2018. január 18.

1979. június 12. | Nagy Ferenc miniszterelnök halála

Szerző: Tarján M. Tamás

„Tekintetünket a rendszerről a népre kell fordítani. Aki jobban szereti népét, mint amennyire gyűlöli a rendszert, annak minden tőle telhetőt meg kell tennie, hogy a nép a jelenlegi időket túlélje.”
(Nagy Ferenc)

1979. június 12-én, az Egyesült Államokban található Fairfaxben hunyt el Nagy Ferenc kisgazda politikus, aki 1946 februárjától egészen 1947. június 1-jei lemondatásáig a második Magyar Köztársaság miniszterelnöke volt. Nagy egy Baranya megyei parasztcsalád gyermekeként került kormányfői pozícióba, majd kényszerű emigrációja után a külföldre szakadt magyarok egyik vezére és a nyugati világban is megbecsült államférfi lett.

Nagy Ferenc 1903 októberében, Bissén látta meg a napvilágot a 12 holdas földbirtokon gazdálkodó idősebb Nagy Ferenc és Káta Julianna fiaként. A későbbi politikusnak nehéz gyermekkora volt, hiszen 10 esztendős korában kitört az első világháború, édesapja a frontra került, így hamar bele kellett tanulnia a gazdaság vezetésébe. Ebből eredően Nagy mindössze hat elemi osztályt végzett, ám miközben a kétkezi munkával foglalkozott és birtokát gyarapította, önszorgalomból rengeteget olvasott és művelődött. A fiatalember kivételes tudása már 19 esztendős korában megmutatkozott, ugyanis a bissei hősi emlékmű felavatásakor ő tartott ünnepi beszédet, ez a közszereplés pedig későbbi pályafutását is meghatározta.

A jelenlévő újságírók felfigyeltek a szónoki tehetséget sem nélkülöző gazdára, így Nagy Ferenc hamarosan több dunántúli gazdalapban is publikálhatott, majd 1924-ben megjelentette szülőfalujának történetéről írt monográfiáját, melyet a Faluszövetség aranyéremmel díjazott. Az ambiciózus kisbirtokos 1929 januárjától már a Pesti Naplóban is több cikket jelentetett meg, sőt, az újság szerkesztői meghívták őt Budapestre, hogy elsajátítsa a szakma fortélyait. A fővárosban eltöltött hónapok kulcsfontosságúnak bizonyultak Nagy karrierjében, hiszen a Baranyából származó fiatalember 1929-ben már Apponyi Alberttel vitázott a királykérdésről, illetőleg Tildy Zoltánnal is megismerkedhetett, akivel főszerepet vállalt a Független Kisgazdapárt megalapításában.

Nagy Ferenc hazatérése után az Egységes Párt keretein belül működő kisgazda szervezet megyei alelnöke lett, ám 1929–30 során írt publicisztikáiban mind kritikusabb hangot ütött meg a bethleni irányvonallal szemben, és a kiválást sürgette. Az önálló szervezkedésben kulcsszerepet játszott a Nagyatádi Szabó István tiszteletére tartott 1930. májusi megemlékezés, ahol Nagy felsorolta a parasztság sérelmeit, és bejelentette kilépését az Egységes Pártból. A következő hónapokban többen is követték példáját, majd 1930 októberében megszületett a Független Kisgazda- Földmunkás- és Polgári Párt, melynek elnökévé Szijj Bálintot – majd Gaál Gasztont –, alelnökévé Tildy Zoltánt, országos főtitkárává pedig Nagy Ferencet választották.

Pozíciójából eredően Nagy a következő években beutazta az országot, tapasztalatait pedig az Ötmillió magyar a Golgotán című műben tárta a közvélemény elé. A politikus a radikális jelszavakat hangoztató Kisgazdapártban a paraszti tömegek nevelésének fontosságát hirdette, időközben pedig megmérettette magát az 1935-ös választáson, ahol a nyílt szavazás ellenére kevés szavazattal maradt alul egységes párti kihívójával szemben. Nagy Ferenc négy évvel később, a Független Kisgazdapárt országos listáján már bejutott az Országgyűlésbe, ahol frakciótársaival együtt ellenzéki politikát folytatott és antifasiszta álláspontra helyezkedett. A baranyai politikus 1941-ben megszervezte a gazdák és földművesek érdekérvényesítését támogató Parasztszövetséget, több mint száz népfőiskolát alapított, és aktív szerepet vállalt a háborúellenes mozgalmakban. Nagy 1942-ben csatlakozott a Magyar Történelmi Emlékbizottsághoz, aláírta a szervezet kiáltványát, illetve támogatta a kisgazdák és a szociáldemokraták közeledését. Politikai állásfoglalása miatt a férfi az ország német megszállása után, 1944 áprilisában a Gestapo fogságába került, ahonnan Lakatos Géza miniszterelnök közbenjárására egy nappal a nyilas hatalomátvétel előtt szabadult.

A következő hónapokban Nagy Ferenc illegalitásba vonult, majd Budapest ostroma után, a főváros romjain nekilátott a parasztságot összefogó szervezetek újjászervezésének. Áprilisban a Parasztszövetség, majd augusztus 20-án a Független Kisgazdapárt is elnökéül választotta Nagyot, aki időközben az Ideiglenes Nemzetgyűlésben is képviselői széket szerzett, sőt, újjáépítési miniszterré lépett elő. Miután az 1945. évi választásokon a kisgazdák fölényes győzelmet arattak, Nagy Ferenc is magasabb pozícióba léphetett: novemberben őt nevezték ki az Országgyűlés házelnökének, ennek révén pedig a Nemzeti Főtanácsban is helyet kapott. Miután 1946 februárjában a törvényhozás döntött a köztársasági államforma bevezetéséről, és a Parlament Tildy Zoltánt választotta meg államfőnek, a megüresedő miniszterelnöki székbe Nagy Ferenc került.

Nagy egyáltalán nem örült a felkérésnek, de kinevezése után minden demokratikus eszközt bevetett annak érdekében, hogy a Független Kisgazdapárt programját megvalósíthassa. Az új kormány a szabad választások biztosítását, a békeszerződés aláírását és a megszálló csapatok kivonását tekintette három legfontosabb feladatának, Nagy Ferenc pedig arra törekedett, hogy az átmenet a „társadalmi nyugalom megőrzésével” menjen végbe. A miniszterelnök reálisan értékelte Magyarország helyzetét, hiszen tisztában volt azzal, hogy hazánknak szívélyes viszonyt kell ápolnia a Szovjetunióval, másfelől azonban felismerte a diktatúra fenyegetését a kommunista párt törekvéseiben.

Nagy Ferenc programja voltaképpen az egyensúly keresésén alapult, közben pedig a kormány sikeresen megbirkózott a hiperinflációval, új fizetőeszközt vezetett be – a forintot –, aláírta a párizsi békeszerződést és eredményesen folytatta az újjáépítés munkáját. A Nagy-kabinet stabilizáló szerepet töltött be a magyar közéletben, ez a törekvés azonban 1946–47 fordulójára egyre több súrlódáshoz vezetett: a miniszterelnök ellenezte például a hároméves terv bevezetését és a magántulajdon védelmében tiltakozott a bankok államosítása ellen, ám a SZEB által támogatott kommunisták ellen nem tudott védekezni.

Rákosiék nyomására a Kisgazdapárt előbb Sulyok Dezső csoportját, majd az ún. „jobbszárny” képviselőit is kizárta soraiból, 1947 februárjában pedig Kovács Béla pártfőtitkárt a szovjetek egyszerűen elhurcolták az országból. Az MKP „szalámitaktikája” révén leszámolt legerősebb riválisaival, sorsát pedig Nagy Ferenc sem kerülhette el: a miniszterelnököt svájci nyaralása alatt, 1947. június 1-jén – zsarolással – lemondásra kényszerítették. Helyére Dinnyés Lajos került, Nagy családjával együtt emigrációba vonult.

Nagy Ferenc feleségével és gyermekeivel az Egyesült Államokba utazott, és Herndonban telepedett le, ahol emlékirataiért kapott honoráriumából, valamint némi kölcsönből földbirtokot vásárolt. Bár a megbuktatott miniszterelnök „visszatért az eke szarvához”, ezzel egy időben aktív szereplője lett az emigrációs magyar politikai életnek, és komoly tekintélyre tett szert Washingtonban is. Túl azon, hogy Nagy a Magyar Nemzeti Bizottmány alelnöke, illetve a Magyar Parasztszövetség Emigrációs Szervezetének az elnöke lett, az amerikaiak által megszervezett Közép-kelet-európai Bizottság első emberévé is megválasztották, valamint központi szerepet vállalt az Európai Rabnemzetek Közgyűlésében.

Nagy Ferenc az emigrációs évek alatt megtanult angolul, ezáltal az egykori baranyai parasztlegény elsőrangú diplomatává lépett elő; ezt nem csak az bizonyítja, hogy az amerikai kormány számos esetben kikérte véleményét a közép-európai térségben zajló politikai folyamatokról, de az is erre utal, hogy 1955-ben részt vehetett a harmadik világ országai által megrendezett bandungi konferencián.

Nagy az 1956-os forradalom kitörésekor kísérletet tett a hazatérésre, ám az osztrák kormány – semlegességére hivatkozva – megtagadta az egykori miniszterelnöktől a beutazási engedélyt, ráadásul Tildy Zoltán akkori államminiszter sem tartott igényt szolgálataira. A politikus ennek eredményeként nyugaton maradt, és főként előadókörútjai során öregbítette hírnevét, valamint díszdoktori címet kapott a Berkeley Egyetemen. Nagy Ferenc 1970-ben, felesége betegsége miatt visszavonult a közélettől, ám hét évvel később még közbenjárt annak érdekében, hogy a koronaékszerek visszakerüljenek Magyarországra. Az idős politikus a Kádár-rendszerrel szemben táplált ellenérzése dacára haza akart térni szülőföldjére, a Magyarok Világszövetsége pedig már bele is fogott az utazás megszervezésébe, ám 1979. június 12-én Nagy Ferenc miniszterelnök befejezte küzdelmes földi pályafutását.