Szerző: Tarján M. Tamás 

1967. május 21-én hunyt el Lakatos Géza egykori vezérezredes, Magyarország második világháborús miniszterelnöke. 

Az 1890-es születésű Lakatost szülei katonai pályára szánták, melyet a legalsó rangfokozatokról indulva járt végig: 1910-ben a Ludovika Akadémián szerzett hadnagyi fokozatot, majd 1914-ben felvételt nyert a bécsi Hadiakadémiára is. Az első világháborúban egy dandár vezetőjeként az orosz és az olasz fronton harcolt, 1919 májusában a tanácsköztársaság által felállított Vörös Hadseregben, majd Horthy Nemzeti Hadseregében szolgált. Lakatos Géza később a Ludovikán, majd 1923-tól a Vezérkari Főnökség hírszerzési és felderítési osztályán dolgozott, 1925-ben a kormányzó vitézi címmel tüntette ki. A tiszti ranglétrán mint Horthy megbízható tisztje haladt felfelé, 1935-ben vezérkari főnökké, a második világháború előestéjén pedig tábornokká léptették elő. Lakatos 1943-ban érte el a vezérezredesi rangot, ekkor a keleti fronton a szovjet területeket megszálló egységeket vezette. A hadseregparancsnok az 1944. március 19-i német megszállás után vált jelentős tényezővé a politikai életben, miután Horthy minden bizalmasát elveszítette, akik az országot a különbéke felé akarták volna terelni. 

A nyár során Lakatos az 1. magyar hadsereg főparancsnoka lett, majd Sztójay Döme leváltása után a kormányzó – hogy saját politikai mozgásterét növelhesse – 1944. augusztus 29-én őt nevezte ki miniszterelnöknek. Lakatos Géza kormányának lehetőségei meglehetősen korlátozottak voltak, de az új kabinet a megszálló erők kiszolgálásával egy időben kísérletet tett a szélsőjobboldali politikusok és tisztek visszaszorítására, illetőleg leváltotta azokat az államtitkárokat, akik a zsidóság deportálásáért felelősek voltak (pl. Endre Lászlót). Lakatos Géza is beavatott volt az 1944. október 15-i kiugrási kísérletben, amit a hadsereg egyes tisztjeinek ellenállása és a német titkosszolgálat megelőző akciói (pl. ifjabb Horthy Miklós, Baky László elrablása) révén a nácik már csírájában elfojtottak. A vezérezredes német fogságba, majd a sopronkőhidai nyilas börtönbe került, 1945. január végétől Sopronban internátusban élt. 

Miután a szovjet csapatok felszabadították és újra megszállták az országot, Lakatos Kiskőrösön raboskodott, ahol a keleti front egykori vezetőjeként számos kihallgatásnak vetették alá. Végül a népbírósági perek során tanúként hallgatták ki, később azonban Horthy tisztjeként és bizalmasaként nem sok jóra számíthatott a kommunista uralom alatt. 1949-ben az új rendszer megvonta a nyugdíját, a földreform során elvették birtokait, így Lakatos Budapesten illusztrátorként és kelmefestőként tartotta el családját. Az idős katona 1965-ben engedélyt kapott arra, hogy az ’56-os forradalom után Ausztráliába emigráló rokonaihoz távozhasson, így Adelaide városában érte a halál, 77 esztendősen.