Pol Pot bukása

Szerző: Tarján M. Tamás

„Én nem csatlakoztam az ellenállási mozgalomhoz, hogy a népemet gyilkoljam. Nézzen rám, kegyetlen embernek látszom? A lelkiismeretem tiszta.”
(Részlet Pol Pot 1997-ben adott interjújából)

1979. január 7-én buktatta meg a Kambodzsába bevonuló vietnami hadsereg Pol Pot és az általa vezetett Vörös Khmer rémuralmát. A hírhedt diktátor négy évig állt az indokínai állam élén, országlása pedig terrort, nyomort és szörnyű mészárlásokat eredményezett, miközben egy zavaros nacionalista-szocialista ideológia nyomán – a régi nagyság jelszavával – Kambodzsa a középkorba süllyedt vissza.

A Vörös Khmer későbbi vezetője feltehetően 1925-ben Saloth Sar néven látta meg a napvilágot, valódi kiléte azonban már csak uralma idején került nyilvánosságra. A Pol Pot nevet 1963 táján felvevő férfi a délkelet-ázsiai királyság fővárosában, Phnom Penhben tanult, majd 1949-ben az országot akkoriban gyarmati sorban tartó Franciaországba került. A párizsi egyetem hallgatójaként Saloth Sar megismerkedett a jakobinus hagyományokkal, a marxista, antiimperialista és antikolonista eszmékkel, és – számos ott végzett kambodzsai fiatalhoz hasonlóan – hazatérése után bekapcsolódott a franciák elleni függetlenségi küzdelembe. Pol Pot a kommunista eszmék híve lett, így az ötvenes évek végétől szerepet vállalt az indokínai háború után függetlenné váló Kambodzsa kommunista pártjában, 1963-ban, az előző főtitkár rejtélyes eltűnése után pedig a szervezet első embere lett.

Pártbeli tevékenységével párhuzamosan a politikus mind nagyobb hangsúlyt fektetett saját szervezetének, a Vörös Khmernek a megerősítésére, mely a hatvanas években több helyen is fellázította a parasztokat Norodom Szihanuk király (ur. 1941-1955/1993-2004), akkori miniszterelnök ellen, majd polgárháborút indított az uralkodó megdöntésére, aki 1970-ben távozott is a hatalomból. A változás ugyanakkor nem Pol Pothoz, hanem az Egyesült Államok nagyhatalmi politikájához – az éppen zajló vietnami háborúhoz – kapcsolódott, ennek megfelelően pedig egy, a szuperhatalomhoz lojális kormányzat vette át Kambodzsa irányítását, Lol Nol vezetésével. A Vörös Khmer természetesen ezt a rezsimet sem ismerte el, és folytatta gerillaháborúját, melyben az Egyesült Államok ellen harcoló Észak-Vietnam és a Vietkong is jelentős támogatást nyújtott Pol Pot számára. Mivel Nixon elnök féltette országa indokínai pozícióit, az amerikai légierő 1973-ban több légicsapást hajtott végre a Kambodzsában berendezkedett Vietkong erők ellen, ezzel azonban megpecsételte Lol Nol sorsát: a bombázások nyomán az Amerika-barát rezsim egyre népszerűtlenebbé vált, a felkelésekből pedig a – Norodom Szihanukot lényegében túszként kezelő – Vörös Khmer húzott hasznot.

1975 áprilisában a kommunista szervezet elfoglalta a fővárost, Phnom Penh kiürítésével és kifosztásával pedig kezdetét vette Pol Pot rémuralmának négy esztendeje, mely teljesen átrajzolta – megcsonkította – Kambodzsa arcát. A vezető a maoista, marxista és nacionalista eszmék összegyúrásával megalkotta saját ideológiáját, mely döntően négy pillérre támaszkodott: az egykori Khmer Birodalom fényét – szerinte – kioltó Vietnam gyűlöletére, a társadalom azonnali osztálymentesítésére, a földműves életforma visszaállítására és az értelmiségi réteg üldözésére. Pol Pot tevékenységét már az első napokban is ezek a vezérelvek szabták meg, ugyanis a vietnamiakkal való kollaboráció vádjával megsemmisítette politikai ellenfeleit, Phnom Penh és más nagyvárosok lakosságát pedig hatalmas rizsföldekre száműzte, miközben tűzre vetette az ország pénzvagyonát, bezáratta az iskolákat és a gyárakat, illetőleg átnevelő táborokba küldte azokat az értelmiségieket, vagy magas beosztású tisztviselőket, akiknek „nem volt helye” az új társadalomban.

A véres kezű vezető tevékenysége nyomán a kambodzsaiak nagy része az azóta hírhedtté vált ültetvények foglya lett, ahol állandó hiányt szenvedett az alapvető élelmiszerekben, ruhákban és gyógyszerekben. Bár a Pol Pot országlása alatt kivégzettek száma több százezerre rúgott, a kutatók úgy vélik, a rendszer áldozatainak többsége a gyorsan terjedő járványokba halt bele, melyek a nyomorúságos életkörülmények közepette szó szerint megtizedelték a lakosságot. A politikus formailag a király által legitimálta hatalmát, a gyakorlatban azonban a Vörös Khmer fegyveres erejére támaszkodott, mely többségében tanulatlan, falusi fiatalokból állt, akiket könnyedén a városi lakosság ellen lehetett uszítani.

Pol Pot terroruralma nagyjából három és fél esztendőn át tartott, mígnem 1978-ban az Egyesült Államok elleni háborút sikeresen lezáró Vietnam offenzívát indított a Vörös Khmer megdöntésére, és könnyűszerrel hatalmába kerítette a legyengült országot. 1979. január 7-én a véreskezű kambodzsai vezető híveivel együtt elmenekült Phnom Penhből, a szomszédos állam támadásával azonban pozíciói korántsem semmisültek meg. Bár a Vörös Khmer bukása után Kambodzsa élére egy mérsékeltebb kommunista kormány került, Pol Pot a thaiföldi határhoz közeli dzsungelben fenntartotta uralmát, és 30-40 000 fegyveresével a későbbiekben is komoly erőt képviselt. Paradox módon ebben az időben Kína és az Egyesült Államok is a véreskezű vezető mellé állt, Vietnam beavatkozása ugyanis nagyhatalmi érdekeket sértett, így például Peking büntetőhadjáratot is indított déli szomszédja ellen.

Pol Pot egészsége a dzsungelben töltött évek alatt fokozatosan megromlott, ezért 1985-ben visszavonult a Vörös Khmer éléről, mely egészen az ezredfordulóig a politikai élet jelentős szereplője maradt. Az egykori vezető aztán 1997-ben visszatért a szervezet belső küzdelmeibe, és hatalmának megtartása érdekében meggyilkoltatta Son Sen egykori honvédelmi minisztert és annak egész családját; paradox módon a kambodzsai hatóságok ezért – és nem több millió ember halálba küldése miatt – állították őt bíróság elé, mely életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélte, és 1998-ban bekövetkező haláláig házi őrizetben tartotta a politikust.

Pol Pot tehát lényegében büntetlenül megúszta mindazt a szörnyűséget, amit saját népével tett, ráadásul olyan súlyos örökséget hagyott Kambodzsára, amit a későbbi rezsimek sem tudtak feldolgozni: a vietnamiak féktelen gyűlölete mellett a brutális hatalmi játszmák mindennapossá váltak a délkelet-ázsiai államban, amiben a Vörös Khmer négyéves uralmának vitathatatlan felelőssége van.