2017. augusztus 18.

1953. június 19. | A Rosenberg-házaspár kivégzése

Szerző: Tarján M. Tamás

1953. június 19-én végezték ki Ethel és Julius Rosenberget a New York állambeli Sing Sing állami fegyházban, miután kémkedés vádjában halálra ítélték őket. Az ellentmondásos per és a házaspár meggyilkolása hatalmas port kavart a Vasfüggönyön mindkét oldalán, a Rosenbergek ártatlan vagy bűnös voltát pedig a mai napig homály fedi.

A per főszereplője, Julius Rosenberg egy bevándorló zsidó család gyermeke volt, aki 1935-től kezdve a New York-i Kommunista Liga vezetőjeként szervezkedett iskolatársai között. A férfi a mozgalomban ismerte meg Ethel Greenglasst, akit 1939-ben aztán feleségül is vett; Rosenberg a második világháború alatt az amerikai hadsereg műszaki alakulatainál volt ellenőr, míg színészi ambíciókat dédelgető felesége titkárnőként dolgozott. A gyanú szerint a férfi 1942 táján találkozott a szovjet NKVD egyik leghíresebb kémével, Szemjon Szemenovval, aki rávette a kommunista érzelmű Rosenberget, hogy szállítson információkat az amerikai katonai fejlesztésekről. A műszaki szakértő az évek során számos modell, például a Lockheed P-80-as gép tervrajzait is átadta az NKVD összekötőinek, és rendszeresen szállított anyagokat a NACA (Nemzeti Repülésügyi Tanácskozó Testület) különböző bizalmas iratai közül.

Rosenberg kémtevékenysége a per anyaga szerint 1944 táján lépett új szakaszba, amikor felesége, Ethel révén megtudta, hogy sógora, David Greenglass a Manhattan-tervben – azaz az atombomba kifejlesztésében – vesz részt. Julius állítólag feleségén keresztül beszervezte Greenglasst is, rajta keresztül pedig hamarosan Morton Sobell, Klaus Fuchs és a svájci Henry Gold is bekapcsolódott az információszivárogtatásba. Az Egyesült Államok ugyanis nem kívánta megosztani szövetségeseivel – főként a Szovjetunióval és Sztálinnal – a Manhattan-projekt során szerzett ismereteit, mivel nem bízott a diktátorban, és a világháborús győzelem esetén potenciális ellenfelet látott benne. Ennek ellenére számos kommunista érzelmű – vagy az amerikai atommonopóliumot egyszerűen ellenző – tudós folyamatosan adatokat szolgáltatott a készülő bombáról, melynek mását a szovjetek aztán gyanúsan korán, 1949 augusztusára fel is építették.

Ekkor már nyoma sem volt a korábbi szövetségesi viszonynak, a Vasfüggöny leereszkedése után a hidegháborúval már egy új világégés veszélye jelent meg. Amerikában valóságos tömeghisztéria alakult ki a kommunista terjeszkedéstől való félelem miatt, melynek „főinkvizítora” Joseph McCarthy szenátor lett. A gyanúsan hamar elkészülő szovjet bomba persze szöget ütött a CIA fejébe is, az amerikai titkosszolgálat ügynökeinek pedig öt hónapra volt szükségük, hogy felfedezzék, Fuchs titkokat adott ki a Szovjetunió számára. A nyomozók aztán Goldon – a Mexikóból elrabolt – Sobellen, Greenglassen keresztül további öt hónap alatt jutottak a Rosenberg-házaspárig. Juliust 1950 júniusában vették őrizetbe, felesége, Ethel pedig két hónap múlva követte őt a börtönbe, a per 1951 márciusában vette kezdetét.

Az Irving Kaufman bíró által vezetett eljárás során Rosenbergék reménytelen helyzetben voltak, hiszen előzőleg Ethel fivére, David Greenglass vádalku – 15 évnyi börtönbüntetés – fejében részletes vallomást tett a házaspár kémtevékenységéről. Hasonlóan Julius Rosenbergre vallott a Los Alamos-i szivárogtatók nagy része, és Anatolij Jakovlev elfogott szovjet ügynök is, és a férfi ellen tanúskodott a Venona-projekt – a szovjet rejtjelezés megismerésére irányuló program – által megfejtett 1944. szeptemberi titkos távirat is, mely „Liberális” fedőnéven említette Juliust, és a David Greenglasről szerzett információkat – tudniillik, hogy a Manhattan-tervben dolgozik – továbbította Moszkvába.

A per bizonyítékai és az eljárás ugyan feszegette a jogszerűség kereteit, de miután a William P. Rogers legfőbb ügyész által képviselt vád tízmilliók életének veszélyeztetésével – ti. ha a szovjetek bevetik az atombombát – és az 1950 óta zajló koreai háború kirobbantásában való bűnrészességgel is megvádolta a házaspárt, Rosenbergék elítélése már nem jogi, hanem érzelmi kérdésként merült fel. Mindennek dacára azonban az állítólagos kémek mindvégig ártatlannak vallották magukat, bár ez a per légkörében vajmi keveset számított. A bíróság végül 1951. április 5-én – az 1917-es évi kémtörvény értelmében – halálra ítélte Ethel és Julius Rosenberget.

A döntés világszerte tiltakozást váltott ki: a Szovjetunió éveken át az amerikai kommunistaellenesség és antiszemitizmus legfőbb bizonyítékaként demonstrálta a Rosenberg-házaspár ellen hozott ítéletet, de még többen voltak azok, akik őszintén, mindenféle propagandaszándék nélkül kérték Eisenhower elnöktől a két fogoly szabadon bocsátását. Rosenbergék védelmében szólalt fel például Jean-Paul Sartre francia filozófus, Pablo Picasso, Albert Einstein, és XII. Pius pápa is. Minden győzködés ellenére Eisenhower hajthatatlannak bizonyult az elnöki kegyelem kapcsán, és a Rosenberg-házaspárt a Sing Sing börtönben töltött két esztendő után, 1953. június 19-én villamosszékben kivégezték. Julius és Ethel Rosenberg volt az Egyesült Államokban az első két civil személy, akiket kémkedésért a halálba küldtek, miközben a vád vagy a védelem igazát mind a mai napig nem sikerült tisztázni.