2014. október 21.

A gyönyörök forrása. Pompeji erotikus emlékei

Szerző: Gesztelyi Tamás

Hogy a szexualitás nem volt tabu a görög–római világban, sehol máshol nem nyer oly egyértelmű bizonyítást, mint Pompejiben. A ma már „kényesnek” számító erotikus témák megjelenítése falfestményeken, mozaikokon, szobrokon egy életörömökre éhes világ képét vetíti elénk, ahol egyformán természetes a vágy kifinomult követése vagy a közönséges élvezetek keresése. Pompeji erotikus emlékeinek jó részét ma egy nápolyi múzeum titkos termeiben őrzik. Szűk látókörű prüdéria és álságos szégyenkezés akadályozza a mai látogatót abban, hogy a mindennapi élet rejtett oldalát is megismerje, amely pedig szintén hozzátartozott a Római Birodalom történetéhez. Írásunk és képeink egy olyan érzéki világba vezetnek be, amelyet még nem vett körül a valláserkölcsi értékítéletből fakadó titokzatosság.

Tiberius császár hálótermét – Suetonius elbeszélése szerint – a legpajzánabb jeleneteket ábrázoló faliképek és rajzocskák ékesítették, amelyekre az uralkodó Elephantis erotikus verssorait vésette, hogy “vágya kielégítése közben ki-ki megkapja a szöveget is az ajánlott minta mellé”. Elephantis a hellenisztikus világ központjában, Alexandriában élő költőnő volt, aki tankölteményt írt a szeretkezés tudnivalóiról, amely valószínűleg illusztrálva jelent meg. Az erotikus ábrázolások és költemények efféle összekapcsolása korántsem volt szokatlan.

Egyetlen kor felnövekvő ifjúsága sem nélkülözheti a nemi felvilágosítást. Ennek formája mindig az adott kultúra szellemiségétől, hagyományaitól függ. A természeti népeknél, a korai görögöknél és a korai Rómában a felvilágosítás rendszerint avatási szertartások keretében valósult meg. A fejlettebb kultúrákban tanító szándékú leírások és ábrázolások születtek, melyek közül leghíresebb a Káma-Szutra. Az antikvitásban a hellenisztikus kor volt a tanköltemények születésének időszaka, így a szerelmi tankölteményeké is. Hatásuk kimutatható Ovidius szerelmi tankölteményeiben (Szerelmek, Szerelem művészete) vagy Catullus és Martialis erotikus költészetében is. Az erotikus ábrázolások szintén széles körben terjedtek, s a felhasznált minták – mintatankönyvek révén – ugyanúgy Keletről, elsősorban Alexandriából érkeztek.

Tiberius hálóterme az ékes bizonyíték arra, hogy milyen sikert arattak. Ám minderről csak Suetonius leírásából tudunk. Mégsem kell csupán fantáziánkra hagyatkoznunk, hogy magunk elé képzeljük a kor szerelmi szokásait. Ebben nyújt segítséget a Pompejit ért szörnyű katasztrófa. Az itáliai kisvárosnak a Római Birodalom bukása után minden bizonnyal az enyészet lett volna a sorsa: házait lerombolták, köveit széthordták volna. Ám a Vezúvból kiömlő láva, a szétáramló gázok, por és hamu nemcsak elpusztította a várost, hanem jótékonyan betakarta, s az utókor számára konzerválta. S amikor a 18. században megkezdték Pompeji feltárását, a kiásott épületek között nem egy olyat találtak, amelyben a korabeli szerelmi kultúra teljes leplezetlenséggel jelent meg erotikus tárgyú falfestményeken, feliratokon vagy szobrocskákon.

A pompeji erotikus emlékek kétségtelenül legjelentősebb és legérdekesebb csoportját azok a falfestmények alkotják, amelyek a coitus különféle figuráit tárják elénk. Számuk talán kéttucatnyi lehet. (Teljes és szakszerű publikációjukra mindeddig nem került sor, így pontos számukat sem tudjuk.) Ezeknek az emlékeknek egy részét a Nápolyi Nemzeti Múzeum külön helyiségében, a Gabinetto segretóban őrzik, melynek megtekintése eddig csak egyedi engedéllyel volt lehetséges. A gyűjtemény a 18. század második és a 19. század első felében került ide, amikor a leleteket – így a festményeket is – elhozták a helyszínről. Az erotikus jelenetek másik része ma is eredeti helyén látható, mégpedig a lupanarok (bordélyházak) celláiban, illetve a magánházak hálófülkéiben, ritkábban lakomatermeiben. Elhelyezésük tehát stílszerű és korántsem közszeméremsértő.

Az ábrázolások alapján azt állapíthatjuk meg, hogy a figurae Veneris leggyakoribb és így bizonyára legkedveltebb formája az volt, amikor a nő szemből a hanyatt fekvő vagy vánkosára hanyatt dőlő férfi fölé ereszkedik. Apuleius ekképp írja le Fotis és Lucius szerelmi együttlétét:

“...ülve szépecskén fölém ereszkedett, ugra-bugrált, ringó csípőjét kígyózó mozdulatokkal riszálta, míg csak jól nem lakatott e himbálódzó szerelem gyümölcsével, míg végre tüzünk lohad, tagjaink ernyednek, bágyadtan egymás mellé hanyatlunk és ziháló mellel ölelésbe fonódunk.”

(Az aranyszamár II. ford. Révai J.)

Szintén kedvelt figura az, amikor a férfi hátulról közelít partneréhez (more ferarum). Apuleius megjelenít egy ilyen esetet is, melyre sajátos szituáció nyújtott lehetőséget.

“A szerető ... a munkás feleségét a hordón hasradöntötte, ráfeküdt és megfurdalta nyugodtan. Közben az asszony bedugta fejét a hordóba és feslett furfanggal űzött csúfot férjéből: egyre mutogatta az ujjával, hogy még ezt, még azt, meg amazt is kaparja le, mindaddig míg végre mind a két férfi készen lett a dolgával.”

(Az aranyszamár IX.)

Az ábrázolások tanúsága szerint a nő e helyzetben is aktív partner: kezével hátranyúl, fejét hátrafordítja, és a mozgásban sincs gátolva.

Előfordul, hogy a nő van fekvő vagy vánkosra dűlő helyzetben. Ez esetben a férfi térdelő helyzetben combjánál fogva húzza magához partnerét. Máskor a férfi álló helyzetben van, és így vonja magához partnerét, aki lábait akár a férfi vállaira is ráhelyezheti. Egy másik jellegzetes helyzetben a vánkosára támaszkodó férfi ölébe partnere nem szemből, hanem háttal ül be, így ezt akár az első és második figura kombinációjának is tekinthetjük. Ez lehetővé tette, hogy a nő nemcsak aktív, de egyenesen irányító szerepet játsszon a szeretkezésben. Gyakran látható ez a forma mécsesek díszítéseként.

Sem itt, sem más antik ábrázolásokon nem találkozunk azzal a testhelyzettel, melyet manapság alaphelyzetnek tekinthetünk, azaz, hogy a férfi ráfekszik partnerére, és ezzel a nő passzív, kiszolgáltatott helyzetbe kerül. Ez valójában a kereszténység elterjedése után alakult ki, a legszemérmesebb formának tekinthető, és a nő számára a legkevésbé örömszerző. A természeti népek – melyek számára ugyancsak ismeretlen volt ez a forma –, minthogy a misszionáriusoktól ismerték meg, misszionárius figurának nevezték.

A pompeji szerelmi jelenetek elhelyezése eleve biztosította, hogy csak azok láthassák, akik már arra érettek. A nemi élettel ismerkedő ifjúság ezekről a képekről, illetve a szerelmi költészetből szerezhette meg első elméleti ismereteit. Az ábrázolások didaktikus funkciója mellett szól az is, hogy a pozíció és különösen a nemi érintkezés részleteit igyekeztek minél láthatóbban a néző szeme elé tárni. Emögött persze nyilván erotikus szándék is húzódott, ezt sejtetik az erőteljes fenékábrázolások. Az adott helyen azonban ez sem volt öncélú, hanem mintegy előkészítő, vágyfokozó szerepet töltött be.

Feltűnő, hogy az erotikus ábrázolások köréből teljesen hiányzik a homoszexuális kapcsolat bemutatása. Ez nem jelenti azt, hogy a rómaiaknál ilyen ne létezett volna, bár korántsem volt akkora társadalmi szerepe, mint a klasszikus görög kultúrában. Még ritkább lehetett, de nem volt példa nélküli az állatokkal teremtett kapcsolat. A Herculaneumból származó emlékek között található egy márvány szoborcsoport, amely egy istenség ilyen aktusát őrizte meg. A félig kecske, félig ember alakú Pan egy kecskét tesz magáévá hátára fordítva (more hominum). Mécseseken főleg nő és állat, például ló, kutya, öszvér coitusával találkozunk. Az állattal való kapcsolat híres irodalmi példája Apuleius aranyszamarának története. A szamár Lucius rendkívüli sikereket aratott a nők körében, “szörnyű dorongja” miatti aggodalma alaptalannak bizonyult:

“magához ölelt és egészen, de egészen tövig bevett. Valahányszor kímélni akartam és hátrarántottam faromat, mindannyiszor dühös lendülettel utánam nyomakodott, megragadta gerincemet, s még szorosabb öleléssel tapadt hozzám. Szavamra, már-már azt hittem, hogy nem is tudom kielégíteni szenvedélyét.”

(Az aranyszamár X.)

Apuleius regényéből az is kiderül, hogy a nemi aktus a spectaculumok körébe is bekerült, különösen ilyen rendkívüli esetben, mint a szamáré. A pompeji falfestmények egyikén is megjelenik hasonló szerepben. A Nílus felső folyása mentén élő pigmeusok életének ábrázolása kedvelt téma volt a késő hellenisztikus festészetben, és többször felbukkan Pompejiben is. Az egyik ilyen festményen lakomázó társaság előtt közösülés zajlik fuvolaszó kíséretében.

Az erotikus ábrázolások másik jelentős csoportját a phallosok jelentik hol önmagukban, hol priapikus alakok jelvényeként. Súlyos tévedés volna azt hinni, hogy ezek kizárólag obszcén jelentésűek. Éppen ellenkezőleg: elsődleges funkciójuk a mágikus-vallási szférában keresendő. Ennek megfelelően nem az illetéktelen szemek elől elrejtve, mint a szexuális jeleneteket, hanem nagyon is szembeötlő helyeken helyezték el, hogy védő, szerencsét hozó szerepüket minél inkább betölthessék.

A phallos egyik nyilvánvaló jelentése a termékenység. A termékenységből fakadó bőség a sikeres, boldog élet feltétele. Eszerint értelmezhető az egyik pompeji ház bejárata felett az a terrakotta tábla, melyen egy phallos látható a következő felirattal: “Hic habitat felicitas” (itt lakik a boldogság). Hasonló szerepet tölt be Priapus a Vettiusok házának bejárati folyosóján. A falfestményen megjelenő istenség hatalmas phallosát mérlegeli, mely felér egy nagy zacskó pénzzel. Lábánál gyümölcsökkel teli kosár jelzi termékenységét. A kertek termésének biztosítása mellett a termés védelmét is neki tulajdonították. Ennek magyarázatában az obszcén fantázia ugyancsak termékenynek bizonyult. A Carmina Priapeában (35. vers) ez így hangzik:

Először is alfelen döflek meg, tolvaj,
de ha mégegyszer rajtakaplak, a szádba fúrom.
Ha pedig harmadszor is tolvajlást merészelnél,
hogy mindkét bűnödért meglakolj,
az alfeledbe és a szádba is befúrom.

(ford. Szepes E.)

A kicsiny phallos-ábrázolásokat amulettekként használták, többnyire gyerekek nyakába akasztva, mert ők különösen ki voltak téve a szemmel verésnek vagy az ártó erőknek. A phallos látványa ezekre riasztóan hatott, az ártó tekinteteket pedig magára vonta. Az erotikus fantázia változatos phallos-ábrázolásokat hozott létre: szárnyakkal, lábbal, csengettyűkkel látta el, valóságos démoni jelenséget csinált belőle. A szexualitás valóban könnyen válhatott fékezhetetlen, ellenőrizhetetlen erővé. De ez már az ősi kultikus szimbólum moralizáló vagy egyszerűen obszcén értelmezéséhez tartozik.

A pompeji erotikus emlékek néhány jellegzetes csoportjának áttekintéséből világossá válhat számunkra, hogy szerepük és jelentésük egyáltalán nem korlátozódott az obszcenitásra, még csak nem is ez volt a meghatározó vonásuk. Az örömteli, sikeres élet tartozékai voltak, melyekre előítéletek és bűntudat nélkül tekintettek.

Pompeji egyébként a szó szoros értelmében Venus városa volt. Midőn a Kr. e. 80-as években Cornelius Sulla római coloniává tette, teljes neve így hangzott: Colonia Cornelia Veneria Pompeianorum. Venus tisztelete visszanyúlt a város rómaiak előtti történetébe, és feltehetően egy oszk termékenységistennő romanizálásáról van szó (interpretatio Romana).

A pompeji házak falfestményein az istennő alakja is gyakran megjelent. Néha a természet úrnőjeként (Venus physica) hosszú ruhában, elefántok vontatta fogaton, gyakran a szépség és szerelem istennőjeként. A legszebb ezek közül a tengerben született Venus jelenete. Az istennő kagylóhéjban úszik a víz színén, oldalára dőlve hever ruhátlanul, elénk tárva testének szépségeit, miközben köpenye vitorlaként feszül a feje fölött. Máskor Marsszal láthatók édes kettesben, de nem túllépve az udvarlás illendő határait. Szerelmi történetük jól ismert a görög mitológiából (Homérosz: Odüsszeia VIII. 265 skk.). Ezek az ábrázolások is kétségtelenül hellenisztikus eredetűek.

Az erotikus témájú falfestményekről, feliratokról, szobrocskákról nem tudjuk, hogy mennyire pompeji sajátosságok, hiszen nincs még egy város, mely hasonló épségben megőrizte volna hétköznapjainak nyomait. Azt azonban tudjuk, hogy a szerelmi élet intimitásait az antik világban korántsem övezte akkora szemérem, mint a keresztény Európában. A legtöbb ókori kultúrában a szerelem a legfőbb gyönyörök forrása volt, míg a kereszténység a legfőbb bűnök forrásává tette. Nem véletlen, hogy az egyházatyák támadásainak egyik fő célpontja a pogányok szabados nemi erkölcse volt. Augustinus így ír Magna Mater ünnepéről:

“... a hitvány színészek olyanokat énekeltek, amilyeneket szerintem nem az istenek anyjának, hanem bármelyik szenátor vagy bármelyik becsületes férfi anyjának, sőt még a színészek anyjának sem illett volna meghallgatni ... Ennélfogva ocsmány szavaik és cselekedeteik gyalázatosságáért maguk a színészek is szégyellnék otthon gyakorlás végett saját anyjuk előtt eljátszani azt, amit nyilvánosan eljátszanak...”

(Isten városáról II. 4, ford. Földváry A.)

Erotikus jelenetek ábrázolásával mégsem csak pompeji emlékeken találkozunk, hanem a Római Birodalom minden részében. A szerelem témája – gyakran a nyers szókimondás formájában – a köztársaság végétől kezdve folyamatosan jelen van a római irodalomban is. Szintén ismert, hogy a bordélyházak a nagyvárosok természetes velejárói voltak, de a kisebb városokban sem kellett félniük a katonáknak, kereskedőknek, vándoroknak, hogy nem találnak megfelelő partnerre. Aligha volt tehát Pompeji Szodoma és Gomorra, ahogy egy falra karcolt felirat sugallja. Az viszont valószínű, hogy a jómódú kereskedővárosban sokan megfordultak, és ha keresték a könnyed szórakozást, a futó kalandot, akkor meg is találták.



Add a Facebook-hoz
Leggyakoribb címkék:
Nőtörténet (105) | Alkotmány (58) | Horthy-kor (42) | Közjogi (31) | Államtörténet (30) | Európa (29) | Béke (24) | Habsburg (22) | Középkor (18) | Prostitúció (18) | Igazságszolgáltatás (16) | Ókor (14) | Gender (14) | Erdély (13) | Trianon (13) | 1848-49 (12) |
Legnépszerűbb címkék:
Nőtörténet (105) | Horthy-kor (42) | Prostitúció (18) | Államtörténet (30) | Alkotmány (58) | Középkor (18) | Habsburg (22) | Ókor (14) | Trianon (13) | Európa (29) | Közjogi (31) | Erdély (13) | Igazságszolgáltatás (16) | Osztrák–Magyar Monarchia (10) | Gender (14) | Béke (24) |

Kiadja a Rubicon-Ház Bt. | Felelős kiadó: Rácz Árpád | 1161 Budapest, Sándor u. 60. | Telefon: 402-1848 | Fax: 402-1849
Minimum felbontás: 1024 x 768 | Kivitelezés: Civertan Bt.