|
2012. február 10.
|
|
|
A 17. század legnagyobb botránya. Királynő korona nélkül Szerző: Oborni Teréz Ha egy királynő úgy gondolja, hogy lemond koronájáról, s ezzel együtt hatalmáról, történelmi tettet hajt végre. Ha azonban egy bigottan evangélikus országban lemond ősei vallásáról is, hogy áttérjen a katolikus hitre – az már világraszóló botrány. A királynő abban nem csalódott, hogy így könnyebben beírja nevét a história lapjaira, mint ha tovább uralkodik, abban azonban igen, hogy megszabadulva az államügyek intézésének terhétől szabadon élhet úgy, ahogyan akar. Róma népe igazán hozzászokott a ceremóniákhoz, a díszes felvonulásokhoz, mindahhoz a tobzódó pompához, amelyet a katolikus vallás a barokk korban a pápák székhelyén nyújtani tudott. 1656 karácsonyán mégis szinte az egész város az utakon szorongott, hogy lássa azt a hihetetlen eseményt, amelyről már hónapok óta mindenki beszélt, és amit mégis alig akartak hinni az emberek: Krisztina svéd királynő, aki lemondott trónjáról, s elhagyta az evangélikus hitet, amelyért apja annyi csatát vívott, Rómába érkezett.
Zseniális apa Az exkirálynő a korabeli Európa egyik legerősebb monarchiájának koronájáról mondott le. Apja, Gusztáv Adolf alig két évtized leforgása alatt nagyhatalmi rangra emelte az európai politikában korábban szinte semmi szerepet sem játszó svéd királyságot. Ehhez a gyors felemelkedéshez persze az kellett, hogy megtörje a svédeket Európától elzáró erősebb déli szomszéd, Dánia északi hegemóniáját, hogy Közép-Európában a Habsburgok meggyengülésével új helyzet álljon elő, és hogy a királyt az az ország segítse pénzzel, fegyverrel, amelyik azután pár éven belül Európa legfontosabb hatalmává válik: Franciaország. Abban azonban, hogy Svédország a 17. század derekán felemelkedett, nagy szerep jutott Gusztáv Adolf zsenialitásának is. A király a nemesek hatalmát megfékezve, erős központi államot épített ki, újjászervezte a hivatalokat, és teljesen átalakította hadseregét. Különösen nagy figyelmet fordított a tüzérségre. Tehette, hiszen Svédország gazdag réz- és vasbányái ontották a nyersanyagot az ágyúk számára. A század legnagyobb evangélikus fejedelme sorban tönkreverte a katolikusok seregeit, és – a kor viszonyaihoz képest – villámgyorsan masírozó hadával újra reménységet öntött Európa elcsüggedt protestánsainak szívébe. Ám nem telt bele nyolcvan esztendő, s véget ért a svéd nagyhatalmi politika kurta korszaka. Amikor 1709-ben Poltavánál Nagy Péter cár tönkreverte XII. Károly svéd király seregét, kiderült, hogy az alig másfél-két milliós lakosú ország tartósan nem veheti fel a versenyt a sokkal népesebb államokkal.
Pöttöm uralkodó Krisztina édesanyja, Mária Eleonóra királyné 1633 nyarán vitte haza Németországból férje bebalzsamozott holttestét. A királynét őszinte gyásza olyan túlzásokra ragadta, amely elborzasztotta a svéd udvart, így például férjének porhüvelyét egy éven át tartotta felravatalozva. A szakadatlanul zokogó édesanya a kislány ágya fölé függesztette az apa szívét rejtő urnát, s arra kényszerítette a gyereket, hogy a lefüggönyözött szobák csendjében imádkozzon. Krisztina lelkében életre szóló ellenérzést váltottak ki a véget nem érő gyászbeszédek és szertartások a lutheránus vallás zordságával szemben. A kis királynő rendkívül alapos képzésben részesült. Élénk esze, csillapíthatatlan tudásvágya, mely egész életében jellemezte, már ekkor megmutatkozott. A svéden és tulajdonképpen anyanyelvén, a németen kívül megtanult franciául és flamandul is, jól olvasott latinul és görögül. Ám szeszélyes volt, nehezen kiismerhető jelleme Descartes-tal kialakított kapcsolatában mutatkozott meg a legjobban. Jól ismerte a francia filozófus könyveit, éveken át levelezett is vele, ám amikor meghívta Svédországba, alig talált időt arra, hogy néhányszor taLálkozzék vele. Ilyenkor is a svéd decemberi fagyban, reggel öt órára invitálta a palotába. Az ötvennégy éves Descartes a hajnali eszemecserék közben megfázott, tüdőgyulladást kapott és meghalt.
Újjászületett Krisztina nagy titokban felvette a kapcsolatot a jezsuita renddel. 1652 februárjában két előkelő olasz úr érkezett a svéd udvarba. Álnevet használtak, híveiket titkos jelek alapján ismerték fel, és sifrírozott jelentéseket küldtek vállalkozásuk sikeréről. A katolikus vallást a törvény szigorúan üldözte. Egy jezsuita hittérítőnek a lutheránus államvallású Svédországban semmivel sem kellett kevesebb veszéllyel szembenéznie, mint egy ellenséges táborba beférkőzött kémnek háború idején. A két jezsuita teológussal folytatott tárgyalások eredményeképpen a királynő teljes titoktartás mellett áttért a katolikus hitre. A svéd királynő valószínűleg azért választotta a katolikus vallást, mert nem ismerte azt. Míg a katolicizmussal Svédországban nem találkozhatott, a túlbuzgó és türelmetlen evangélikus egyházzal annál inkább. Fantáziájában a zene és a reneszánsz művészet napsütötte országa, Itália összeolvadt a katolikus hittel. Alig három és fél évvel a koronázási ünnepség után, az uppsalai királyi kastély lovagtermében Krisztina ünnepélyesen levette fejéről a koronát. Úgy érezte, újjászületett. Brüsszelben nyilvánosan, nagy ceremóniával megismételte titkos áttérését, ami óriási propagandasiker volt az ellenreformáció számára. Ezután Rómába utazott, ahol hatalmas pompával fogadták.
Kiszámíthatatlan és kegyetlen |
Leggyakoribb címkék:
Nőtörténet (105) |
Alkotmány (58) |
Horthy-kor (42) |
Közjogi (31) |
Államtörténet (30) |
Európa (29) |
Béke (24) |
Habsburg (21) |
Középkor (18) |
Prostitúció (18) |
Igazságszolgáltatás (16) |
Ókor (14) |
Gender (14) |
Erdély (13) |
Trianon (13) |
1848-49 (12) |
Legnépszerűbb címkék:
Nőtörténet (105) |
Horthy-kor (42) |
Államtörténet (30) |
Alkotmány (58) |
Prostitúció (18) |
Habsburg (21) |
Európa (29) |
Közjogi (31) |
Középkor (18) |
Igazságszolgáltatás (16) |
Ókor (14) |
Trianon (13) |
Osztrák–Magyar Monarchia (9) |
Gender (14) |
Béke (24) |
Németország (10) |
|
|
Kiadja a Rubicon-Ház Bt. | Felelős kiadó: Rácz Árpád | 1161 Budapest, Sándor u. 60. | Telefon: 402-1848 | Fax: 402-1849
Minimum felbontás: 1024 x 768 | Kivitelezés: Civertan Bt. |