vádakkal válaszoltak, így hamarosan bírósági eljárás indult, mely során a Major Ákos vezette ONB a kommunisták javára döntött, egyúttal pedig megsemmisítette a Függetlenségi Párt mandátumait. A „petíciós pert” követően a Baloldali Blokk vitathatatlan többségbe került, így az MKP befejezhette a többpártrendszer felszámolásának hosszú folyamatát. A szociáldemokraták beolvasztása és a Hazafias Népfront megalakítása után, az 1949-es egypárti választások eredményének következtében, Magyarországon – négy évtizedre – a kommunisták szerezték meg a hatalmat.