2017. november 18.

A köznemesség és II. József

Szerző: Szántay Antal

II. József politikája erősen megosztotta birodalmának lakosságát. Nagy remények és mélységes csalódottság, erős szimpátia és az aktív ellenállásig fokozódó elfordulás jellemezte szinte minden országa és tartománya valamennyi társadalmi rétegének magatartását. Így volt ez a magyarországi társadalom hangadója, a köznemesség esetében is.

II. József személyiségét és kormányzatát nemcsak az utókor, a történészek ítélték meg igen ellentmondásosan, hanem a kortársak is. A felvilágosodás képviselői, követői egész Európában nagy várakozással és reményekkel tekintettek a társuralkodó császárra. Az 1780-as évek végére azonban a kritikus hangvétel, sőt az elutasító vélemények kerültek túlsúlyba. A remények, várakozások is csak részben teljesültek, miközben új sérelmek, csalódások váltak az emlékezet meghatározójává. Nagy remények és mélységes csalódottság, erős szimpátia és az aktív ellenállásig fokozódó elfordulás jellemezte szinte minden országa és tartománya valamennyi társadalmi rétegének magatartását. Így volt ez a magyarországi társadalom hangadója, a köznemesség esetében is.

Nem volt egységes azonban a hangja, hiszen a látszólagos egység ellenére a köznemesség Magyarországon igen tarka képet mutatott. Tagjait a rokoni kapcsolatok hálóján túl talán csak a rendi alkotmány, a nemesi előjogok védelme és az ennek színteréül szolgáló autonóm intézmények - elsősorban a megye - fűzték össze.

A kb. 800 "bene possessionatus" és néhány ezer középbirtokos nemesi család számára tisztes jövedelmet biztosított a birtok, ha nem aprózódott túlzottan szét, ha földje jól termő volt, ha bornak, gabonának biztos piacot találtak, ha körültekintően házasodtak és örökös birtokpereiket ügyesen intézték. Kézben tartották a megyét, és befolyásuk lehetett országos ügyekben is, sőt némelyikük, ha lojális és arisztokrata pártfogót is talált, a bárói címet is megszerezhette. A nemesség nagy többségét alkotó kisbirtokosok és nincstelenek, ha nem a paraszti életformát és annak terheit választották, kézműves vagy más, földbirtokhoz nem kötött tevékenységbe kezdhettek. Felemelkedést, sőt némi befolyást remélhettek, ha a katonai pályát, az értelmiségi szabad foglalkozásokat, megyei, állami hivatalt vagy az egyház kötelékét választották, esetleg egy nagybirtokon vállaltak funkciót. Részben közülük kerülnek ki azok is, akik arisztokrata urukat külföldi utazásaik, tanulmányaik során titkárként, nevelőként elkísérték, és ennek során széles körű ismeretekre tettek szert, modern szemléletet sajátítottak el.

Megosztott volt a magyarországi köznemesség a vallási hovatartozás tekintetében is. A katolikus többség mellett jelentős számú protestáns élt az országban. A tiszántúli kálvinisták és a felvidéki lutheránusok vallási szabadságaik védelme, bővítése érdekében együttműködőnek bizonyultak II. Józseffel, mivel már társuralkodó korában megtapasztalhatták szimpátiáját a bécsi audienciákon. A császárné-királynő halála után pedig feléledt a remény, hogy talán másfél évtized múltán újra lesz országgyűlés, ahol a protestáns felekezetek megerősíthetik pozícióikat.

Az országgyűlés összehívásához fűzött remény hamarosan szertefoszlott - ez a nemesség első nagy csalódása az új uralkodóban -, sőt hamarosan nyilvánvalóvá vált, hogy II. József uralkodása alatt erre nem kerülhet sor. A protestáns várakozások azonban beteljesültek: az 1781-ben kiadott türelmi rendelet, ha a katolikusokkal nem is egyenlő mértékben, ám szabaddá tette a protestáns vallásgyakorlatot és - ami a köznemesség szemében legalább ekkora jelentőséggel bírt - megnyitotta a protestánsok előtt a magasabb hivatalokat is. Így került az 1783. évi nagy személyi változások során első protestáns tanácsosként a Helytartótanácshoz Prónay László, majd pedig Darvas Ferenc volt nógrádi másod alispán. A kerületi igazgatás bevezetésével Prónay magasabb tisztséget, kerületi biztosi megbízatást kapott (protestánsként e kinevezést kapta II. Józseftől gróf Teleki Sámuel is), ekkor Podmaniczky József foglalhatta el helyét a Helytartótanácsnál. Végül 1789-ben Vay József emelkedett a szabolcsi alispánságból a helytartótanácsosok közé. A Királyi Táblán, majd a Hétszemélyes Táblán Ráday Gedeon és ócsai Balogh Péter, illetve utánuk Bay Ferenc és Tihanyi Tamás kaptak protestánsként kinevezést. A II. József uralkodása idején hivatalhoz jutó protestánsok nevét hosszan lehetne sorolni - érdemes még megemlíteni a kerületi tanfelügyelővé kinevezett Kazinczy Ferencet, az egyetemen állást kapott Cornides Dánielt és Schwartner Mártont, a 19. század elejének jelentős statisztikusát -, elegendő azonban hangsúlyozni: a türelmi rendelet Magyarországon, ellentétben a mélyen katolikus osztrák németalföldi tartományokkal, jelentősen növelte II. József népszerűségét és támogatóinak körét.

A nemesség azon tagjai, akik képzettségük, iskolázottságuk folytán felismerték a reformok szükségességét, támogatták II. József első reformjait, és - ha csendes bírálat mellett is - megtartották iránta való lojalitásukat a krízis éveiben is. Közéjük tartoztak azok, akik a pozsonyi és késmárki líceumban Benczúr Józsefnél diákoskodtak, mint a később jakobinusként elítélt Hajnóczy József, vagy akik a bécsi Theresianum növendékei voltak, s - nem is kevesen - eljuthattak Göttinga, Halle vagy Németalföld és Svájc egyetemeire, ahol világot, követendő példákat láthattak és korszerű ismereteket szerezhettek. E magatartás kulcsa a hivatalhoz jutás. A bürokratizálódás, a szaktudást megkövetelő ügyintézés és az e feladatokat ellátni képes hivatalnokréteg túlsúlyba kerülése a központi, országos sőt helyi igazgatás intézményeiben az egész 18. századon átívelő folyamat, mely II. József uralkodása idején teljesedett ki. A köznemesi rend számos tagját pedig ugyancsak vonzotta a biztos fizetés, a nyugdíj és a hivatali előrejutással növekvő befolyás, s ennek fejében rendi-alkotmányos sérelmeiről is hajlamos volt valamelyest megfeledkezni. "Ha hivatal viselő Ember kíván lenni, egy két Esztendőbéli szolgálattya utyán, meg tanulván a mostani Mánipulátziót, bizonyos Hivatalra kaphat" - csillantja föl Vay László leendő sógora, Irinyi Zsigmond előtt a lehetőséget, az írnokoskodást Haller József kerületi biztos mellett, mikor 1787 tavaszán a katonai pályáról igyekszik őt lebeszélni.

A katonai szolgálat is lehetett azonban az érvényesülés alapja. A sokszínű Habsburg Birodalom, az idegen tartományokban teljesített szolgálat ugyancsak lehetőséget nyújtott a látókör szélesítésére. A kiszolgált tisztek előtt pedig még nyitva állt a lehetőség, hogy nyugalmas hivatalt szerezzenek. Különösen a bécsi magyar nemesi testőrség kis csoportjára igaz ez, mely élvezte a császár kitüntető bizalmát. "Gondoskodása különös mértékben azokat a gárdistákat vette pártfogásába, akik valamikor futárszolgálatot teljesítettek, mert ezek különös megbízhatóságáról meggyőződést szerzett, hiszen elöljáróik a legnagyobb gondoskodással válogatták ki és hozták javaslatba őket. A császár nemcsak személyesen ismerte minden testőrét, ismerte őket belső értékeik szempontjából is: hiszen mi maradhatott volna rejtve József éleslátású szemei előtt? Az udvari fogalmazói, a helytartósági titkári, a postaigazgatói, a tartománybiztosi állások mind a kiérdemesült magyar gárdistáknak jutott" - írja Báróczy Sándor visszaemlékezéseiben.

Akiket azonban az állam, II. József ily módon nem tudott vagy nem akart magához kötni, azoknál szinte természetszerűleg tolultak előtérbe nemesi érdekeik, a rendi alkotmány sérelme - különösen az 1780-as évek utolsó harmadában. Ezt az elfordulást legjobban Berzeviczy Gergely részletgazdag biográfiája érteti meg: külföldi utazásai során a késő-felvilágosodás radikálisabb eszméit megismerő és a belga tartományok rebellióját közvetlen közelből látó fiatalember hazatérése után II. Józsefnél tett tisztelgő kihallgatása ellenére sem kapott ambícióinak megfelelő állást. Ezután a nemesi-nemzeti mozgalom felé fordult, és radikális, monarchiaellenes eszméket fogalmazott meg, a zsarnokság elleni gyűlölettől mélyen áthatva.

Igaz, ez már 1789, a krízis éve. Ekkor, ha nyilvánvalóan más indíttatásból is, büszkén utasította vissza II. Józsefnél az alispáni kinevezésre való jelölést például farádi Vörös Ignác: "tudniillik nem akartam császár kinevezésse által törvénytelen v[ice] ispány lenni." Naplójában utólag, ha nem is pontosan idézi a nemességet sértő reformokat, az ezek nyomán felébredő nemzeti mozgalom szemszögéből ítélkezik: "Joseff császár minden készületeket meg tett, hogy a magyar szabadság és törvény az országbul ki muljanak."

A határozott rendeletek és radikális reformok, melyek a megyei nemességet nemcsak nemesi-rendi alkotmányos felfogásában sértették, hanem létalapját is veszélyeztették, II. József uralkodásának második harmadában sorban követték egymást. A császár azonban nem Magyarország ellen fordult, hanem a Habsburg Birodalom egységes, centralizált igazgatásának megvalósítására és a még meglévő különállások felszámolására tett kísérletet ellentmondást nem tűrő határozottsággal - Lombardiában és az osztrák Németalföldön éppúgy, mint Magyarországon. Az 1783 végén írt "Pásztorlevél" dokumentálja az elhatározást: az első három év nem hozott kielégítő eredményeket, így ezután erőteljesebb kormányzati intézkedéseknek kell következniük.

Sokatmondó, hogy ezek sorát Magyarországon 1784 tavaszán a korona Bécsbe vitele nyitotta meg. Hiába az intő jelként értelmezett áprilisi villámlás és mennydörgés, hiába az országnagyok, a koronaőrök és a megyék tiltakozása, a magyar államiság szent szimbólumát a bécsi kincstárba szállították - tegyük hozzá: a magyar nemesi testőrség kíséretével -, hogy ott a közönséges ékszerek között helyezzék el . Alig két héttel később adta ki II. József a német hivatali nyelv bevezetéséről szóló rendeletét. Még ha indoklásában a császár - aki belga és lombard ügyekben Kaunitz kancellárral franciául, illetve olaszul levelez - a kultúrfölény tudatával utasítja is el a Magyarországon használt "holt" latin nyelvet, ez a rendelet már kevésbé szimbolikus jelentőségű. A felsőbb hivatalokban az év végére, a megyéknél három éven belül kellett a hivatalnokoknak elsajátítaniuk a német nyelvet. Bár a Helytartótanácshoz beterjesztett rossz németséggel megfogalmazott akták sora jelezte, hogy nem követeltek tökéletes nyelvtudást, jó néhány megyei hivatalnok volt kénytelen állásától megválni. És még jelentősebb a hagyományokon esett sérelem érzete, a német örökös tartományokba való nyelvi betagolástól való félelem, ahogy ezt a megyék tiltakozó, a birodalom nyelvi és kulturális sokszínűségének előnyeit hangoztató beadványai jelzik.

Míg II. József e két rendelkezésével elsősorban a nemzeti érzést sértette, addig a nemesi-rendi előjogokat lerombolni igyekvő rendeleteivel egyre határozottabb ellenállást váltott ki. 1784 májusában kezdődött meg a népszámlálás előkészítése, melynek során nemest és nem nemest egyaránt össze kellett írni, házaikat pedig megszámozni. II. József érvei európai szemmel korszerűek - a népesség számának változása mutatja legjobban a kormányzat intézkedéseinek hatását, s a gazdaságpolitika szempontjából mindenki, legyen honorácior, nemes vagy akár mágnás, egyaránt fogyasztónak számít. Elhatározása sziklaszilárd volt: a rendeletet, ha kell, a katonaság segítségével is végre kell hajtani, "aki pedig ellenáll, akárki legyen is, a hajánál fogva hozassék Bécsbe."

A konskripcióval szembeni erős ellenállás hatására II. József "példás csapást" kíván mérni a "magyar urakra". 1785 tavaszára készült el az új, kerületi igazgatás rendszere, mely lényegében megszüntette a megyei nemesi önigazgatást. II. Józsefnek e rendelet előkészítése során megfogalmazott memorandumai éles hangon, gyakran erős szarkazmussal bírálják nemcsak általában a nemesi-rendi alkotmányt, hanem a megyei nemesség politikai és gazdasági "egyeduralmát" és a modern bürokratikus igényeknek meg nem felelő megyei igazgatást is. Véget kellett vetni a magukat országgyűlésnek képzelő, a királyi rendeleteket felülvizsgáló és a kisnemesek ordítozásától hangos megyegyűléseknek, a lassú, mindent elodázó végrehajtásnak és a tanulatlan, inkább birtokuk gondjával foglalkozó megyei hivatalnokok ténykedésének. Az újonnan felállított tíz közigazgatási egységbe, a kerületi biztosok irányította kerületekbe betagolt megyékkel azt kívánta biztosítani, hogy a központi kormányzat rendeletei maradéktalanul végrehajtásra kerüljenek a helyi igazgatás szintjén is.

A nemesség politikai előjogainak felfüggesztése után került sor gazdasági erejének megingatására. II. József parasztvédő intézkedései, az urbáriumok szigorú betartatása és a jobbágyrendelet a kis- és középbirtokos nemességet érintették legérzékenyebben. A császárnál meghallgatásra találtak a parasztság panaszai, s javult az esélyük, hogy az igazságszolgáltatás útján vagy a főkormányszékek vizsgálatai nyomán elérjék terheik valamelyes csökkentését. Röviddel a kerületi igazgatás bevezetése után, 1785 nyarán például II. József azonnal menesztette a hatalmaskodással vádolt aradi alispánt, Forray Andrást, aki korábban azzal dicsekedett: sikerült elérnie, hogy a császár a Bánátban tett utazása során elkerülje a megyét, "mivel nem jó, ha a paraszt tudja, van nagyobb úr is, mint földesura".

Végül II. József 1786-ban az évszázadok óta féltett és óvott nemesi adómentesség felszámolására is kísérletet tett. "Hogy az Adózásnak igaz és egyenes módja, melly által a' közönséges terhek egy igaz jó egyenlőség szerént elosztatnak, leg többet használ a' közönséges boldogságnak előmozdítására; ellenben pedig az azon Adózásnak igazságtalan 's törvénytelen fel osztása, a' földmivelését, 's szorgalmatosságát el fojtya, és a' Népnek szaporodását akadályoztattya, kétség kivül vagyon" - szól a földmérésről és az új adórendszer előkészítéséről intézkedő rendelet első mondata. A kataszteri felmérést ugyan erős katonai segédlettel még sikerült befejezni, az új adózás bevezetésére azonban már nem került sor. II. József uralkodásának utolsó három éve a rohamosan mélyülő válság időszaka volt. A török háború újabb terheket rótt az országra, és próbára tette a nemesség gazdasági erejét is. Ami a bő terméséről ismert Magyarországon ritkán fordult elő, most bekövetkezett: 1789-ben már külföldről kellett gabonát behozni, s a legtöbb megye a közelgő éhínség veszélyéről számolt be.

II. József röviddel halála előtt visszavonta rendeleteit. Ezt, s a császár halálának hírét a megyei nemesség ujjongva ünnepelte. "Vajon miért örülnek most az Urak?" - jegyzi föl naplójában Keresztesi József az együgyű ember kérdését. "Azért hogy megholt a király" - szól a válasz. Az időközben alkancellárrá előlépett Teleki Sámuelt Nagyváradon gyűlölettel fogadták; az alispán beverette a kályhák oldalát a városházán, hogy ott ne tudjon megszállni; gúnyrajz forgott közkézen, mely az egykori kerületi biztost német ruhában ábrázolta.

A megyei nemesség e pillanatban úgy érezte, győzedelmeskedett. Egy emberöltő telik el, míg felismeri, II. József céljai közül nem egyet saját kezdeményezésében kell megvalósítania.