rubicon
back-button Vissza
1985. május 29.

Tragédia a Heysel Stadionban

Szerző: Tarján M. Tamás

„Először itthon kell megtisztítanunk a játékot a huliganizmustól, és azután talán képesek leszünk arra, hogy visszatérjünk külföldre.”
(Margaret Thatcher brit miniszterelnök a tragédia után)

1985. május 29-én rendezték meg a brüsszeli Heysel Stadionban a bajnokcsapatok Európa-kupájának (BEK) az évi döntőjét, mely – a Liverpool felett aratott 1:0 arányú Juventus-győzelem ellenére – utóbb egy szörnyű tragédia miatt került be a sporttörténelembe. A mérkőzés előtt az angol csapat szurkolói megtámadták az olasz szimpatizánsokat, az összecsapás és a tömegpánik pedig összesen 39 halálos áldozatot és több száz sérültet követelt.

A futballszerető közönség részéről komoly várakozás előzte meg az 1985. évi BEK-döntőt, ugyanis a mérkőzés a titánok csatájának ígérkezett: a Liverpool az előző nyolc szezonban négyszer hódította el a legrangosabb európai klubtrófeát, és címvédésre készült, a Juventus pedig világbajnokokkal teletűzdelve és a kétszeres aranylabdás Michel Platinivel felállva igyekezett megtörni az angol csapat hegemóniáját. Az UEFA kisebb meglepetésre Belgium nemzeti stadionját, a brüsszeli Heyselt jelölte ki a mérkőzés lebonyolítására, ami élénk tiltakozást váltott ki a döntőbe jutott csapatok – például Peter Robinson liverpooli vezérigazgató – és a szakértők részéről.

A döntés mindenekelőtt annak fényében tűnt érthetetlennek, hogy az 1930-ban átadott létesítmény borzasztó állapotban volt, a meccs időpontjában pedig számos más kiváló stadion – például a madridi Santiago Bernabéu, vagy a barcelonai Camp Nou – is a csapatok rendelkezésre állhatott volna. A szervezők ezenfelül a Heysel Stadion szektorainak kijelölése során is komoly hibát vétettek, ugyanis a mintegy 60 000 fő befogadására képes nézőteret úgy osztották fel, hogy közvetlenül a liverpooli tábor mellett egy „semleges zónát” alakítottak ki a helyi szurkolók számára.

Tekintve, hogy ebben az időszakban Brüsszelben tekintélyes létszámú olasz közösség élt, már idejekorán sejteni lehetett, hogy a szektorban – melyet csupán egy fémkerítés választott el az angoloktól – döntően a Juventus szimpatizánsai foglalnak majd helyet. A különböző ügynökségek és a jegyüzérek egyébként a két csapat vendégszurkolóinak is árusítottak jegyet a „semleges zónába”, tehát a két tábor itt gyakorlatilag összekeveredett, de a helyzetet még tovább súlyosbította, hogy a mérkőzés előtt a beléptetőrendszer sem tudott megbirkózni a Heysel Stadionba özönlő tömeggel.

A szurkolói rendbontás több mint egy órával a döntő kezdőrúgása előtt, 19:10 körül kezdődött, amikor a pályán még a belga ifjúsági válogatott tagjai játszottak barátságos mérkőzést a Juventus és a Liverpool szerelésében. A meccs első félidejében a „liverpooliak” három gólt is rúgtak, amit a vörösök szurkolótábora kitörő lelkesedéssel fogadott, a második játékrészben azonban a zebracsíkos mezesek is betaláltak, ami már éktelen haragot váltott ki a szigetországiakból.

Az angol drukkerek egy csoportja a gólt követően megrohamozta és könnyűszerrel áttörte a semleges zónát határoló fémkerítést, amely mögött a Juventus szimpatizánsai csapdába estek. Az olasz szurkolók többsége egy falon át próbált menekülni a szektorból, ám a fokozott terhelés alatt a betonszerkezet összetört, és maga alá temette a sokaságot. A zavargás 39 halálos áldozatának és több száz sebesültjének döntő többsége itt és ekkor szerezte sérülését, a tragédiát látva azonban a túloldali Juventus-tábor is akcióba lépett, és a káosz a tetőfokára hágott a stadionban.

A rendőri erők csak a két futballcsapat kapitányának segítségével tudták lecsendesíteni a dühöngő szimpatizánsokat, ám a rendezők mégis úgy döntöttek, hogy – a további zavargások és a vérontás elkerülése érdekében – megtartják a mérkőzést. Azt a tényt, hogy az incidens halálos áldozatokat is követelt, egészen a lefújásig titokban tartották a játékosok előtt. A gyászos emlékű döntőn végül – Michel Platini büntetőből szerzett találatával – 1:0 arányban a Juventus diadalmaskodott.

A Heysel-tragédia másnapján kiadott UEFA-jelentés a Liverpool drukkereit hibáztatta a szerencsétlenségért, a későbbi nyomozás azonban a futballszervezet, a biztonsági szervek és a stadion tulajdonosainak felelősségét is vizsgálta. Az 1989-ben lezáruló eljárás végén – emberölés vádjával – 14 angol szurkolót ítéltek börtönbüntetésre, akiknek többsége futballhuligánként korábban már szembetalálkozott a törvény szigorával. A Liverpoolt és az angol klubfutballt ennél jóval súlyosabb retorzió érte: Margaret Thatcher brit miniszterelnök nyomására az Angol Labdarúgó-szövetség (FA) 1985. május 31-én valamennyi csapatát visszaléptette az európai kupaküzdelmektől, néhány nappal később pedig az UEFA határozatlan időre eltiltotta az FA alá tartozó klubokat az indulástól.

A FIFA ezt a tilalmat valamennyi nemzetközi mérkőzésre ki akarta terjeszteni, de a szankció a barátságos meccseket végül nem érintette; a retorzió a szigetországi válogatott szereplését sem korlátozta. Az angliai csapatok teljes „száműzetése” öt esztendeig tartott: az 1990/91-es szezonban az Aston Villa és a Manchester United már megmérettethette magát a KEK-ben, illetőleg az UEFA-kupában, az FA klubjai azonban a korábbi létszámban csak 1994-től térhettek vissza a nemzetközi porondra.

Az 1985. május 29-én történt szerencsétlenség után soha többé nem játszottak futballmérkőzést a Heysel Stadionban. A létesítményt 1993-ban lebontották, és a helyén a következő évben egy új arénát adtak át, melyet Balduin belga királyról (ur. 1951-1993) kereszteltek el. Nagy-Britanniában a brüsszeli BEK-döntő után próbáltak szigorúbban fellépni a futballhuliganizmus ellen, ám az 1989. évi hillsborough-i katasztrófa – mely 96 halálos áldozatot követelt – is ékes bizonyítékul szolgál arra, hogy a hatóságok sokáig tehetetlenek maradtak.