2017. június 28.

A középkor üzenetei

Szerző: Laszlovszky József

A középkori történelem kutatóinak néha a legapróbb részletekből kell megfejteniük az egykori élet kérdéseit. Nemcsak a minusculával vagy maiusculával lejegyzett forrásokat kell olvasniuk, hanem "ki kell betűzniük" a tárgyakon, leleteken, ábrázolásokon ránk maradt üzeneteket is. És ezek - bár nagyon töredékesen - arról is szólnak, milyenek voltak e korszak hírközlési lehetőségei, hogyan jutottak el információk Európa egyik régiójából a másikba.

Egy középkori kolostor falai közt játszódik Umberto Eco A rózsa neve című "detektívregénye". A rejtélyes eseményeket és furcsa haláleseteket vizsgáló szerzetes a Montpellier-ben működő híres tanár Alanus ab Insulis (1120-1202)  mondását idézve foglalja össze nyomozási módszerének lényegét tanítványa előtt: "A világ összes teremtvénye mintha könyv vagy festmény volna nekünk vagy tükör".Vagyis minden, ami bennünket körülvesz, olyan, mint a nyitott könyv egy-egy betűje, amelyet csak meg kell tanulni olvasni. A jó nyomozó a tárgyak, az állatok és az emberek legapróbb, sokszor érdektelennek tűnő részleteire is figyelmet fordít, hiszen ezek összekapcsolva, egymást kiegészítve olyan dolgokat is megmagyarázhatnak, amelyekre az első pillanatban nem is gondolnánk. A középkor Sherlock Holmes-a nemcsak a világban megnyilvánuló "isteni harmóniára" tanítja kapkodó és figyelmetlen tanoncát, hanem arra is, hogyan fejtse meg a világ üzeneteit, amelyek nem mindig betűkkel, hanem tárgyakkal, mozdulatokkal, képekkel vannak megírva.

A modern kor információs rendszerének feldolgozói gyakran három csoportra szokták osztani a világban áramló "üzeneteket".

Az első csoporthoz tartoznak az információk legelemibb formái, a hírek. Ezek manapság jórészt különféle hírközlő eszközökön, keresztül jutnak el az emberekhez. A politikai események, háborúk, természeti csapások hírei általában rövid terjedelmű, néhány mondatban közvetíthető üzenetet tartalmaznak.

A második csoporthoz a már összetettebb jellegű információkat sorolhatjuk. Nemcsak hírek, hanem tárgyak, eszközök is eljutnak más területekre, és ekkor a hozzájuk kapcsolódó információsor - felhasználásának módja, elkészítésük menete vagy éppen annak titka - is elkerülhet távoli vidékekre.

Az információk harmadik csoportja a legösszetettebb. Valójában információs csomagokról beszélhetünk, ahol egy mesterség fogásai, a földek megművelésének módja és technikája, illetve ezek újításai együttesen, szakismereten, tárgyakon, technikákon keresztül jelennek meg egy területen.

A középkorban, de még az újkor elején is a legegyszerűbb információk, a hírek általában nem rendszeresen és nagyon különböző idő alatt jutottak el egyik régióból a másikba. A legtöbb uralkodó rendelkezett valamiféle hivatásos hírközvetítő szervezettel, hírnök vagy futárhálózattal. Ezek közül néhány, például a mongol birodalom szolgálata, bámulatos sebességgel juttatott el fontos híreket igen nagy távolságra. Ezek az üzenetek azonban csak a legfontosabb, legtöbbször katonai információkat tartalmazták. Egy királyi udvar általános tájékozottságát szolgáló híreket általában nem egy ilyen szervezet, hanem a hivatásos és nem hivatásos utazók, és az általuk közvetített levelezés juttatta el távoli vidékekre. Mivel ez sokszor esetleges és a középkori utazási lehetőségek és közlekedési eszközök miatt lassú volt, az igazi hírek egy része girbegörbe utat bejárva, hírértékét szinte elveszítve jutott el céljához.

A korai időszak fontos forrásai közé tartozó kolostori évkönyvek bizonyos eseményeket különböző éveknél szerepeltetnek. Az annaleseket készítő szerzetesek ugyanis ahhoz az évhez jegyezték be a csatát, halálesetet vagy természeti katasztrófát, amelyben értesültek róla. A királyi vagy császári udvarral kapcsolatot tartó, egyházi személyek által is gyakran látogatott nagy kolostorok hamarabb jutottak ezekhez a hírekhez, mint a kisebb, eldugottabb helyen fekvő kolostorok. Ebből ered a néha több évnyi eltérés.

Ez a jelenség még több századdal később is megfigyelhető. Ugyanazt az utat ugyanis rendkívül eltérő idő alatt lehetett megtenni a modern közlekedési hálózat képülése előtt. A 16. században például egy futárszolgálat közel 140 kilométeres utat tett meg egy nap alatt. Ugyanakkor akár több hónapra is szükség volt egy levél eljutttatásához néhány száz kilométer távolságra. A rossz közlekedési viszonyok mellett ennek egyéb okai is lehettek. Politikai ellentétek miatt egy-egy fontos információt tartalmazó üzenetet, levelet kerülőúton juttattak el, nehogy annak tartalma illetéktelen kézbe jusson.

A hírek terjedésének még szélsőségesebb lehetőségei voltak tengeri úton. A Földközi-tengeren egy átkelés eltarthatott néhány napig, de több hétig is. Ilyen körülmények között például a kereszteshadjáratok során az egyes átkelő csapatrészek többhetes eltéréssel érkeztek meg. A mozgásukról szóló hírek pedig ennél is hosszabb idő alatt jutottak el az országukba. Oroszlánszívű Richard például a Szentföldről visszatérve többször szenvedett hajótörést, kalózok támadták meg. Végül valahol Dalmáciában ért partot, és Ausztrián, számára ellenséges területen keresztül próbált hazatérni. Bécs mellett fogságba esett, és hazájában, Angliában hónapokig nem volt hír arról, hogy mi történt az uralkodóval, miután elhagyta a Szentföldet. Csak amikor a császár fogolyként német területre szállíttatta és váltságdíjat követelt érte, kaptak személyéről rendszeresen hírt az ország világi és egyházi vezetői. Így már könynyen érthető, és akár hitelesnek is elfogadhatnánk a jóval később kitalált Robin Hood-történet azon részét, hogy az országot rettegésben tartó kormányzó nem is tudott arról, hogy uralkodója visszatérőben van az országba.

Voltak hírek, amelyek néha sok-sok év eltelte után jutottak el a királyi udvarokba. A 11. század elején az Angliát elfoglaló dán uralkodó, mintha csak egy Shakespeare-i dráma hőse lenne, két csecsemőt küld a svéd uralkodóhoz azzal a titkos üzenettel, hogy megérkezésük után öljék meg őket. A gyerekek a korábbi angolszász uralkodó, Vasbordájú Edmund fiai voltak, és felnőve a hódító dán potenciális ellenfelévé válhattak volna a hatalmi küzdelemben. A kegyetlen üzenetet azonban nem hajtották végre, és a gyermekek titokban továbbutazva eljutottak a kievi fejedelmi udvarba. Innét jó néhány év után a szintén száműzetésbe kényszerült Árpád-házi hercegekkel, Andrással, Bélával és Leventével együtt érkeztek Magyarországra, és telepedtek le egy időre. Valószínűleg innen jutott el a hír újra Angliába - a középkori társadalom nagy utazóinak, a zarándokoknak a közvetítésével -, hogy a hercegek mégsem haltak meg. Szent István állam- és egyházszervező munkássága nyomán ugyanis a Szentföldre igyekvők egyik útvonala Magyarországon keresztül vezetett. Addig e veszélyes, pogány népek lakta régió mindenképpen elkerülendő volt.

Az egyházi személyek a középkorban a hírek talán legfontosabb közvetítői voltak. Egyetemes műveltségük, iskolázottságuk különösen alkalmassá tette őket arra, hogy az uralkodók diplomáciai követségeit vezessék. A szerzetesrendek pedig kolostoraik között tartottak fenn állandó kapcsolatot. Az egyházi társadalom információs hálózata a 12. század közepétől kezdve még inkább európai léptékűvé vált. Az egyre nagyobb hírnévre szert tevő nyugati egyetemek - ezen belül is főként Párizs - diákjai már Európa minden részéről érkeztek. Tanulmányaik befejeztével legtöbbször visszatértek szülőföldjükre, és közülük kerültek ki az egyházi hierarchia legmagasabb posztjaira emelkedő klerikusok. A korábbi párizsi iskolatársakból püspökök, érsekek lettek, de kapcsolataik nem szakadtak meg. Nemcsak egyházi ügyekben, kánonjogi kérdésekben tájékoztatták egymást, hanem a politikai eseményekről is beszámoltak. Így idézhette a meggyilkolt Becket Tamás küzdelmét uralkodójával Lukács esztergomi érsek, az egykori párizsi diák, a magyar királlyal szemben folytatott harcában.

A hírek, üzenetek áramlásának lehetséges útjairól elsősorban a középkor írott forrásai számolnak be. A krónikák, diplomáciai levélváltások ritkán fennmaradt emlékei azonban kevésbé világítanak rá arra, hogy az információcsere komplexebb formái hogyan jutottak el egyik területről a másikra. Az egyetemen megszerzett ismeretek szétáramlását megfigyelhetjük a királyi kancellária oklevélkiadó munkájának változásában, az oklevelek bevezetőjében megjelenő állambölcseleti gondolatok felbukkanásában. Az ennél sokkal nyilvánvalóbb és tömegesebb információáramlásról azonban kevés az írott forrás. Ahogy az Umberto Eco-féle kolostorban nyomozó szerzetes számára üzenetet hordoztak az egyes tárgyak, ugyanúgy bonthatók ki a középkori fizikai világ információi a korabeli anyagi kultúra vizsgálói számára.

Az embereket körülvevő tárgyak, eszközök, lakóhelyük, viseletük - mind egy-egy árulkodó jel arról, hogy milyen kapcsolatokat tartottak fenn, milyen információkhoz jutottak hozzá. Ez a tárgyi világ azonban legtöbbször kívül rekedt az írott források látókörén. A jogi aktusokat rögzítő oklevelekben nem volt fontos, hogy a legapróbb részletességgel leírják például az eladományozott falu lakóházait, lakóinak hétköznapi eszközeit vagy éppen játékait. Az elbeszélő forrásokban, krónikákban, legendákban pedig, ha vannak is ilyen részletek, ezek vagy csak a társadalom egy szűk csoportjáról - pl. a királyról és udvaráról - számolnak be, vagy nem elég szemléletesek ahhoz, hogy az anyagi kultúra elemeit a maguk fizikai valóságában elképzelhessük. Kétféle forrásra mégis támaszkodhatunk: a képi ábrázolásokra és a régészeti feltárások leleteire.

A középkori anyagi kultúra rekonstruálásánál, a tárgyak által közvetített információk megfejtésénél első hallásra feltűnő lehet a korabeli képi ábrázolások felhasználása. Ezek ugyanis többnyire egyházi témájúak, bibliai jeleneteket vagy szentek élettörténeteit ábrázolják. Hogyan lehetséges akkor, hogy táblaképek vagy miniatúrák segítséget nyújtanak mondjuk a középkori paraszti élet tárgyi "tükörképének" megrajzolásában?

A középkor művészei - pontosabban mesterei - Jézus élettörténetét olyan környezetben festették le, amilyenben ők maguk éltek. Így a keresztrefeszítés katonái lovagi páncélt viselnek, Heródes lakomáján gótikus kehelyből isznak, Mária születésénél zöldmázas középkori korsóból töltik a vizet a fadézsába. Mindezek segítségével látszólag könyű dolga lehet a kutatóknak, ha olyan kérdésekre keresnek választ, hogy mikor terjedt el egy-egy jellegzetes technikával készült tárgy egy adott területen; keleties vagy inkább nyugati jellegű divatnak hódoltak a hölgyek a középkor egy bizonyos időszakában. Csakhogy a válasz nem ennyire egyszerű.

A középkori ábrázolások mintáját valóban saját koruk adta, de más szempontok is vezették az alkotókat. Egyes tárgyak például nem azért jelennek meg a képen, mert az ott ábrázolt környezet jellegzetes elemei, hanem mert az ábrázolandó szent attribútumai, ezért azonosításuk jelképeiként kerültek a képre. Hasonlóképpen a táblaképeken alig látunk kék ruhába öltözött női alakokat, noha esetleg ugyanazon terület hagyatéki összeírásai szerint éppen az ilyen színű női ruhák fordultak elő az elhunytak ruhatárában. Csakhogy a kék szín az ábrázolások hagyományos törvényei szerint Szűz Mária öltözékéhez kötődött, és rajta kívül csak a legritkább esetben ábrázoltak nőalakot ilyen színnel.

Hasonló problémákkal kell szembenézniük a régészeti leletek feldolgozóinak is, amikor a tárgyak információs értékét elemzik. A földből előkerülő kézművestermékek egyrészt kiváló bizonyítékai egy vidék kereskedelmi és ezen keresztül kulturális kapcsolatrendszerének, de ezek a tárgyak is csak a korabeli tárgykultúra egy-egy elemét reprezentálják. A legtávolabbról megszerzett tárgyak általában luxustárgyak voltak: nemesfémből, ékkövekből készített "kincsek" vagy selymek, kelmék. Ezeknek azonban alig maradt régészeti emlékük. Egy részük a földben elenyészett, más részük csak kivételes esetben került oda. Az arany vagy ezüst tárgyakat, ékszereket újra és újra felhasználták, ötvösök beolvasztották, újjáalkották. Ezzel szemben a legkisebb értéket képviselő kerámia eltörve semmire sem volt használható, a szemétbe került. Így a régész ez utóbbival találkozik a legnagyobb mennyiségben, és erre alapozva kísérli meg a tárgyak kapcsolatrendszerét kibogozni.

Ma már a középkori anyagi kultúra bármely aspektusa csak ezen források együttes, komplex elemzésével képzelhető el. Még inkább igaz ez a középkori "információk" harmadik, legösszetettebb csoportjánál. Ebben az esetben indokolt inkább információcsomagról beszélni, amelyben egyszerű, hír jellegű üzenetek ugyanúgy helyet kaptak, mint a tárgyakhoz kötődő információk. E csoport illusztrálására két példát idézünk. Az egyik a ciszter szerzetesrendhez kötődik, a másik a Magyarországon is jellemző vendégtelepesek, hospesek életéhez.

A 12. század második felében Európában látványos gyorsasággal térhódító szerzetesrend valóságos információs robbanást idézett elő. Szigorú rendi előírásaik értelmében a kolostornak nem csupán építészeti szempontból kellett megfelelnie a követelményeknek, hanem az ahhoz kapcsolódó gazdaságnak is meghatározott rendszer szerint kellett működnie.

Ebbe ugyanúgy beletartozott az, hogy hogyan lehet a kolostor vízellását biztosító forrás vizét felhasználni műhelyeknél, mint hogy miként kell a határt művelési ágakra osztani. Nem csupán jellegzetes kolostoralaprajzokat terjesztenek el Európában, hanem határhasználati rendszereket is, amelyekhez szükségszerűen hozzátartozik új mezőgazdasági eszközök bevezetése. Ennek a rendkívül összetett "információcsomagnak" nemcsak a sokrétűsége a lenyűgöző, hanem a térbeli kiterjedése is. Néhány éven belül a ciszter szerzetesek franciaországi kolostoraikból kirajzva ugyanúgy gyökeret vertek Svédországban, mint Magyarországon vagy Walesben.

Hasonló mozgás eredményeképpen jutottak el a Kárpát-medencébe a hospes települések lakói is, akik nem csupán földművestechnikát, hanem településformát és közösségi önszabályozó szokásrendszert hoztak magukkal.

Különösen izgalmas kérdés, hogy ezek az információcsomagok mennyire voltak alkalmazhatóak új környezetükben, és volt-e további kisugárzó hatásuk.

Vajon a svédországi mostoha éghajlati körülmények között a ciszterek megpróbálkoztak-e a háromnyomásos határművelési rend elterjesztésével, és csak később adták fel tervüket, vagy eleve nem is kísérleteztek ennek a meghonosításával? De ugyanígy kérdezhetjük, hogy a ciszter kolostorok vagy a hospes települések mezőgazdasági újításai hogyan sugárzódtak szét most már új környezetükben, és milyen szerepük lehetett a hasonló művelési rendszer hazai kialakulásában.

Visszatérve múltbéli nyomozásunk kiindulópontjához, megállapíthatjuk, hogy legalább olyan körültekintően kell figyelnünk minden apró kis üzenetre, mint a szerzetes nyomozónak a kolostori rejtélyek megfejtésénél.