2017. október 22.

A foci államosítása és a cégek tulajdonosi szerepe a századfordulótól 1945-ig

Szerző: Papp Gábor

A legtöbb futballtörténeti könyvben olvashatjuk, hogy az első magyarországi futballmérkőzést 1896. november elsején, a mai MTK-pálya mellett játszották. A "pékerdei csata" néven elhíresült esemény részvevőiről azonban ritkán tudósítanak: a mérkőzés labdáját biztosító Löwenrösen Károly a MÁV Északi Főműhely Törekvés Dalárdájának tagjaiból szervezett csapatokat. A három lábtörés miatt hamar véget érő mérkőzés nem keltett nagy visszhangot, de talán nem véletlen, hogy 1897 januárjában a rengeteg vasutas taggal bíró Budapesti Torna Club (BTC) alakította meg az első magyarországi futballcsapatot, valamint hogy Löwenrösen kezdeményezéséből nőtt ki lényegében az első magyarországi vállalati sportegyesület, a Törekvés.

Vállalati sport
A vállalati sport 1945-ig tartó első korszakát két nagyobb szakaszra lehet bontani. Az első világháború végéig megalakultak az első vállalati sportegyletek, hiszen a cégek vezetői felismerték, hogy a sport a munkaerő ellenőrzésének, nevelésének és jó egészségben tartásának kiváló eszköze. (A sportegyesületek esetleges sikere emellett a vállalat hírnevének is jót tehetett, bár a szponzoráció marketingszempontjai ekkor még nem voltak olyan erősek, mint manapság.)

"A Magyar Királyi Államvasutak szociális programjába a sport szervesen illeszkedik bele. Vasutas szolgálatunk teljes odaadást követel tőlünk. Felelős kötelesség-teljesítésünk úgy a lelki, mint a testi erőinket teljesen igénybe veszi. Ez az oka, hogy az ókor klasszikus életelve - az ép testben ép lélek - nálunk, a magyar vasutasoknál nemcsak kultúrideál, de szolgálati cél is egyben."

Senn Ottó, a MÁV igazgatóságának elnöke 1936-ban. (Idézi Máriásy Lajos (szerk.): A vállalati sport 40 éves története: állami-, városi-, magánüzemek és vállalatok sportja. Budapest, 1941. 23. old.)

"Az aktív sportolók, de a versenyek nézői is egészen más kedvvel mennek hétfőn újra munkába. Jó hangulatban, kiegyensúlyozott fizikummal állnak újra a munkapadhoz, ülnek oda az íróasztalhoz. A munkás többet dolgozik, többet keres és a munkaadó is megtalálja számításait."

Aschner Lipót, a Tungsram gyár igazgatója a Nemzeti Sport 1932. december 28-i számában

A világháborút követően azonban új szereplőként az állam is belépett a sportszférába. A már a századfordulón létező, de létjogosultságát tulajdonképpen csak az 1921. évi testnevelési törvénnyel elnyerő vállalati sport immáron a politikai kurzus eszköze is lett: (1) Egyrészt az alkalmazottak testnevelési szükségleteinek kielégítésében és ennek elősegítésében, amely a munkáltatók részéről már korábban is megfogalmazódott, de most az állam is felismerte szükségességét. (2) Másrészt mert a trianoni békeszerződésnek a haderő létszámát korlátozó intézkedései után a sportot a háborús felkészítés elsődleges terepének tekintették. (3) Harmadrészt mert a Tanácsköztársaságot követően a szociáldemokraták vonzásába került munkások depolitizálása, egyáltalán a jobboldali kurzus irányában lojális állampolgárok nevelése kiemelten fontos tényező lett.

"A vállalati sport egyik legjobb ellenszere a rendbontó eszmék terjedésének. Leköti a munkások és alkalmazottak szabadidejét, előmozdítja a munkáltatók és a munkavállalók közötti bizalmatlanság feloldódását."

Juhász István, a Gamma vezérigazgatója 1936-ban - a Gamma sportklubja az 1945 előtti időszak kétségkívül egyik legsikeresebb cégsportegyesülete. (Idézi: Kun László: A szabadidő-mozgalom és a vállalati sport a Horthy-korszakban. Testnevelés és Sport-tudomány 1. 17-26., a 17. oldalon)

Az alapítások kétféle forgatókönyv szerint zajlottak. Sok esetben paternalista indíttatásból a vállalatvezetés kezdeményezte és irányította a folyamatot, máskor pedig olyan alkalmazottak indítványozták az egyesületek megalakítását, akik más, "polgári" egyesületben már sportoltak, a vállalati vezetés pedig - fokozatosan felismerve a sportban rejlő lehetőségeket - előbb engedélyezte az egyesületek létrehozását, majd az irányítást is átvéve a klubok vezetésében, komoly anyagi támogatást biztosított, ami a cégsportegyletek viszonylag gyors elterjedését és eredményességét indukálta. A sikeresség legfontosabb összetevői, hogy sokszor a vállalat már régebb óta létező kultúregyesületének bázisán könnyen felállhatott egy működőképes sportegyesület, amelynek egyúttal legfontosabb anyagi bázisát is megteremtette a cégvezetés, amennyiben minden alkalmazott kötelezően tagja volt a sportegyesületnek, és fizetéséből automatikusan levonták az egyesületi tagdíjat. Emellett a vállalat révén sokkal könnyebben jutottak pályához, klubházhoz a cégsportegyletek. Valahol csak a pályához szükséges területet kapták meg a sportolók, de a legtöbb helyen a létesítmény felépítését is a vállalat finanszírozta.

"A gyár vezetősége igyekezett, hogy a munkásságot munkaidő utáni szabadidejében lekösse, és ezért a gyár tisztikarával karöltve megalakítja a Kaposvári Rákóczi Sport Clubot, amely a "Mindent a hazáért, ép testben ép lélek" jelszóval munkába kezd. A vállalat területet ad. A hepehupás, völgyes, dombos területet maga a munkásság munkaidő utáni jószántából dolgozta át és munkájuk nyomán kialakult… a futballpálya clubházzal, tribünnel, három teniszpályával, egy kuglipályával… Megindult a sport clubélet… megalakult a műkedvelő dalárda csoport, majd 1500 könyvvel az olvasókör úgy, hogy fiatal-öreg mind megtalálja a maga temperamentumának megfelelő munkaidő utáni szórakozást. Ezzel a nemes gesztussal a munkásság ideje szellemileg le lett kötve, a szociáldemokratákkal minden nexus megszakadt."

Osztermann Lajos "A kaposvári cukorgyár krónikája" című kéziratában. (Idézi: Kun László: A szabadidő-mozgalom és a vállalati sport a Horthy-korszakban. Testnevelés és Sport-tudomány 1. 17-26., a 17. oldalon)

1911 tavaszán a VIII. ker., Kerepesi út 5. sz. alatt lévő ún. nyolcház udvarán Király Géza kezdeményezésére megalakult a Budapesti Vasutas Sport Club. Dresszük: fehér alapon a nyak és a mandzsetta piros volt, a mellen nagy, piros szárnyas kerék. Klubhelyiségük, illetve irodájuk a Keleti pu. indulási oldalán egy ici-pici kis helyiség volt. A labdarúgócsapat hosszú hónapokon keresztül barátságos mérkőzéseket játszott, mígnem a háború miatt beszüntette működését. 1920 tavaszán, mint a Testvériség játékosát, Gyalókai Imre állomásfőnök, Petheő Ferenc helyettes, Harangozó Gábor forgalmista és Balogh István főraktárnok magukhoz hívattak azzal, hogy alakítsam meg újra a BVSC labdarúgócsapatát. A MÁV Igazgatóságon keresztül engem a Testvériségből kikértek. Ezek után hozzáláttam a szervezéshez. Pályánk nem volt, de focicsukám csak nekem volt, a többi ötnek cúgos cipője és bakancsa volt, és volt egy borzasztó fals labdánk. A labdarúgásra tanítottam a társaságot Kőbányán, a marhavásártéren. Mondanom sem kell, milyen nagy lelkesedéssel fociztak az ürgék…[…] A Nyugati pu. I. sz. raktárában volt egy kicsi szoba, ez volt a BVSC Klubszobája. Egy héten egyszer-kétszer megjelentünk. Mindenkori téma a labdarúgópálya megszerzése volt. A jelenlegi pályánkat körülvette magas homok, a tetején deszkakerítés, amely a TLK (Terézvárosi Labdarúgó Klub) tulajdona volt, MÁV-terület. A Nyugati pu-on lévő egyik este elhangzott többek között az a javaslat, hogy vegyük fel a KANSZ előnevet majd, később a Vasutas Családgondozó előnevet - ami valóra is vált azért, hogy pénzhez jussunk! Ahogy ott tanakodtunk, mint vendég szót kért Nádas Ödön főmérnök, a ferencvárosi vasutasok elnöke:

"Nékem mint vendégnek volna egy javaslatom!: az önök pályáját nagy értékű építési sárga homok borítja, adok egy építészt (magán), aki ezt a homokot az embereivel kitermeli - elhordatja és a BVSC pénztárnoka, Ecsédi Lukács minden hónapban nyugta adása mellett felveszi a pénzt." Mondanom sem kell a nagy örömet - a jelenlevők körében. A szerződést az építővállalkozóval megkötötték. A TLK-nak felmondott a vezetőség, és elkezdődött a homok kitermelése! Addig a Testvériség pályáján szerveztem a labdarúgócsapatot - és tanítottam a jelentkezőket a labdarúgás szabályaira stb. Nagy horderőnek szolgált, hogy vasárnaponként vidéki mérkőzésekre utaztunk. Etédi Emil oszt. főnök Úr jóvoltából külön személykocsit kaptunk (Szekszárd, Turkeve, Kalocsa stb.), amikor a jelenlegi pálya öltözője részén a homok elhordatott, jött megint egy örömhír, hogy Kőbánya hizlalón egy bakterház megszűnik és lebontják. Az anyagot megkaptuk,  a jelenlegi öltözők-fürdő egy része abból van.

Amikor ez mind megvolt (Béka vendéglőben vetkőztünk-öltöztünk), egymás után alakultak a szakosztályok - kiváló - világhírű sportolókkal!! 1. Labdarúgó = Petheő Ferenc, Garamszegi (Ulacky) Árpád, Harangozó Gábor; 2. Birkózó = Mosonyi Viktor, Ekler (Előd) József; 3. Atlétika = Dusnoki Géza; 4. Ökölvívás = Popper Alfonz, Sulkó Béla; 5. Úszó = Varga György.

Amikor már úgy-ahogy egyenesbe voltunk és cca 20 labdarúgó játékosunk volt, kértük a BLASZ-felvételünket és a IV. oszt. bajnoki csoportba osztottak be. De előbb, hogy élőképes lesz-e a labdarúgócsapat - HÁROM bemutató mérkőzést kellett játszani: Testvériség 2:2. Villágosság (Herminamező) 2:1 és a BTK: 3:1.

Az előírásoknak eleget téve, elindult a bajnokság.

Részletek Garamszegi Árpád feljegyzéseiből. (Budapesti Vasutas Sport Club. 75 éve sínen vagyunk. Budapest, 1986. 9. old.)

A munkavállalók, azaz az egyesületekben sportolók szemszögéből vizsgálva megállapítható, hogy a század elején a dolgozók szórakozásként kezdték kergetni a labdát. A futball gyors elterjedéséből arra következtethetünk, hogy megtetszett nekik az új sport, amelynek gyakorlásával megtörhették a munka monotonitását, valamint közösséget alakíthattak ki. Később, a labdarúgás népszerűsödésével és professzionalizálódásával természetesen ez a helyzet megváltozott. A sportban sikeres dolgozóknak mobilitási csatornát, pénzkereseti forrást jelenthetett a sportolás. Állást, előléptetést, biztos(abb) megélhetést eredményezhetett a sportsiker, amire nemcsak a szocialista korszak futballjában, hanem már ekkortól, az 1910-es évektől találhatunk rengeteg példát.

"Ha valaki be akart jutni az Északi Főműhelybe és jelentkezett, elmondta: bádogos, asztalos, lakatos, fényező vagy tudomisén micsoda foglalkozása van. Azt a választ kapta: "nincs munka". De voltak élelmesebb emberek. Ezek másképpen állítottak be: "Jó napot kívánok alázattal. Én hullamosó vagyok és toronygombaranyozó. Kérek alázattal munkát. X kegyelmes úr küldött ide, itt a névjegye". Hiába volt a névjegy. Hullamosó meg toronygombaranyozó még a királyi MÁV-nak sem kell kellett. De ha az ipse nem esett kétségbe: "Kérem alázattal, az nem baj, én tudok futballozni is". Hopp! Ez kellett az Északinak. Nyomban kapott munkát. Szinte lestük már, mikor kerül a kapura fehér cédula: "ügyes futballisták felvétetnek"."

(Idézi Nagy István: Az Északi Főműhely története (1867-1945). Budapest, 1954. 130.old.)

A cégsporton belül a labdarúgás mindig kiemelkedő szerepet játszott, már  annál az egyszerű oknál fogva is, hogy gyakorlatilag minden vállalati egyesületen belül elsőként futballszakosztály alakult. A MÁV Északi Főműhelyének vasúti munkásai is a labdarúgással megismerkedve kezdtek el sportolni 1897-ben. A Törekvés megalapítása azonban eltolódott 1900-ra, mert a MÁV Igazgatósága csak ekkor hagyta jóvá az alapszabályt, így hivatalosan az első cégsportegyletnek az 1899-ben alakult Postás Sport Egyesület tekinthető.

Az első világháborúig ez a két klub tudott első osztályú futballcsapatot felmutatni. A Postás három, a Törekvés nyolc szezont töltött a legmagasabb osztályban 1914-ig, előbbi egy ezüstérmet, utóbbi két bronzérmet szerzett ezen idő alatt. (A vasutasok nem hivatalos hadibajnokságokban való jó szereplésének magyarázata, hogy őket a behívás kisebb mértékben érintette, hiszen többnyire szolgálati helyükön maradva töltötték katonai szolgálatukat.) Az alsóbb osztályú küzdelmekben azonban egyre több cégsportegyletet találunk, párhuzamosan azzal, ahogy egyre több vállalaton belül alakult sportegyesület.

Az állami szerepvállalás
Az állami szerepvállalás egyértelmű megnyilvánulása a világ első testnevelési törvénye, az 1921. évi LIII. törvény - egyúttal a '20-as évek testnevelési és sportpolitikájának alapja -, amely újabb lökést adott a cégsportnak. A vállalati sport szempontjából a legfontosabb a törvény 7. §-a, amely szerint "[m]inden legalább 1000 munkaerőt alkalmazó kereskedelmi, ipari, mezőgazdasági üzem (gyár, vállalat stb.) köteles munkásai és egyéb alkalmazottai testnevelési szükségleteinek kielégítéséről (sporttér, fürdőhely, gyakorlóterem stb.) megfelelően gondoskodni". A sportolás céljára szükséges ingatlanok megszerzéséhez a 6. paragrafus biztosítja a kisajátítási jogot. Ennek következtében a törvény nemcsak a testgyakorlást tette kötelezővé, hanem a sportpályák gyors szaporodásához is vezetett.

1921. évi LIII. törvénycikk a testnevelésről

1. § A testnevelésnek az a feladata, hogy az egyének testi épségének és egészségének megóvása, lelki és testi erejének, ellenálló képességének, ügyességének és munkabírásának kifejlesztése által megjavítsa a közegészség állapotát, gyarapítsa a nemzet munkaerejét.

2. § Evégre az állam

1. mindennemű iskolában gondoskodik mindkét nembeli tanulóifjúság rendszeres testneveléséről, a főiskolák körében pedig ezt minden hallgató számára lehetővé teszi;

2. szervezi az iskolát elhagyó ifjúság testnevelését oly módon, hogy ebben 21-ik életévének betöltéséig a nemzetnek minden férfitagja kötelezően résztvegyen;

3. támogatja azokat a társadalmi alakulatokat, melyek testneveléssel komolyan foglalkoznak s működésük nemzeti irányával a támogatást megérdemlik.

3. § A testnevelésre vonatkozó szükséges intézkedéseket (tantervet, a testnevelés rendszerét, módját, eszközeit, a reáfordítandó időt) a vallás- és közoktatásügyi miniszter állapítja meg.

Az iskolánkívüli (társadalmi) testnevelés ügyének országos szervezését és irányítását az érdekelt miniszterekkel egyetértve a vallás- és közoktatásügyi miniszter intézi. E rendelkezés azonban nem érinti a belügyminiszternek a társadalmi egyesületekre vonatkozó főfelügyeleti jogát.

4. § Az állam pénzügyeinek a rendezése után testnevelési tanerők képzésére országos testnevelési főiskolát kell felállítani, amelynek fenntartásáról a vallás- és közoktatásügyi miniszter gondoskodik.

5. § A községek és városok kötelesek a testnevelést előmozdítani, a helyszükségletnek megfelelő játszóterek létesítésével és fenntartásával, valamint testnevelési célokra szükséges egyéb területeknek használatra való átengedésével, fürdők, uszodák stb. létesítésével vagy támogatásával. A kötelezettséget vitás esetekben a vallás- és közoktatásügyi miniszter az érdekelt miniszterekkel egyetértően állapítja meg.

6. § A testnevelés céljaira szükséges ingatlan megszerzésére és nagyobbítására - amennyiben erre a célra városi vagy községi tulajdonban levő alkalmas terület rendelkezésre nem áll - a községet és a várost az 1881. évi XLI. törvénycikkben szabályozott kisajátítási jog illeti meg. A kisajátítást a kereskedelemügyi miniszter a vallás- és közoktatásügyi miniszterrel egyetértve engedélyezi. Tagosítás vagy birtokrendezés alkalmával lehetően gondoskodni kell az ily célra szükséges terület megszerzéséről.

7. § Minden, legalább 1000 munkaerőt alkalmazó kereskedelmi, ipari, mezőgazdasági vagy hatósági üzem (gyár, vállalat stb.) köteles munkásai és egyéb alkalmazottai testnevelési szükségleteinek kielégítéséről (sporttér, fürdőhely, gyakorlóterem stb.) megfelelően gondoskodni. Kisebb üzemek e cél érdekében nagyobb üzemekhez hozzácsatolandók, esetleg több kisebb üzem társítandó.

8. § Az állami pénzügyek rendezése után a nemzetközi megbízás alapján rendezendő olimpiai játékok, valamint egyéb nagyobbszabású ünnepségek és mérkőzések megtartására Budapesten Nemzeti Stadiont kell létesíteni.

9. § A testnevelés céljának előmozdítására a vallás- és közoktatásügyi tárca költségvetésében a "Testi nevelés" elnevezéssel külön címet kell létesíteni. Ezt a címet illeti a vallás- és közoktatásügyi miniszter kezelésébe folyó az az összeg, melyet az 1921. évi II. tc. 7. §-ának értelmében a lóversenyfogadásokra feltett összegekből a testnevelés céljára kell fordítani. Ezt az összeget s ennek a törvényhozás által rendelkezésére bocsátott esetleges kiegészítését a vallás- és közoktatásügyi miniszter a 2. §-ban megjelölt három irányban a szükséglethez évről-évre alkalmazott terv szerint osztja meg.

10. § A vallás- és közoktatásügyi miniszter által a testnevelési szakemberekből, orvosokból, tanférfiakból és sportszövetségekből alakított Országos Testnevelési Tanács feladata a testnevelési kérdésekben véleményt nyilvánítani és javaslatokat tenni. E tanács a vallás- és közoktatásügyi miniszter által kijelölt ügyekben felügyelő és végrehajtó szervként is működik. Szervezeti szabályait és hatáskörét kultusz-kormányrendelet állapítja meg.

11. § E törvény kihirdetése napján lép életbe s a vallás- és közoktatásügyi miniszter az érdekelt miniszterekkel egyetértően hajtja végre.

A '20-as években mindazonáltal a futball világában bekövetkező legnagyobb hatású változás a professzionalizmus bevezetése volt. Bár burkolt juttatásokat és állást biztosítottak sportolóiknak, a vállalati klubok az amatőrizmust támogatók táborához tartoztak. Miután az addig létező bajnoki rendszert teljesen átalakították, és az első két osztályba csak profik nevezhettek, az amatőr egyesületek, így a vállalati klubok is az alsóbb osztályú bajnokságban, azaz legfeljebb az alszövetségi kerületi bajnokságokban indulhattak. Az amatőr státusban maradó egyesületek ezért igyekeztek újabb versenyzési lehetőségeket teremteni maguknak. Nem csak nagyvállalatok, hanem kis magáncégek is alapítottak sportegyesületeket, ők 1926 után a Cégligába tömörültek, a vasutas sportegyesületek megalakították a Vasutas Ligát, és az 1912 óta létező Pénzintézeti Egyesületek Ligája is újabb lökést kapott. Azonban a cégsportegyletek a profizmus hazai és külföldi bevezetése miatt legjobb, profinak álló játékosaikat elvesztették, így tovább gyöngültek.

"Hat év, hat hosszu esztendő alatt csapatom állandó belső megrázkódtatásoknak volt kitéve. Ősz előtt kezdődött a munka: csupa gyereket képeztem ki, akik természetszerűen csak tavaszra jöhettek formába. Alig neveltem ki őket, a következő ősszel már eltűntek. Hogy mi volt ennek az oka?… Egyszerű. Kimentünk egy-egy turnéra s ilyenkor két-három ember le-leszakadt, mert élni kell… s odakint a jó magyar futballistának jó az élete. Ott maradtak. Ott maradtak még pedig azért, mert a Törekvés szegény, a Törekvés semmit sem tudott nyújtani. Nincs miből. Hat év alatt agyondolgoztam magam… s az eredmény: 27 emberem van külföldön! A nevesebbek közül: Guttmann a Hakoahban, akiből én csináltam balhalfot, Wéber, Weisz Csili, Hirzer, Hajós, Fronz, Pruha, Szedlacsek, Urik, Csapkai, Lottka, Veréb, Viola, Ging, Tritz, Palkó, Mészner, Babai, Iváncsics, Würz, Horváth és mások s ezek közül csak kettő olyan van, aki nem volt válogatott. Ha ezekből összeállítanék egy csapatot, lenne olyan együttes, amely megverné őket?... Nem hiszem."

Hágen János, a bajnokság utolsó helyén álló Törekvés labdarúgóinak edzője 1925 telén. Monológgá szerkesztett interjú a Sporthírlap 1925. december 10-i számának 5. oldalán: "Huszonöt válogatott játékost nevelt hat év alatt a Törekvés - a külföldnek. Egy kis kommentár a Törekvés eddigi négy pontjához."

Az 1930-as évek közepe újabb változást eredményezetett, hiszen a gazdasági válság alapjaiban rengette meg a profizmust, az egyesületek gazdaságilag nem bírták a profi bajnokságot. Ezért 1935-től az MLSZ bevezette a Nemzeti Bajnokságot, amelyben már amatőr egyesületek, köztük egyre nagyobb számban felülről szervezett, korporatív cégsportegyesületek is indulhattak, ami megfelelt a jobboldali kurzus törekvéseinek. Mivel a legjobb amatőr klubok többsége állami nagyvállalat kebelében működött,  1935 után az állam egyre jelentősebb résztvevője lett az élvonalbeli labdarúgásnak. Ráadásul a professzionalista futball megroppanása után a vállalati sportegyesületekből eltávozott, szerződés nélkül maradt játékosok visszaszivárogtak korábbi egyesületeikbe, ami újra megerősítette a cégsportegyesületeket.

A vállalati egyesületek számának növekedése több forrásból tevődött össze. Egyrészt néhány, már korábban is sikeres vállalati sportegyesület, mint például a Törekvés, visszakerült az első osztályba. Több olyan eset is előfordult, amikor egy elszegényedett egyesületet egy vállalat vett át, s tette azt eredményes cégsportegyletté (pl. a Weiss Manfréd-gyár a Csepel FC-t). Ennél is fontosabb azonban, hogy több városban a profi egyesület helyét egy cégsportegyesület vette át: Debrecenben a Bocskait a DVSC, Szombathelyen a Sabariát a Haladás, Miskolcon az Attilát a DIMÁVAG, a Szegedet - néhány évi "egymás mellett élés" után - pedig a vasutas Tisza váltotta az élvonalban. A vállalati sport előretörését mutatja az 1941/42-es labdarúgó-bajnokság végeredménye is: a bajnok a WMFC lett, a Szolnoki MÁV SE bronzérmet szerzett, és a 16 első osztályú együttes között összesen kilenc cégsportegyletet találunk.

Ugyanakkor a futball egyre erőteljesebb államosításához az is hozzátartozott korszakunk végén, hogy a sport területén is végre kellett hajtani az őrségváltást, ami eddig soha nem látott mértékben történő közvetlen politikai beavatkozást eredményezett a sport szférájába. Ennek jele volt, hogy az állam hatósági biztost nevezett ki az MLSZ élére - akinek a futball árjásítása volt az egyik legfontosabb feladata -, és korlátozta a zsidók részvételét az egész sportéletben.

Végeredményben az állami és vállalati szerepvállalás és támogatás fokozatos növekedése azt eredményezte, hogy az 1940-es évek elejére nemcsak a futball világát, hanem az egész magyarországi sportéletet a cégsport kezdte dominálni. (A legnagyobb taglétszámú egyesületek mind cégsportegyletek voltak - a listavezető a Weiss Manfréd-gyárak sportegyesületének több mint 23 ezer tagja volt.) S bár 1945 után az állam és az állami vállalatok még markánsabb szereplői lesznek a sport, a futball világának - ami pedig az itt vázolt folyamatok folytatásaként fogható fel -,  a vállalati sport második 45 évét meghatározó totális államosítás mégis annyira átalakítja a sport szféráját, hogy az 1990-ig tartó korszakot ebben a (sporttörténeti) vonatkozásban is teljesen különállónak kell tekintenünk.