rubicon
back-button Vissza
1969. november 19.

Pelé megszerzi ezredik gólját

Szerző: Tarján M. Tamás

„A büntetőrúgás gyáva módja a gólszerzésnek.”
(Pelé)

1969. november 19-én, a Rio de Janeiró-i Maracana-stadionban szerezte meg – tizenegyesből – ezredik találatát Edison Arantes do Nascimento, ismertebb nevén Pelé, a 20. század egyik legtehetségesebb futballistája. A három világbajnoki címmel, számtalan kupa- és bajnoki győzelemmel büszkélkedő brazil csillag gólját a Santos színeiben, a Vasco da Gama csapata ellen lőtte.

Edison Arantes do Nascimento 1940-ben, a Minas Gerais tartományban fekvő Tres Coracoes településen látta meg a napvilágot. Édesapja – Dondinho becenévvel – maga is futballista volt, édesanyja ezért megpróbálta őt lebeszélni a sportolói karrierről, hiszen azt tapasztalta, hogy a már akkor is népszerű játékból Brazíliában nem lehet megélni: a Nascimento család ugyanis meglehetősen szegény volt, így a fiatal Edison – a legenda szerint – csak ronggyal kitömött zoknival tudott focizni. A fiú egyébként már 14. életévét is betöltötte, amikor Waldemar de Brito végre felfedezte, és leigazolta őt a Bauru junior csapatába. Edison ezekben az években kapta meg a Pelé becenevet, mely – portugálul amúgy értelmetlen – kifejezés példaképének, a Vasco da Gamában védő Bilé kapusnak a nevéből eredt. Az igencsak tehetségesnek mutatkozó játékos aztán hamarosan túlszárnyalta kedvencét, ugyanis alig telt el másfél év, és Brazília egyik legpatinásabb egyesülete, a Santos leszerződtette az ifjú csodacsatárt.

Pelé, aki 16 esztendősen már a válogatottban is bemutatkozott, rendkívül gyors, erős, technikás és – miután „fejben” is megérett – fegyelmezett futballistának bizonyult, aki a pályán páratlan taktikai érzékkel és intuícióval rendelkezett. Nem véletlen, hogy az 1958. évi svédországi világbajnokságon a brazil válogatott szövetségi kapitánya lehetőséget adott a mindössze 17 esztendős játékosnak, Pelé pedig a svédek ellen 5:2 arányban megnyert döntőben két találattal hálálta meg mestere bizalmát. Brazília – részben az Aranycsapattól vett taktikának köszönhetően – 1958 nyarán tehát felülhetett a futball trónjára, a zseniális középcsatár pedig minden idők legfiatalabb bajnoka lett.

Az „ifjú titán” későbbi pályája aztán hasonlóan nagyszerű eredményeket hozott: Pelé 1962-ben és 1970-ben is oroszlánrészt vállalt az újabb két aranyéremben – 1966-ban viszont Magyarország és Portugália kiejtette Brazíliát, igaz, a mieink elleni meccsen a futballzseni nem játszott –, mindamellett pedig klubszinten sem nélkülözte a sikereket. Pelé 18 éven át erősítette a Santos együttesét – az ilyenfajta hűség már akkor is ritkaságszámba ment az élsportolók körében –, ez idő alatt pedig a Sao Pauló-i bajnokságot 10, a brazil állami trófeát 5 alkalommal nyerte meg, 1962-63-ban pedig Libertadores-kupában és a Világkupa küzdelmeiben is győzedelmeskedett csapatával. Pelé góljai nélkül ezek a sikerek valószínűleg elmaradtak volna, hiszen a géniusz a Santos színeiben játszott 1120 mérkőzésen 1087 találatot szerzett, vagyis – átlagban persze – majdnem az összes meccsen betalált.

A páratlanul tehetséges gólvágó 1000. találatát 1969. november 19-én, a Vasco da Gama-Santos mérkőzésen szerezte, ahol társai nagyvonalúan neki engedték át egy büntetőrúgás végrehajtását. Pelé mindazonáltal akkor és később sem szorult rá arra, hogy gólszerzési lehetőségeket adományozzanak neki, amit az 1970. évi világbajnokságon is bizonyított. A sportoló aztán 1971 nyarán, a Jugoszlávia ellen vívott mérkőzés után bejelentette visszavonulását a brazil válogatottól, három évvel később – 34 esztendősen – pedig klubcsapatától, a Santostól is elbúcsúzott, vagyis úgy tűnt, hogy ott fejezi be pályafutását, ahol egykor elkezdte.

Egy esztendő múltán azonban Pelé meggondolta magát, és – 7 millió dollár fejében – az Egyesült Államokba szerződött, ahol két éven keresztül a New York Cosmos csapatát erősítette; vezetésével az észak-amerikai egyesület egy alkalommal bajnoki címet szerzett. Az 1977 októberében játszott – Santos elleni – gálameccsel aztán Pelé sportolói pályafutása végleg befejeződött, ám a legendás csatár ezzel korántsem tűnt el a közéletből. Épp ellenkezőleg, otthonában, Brazíliában nemzeti hősként fogadták, a következő években pedig számos alkotás készült páratlan karrierjéről. Időközben Hollywood is befogadta Pelét, aki leghíresebb alakítását minden bizonnyal a Menekülés a győzelembe című mozifilmben nyújtotta.

A legendás futballista emellett számos előkelő tisztséget vállalt, a későbbi évtizedekben például – többek között – az UNESCO jószolgálati nagyköveteként, ENSZ-nagykövetként, 1995-től pedig három esztendőn át brazil sportminiszterként is tevékenykedett, utóbbi pozíciójában sokat tett az ottani sportéletben tapasztalható korrupció visszaszorításáért. Pelét – akit 1997-ben lovaggá is ütöttek – a FIFA Augusztus-ben Arany Medállal, 2001-ben pedig az évszázad labdarúgójának járó díjjal jutalmazta, a különféle szakértői és szurkolói szavazásokon pedig több alkalommal is minden idők legjobbjának választották. A páratlanul tehetséges és eredményes középcsatár napjainkban – hivatalos megbízatás nélkül is – a világfutball nagyköveteként tevékenykedik, hiszen túlzás nélkül állíthatjuk, hogy pályafutása milliók számára jelent követendő példát, szerte a világban.