rubicon
back-button Vissza
408. május 1.

Arcadius keletrómai császár halála

Szerző: Tarján M. Tamás

408. május 1-jén, 13 évnyi uralkodás után fejezte be életét az első keletrómai császár, Arcadius, a kereszténységet római államvallássá tevő és a birodalmat kettéosztó Theodosius idősebbik fia.

Arcadius 377 körül született Hispániában, apja pedig már hatévesen társcsászárává tette birodalma keleti részén, míg öccse, Honorius (ur. 395-423) a nyugati területeken kapott hasonló címet, 393-ban. A krónikaírók szerint a későbbi császár sem fizikai, sem szellemi téren nem nyújtott kiemelkedőt, állítólag egyetlen erénye szép írása volt. Amikor 395-ben Theodosius meghalt, és a felosztás érvénybe lépett, a tényleges hatalmat egyes miniszterek, nyugaton a vandál származású Stilicho, keleten pedig Rufinus, Arcadius kegyence szerezte meg.

Állítólag Stilicho nevéhez fűződött a Rufinus ellen 395 novemberében elkövetett gyilkosság, mellyel a vandál vezér célja a keleti császár feletti ellenőrzés elnyerése lett volna, de ezt nem támasztják alá egyértelmű bizonyítékok. Ha így is volt, Stilicho terve kudarcot vallott, ugyanis a consuli tisztet betöltő Rufinus után Eutropius változtatás nélkül vitte tovább a birodalom ügyeit. Arcadius gyengeségét többen is próbálták a hasznukra fordítani, elsősorban felesége, Aelia Eudoxia, aki 399-ben rábeszélte a császárt Eutropius feláldozására is.

A Római Birodalom határain a 4. század második felében fokozódott a gót nyomás, a germán törzsek a keleti sztyeppén felkerekedő hunok elől próbáltak menedéket találni az impériumban, akár fegyveres harc árán is. A gótok letelepedtek a Balkán-félsziget északi részén, de önálló államot akartak az államon belül, elégedetlenségüket demonstrálva gyakran borították lángba Illyria, Moesia és Trákia provinciákat, 378-ban, Hadrianopolis mellett egy ízben döntő vereséget mértek a birodalom seregeire, meggyilkolva Valens császárt (ur. 364-378) is. A gótok Theodosius alatt hajlandónak mutatkoztak a békére, katonákat küldtek a birodalom határait védő légiókba, a legképzettebb csapatokat adva a császárnak, amiért cserében befolyást és hatalmat követeltek.

A gyengekezű Arcadius alatt a helyzet súlyosbodott, a Balkánon Alarich gót király több ízben feldúlta a tartományokat majd Bizánc falai alá vonult, követelve, hogy megkapja Illíria provinciában a magister militium tisztségét. Ezzel párhuzamosan a hadsereg gót főparancsnoka, Gainas is fellázadt Kis-Ázsiában, követelve Eutropius menesztését és az ariánus gótok szabad vallásgyakorlásának biztosítását (ezt a constantinusi 325-ös niceai zsinat tiltotta meg). Aelia Eudoxia javaslatára Arcadius Ciprusra száműzte, majd kivégeztette kegyencét, az ariánus tanok ellen azonban fellépett Aranyszájú Szent János pátriárka, akit még Eutropius nevezett ki Konstantinápoly élére.

A Gainas vezette gótok betörtek a fővárosba, hogy erővel „győzzék meg” az egyházatyát, ám a császárváros megelégelte a katonai terrort és kiűzte falai közül az összes barbárt, elpusztítva még a gótok által irányított flottát is a Boszporusznál. A város lakói később Arcadius ellen is felkeltek, mert a császárné letette tisztségéből János pátriárkát, és csak a Hagia Sophia 404-es felgyújtása után visszakozott. A császárné még ebben az évben meghalt szülés közben, így a császár negyedszer is megfelelő ember után nézett és a kormánypálcát Anthemius kezébe adta, aki Arcadius haláláig, 408-ig irányította a birodalmat. Az uralkodó trónját II. Theodosius (ur. 408-450) örökölte, akit tudatosan uralkodónak neveltek, de hét évesen került az állam élére, így a hatalom kegyencek kezében maradt. Bár a fiatal császár tanácsadói megbirkóztak a gót problémával és Alarich 410-től Honorius birodalma számára jelentett problémát, a Hun Birodalom felemelkedése fél évszázados hanyatlást hozott Bizánc számára.