2018. január 18.

1958. január 9. | Brusznyai Árpád kivégzése

Szerző: Tarján M. Tamás

„Kedves Domokos Elvtárs!
Kötelességünknek tartjuk közölni a megye kommunistáinak, dolgozóinak hangulatát – Brusznyai és társai ellenforradalmi csoportja bűnügyének tárgyalásán – a Győri Katonai Bíróság Népbírósági Tanácsa által hozott ítélettel kapcsolatban. Másrészt a f. év október 19-én megtartott megyei kommunista aktíva meg is bízta a Párt Végrehajtó Bizottságát, hogy közölje véleményét illetékes szervekkel, mely szerint nem ért egyet a Népbírósági Tanács ítéletével, enyhének tartja azt (10 évi, 5 évi és ez alatti ítélet).”
(Részlet a Brusznyai-perben a Legfelsőbb Bíróság elnökéhez címzett 1957. november 2-i levélből)

 

1958. január 9-én végezték ki Brusznyai Árpád klasszika-filológust, középiskolai tanárt, aki a Veszprém Megyei Nemzeti Forradalmi Tanács vezetőjeként vett részt az 1956. október 23-a utáni eseményekben, és az MSZMP megyei első titkárának, Pap János későbbi belügyminiszternek a közbeavatkozása nyomán került hóhérkézre.

Brusznyai 1924-ben, a Szentes közelében fekvő Derekegyházon látta meg a napvilágot egy csendőr gyermekeként. Kiemelkedő szellemi képességeit már a gimnáziumi évek alatt megcsillogtatta, ráadásul fiatalon a sportban is jeleskedett, csonttuberkulózisa miatt azonban 18 éves korában kis híján teljesen lebénult. A szörnyű betegség következményeitől élete végéig szenvedő férfi később a Magyar Királyi Pázmány Péter Tudományegyetem hallgatójaként folytatta tanulmányait, tagja lett az Eötvös Collegiumnak, 1947-ben pedig – ösztöndíjasként – Bécsbe került. Brusznyai 1949-ben szerezte meg görög–magyar–történelem szakos tanári oklevelét; a kor szaktekintélyei őt tartották a klasszika-filológia egyik nagy ígéretének, amit Homérosz eposzairól írt diplomamunkája és több későbbi – az Antik Tanulmányokban publikált – dolgozata is igazolt.

A fiatalember tanársegédként egy ideig Moravcsik Gyula mellett dolgozott, a kommunista diktatúra kiépülése után azonban a pártvezetés derékba törte karrierjét. Brusznyai kispolgári származása és édesapja csendőrmúltja miatt eleve a „gyanúsak” közé tartozott, miután azonban katolikus pap testvérét 1951-ben Kistarcsára internálták, végképp persona non gratává vált az egyetem falai között. A férfi a váci papi szemináriumban, majd – későbbi felesége, Honti Ilona hatására – a veszprémi Lovassy László Gimnáziumban vállalt tanári állást, és 1953-ban kötött házassága után az utóbbi városban telepedett le.

Brusznyai Árpádot az 1956. október 23-án kirobbanó forradalom után három nappal választották be a megalakuló Veszprém Megyei Nemzeti Forradalmi Tanácsba, ahol november 1-jére elnöki pozícióba emelkedett. A szervezet szellemi vezetőjeként, majd tényleges irányítójaként Brusznyai elévülhetetlen érdemeket szerzett a rend és a közbiztonság fenntartásában; a forradalom napjaiban gyakran személyes közbeavatkozásával csillapította le a régi pártfunkcionáriusok és ÁVH-sok ellen irányuló lincshangulatot, többeket pedig azáltal igyekezett megóvni, hogy elrendelte őrizetbe vételüket.

Brusznyai időközben zárolta, és a forradalmi bizottságnak utalta át a DISZ – Dolgozók Ifjúsági Szövetsége – és az MDP vagyonát, rendeletet adott ki a téeszesített birtokok egy részének visszaszolgáltatásáról, és kiáltványban követelte a szovjet csapatok kivonását, illetőleg a szabad, többpárti választások megtartását. Brusznyai Árpád november 2-án Budapesten tárgyalásokat folytatott a Honvédelmi Minisztériumban, melyek eredményeként a Veszprém megyei nemzetőrség fegyverekhez jutott, de fontos kiemelni, hogy az elnök erélyes fellépésével ezután is megelőzte a vérontást. Brusznyai a Vörös Hadsereg várható bevonulása előtt is igyekezett megakadályozni a fegyveres összecsapást, Veszprém megszállásakor azonban a Szovjetunióba hurcolták, ahonnan decemberben ugyan hazatérhetett, a megtorlást azonban nem kerülhette el.

Brusznyait 1957 áprilisában tartóztatták le, és egy koncepciós perben – államellenes szervezkedés vezetésének vádjával – október 19-én életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. Az eljárás során a Győri Katonai Bíróság Népbírósági Tanácsa teljes mértékben figyelmen kívül hagyta Brusznyai valós tevékenységét, a vérontás elkerüléséért tett erőfeszítéseit, és egyes tanúvallomások, illetőleg hibás következtetések segítségével „igazolta” a vádakat. A per légkörét kiválóan jellemzi, hogy a tanár ügyvédje, Miklós Imre fellebbezésében a nyilvánvaló bizonyítási szabálytalanságok dacára csupán enyhítést kért védencének, törekvései azonban így is kudarcot vallottak.

Az ítélethirdetés után két héttel, november 2-án az MSZMP Veszprém megyei első titkára, Pap János levelet írt Domokos Józsefnek, a Legfelsőbb Bíróság elnökének, melyben – „a megye kommunistáinak és dolgozóinak hangulatára” hivatkozva – a kiszabható legsúlyosabb büntetést kérte Brusznyai Árpád fejére. E közbeavatkozás nyomán az ügy a Legfelsőbb Bíróság Katonai Kollégiumának Különtanácsa elé került, ahol teljesült Pap János kívánsága, ugyanis a bírák – 3:2 arányban – a kegyelmi felterjesztés ellen szavaztak. Jóllehet, az eljárás során Moravcsik professzor és Kodály Zoltán is igyekezett közbenjárni a klasszika-filológus érdekében, erőfeszítéseik kudarcot vallottak: 1958. január 9-én Brusznyai Árpádot felakasztották, akinek személyében egy kiváló férfi és egy ígéretes pálya előtt álló tudós szállt sírba.