Nagy Konstantin császár születése

Szerző: Antalffy Péter

Ezen a napon született az első keresztény császárnak tartott I. (Nagy) Constantinus (ur. 306 –337) aki a Kr. u. 4. századra megreformálta a Római Birodalom működését.

Constantinus Naissusban született valamikor a 270-es évek elején, valószínű dátumnak a 272. február 27-ét tartják. Édesapja Constantius Chorus azok közé a balkáni provinciákból származó katonák közé tartozott, akik a 3. század végén átvették a birodalom irányítását. Feleségétől, Helénától azonban elvált, a fiatal Constantinus így az anyjánál maradt.

A 3. századot a Római Birodalom válságának is tartják az egymást követő politikai, katonai és gazdasági krízisek miatt. Ennek igyekezett véget vetni az illyriai Diocletianus (uralkodott 284 és 306 között), aki megreformálta a birodalmi igazgatást, és igyekezte letörni az elszabadult árakat is. Mivel a különböző határokon zajló rendszeres háborúskodások a császár jelenlétét kívánták volna egymástól távol eső vidékeken is, ezért előbb Maximianus személyében társcsászárt (augustust), majd két katonatársa Constantius Chlorus és Galerius személyében két helyettest (caesart) is kinevezett. Az így létrejött négyes uralom (tetrarchia) egy ideig működőképesnek bizonyult, és az ifjú Constantinus apja mellett katonáskodott az elszakadt Britannia visszahódításakor is.

305-ben Diocletianus a történelemben ritka példaként visszavonult a hatalomból, és erre rávette társcsászárát Maximianust is, majd az eddigi caesarokat előre léptetve két új helyettest nevezett ki. Az új rendszer azonban nem bizonyult stabilnak. A harmincas éveiben járó Constantinust apja váratlan halála után annak britanniai legiói császárnak kiáltották ki. Az egykori társ-augustus, Maximinianus fia, Maxentius pedig Itáliát és Észak-Afrikát szerezte meg. Az egymás elleni háborúk 308-ig tartottak, amikor Diocletianust visszahívta Galerius, hogy rendezze a birodalmat. A pannoniai Carnuntumban tartott császár-találkozón Constantinus megőrizte a nyugati provinciákért felelős caesari tisztségét, Galerius és a Diocletianus által hívott Licinius lettek az augustusok, és a keresztényüldözéseket folytató Maximinus Daiát erősítették meg a keleti területek caesarjaként.

A Maxentiust is kihagyó rendezési tervet követően újabb háborúk zajlottak, amelyekből végül Constantinus és Licinius, majd egyedül Constantinus került ki győztesen. A keresztény történetírás számára a legfontosabb győzelmét 312. október 28-án aratta Róma közelében Maxentius felett, aki alatt a visszavonulás közben összeomlott a Milvius híd, és számos katonájával együtt a Tiberis-folyóba fulladt. A csata előtt a 4. századi egyháztörténet-író Eusebius szerint Constantinus egy égi jelet kapott, a nap fölött egy fénylő keresztben a tutó nika (Ezzel győzz!) feliratot látta, Lactantius szerint pedig Krisztus monogramját, amelyet katonái pajzsára festetve aratott győzelmet.

Constantinus a következő éveket is hadjáratokkal tölti a Duna-vidéki határokon vagy a Balkénon Licinius ellen. A teljes egyeduralmat 324-ben éri el, de már korábban hozzáfogott a birodalom belső rendjének stabilizálásához.

Amennyiben fennmaradt rendeleteit olvassuk, egy erős kézzel konszolidáló, a szegénység felé sokszor érzékeny uralkodó képe tárul elénk. Ugyan büntette a földbirtokosok elszökő bérlőit, a colonusokat is, de ugyanígy több intézkedéssel szankcionálta a közterhek viselését elcsalni kívánó tanácstagokat, az adószedők vagy császári hivatalnokok túlkapásait és a korrupciót ugyancsak. Megtiltotta a rabszolgacsaládok szétválasztását. A tisztviselőket arra utasította, hogy a császári kincstár és magánvagyon terhére a gyermekeket ellátni sem tudó legszegényebbeknek nyújtsanak élelmet és ruházatot.

A császár belátta, hogy Róma városa túl messze van a birodalom folyamatos katonai és uralkodói jelenlétet igénylő kríziszónáitól, és új székhelyet keresve alapította meg a görög város, Büzantion alapjain az „Új Rómát”, amelyet végül Constantinopolis néven avatott fel 330-ban.

Constantinust a keresztény és pogány történetírók is pozitívan jellemezték, egyaránt méltatva termetét és jellemét is. Első házasságából származó legidősebb fiának, Crispusnak kivégzését is a második felesége, Fulvia ármánykodásának tulajdonítják.

A korszak egyik legfontosabb keresztény történetírója, Lactantius őrizte meg az utókor számára a mérföldkőnek tartott Kr. u. 313-ban közzé tett milánói ediktum szövegét is, amelyet ő Licinius császár egyik tisztviselőjének küldött levéléből másolt át. A szöveg szerint felülvizsgálják a korábbi keresztényellenes rendeleteket, minden elkobzott vagyonukat és ingatlanukat vissza kell szolgáltatni, illetve:

„… nem szabad megengedhetőnek tartanunk a szabad választás megtagadását bárkitől is, akár a keresztények hitének, akár egy olyan más vallásnak szenteli a lelkét, amelyet önmaga számára a legalkalmasabbnak ítél…”  

A keresztényüldözések ugyan nem voltak folyamatosak a Római Birodalom területén, de éppen a Constantinus előtti évtizedekben különös erőszakossággal zajlottak Diocletianus és Galerius indíttatására. Galerius már nagyon betegen, közvetlenül a halála előtt, 311-ben szintén kibocsátott egy türelmi rendeletet a keresztények felé, de a szöveg szerint csak azért, mert minden más ellenük tett lépés hatástalannak bizonyult.

Constantinus további rendeleteket is hozott a keresztények védelmében, például megtiltotta a pogány áldozatokra való kényszerítést és a pogány varázslók és papok hívatlan belépését a magánházakba. Mint a birodalom főpapja, a keresztény közösségek közötti konfliktusok feloldására ő hívta össze az első egyetemes zsinatot az új fővároshoz közeli Nikaiába. Mindezek ellenére a történeti források alapján nem bizonyos, hogy Constantinus életében keresztény hívő lett volna, és a halálos ágyán való megtérést is inkább az egyháztörténeti munkák hangsúlyozzák. Megjelenésében császári elődeihez hasonlóan a birodalmi egységet kifejező Sol Invictus (Legyőzhetetlen Napisten) is fontos szerepet kapott.

Uralkodása végén újrateremtette az általa felszámolt tetrarchia intézményét, a birodalmat három fia és unokaöccse között osztva fel. Bár ők is hamarosan egymás ellen fordultak, a Római Birodalom Constantinus reformjainak köszönhetően a 4. század végéig a stabilitás korát élte.

Hozzá köthető feliratos emlék Pannoniából is maradt. 1934-ben Szőnynél szántás közben került elő a földből egy bronz törvénytábla amelyben a szolgálat után letelepedő veteránjairól gondoskodik.