rubicon
back-button Vissza
430. augusztus 28.

Szent Ágoston halála

Szerző: Tarján M. Tamás

430. augusztus 28-án hunyt el Szent Ágoston, Hippo Reggius városának püspöke, a kereszténység egyik legjelentősebb korai tanítója, a középkori gondolkodást leginkább befolyásoló hittudós. Ágoston kísértésekkel és kétségekkel teli élete során, hosszú küzdelem után jutott el a keresztény hithez, miközben, a korábbi évszázadok bölcsességét összegyűjtve, megalapozta a fiatal vallás filozófiáját.

Ágoston az észak-afrikai Numídia provinciában, Thagaste városában látta meg a napvilágot. Bár két szülője közül az egyik – édesanyja, Mónika, akit később szentté is avattak – meg volt keresztelve, a fiatalember nagyon hosszú utat járt be a megtérés előtt, amit később Vallomásaiban részletesen le is írt. Ágoston fiatalon a filozófia és a szónoklattan tudománya felé fordult, Cicerót és Senecát tanulmányozta, miközben színdarabokat írt, rendezett, és – saját elmondása szerint – léha életet élt. A fiatalember 17 esztendős lehetett, mikor ágyasul fogadott egy karthágói lányt, később pedig gyermeke is született, aki az Adeodatus nevet kapta.

Ágoston az ész útmutatásai alapján indult el, hogy megtalálhassa a lélek nyugalmát, így aztán az ókor és saját korának valamennyi filozófiai és vallási irányzatával megismerkedett. Az ókori görög és római szerzők mellett Ágoston már idejekorán kézbe vette a Bibliát, azonban a Szentírás nyelvezetét annyira egyszerűnek találta, hogy először megvetéssel dobta félre. 374-ben, húszesztendős korában aztán a későbbi tanító belépett a manicheus szektába, és anyját is meg akarta téríteni, de a hithű keresztény asszony elzavarta a házától. Ágoston számára ezek az esztendők mégis hasznosnak bizonyultak, mert megismerte az úgymond „rivális” vallások tanait és érvrendszerét.

A kereszténységhez aztán a kíváncsiság vezette őt vissza; 383-ban Rómába, majd Milánóba utazott, és utóbbi helyen gyakran hallgatta Szent Ambrus szónoklatait. A tehetséges rhétor hírében álló Ambrus püspök aztán lassanként ráirányította Ágoston figyelmét a keresztény tanításokra is: az egyházatya híres látomása után – mely során egy angyali hang megmutatta neki a Bibliát, és felszólította, hogy olvassa azt – ismét kezébe vette a Szentírást, majd 387-ben fiával együtt megkeresztelkedett. Ekkorra már – anyja, Mónika rábeszélésére – elhagyta szeretőjét, és házasságkötésre készült, de hirtelen feltámadó buzgó vallásossága végül papi pályára vitte.

Ágoston nemsokára visszatért szülőföldjére, majd Mauretania tartományba, Hippo Regius városába költözött, ahol a 393-as zsinaton mint kitűnő szónok került a figyelem középpontjába. A nép kérésére hamarosan pappá szentelték, Valerius, a város püspöke pedig később a pásztorbotot és infulát is kijárta számára; Ágoston 396-ban aztán az idős főpap helyét is megörökölte. Az egyházatya három évtizeden keresztül felügyelt a rábízott nyájra, és túl 75. életévén, 430 augusztusában fejezte be életét. Ekkor Hippo Regius keresztény közössége már komoly veszélyben volt, mivel a 429-ben Afrikába érkező germán vandál törzsek Ágoston életének utolsó napjaiban körbezárták a várost.

Szent Ágoston pályája lényegében minden tévelygéssel és kerülőúttal együtt hasznos célt szolgált, ugyanis a páratlanul művelt egyházatya írásaiban lényegében összegezte mindazt a tudást, amit élete során felhalmozott. A szent összesen 93 művet – valamint egy Visszavonások című, korrigáló munkát –  írt, melyek sokat merítettek a latin, görög és közel-keleti ismeretekből, és megteremtették a keresztény tudományosság és filozófia alapjait. A hét szabad művészetekről szóló lexikon megírását tervező Ágoston feladatának érezte, hogy a Szentírás alapján magyarázatot adjon a természet eseményeire, a világ teremtésére és az idő múlására; erre javarészt korábbi olvasmányai, elsősorban a görög filozófusok alapján tett kísérletet, így aztán sokat megőrzött és átmentett az antik kor örökségéből. Ennek megfelelően a hellén iskolák hatása mutatkozik meg például az emberi elme korlátairól és az Isten megismerhetetlenségéről szóló tanításban, a teremtésről vagy a lélekről alkotott elképzelésekben is.

Szent Ágoston azonban önálló gondolkodóként is jelentősnek bizonyult, a szabad emberi akarat kinyilatkoztatásával például feloldotta az Isten jósága és a halandók gonoszsága között feszülő hatalmas ellentétet. Hasonlóan fontos gondolatot hordozott magában Az Isten városáról című hatalmas műve is, mely a két várost, a bűnös, földi élvezetekkel teli Babilont és az égi Jeruzsálemet állította szembe egymással, a predesztinációra bízva, hogy ki hova kerül; ez lett aztán a kálvini reformáció tanításainak egyik sarkalatos pontja.

Ágoston, hosszú pályája során, az államigazgatástól az erkölcsös nevelésig számtalan kérdéssel foglalkozott, miközben – főleg már püspökként – vitába szállt a manicheusokkal, a zsidókkal, a donatistákkal és a szkeptikusokkal is. Az egyházatya kolostorokat alapított Afrikában, és szerzetesi regulát is írt, ezt főként a 11. századtól megalakuló ágostonos rendek használták. Szent Ágoston a hitélet és a tudomány mellett az irodalom számára is maradandó értéket teremtett, amit főként híres önvizsgáló művei, a Beszélgetések önmagammal, vagy a Vallomások képviselnek.

Az egyházatya életéről és munkásságáról egyszerűen képtelenség a teljesség igényével írni; Ágoston az évtizedek alatt az élet és a hitélet szinte valamennyi szegmensével foglalkozott. A szent legnagyobb teljesítménye az volt, hogy éles elméjével, kellően kételkedő mentalitásával nem nyugodott addig, míg racionális válaszokat nem adott, és ezekből meg nem alkotott egy egységes világképet, ami később a középkori keresztény gondolkodás alapja lett. Ágoston zsenije nem csak az elkövetkező 1000 év teológiáját határozta meg, de a reformáció nagy alakjai is hozzá nyúltak vissza, és az általa írt sorok között kerestek útmutatást.