rubicon
back-button Vissza
1974. április 29.

Nixon bejelenti a Fehér Ház hangfelvételeinek átadását

Szerző: Tarján M. Tamás

1974. április 29-én jelentette be Richard Nixon amerikai elnök, hogy hajlandó átadni az FBI számára azokat a hangfelvételeket, melyek a Fehér Házban zajló beszélgetéseket rögzítették, és segíthették a nyomozást az ún. Watergate-ügyben.

A lehallgatási botrány kirobbanása 1972. június 17-ig vezethető vissza, amikor öt férfit tetten ért a Watergate-komplexum biztonsági szolgálata, amint lehallgatókészülékeket próbáltak elhelyezni az épületben. A Watergate épületkomplexum a demokrata párt főhadiszállása is volt az 1972-es elnökválasztási kampány során, de az ügy kezdeti szakaszában az ügyészség nem vont párhuzamot a betörés és az újraválasztásra készülő Nixon elnök között. Az öt férfit 1973. január 30-án elítélte a bíróság, egyikük, James W. McCord elektrotechnikai szakértő azonban márciusban levelet írt a pert vezető John J. Sirica bírónak, melyben azt állította, hogy befolyásos politikusok – köztük John Mitchell tábornok – kényszerítő erejének engedett vallomásaival.

Mivel a bíróság már korábban felfedezte, hogy az öt férfi valamilyen módon kötődik a John Mitchell tábornok vezette Nixon újraválasztásáért létrehozott alapítványhoz (CREEP), kitört a politikai botrány. Ezen felül Bob Woodward és Carl Bernstein, a New York Times két riportere 1972 októberétől tényfeltáró cikkeket tett közzé, melyekben titokzatos, Mély Torok nevű informátorukra támaszkodva azt állították, hogy a Watergate-ben végrehajtott két betörést titkosszolgálati módszerekkel hajtották végre, azzal a céllal, hogy információt gyűjtsenek Nixon demokrata kihívóiról.

Az azonosságát 30 évig sikeresen elrejtő William Mark Felt nyugalmazott FBI-ügynök titkos találkákon sorra szállította a terhelő bizonyítékokat Woodwardéknak, egyértelművé téve, hogy a bűncselekményről nem csak a CIA, de a Fehér Ház is tudott, esetleg részt is vett benne. Nyilvánvalóvá vált, hogy a rablásban részt vevő öt férfi ezer szállal kapcsolódott a John Mitchell vezette kampányalapítványhoz, amely hosszú hónapokon át finanszírozta utazásaikat, szállásukat, több tízezer dollárt utalva a vádlottak folyószámlájára. 1973 tavaszán a szenátus felállított egy vizsgálóbizottságot, mely Sam Ervin elnökletével lemondásra kényszerítette és bíróság elé állította H. R. Haldemant és John Erlichmant, Nixon két befolyásos emberét, John Dean tanácsost pedig koronatanúként használta fel az elnök elleni vizsgálatban.

A hangfelvételek kérdése egy 1973 júliusában zajló meghallgatáson vetült fel, ahol Alexander Butterfield, a légierő tiszte közölte, hogy a Fehér Ház fontosabb termei folyamatosan megfigyelés alatt állnak. A bizottság ezután fordult Nixontól a hangfelvételekért, az elnök pedig hiába váltotta le a korábbi legfőbb ügyészt (Archibald Coxot nevezve ki), és hivatkozott végrehajtói privilégiumára, végül 1974. április 29-én kénytelen volt teljesíteni Ervin kérését.

Az elnök ekkor még – azzal védekezve, hogy a felvételek állambiztonsági szempontból fontos információt tartalmaznak – csak egy vágott verziót nyújtott át a bizottságnak, csak az 1974 július végi legfelsőbb bírói döntés kényszerének engedelmeskedve adott át minden anyagot. Miután 1974-től Nixon bizalmasait egymás után bűnösnek találták a bíróságok, a kör folyamatosan zárult be Nixon körül, aki ellen a július 30-i bírósági döntéssel egy időben megindították a felelősségre vonási (ún. impeachment) eljárást. A kegyelemdöfést az elnök számára a „füstölgő puskacső” néven emlegetett, 1974. augusztus 5-én bemutatott hangfelvétel jelentette, amely rögzítette, ahogy Nixon egy FBI-ügynököt próbált rábeszélni a Watergate-nyomozás leállítására. Bár közvetlen bizonyíték nem volt a bűnrészességre, a hangfelvétel elegendő volt arra, hogy erkölcsi csapást mérjen Nixonra, aki három nappal később búcsúbeszédet mondott és augusztus 9-én benyújtotta lemondását.

Ügyének elbírálása utódjára, Gerald Ford korábbi alelnökre jutott, aki végül felmentette egykori felettesét. Richard Nixon volt az első és mindez idáig egyetlen amerikai elnök, aki lemondott a hatalomról, és az egyedüli, aki ellen alkalmazták az alkotmányban biztosított felelősségre vonási eljárást. A Watergate-botránnyal kapcsolatban Woodward és Bernstein, a New York Times két riportere még 1974-ben könyvet jelentett meg Az elnök emberei címmel, melyből két évvel később film is készült. Az ügyben kulcsszerepet játszó titokzatos Mély Torok személyére hosszú ideig nem derült fény, miközben számtalan elmélet született arra, ki lehetett a hetvenes évek leghíresebb pornófilmjének címét álnevéül választó informátor. Ez a rejtély 2005-ben oldódott meg, amikor a 91 esztendős William Mark Felt családja nyilvánosságra hozta a volt FBI-ügynök nyilatkozatát.