Szerző: Tóth István György

A 16. század közepén új társaság született a katolikus vallás terjesztésére. Kétfrontos harcot vívtak: Európában az ellenreformáció rohamcsapataként a protestánsokat, Európán kívül misszionáriusként a pogányokat térítették.

1534 augusztus 14-én tíztagú diáktársaság kaptatott fel a Párizs melletti Montmartre-hegyre. A kis hegyet ma mondén mulatok és bohém festőtanyák borítják. De akkoriban még a városon kívül fekvő, ritkán lakott területnek számított. A társaság tagjai - egy portugál, négy francia és öt spanyol férfi - azonban nem kirándulni jöttek. Szent Dénes kápolnáját keresték fel, ahol fogadalmat tettek. Szüzességet és szegénységet ígértek, és megesküdtek, hogy a Szentföldre utaznak megtéríteni a törököket. Ha pedig ez lehetetlennek bizonyulna - tették hozzá azzal a pragmatizmussal, amely a lelkesítő eszmények gyakorlati megvalósításában mindig is jellemezni fogja a jezsuitákat -, feltétlen engedelmességgel követik a pápa utasítását, akárhová is küldi őket. A térítő expedícióhoz persze hiányzott a szükséges pénz és a világi hatalmak támogatása, a cél - a törökök keresztény hitre térítése - pedig megmosolyogtató optimizmusról tanúskodott. A tíz férfi lobogó lelkesedése azonban nem mindennapi szellemi képességekkel párosult, és így a Párizs melletti kápolnában a kora újkori katolocizmus egyik legfontosabb intézménye született meg: a Jézus Társaság, vagyis a jezsuita rend.

Mária lovagja
A társaság vezére Loyola Ignác volt. A spanyol - pontosabban baszk - férfi 24 évesen tűnik fel a forrásokban: bíróság előtt vádolták meg különböző nagy bűnökért. De hogy elkövetett-e valamit, és hogy mivel vádolták, az nem derül ki az iratokból. 1521-ben Loyola az észak-spanyolországi Pamplona várfalán harcolt, amikor egy francia ágyúgolyó mindkét lábán megsebesítette. Mint ebben a korban általában, a hadisebészek ez alkalommal is veszélyesebbek voltak a betegekre, mint maga a sebesülés. A lábát rosszul forrasztották össze - kétszer kellett újból eltörni - s mivel jobb lábára élete végig sántított, alkalmatlan lett a további harcra. Hosszú lábadozása alatt szentek életéről szóló könyveket olvasott. Egy seblázban töltött éjszakán pedig megjelent előtte a Szűzanya. Loyola döntött: ezentúl Mária lovagja akart lenni. Szétosztotta javait a szegények között, és a monserrat-i kolostorba zarándokolt, ahol a híres Madonna-szobor elé akasztotta kardját és vértjét.

Elhatározta, hogy Jeruzsálembe zarándokol. A barcelonai pestisjárvány miatt azonban meg kellett szakítania útját, így Manresa mellett egy barlangba húzódott. Az eredetileg pár napra tervezett magány majdnem egy évre nyúlt: imádkozott, elmélkedett, sanyargatta magát, és elkezdte írni a lelkigyakorlatokról szóló könyvét. 1523-ban végül is eljutott Jeruzsálembe. Hazatérése után elhatározta, hogy vállalt új feladatához felvértezi magát, és kiegészíti igencsak hiányos műveltségét. A fiatal katona nem értett latinul, enélkül pedig a 16. században nem lehetett tudományokkal foglalkozni. A harmincadik évén túl járó öreg diák Barcelonában az iskolás gyerekekkel együtt tanulta a latin nyelvtant. Majd a két híres spanyol egyetemet, Alcalát és Salamancát kereste fel. Mindkét egyetemen vallási társaságot szervezett, ezért mint eretneket feljelentették: a jezsuita rend alapítója kétszer is megjárta az inkvizíció börtönét. Ezek után jobbnak látta, ha átmegy a nyitottabb szellemű párizsi egyetemre.

Tanító és térítő
Loyola ugyanabba a párizsi kollégiumba járt, ahová Kálvin. A körülötte szervezkedő baráti kör tett fogadalmat a Szent Dénes-kápolnában arra, hogy a törököket megtérítik. Velencébe mentek, hogy onnan induljanak a Szentföldre, a háború azonban megakadályozta útjukat. Kénytelenek voltak Itáliában maradni, ahol rádöbbentek, a térítéshez nem kell messze utazniuk: közömbösöket, tudatlanokat s elesett szegényeket találnak olasz földön is. Útjuk Rómába vezetett, ahol prédikáltak, tanítottak, betegeket ápoltak, jótékonykodtak. Contarini bíboros, a pápa egyik befolyásos tanácsadója és a válságba jutott, lezüllött középkori eredetű szerzetesrendek éles szavú ostorozója, felfigyelt a csoportra. Ajánlására III. Pál pápa 1540 szeptemberében Regimini militantis ecclesiae (A harcoló egyház seregének...) bullájával hivatalosan is megalapította az új rendet. Loyola spanyolul Jézus századnak (Campania Iesu) nevezte el követőit, ez később a latin fordításban a kevésbé katonás Jézus Társaságra szelídült.

Az ellenreformáció későbbi rohamcsapatának alapító okmányában nincs szó a protestánsok elleni harcról vagy a hit védelméről, csak arról, hogy a lelkigyakorlatok, prédikációk, tanítás és jótékonyság útján terjesztik a katolikus vallást. Prédikációik nagy tömegeket vonzottak, árvaházakat állítottak fel, iskolákat hoztak létre. Az első jezsuita kollégiumok az olasz és spanyol városokban nyíltak meg, a rómait maga Loyola alapította. Ezeket a kollégiumokat kezdetben csak az új rendtagok, az utánpótlás képzésére szánták, hamarosan azonban külső diákokat is felvettek, és néhány évtized múlva a jezsuita kollégiumok lettek a rend leghatásosabb intézményei.

1540-ben III. Pál pápa a rendet engedélyező bullájában hatvan főben maximálta a Jézus Társaság létszámát. Ezt a szabályt hamarosan el kellett törölni: 1556 júliusában, amikor Loyola Ignác meghalt, tizenegy provinciában mintegy száz rendházban több mint ezer jezsuita működött. A 17. század elején már tizenháromezer tagja volt a rendnek. A társaság, mely a törököket akarta megtéríteni és a szegény gyerekeket katekizmusra oktatni, tanító és misszionárius rend lett. A távoli Peruban és Japánban hirdették a Szentföld helyett a katolikus vallást. A rend római utcagyerekek tanításával kezdte működését, pár évtized múlva azonban már Európa hatalmasságai adták fiaikat jezsuita iskolákba. A humanista hagyományokon alapuló kiváló latin képzés, a kor legmodernebb pedagógiai elveit megtestesítő oktatás révén a legjobb katolikus iskolákban mindenhol jezsuita páterek oktattak.

A középkori alapítású szerzetesrendek mind válságba kerültek a 16. század elején. A kibontakozó katolikus reform után több új szerzetesrendet alapítottak, de ezek közül egyik sem tudta olyan jól egyesíteni a régi eszményeket az új idők követelményével, mint a Jézus Társaság. A következő kév évszázadban, az ellenreformáció szellemi csatáiban a sebesült baszk lovag. Loyola Ignác követőit mindenhol az első sorokban találjuk.