rubicon
back-button Vissza
1972. szeptember 4.

Mark Spitz megszerzi hetedik aranyérmét a müncheni olimpián

Szerző: Tarján M. Tamás

„A rekordok azért vannak, hogy megdöntsék őket.”
(Mark Spitz)

1972. szeptember 4-én szerezte meg hetedik olimpiai aranyérmét Mark Spitz amerikai úszó, miután a 4×100 méteres férfi úszóváltó tagjaként győzelemhez segítette csapatát. Spitz előtt korábban egyetlen atléta sem volt képes erre a teljesítményre, a mexikóvárosi és müncheni játékokon csillogó úszófenomént pedig azóta csak a szintén amerikai Michael Phelps tudta felülmúlni.

A zsidó felmenőkkel bíró Mark Spitz 1950-ben látta meg a napvilágot a kaliforniai Modestóban. A fiú sorsa már két éves korában „eldőlt”, ugyanis a család ekkor a Hawaii-szigetekre költözött, ahol kisgyermekként Mark rengeteget úszott az óceánban, és már iskolaévei kezdetén profi oktatásban részesült. Mivel Spitz már tíz esztendős kora előtt 17 – természetesen korosztályos – nemzeti rekordot tudhatott magáénak, családjával együtt hamarosan Santa Clarába települt át, ahol George Haines mesteredző szakértelmének köszönhetően Mark kibontakoztathatta tehetségét. A fiatalember 17 esztendősen öt aranyéremmel tért haza a kanadai Winnipegben tartott Pánamerikai Játékokról, így aztán a következő évben, Mexikóvárosban megrendezett olimpiára kicsit talán nagyképű ígérettel indult el: Spitz hat aranyéremmel akart hazatérni, amire korábban még egyetlen sportoló sem volt képes.

A mindössze 18 esztendős úszó számára a mexikói olimpia komoly tanulsággal szolgált, ugyanis hangzatos céljai ellenére „mindössze” két arany, egy ezüst és egy bronzérem került a nyakába. Bár más sportoló egész pályája során nem szerez ennyi dicsőséget, Spitz mégis csalódott volt, ugyanakkor viszont kellő alázatot tanult ahhoz, hogy a müncheni olimpián valóra váltsa – és túl is szárnyalja – álmait. Az Indiana Egyetemen frissen végzett úszó ezért 1972-ben már nem tárta a nyilvánosság elé ambícióit, helyette sokkal inkább a tettei beszéltek.

Spitz diadalmenete augusztus 28-án, a 200 méteres pillangóúszás döntőjében kezdődött meg, majd aranyérmet szerzett a 4×200 méteres gyorsváltó és a 4×100 méteres vegyesváltó tagjaként, egyéniben pedig a 100 méteres pillangóúszásban, valamint a 100 és 200 méteres gyorsúszásban is első helyezést ért el. Az úszó tehát már szeptember 4-e előtt elérte kitűzött célját, de hat aranyérme mellé még egy hetediket is hazavihetett, miután oroszlánrészt vállalt a 4×100 méteres férfi gyorsváltó sikerében. Spitz tehát 100%-os teljesítménnyel zárta a játékokat, hiszen ahány számban csak elindult, mindenhol győzedelmeskedni tudott, ráadásul valamennyi döntőjében világrekordot úszott – bár aranyérmeinek számát azóta felülmúlták, ezt a bravúrját senki nem tudta megismételni.

Az amerikai úszó világraszóló sikereit ugyanakkor hamarosan véres események árnyékolták be, a Fekete Szeptember nevű palesztin terrorszervezet ugyanis szeptember 5-én vérfürdőt rendezett az olimpiai faluban, és túszul ejtett 9 izraeli sportolót. Miután a hétszeres olimpiai bajnok zsidó felmenőkkel bírt, az Egyesült Államok sportdiplomatái – az esetleges további terrortámadások elől – hamarosan Londonba menekítették őt.

Mark Spitzet hazájában később nemzeti hősként fogadták, hosszú időre igazi férfiideál lett, és ígéretes színészi karrier elé nézett, bár a filmvásznon végül nem aratott sikert. Annak ellenére, hogy a müncheni olimpia idején Spitz még csak 22 esztendős volt, sikerei csúcsán visszavonult az aktív versenyzéstől, és a későbbi évtizedekben ritkán mutatkozott a medencében. 1991-ben a 41 éves sportoló megpróbált visszatérni, de nem tudta megúszni az olimpiai kvalifikációs időt, így nem juthatott el Barcelonába.

Jóllehet, Mark Spitz sportolói karrierje mindössze néhány évig tartott, ez idő alatt a fiatalember elért mindent, amiről egy versenyző csak álmodhat; bár csak két olimpián vett részt, 9 aranyérmével egyike lett a történelem 5 legeredményesebb olimpikonjának. Rajta kívül addig csak hárman szereztek ennyi arany medáliát, később azonban mégis akadt egy ember, aki képes volt felülmúlni az úszófenomént: Michael Phelpsről van szó, aki legutóbb Pekingben 8 alkalommal állhatott a dobogó legfelső fokára, és fiatal kora dacára már 14 olimpiai aranynál jár.