Idi Amin Dada ugandai diktátor bukása

Szerző: Tarján M. Tamás

1979. április 11-én menekült el Kampalából, a tanzániai hadsereg katonái elől Idi Amin Dada, Uganda diktátora, nyolc év uralkodás után mondva le a hatalomról.

Amin karrierjét még a brit gyarmati hadseregben kezdte, ahol a szakácsmesterségtől egészen az őrnagyi rangig vitte, már ekkor is rengeteg kegyetlenkedés, például a kenyaiak között végrehajtott népirtások és kínzások kötődtek nevéhez. 1962-ban Uganda elnyerte a függetlenségét, Amin pedig az ország miniszterelnöke, Milton Obote hiveként egyre magasabb pozíciókba jutott. Miután 1966-ban hozzásegítette pártfogoltját egy sikeres puccshoz és az elnöki székhez, dandártábornok, az ugandai hadsereg első embereinek egyike lett. Amin azonban többre vágyott, és Obote 1971-es szingapúri látogatása idején sikeres puccsot hajtott végre, ami a szocialista elnöktől való félelem miatt a britek és izraeliek támogatása, vagy passzív jóváhagyása mellett ment végbe.

A nemzetközi támogatók elszámították magukat, Amin ugyanis a diktátorokra jellemző módon nem párthűségéről, hanem korlátlan hatalmi vágyáról tett tanúbizonyságot: első intézkedései között szerepelt, hogy hazaküldte a zömmel indiai és pakisztáni munkavállalókat Ugandából, amivel tönkretette az ország gazdaságát működésben tartó cukoripart, másrészt brit gazdasági érdekeket is sértett. De nem járt jobban Izrael sem, miután Amin 1972-ben levélben üdvözölte a müncheni olimpián, izraeli sportolók körében végrehajtott mészárlást, nyilvánosan magasztalta Adolf Hitlert, ráadásul Egyiptom mellé állt az 1973-as jóm kippúri háborúban. Uganda a várakozások ellenében a szovjet blokk szövetségeseihez csapódott, szoros kapcsolatot építve ki a líbiai Moammer Kadhafival. Amin 1976-ban a kampalai Entebbe repülőtéren nyújtott menedéket palesztin terroristáknak, akik eltérítették az Air France társaság egyik Izraelbe tartó járatát.

A diktátoron valószínűleg a hatalom megszerzése következtében elmebaj hatalmasodott el, magát a szárazföld vadjai, a tenger halai és az afrikai brit birodalom urának címeztette. Ezenfelül különös mániája volt a független Skócia létrehozása, így 1976-ban az ország királyává koronáztatta magát, amely ceremóniát skót népviseletben és hagyományos felföldi dudakíséret mellett ült végig. Afrikai „uralkodását” a mérhetetlen pazarlás és elszegényedés mellett kitoloncolások és mészárlások jellemezték, rezsimje feltehetőleg félmillió áldozatot követelt.

Amin hatalmának az 1978-as Tanzánia elleni háború vetett véget, melyet a Nílus forrásául szolgáló Kagera folyó környékének meghódításáért, indított, hogy az ország belső problémáiról elvonja a figyelmet. A küzdelem során azonban a tanzániai hadsereg mellett egy felszabadítási front is harcba kezdett Amin ellen, a két hadsereg szövetséget kötött, és 1979. április 11-én megkezdték a főváros, Kampala bekerítését, ahol a diktátor is tartózkodott. Idi Amin a számonkérés elől először a baráti Líbiába, majd Szaúd-Arábiába menekült, ott töltve élete hátralévő részét. 2003-ban hunyt el, életét és uralmát a 2006-ban készült Az utolsó skót király című Oscar-díjas film dolgozta fel.