2018. január 19.

1956. október 25. | A Kossuth téri sortűz

Szerző: Kő András

Ahogy múlnak az évek, úgy halványodik a kép az 1956-os Kossuth téri sortűzről, ugyanakkor – újabb dokumentumok híján – megszilárdulni látszik, amire kutatási eredményeink alapján jutottunk. Az évek során több száz szemtanúval beszéltünk, olyanokkal, akik október 25-én ott voltak a helyszínen, és olyanokkal, akik lakásuk vagy munkahelyük környezetéből követték a történteket. Egyedülálló fényképekhez, dokumentumokhoz jutottunk, amelyek segítettek tisztázni az eseményeket. Úgy gondoljuk, hogy munkánk során minden fellelhető levéltári anyagot figyelembe vettünk, továbbá sikerült szóra bírnunk nemcsak a tüntetőket vagy a velük rokonszenvező embereket, hanem a másik oldalon álló ÁVH-sokat, katonákat, pártmunkásokat is. Fentiek alapján határozottan állítjuk, hogy akik a Kossuth téren megsebesültek vagy meghaltak, szovjet sortűz áldozatai voltak! Kivételt képeznek az Akadémia utcai pártház előtt lezajlott tűzharc halottjai és sebesültjei, amikor az úgynevezett „kék”, illetve „zöld” ÁVH-sok lőttek – tévedésből egymásra.

A kormányzati negyedet belügyi karhatalmi alakulatok védték. Az épületek őrzését a hírhedt államvédelem, az ún. „kék” ÁVH-sok több alakulata biztosította, ugyanakkor itt voltak az ÁVH kötelékét erősítő kormányőrök is. Rajtuk kívül a sorozott állományú határőrség ún. „zöld” ÁVH-s alakulatait vezényeltek a fontosabb épületek védelmére. Folyamőrök és katonai alakulatok jelenlétéről szintén tudunk a kormányzói negyedben, sőt, a rádió védelmében részt vevő fegyveresek ugyancsak a pártközpontban kerestek menedéket. Megállapítható viszont, hogy egységes parancsnokság híján minden alakulat külön irányítás alatt állt. Kevés volt a lőszerük és a fegyverük, és egy kormánynegyed elleni támadást nem tudtak volna elhárítani. Csak az itt lévő szovjet páncélosalakulatok jelentettek komoly erőt – védelem esetére.

Szovjet jelenlét

A szovjet katonai parancsnokság – látva a magyar politikai és katonai vezetés tehetetlenségét – „egyoldalúan” megegyezett a magyar Hadügy- és Belügyminisztérium irányítóival, hogy 25-én indítsák újra a munkát, ám amennyiben az utca rendje veszélybe kerülne, a szovjetek felszámolják a rendbontást. Erről október 25-én a hajnali órákban több vezető politikus is tudott, és egyértelműen úgy értelmezték a helyzetet, hogy a szovjetek ebben az esetben be is tartják a szavukat.

Október 24-én járőrszolgálatok szerveződtek, amelyeket másnap a tüntetés hírére pánikszerűen visszavontak. Kilenc és tíz óra között több lövést kapott a pártközpont Akadémia utca 17-es számú épületének sarka. Feltételezték, hogy a lövések Budáról származtak, ezért egy szovjet tank a Beloiannisz (ma Zoltán) utcából kiment a Duna-partra, és több sorozatot adott le a szemben lévő oldalra, többek között a Batthyány tér irányába is, ahol egy halott és több sebesült maradt a helyszínen. Szintén délelőtt, tíz óra körül a Néphadsereg tér Szalay utca felé eső oldalánál álló szovjet tankok személyzetét a közeli tetőkről lövések érték. A szovjetek vesztesége több halott és sebesült volt. Sőt, az egyik tankra gyúlékony anyagot is dobtak. A szovjetek – válaszul – heves tűz alá vették a szomszédos épületeket.

Tíz órára tehetjük a Nádor utca 28-as szám alatti pártközpont épülettömbjében bekövetkezett tűzpánikot, ahol az épületben lévő határőrök tüzeltek a tévé későbbi épületének legfelső emeletére, ahonnan állításuk szerint lőttek rájuk. Ebben a lövöldözésben senki sem sérült meg. Ugyancsak határőrök biztosították – a rendőrökön kívül – a BRFK ifjúságvédelmi alosztályának Szabadság téri épületét.

A szovjetek Parlament előtti sortüze után a határőr-alakulatok pihenőben lévő tagjait vezényelték ki a Kossuth tér déli oldalának lezárására, ők később részt vettek a 9-es számú ház átvizsgálásában is. (Ide menekültek be az életben maradottak a 2-es villamos megállójától.) Ekkor érkeznek a térre gépkocsikon a pécsi határőr-alakulat emberei, ami véget vet a lövöldözésnek. Amikor az Akadémia utcai pártközpont elé értek, tévedés folytán tűzharc bontakozott ki közöttük és a pártház védelmét ellátó alakulat között. Halottjaik, sérültjeik voltak, sőt civilek is áldozatul esnek a csetepaténak. Felvetődik a kérdés: ki lőtt először a Kossuth Lajos téren, illetve ki adott tűzparancsot és miért?

A pártközpont védelmében

Október 25-én a délelötti órákban az MDP  Akadémia utca 17. szám alatti székházában tartózkodott a teljes magyar politikai vezetés. Kilenc és tíz óra között ide érkezett három páncélossal Anasztaz Mikojan, az SZKP elnökségének tagja, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnökhelyettese, Mihail Szuszlov, a párt vezető ideológusa, Mihail Malinyin, a magyarországi szovjet haderő főparancsnoka és Ivan Szerov, a KGB elnöke, akik résztvettek az MDP Központi Vezetőségének ülésén. Ezen a KV-ülésen váltották le Gerő Ernőt a magyar párt éléről, s és választották helyére Kádár Jánost.

Egy idő után Szerov otthagyta a szovjet küldöttség tagjait, mivel a volt Rákosi-titkárságon keresztül értesült arról, hogy tüntető tömeg érkezett a Parlamenthez. Egy szemtanú visszaemlékezése szerint vállrándítással vette tudomásul, és arckifejezéséből azt lehetett leolvasni, hogy „na és akkor mi van”? Azt a szót is hozzáfűzte a hírhez, hogy: „Nyicsevo”. Azaz, nem tesz semmit… A tüntető tömeg érkezéséről a Központi Vezetőség tagjai is tudomást szereztek, meg is tárgyalták a hírt, de semmilyen határozatot nem hoztak. A pártközpont védelmével megbízott parancsnok röviden tájékoztatta Szerovot az addigi eseményekről. Pár perccel később a KGB elnöke három szovjet, valamint két magyar tiszt kíséretében a főkapun keresztül kiment az épületből.

Szerov az Akadémia utca és a Kossuth tér sarkán szemrevételezte a terepet, s utasítást adott a parlament előtti tér kiürítésére. Ezt a tényt több visszaemlékező is alátámasztotta, akik a parancsot kiadó közelében tartózkodtak. Jóllehet Szerovot nem ismerhették fel, de egy alacsony, oroszul beszélő férfira határozottan emlékeztek. Bizonyságul – ezen az egy ponton – a sok szem- és fültanú közül álljon itt Hanák Péter történész visszaemlékezése, akit ebben az időben többedmagával az Akadémia utcai pártház kapujához tartott. „A kaputól félreparancsoltak […] Kijött egy szovjet tiszti csoport […] Nem tudom, hogy kik voltak. […] Tisztek voltak, az biztos. De arra az egy szóra tisztán emlékszem, ami elhangzott: »sztreljaty!«, »sztreljaty!« – A szótárban a jelentése mellett ez áll: lő, tüzel, lelő, meglő, belelő. Itt felszólító értelemmel: lőni! A következő pillanatban csikorogva elhúzódtak a tankok. […] Én először voltam ilyen közel életemben harckocsihoz. Állíthatom: félelmetes látvány! Előrehúzódtak húsz-harminc métert, s akkor hangzott el a tüzelni! vezényszó. […] Döbbenten hallottuk, hogy lőnek. Nem a Parlament épületét vették tűz alá, hanem a teret.”

Esztelen vérengzés

Hogy mit láthatott Szerov? A tüntető tömeg érkezéséről még a pártközpont épületében értesült. A tér sarkán látta a szovjet tankok személyzetével barátkozó embereket. Katonaként tudta, hogy a Parlament előtt álló tankok lőszerrel és üzemanyaggal vannak feltöltve. Mint KGB-főnök felismerte, hogy ez az Akadémia utcai pártközpontra – és az ott tartozkodó magyar és szovjet pártvezetőkre veszélyes lehet. Ezért adott parancsot a Kossuth tér kiürítésére. Az elöl álló tank késlekedett a tűz megnyitásával, feltehetően azért, mert nem az egység parancsnoka adta ki az utasítást. Sürgethették, hogy kezdje el a riasztólövéseket, mert a Szerov kíséretében lévő egyik magyar tiszt – Jamrich Mihály ávós ezredes – géppisztolyával rövid sorozatot adott a levegőbe!

Ez volt a kezdet. Utána a tank először valóban riasztólövéseket adott le. Ezek tettek kárt az egykori Párttörténeti Intézet épületében, és ekkor szólaltak meg a Parlament főbejárata előtt lévő páncélosok géppuskái is. A tömegben pánik tört ki, s a téren tartózkodó kb. háromezer ember meglódult. Azok, akik a Parlament épülete és az előttük álló szovjet páncélosok közötti területen voltak, az épülettömb kiszögelléseiben, illetve a páncélosok mögött és alatt próbáltak menedéket keresni. Akik nem voltak elég fürgék, a riasztólövések után kapták a következő sorozatot. ők voltak a vérengzés első halottjai, illetve sebesültjei.

A fentiekkel majdnem egy időben a Kossuth-szobor mögött elhelyezkedő szovjet páncélosok ágyúval – repeszgránáttal – belőttek a Kossuth Lajos tér 9-es számú épületének felső szintjébe, majd repeszgránát robbant a Rákóczi-szobor előtti részen, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) főbejáratával egy magasságban. Mindkét helyen könnyebb és súlyosabb sebesültek maradtak a helyszínen. A Parlament VII-es kapuja előtt álló tank tűz alá vette a Párttörténeti Intézet második emeleti sarokszobáit. Ugyanekkor dördültek el az első géppuskalövések az FM első emeletére is a IX-es kapu felől. Szovjet géppuskatüzet kapott a Kossuth tér 9-es számú épület és az akkori Országház étterem épülettömbje  (Kossuth tér 13–15–17.) is.

A tömeg vesszőfutása a téren öt-hat percig tartott. Az emberek több irányba menekültek: egyesek a Munkásmozgalmi Intézet (ma Néprajzi Múzeum) és a Pártörténeti Intézet épülettömbjéhez futottak, mások az FM irányába, az árkádok alatt remélve oltalmat, voltak, akik a Rákóczi-szobor mögött található dombos részen húzódtak meg, illetve – főleg azok, akik még nem érkeztek be a térre – visszafelé rohantak, a Nádor és a Vécsey utcai kapualjakba.

Ezek után tűnt fel a Ságvári tér (ma Vértanúk tere) sarkán egy szovjet tank, és páncélgránátot lőtt ki a Kossuth tér közepe felé, a Rákóczi-szobor magasságában, majd géppuskatűzzel árasztotta el a teret. Röviddel később közvetlen közelről két páncélgránátot lőtt ki a 2-es villamos vonalánál lévő mintegy egy méter magas dombra, és végigpásztázza az itt fekvő embereket. S mialatt az Akadémia utca felé haladt, még egy páncélgránáttal és géppuskatűzzel szórta meg a helyet, majd távozott.
Az áldozatok többsége repeszek okozta sérülés, kisebb hányada pedig géppuskatalálat következtében halt meg. A legtöbb halálos sebesülés a 2-es villamos megállójánál, illetve a Parlament Akadémia utcai részénél történt. Ez azt bizonyítja, hogy az Akadémia utcánál és a Ságvári térnél lévő tankok legénysége tüzelt a tömegre.

Kutatásaink szerint a téren lévő szovjetek nem a vérengzésben keresték a megoldást, jóllehet a lehetőségük megvolt rá – kivétel a Ságvári tér sarkáról lövöldöző harckocsi –, és minden cselekedetük arra irányult, hogy a tömeg hagyja el a teret, kiváltképp a páncélosokat, és szűnjön meg a mozgás. Eközben érte találat a Szalay utca 1-es számú épület első emeleti erkélyét is, ahonnan egykor Gömbös Gyula magyar miniszterelnök beszélt hallgatóságához.

A téren meghúzódó tüntetők kálváriája azonban folytatódott, mert a Nádor utcai tank visszavonulása után mintegy tíz percen át rövid, vélhetően szovjet katonáktól és a tér kiürítésében részt vevő magyar határőröktől származó géppisztolysorozatok hangja töltötte be a teret, s ez akadályozta a mentők munkáját, akik időközben megjelentek. De nincs tudomásunk arról, hogy ebben az időszakban valakit lövés ért volna, önkéntes vagy hivatásos mentő halt volna meg.

*
Évtizedeken keresztül kitörölhetetlen volt az emberek tudatából, és sokan még ma is úgy gondolják: az FM tetejéről tüzeltek a tüntető tömegre. Ám ez – az eddigi források alapján – kizárható. Erre is bizonyítékul szolgálnak a fotók és a fellelt dokumentumok. A Kossuth Lajos téren bekövetkezett véres eseményeket nem könnyű megérteni az összefüggések ismerete nélkül. Egész egyszerűen hiba csak úgy feltenni a kérdést, hogy ezen a csütörtökön ki lőtt, kire és honnan. Az ilyen kérdésfeltevések hamis premisszákat szülnek, ha nem tulajdonítunk jelentőséget az előzményeknek, amelyek determinálták és – horribile dictu – majdhogynem szükségszerűen magukkal vonták mindazt, ami október 25-én, pár perccel 11 óra után bekövetkezett.

***

Hányan haltak meg?

A visszaemlékezők között nagy volt az eltérés a tekintetben, hogy hányan vesztették életüket a Kossuth Lajos téren. Voltak, akik 25 halottról beszéltek (egyes magyar és szovjet történészek korábban ezt valószínűsítették, ami abból adódhatott, hogy csak a metróépítkezés helyszínén összehordott halottakat vették figyelembe), voltak, aki hatszáz személyről. A visszaemlékezők abból indultak ki: mit láttak akkor, amikor elhagyták a teret. Azokban a percekben ugyanis még nagyon sokan feküdtek sokkos állapotban a földön, akik egyszerűen nem mertek megmozdulni, mert féltek. Ebből adódik a halottak számának különböző megítélése.
A Kossuth téren elhunyt anyakönyvezettek száma: 54. Ezzel szemben mi 61 halottat tudtunk azonosítani, akik a helyszínen maradtak. Ezenkívül az Akadémia utcai tűzharcnak két rendőr, két folyamőr, két kormányőr és hat határőr esett áldozatul. A szovjetek két katonát a Parlament előterében vesztettek, egyet pedig az Akadémia utcában. A magyar sebesültek száma: 284. Ezt úgy kaptuk meg, hogy a halottak számát megszorozzuk néggyel. (A matematikai képlet precízen érvényesült az első és a második világháborúban.) Ha figyelembe vesszük, hogy a sebesültek öt százaléka kórházba szállítás közben vagy műtét során/után halt meg, akkor még további 14 halottat könyvelhetünk el. Ez utóbbi természetesen csak becsült számadat.