2017. november 18.

1955. november 12. | Hajós Alfréd halála

Szerző: Tarján M. Tamás

„Nem éreztem a víz borzalmas, velőig ható hidegét, csak a cél lebegett a szemem előtt, amelyet minden testi és lelki erőm megfeszítésével el akartam érni. Észre se vettem, hogy a vízben lehorgonyzott kötél lehorzsolta a mellemet, és hogy a nézők egyre hangosabb lármája jelzi, hogy beúsztunk a célba.”

(Hajós visszaemlékezése az athéni olimpián aratott első győzelmére)

1955. november 12-én hunyt el Hajós Alfréd, Magyarország első olimpiai bajnoka, aki az 1896-os athéni játékokon 100 és 1200 méteres gyorsúszásban is győzelmet aratott. A nemzetközi sajtóban „magyar delfinként” híressé váló sportoló később az atlétikában és a futballban is kiemelkedő eredményeket ért el, a hazai labdarúgás fejlődését játékosként, játékvezetőként és szövetségi kapitányként egyaránt segítette. Hajós a magyar sportélet fellendítését – számos létesítmény megtervezésével – mérnökként is támogatta, ezenfelül azonban olyan híres épületek is munkásságát dicsérik, mint a debreceni Aranybika Szálló, vagy az 1926-ban felújított miskolci Népkerti Vigadó.

 

Hazánk legelső olimpiai ezüstérmese – hiszen Athénban a győzteseket még nem aranyból készült medállal jutalmazták – eredetileg Guttmann Arnold néven, egy szegény budapesti zsidó család gyermekeként látta meg a napvilágot. Hajós 13 esztendős korában félárvaságra jutott, miután édesapja belefulladt a Dunába; a fiatalember állítólag a tragédia hatására tanult meg úszni, és egyedülálló technikájának köszönhetően hamarosan magyar bajnoki címet szerzett, majd 1895-ben a nem hivatalos Európa-bajnokságon is diadalmaskodott. Ezzel egy időben a Markó utcai reáliskolában folytatta tanulmányait, később pedig beiratkozott a Műegyetem építészmérnöki karára. Bár Hajós régi vágású professzorai helytelenítették a fiú sport iránti szenvedélyét – felfogásuk szerint ugyanis az a léha, tanulást kerülő emberek foglalatosságai közé tartozott –, 1896 elején Iszer Károly, a Magyarországi Tornaegyletek Szövetségének egyik vezetője elérte, hogy – a héttagú magyar delegáció tagjaként – engedélyezzék indulását az első újkori olimpián.

A „magyar delfin” nagy napja

Az ekkor mindössze 18 esztendős fiatalember az athéni játékok hatodik napján, 1896. április 11-én írta be nevét a magyar sporttörténelembe: ekkor rendezték meg az úszóversenyeket, melyekre – a mai szokással ellentétben – nem medencében, hanem a Zea-öböl hullámai között került sor. Tavasz lévén a tenger hőmérséklete alig haladta meg a 10 Celsius fokot, ami látszólag kedvezőtlenül befolyásolta Hajós esélyeit, ugyanis a Rudas Gyógyfürdő 26–28 fokos vízében készült fel az olimpiára. Ennek ellenére győzelmet aratott a 100 méteres gyorsúszásban, majd – tetemes előnnyel – az 1200 méteres számot is megnyerte. A hideg víz olyannyira próbára tette a fiatalember szervezetét, hogy – noha előzőleg faggyúval kente be testét – második ezüstérmét csak azután tudta megünnepelni, hogy görög matrózok a partra segítették. Hajós a két program között megrendezett 500 méteres gyorsúszáson is indulni akart, az első győzelmét követő ceremónia azonban elhúzódott – részben azért, mert a rendezők először tévedésből a Gotterhaltét kezdték el játszani a Himnusz helyett –, így lemaradt a startról.

Az anekdota szerint Konstantin görög trónörökös a második érem átadása során németül azt a kérdést intézte a bajnokhoz, hogy hol tanult meg ilyen jól úszni, mire a fáradt, átfagyott és zavarban lévő fiatalember – nagy derültséget keltve szavaival – csak ennyit tudott válaszolni: „A vízben, felség.” Állítólag I. György király (ur. 1863–1913) legidősebb fia titulálta először „magyar delfinnek” Hajós Alfrédot, akit később a hazai és nemzetközi sajtó egyaránt ezen a néven emlegetett. Az athéni játékok után a bajnok visszatért műegyetemi tanulmányaihoz, ám a sportról továbbra sem tudott lemondani: síkfutásban, gátfutásban és diszkoszvetésben is az ország legjobbjai között szerepelt, és 1897-től – a Budapest Torna Club színeiben – a futballban is kipróbálta magát.

A sportok „polihisztora” és tehetséges építész

Hajós sokoldalú tehetségét mutatja, hogy labdarúgóként kétszer is bajnoki címet szerzett a BTC-vel, és 1902-ben pályára léphetett a magyar válogatott első – Ausztria ellen 5:0 arányban elveszített – hivatalos mérkőzésén. Mivel a sportág a 20. század elején még alig terjedt el hazánkban, a futballisták – szükségből – gyakran játékvezetőként is pályára léptek: Hajós Alfréd bírói tevékenysége is így vette kezdetét, ám később letette a szükséges vizsgákat, és közel öt évig – 1903–08 között – fújta a sípot a nemzeti bajnokságban. Két évvel azután, hogy felhagyott a versenyszerű sportolással, a Magyar Labdarúgó Szövetség megbízta őt a válogatott kapitányi teendőivel. Irányítása alatt az együttes 1906-ban egy győzelmet és két döntetlent ért el.

Hajós visszavonulásában döntő szerepet játszott, hogy időközben befejezte építészmérnöki tanulmányait, és a szakmai előrejutásra koncentrálta energiáját. A fiatalember kezdetben Alpár Ignác és Lechner Ödön keze alatt dolgozott – a mesterek hatása első pályázatainak eklektikus és szecessziós stílusjegyeiben kiválóan tetten érhető –, 1907-ben azonban Villányi Jánossal önálló vállalkozást indított. Az iroda a dualizmus utolsó évtizedében jellemzően vidéken kapott megbízásokat: Hajós tervei alapján épült fel például a Magyar Általános Hitelbank szabadkai fiókjának épülete, a lőcsei és kőszegi gimnázium, valamint a Kolozsváron és Szombathelyen megnyitott Vakok Intézete. Az 1920 előtti időszakban leghíresebb munkája az Aranybika Szálló volt.

A Horthy-korszakban Hajós már főként sportlétesítményeket tervezett, amivel összefüggésben alkotásaiban a szecessziós és eklektikus stílusjegyeket a modern formák váltották fel. 1922-ben az ő tervrajzai alapján készült el a 20.000 férőhelyes újpesti stadion és a – hozzá tartozó – Megyeri úti sporttelep, a korábbi olimpiai bajnok álmodta meg a – napjainkban már Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda néven működő – Margitszigeti Sportuszodát, de sok más létesítmény mellett a Millenáris Sportpálya és a Győri Versenyuszoda is a keze nyomát viseli. Lauber Dezsővel közösen 1924-ben pályázatot nyújtott be a párizsi olimpia művészeti versenyére, melyet a bizottság később ezüstéremmel jutalmazott. Hajós Alfréd az egyetlen magyar sportoló, aki mindkét kategóriában – a játékokon 1948-ig léteztek művészeti versenyszámok – érmet tudott szerezni.

Élete alkonyán

Az építész – aki a fenti alkotások mellett 1931-ben tervet nyújtott be az Árpád hídra, és időközben felújította a miskolci Népkerti Vigadót – a személyét övező általános megbecsülés miatt sokáig mentességet élvezett a zsidótörvények alól, az 1944. októberi nyilas hatalomátvétel után azonban már neki is bujkálnia kellett. Mindazonáltal így is szerepet vállalt a zsidó származású sportolók mentésében, és a szovjet megszállás alatt is bátran kiállt társai mellett. Miután Halassy Olivér olimpiai bajnok vízilabdázó 1946-ban rablógyilkosság áldozata lett, és a hivatalos szervek – vitézi címe, illetve a Vörös Hadsereg feltételezett érintettsége miatt – távol maradtak temetésétől, Hajós tartott beszédet a gyászszertartáson.

Athén hősét az 1940-es évek végén kiépülő kommunista rendszer is megkímélte: saját vállalkozásáról le kellett mondania, az Ipari Épülettervező Vállalat beosztottjaként azonban az 1950-es években is folytathatta munkáját. Utolsó alkotása a Kelenföldi Hőerőmű művelődési otthona volt. Az idős bajnokot a Rákosi-korszakban megkísérelték a propaganda szolgálatába állítani, sztahanovista oklevéllel is megjutalmazták, ám nem sikerült őt megvásárolni. Hajós Alfréd személyében 1955. november 12-én egy olyan sportember fejezte be életét, akinek kiválósága és nemes jelleme az élet minden területén megmutatkozott.