rubicon
back-button Vissza
1986. április 26.

Atomkatasztrófa Csernobilban

Szerző: Tarján M. Tamás

1986. április 26-án éjjel 1 óra 23 perckor következett be a csernobili atomkatasztrófa, az emberiség történetének legsúlyosabb nukleáris balesete, mely során az Ukrajnai SZSZK területén található erőmű egyik reaktora felrobbant.

A Szovjetunió Energiaügyi és Nehézipari Minisztériumai 1969. június 19-én hoztak döntést arról, hogy a tagköztársaság energiatermelésének növelésére Csernobil városa mellett atomerőművet létesítenek, amely a leningrádi és kurszki erőműhöz hasonlóan RBMK–1000 típusú (azaz dúsításmentes uránt alkalmazó erőmű, grafitmoderátoros, vízzel hűtött erőmű) létesítmény lett. Csernobilban négy reaktort alakítottak ki, melyek egyenként 1000 megawattos teljesítményre voltak képesek. A Kijevtől 130 kilométerrel északra fekvő erőmű első reaktora 1977-ben lépett működésbe (átadását 1975-re tervezték), és további hét év kellett, míg a negyedik reaktor is elindult és elérte az 1 gigawattos teljesítményt.

A KGB Jurij Andropov által vezetett vizsgálóbizottsága már 1979-ben jelentést készített a Csernobilnál elkövetett építési szabálytalanságokról, kiemelve a betonozás alacsony minőségét, a talajvíz-szennyezés lehetőségét és a falpanelek közötti túl nagy eltérést. A baleset azonban mégsem működés közben következett be, hanem egy felelőtlenül végrehajtott kísérlet során történt a robbanás.

A katasztrófával összefügg, hogy a Csernobil működést felügyelő igazgató korábban széntüzelésű erőművekkel foglalkozott, a reaktor főmérnökhelyettese, Anatolij Gyatlov tengeralattjárók atomreaktoraihoz értett, tehát a kísérlet során fellépő komplikációkat nem is észlelték. Az 1986. április 25-én éjjel egy órakor indított teszt során a létesítmény üzemeltetői arról akartak meggyőződni, hogy meghibásodás esetén a reaktor turbinagenerátora képes -e megfelelő mennyiségű energiával ellátni a hűtővizet biztosító szivattyúrendszert. A kísérlet során az erőmű biztonsági rendszerét lekapcsolták, majd megkezdték a teljesítmény csökkentését, aminek eredményeképpen 25-én éjfél tájban leválasztották a négyes reaktort.

A tesztben rejlő kockázatnak a kísérlet irányítói nem voltak tudatában, tudniillik, hogy az atomerőművek esetében nem a magas, hanem az alacsony teljesítmény hordozza magában a veszélyeket, mert a magreakció instabillá válik, ráadásul a felszabaduló xenongáz mérgezi is a reaktort. Az erőmű teljesítményének ötödére csökkentésével a kísérlet végrehajtói figyelmen kívül hagyták a fent leírt okok miatti tiltásokat, illetve a felszabaduló neutronokat elnyelésére szolgáló ún. szabályozórudakat is az előírásokhoz képest jóval nagyobb arányban távolították el a hűtővízből.

A robbanás pontos körülményei tisztázatlanok: egyesek a felforrósodott hűtővízből fejlődő gőz okozta nyomásnak tulajdonítják a katasztrófát, tehát a kísérlet végrehajtókat terheli a felelősség. Mások szerint a kritikus pillanatokban az üzem dolgozói észlelték a krízist, és azt a szabályozórudak visszahelyezésével próbálták elhárítani. A tragédiát ebben az esetben a rudak grafitbevonata okozta, mely a várakozással ellentétben felgyorsította és nem megszelídítette a reakciót. A felszabaduló hő megolvasztotta a rudakat, a gőz pedig hamarosan szétfeszítette a túlságosan tágra tervezett tárolót majd egy robbanás leemelte a létesítmény tetejét. A csernobili erőmű katasztrófája során becslések szerint 32 ember vesztette életét és több százan szenvedtek sérülést a sugárzásból eredően, mivel mintegy 50 tonna radioaktív anyag került a levegőbe.

A tragédiát súlyosbította, hogy a létesítmény vezetői a közeledő ortodox húsvét miatt nem tartózkodtak Csernobilban, és az erőmű felszerelés tekintetében sem állt a helyzet magaslatán (pl. nem volt a sugárzás mérésére alkalmas műszer). Alekszander Aszimov, a személyzet vezetője úgy vélte, a reaktor sértetlen maradt, miközben radioaktív grafit égett körös-körül a létesítményben. A kiérkező tűzoltók és a helyi dolgozók sugárvédelmi felszerelés nélkül kezdték meg a tűz oltását, ezért sokan három héten belül meghaltak a radioaktív fertőzés következtében.

A Szovjetunió hivatalosan nem jelentette be a katasztrófát, védelmi gyakorlatra hivatkozva április 27-én elrendelte a közeli Pripjaty város kiürítését, egy nappal később pedig informális beszélgetés során tudatták a szocialista államok szerveivel, hogy a „nap túl erős sugárzása” miatt aznap nem tanácsos hosszú ideig a szabad ég alatt tartózkodni, a radioaktív felhő ugyanis szétterjedt Európa felett. A titkolózási szándék ellenére a radioaktív balesetre hamar fény derült, Svédországban ugyanis érzékelték a kutatóállomások a megnövekedett radioaktivitást, Nyugat-Európában április 27-én már számos helyen tudósítottak a valószínűsíthető katasztrófáról. Innen szereztek hírt a magyar rádiók is, de felsőbb utasításra hallgatniuk kellett.

Végül a Szovjetunió április 29-én ismerte el a csernobili katasztrófát, ekkorra különleges egységek egy betonszarkofágot építettek a sugárzó létesítményre, mely nagyrészt magában tartotta a káros gammasugarakat. Magyarország szerencsés volt abból a szempontból, hogy a Kárpátok hegyei megvédték a Csernobil felől érkező radioaktív felhőtől, mely pánikot szült a kontinensen. Számos országban tört ki a pánik, jódtablettákat osztogattak és hónapokig bizalmatlanul tekintettek minden keleti blokkból érkező árura. A csernobili atomkatasztrófa többszörösét juttatta levegőbe a Hirosima és Nagaszaki bombázása során felszabaduló radioaktív anyagoknak, becslések szerint 3000 szovjet állampolgár halálát okozva. A sugárzás következményeit a rákbetegség gyakorisága miatt nehéz megbecsülni, a Magyarországot ért hatás rizikófaktora alapján 1 millió emberből tíz ember fertőződhetett meg a csernobili szerencsétlenség következtében. A tudósok összesen 40 000 rákos megbetegedést tulajdonítanak az 1986-os katasztrófának, melynek hatásai a természetben mind a mai napig jelen vannak.