2017. június 28.

A Magyar Labdarúgók Szövetségének első elnökei

Szerző: Gazsó István

A többnyire egymásnak ellentmondó források, bizonytalan visszaemlékezések miatt talán örökre homályba vész, hogy ki és mikor hozta be Magyarországra az első futball-labdát, de annyit biztosan tudunk, 1897-ben a Budapesti Torna Club (BTC) két csapata megmérkőzött egymással. Mezben, bíróval és nagyjából a szabályok szellemében.

A következő években sorra alakultak a csapatok, és kötöttek le eleinte egymással, majd osztrák és cseh egyletekkel mérkőzéseket. Az eseti találkozókat felváltandó, hamarosan igény támadt - az addig csak érezhető erősorrendet objektív valósággá változtató - bajnoki rendszerre. Felkarolva az ötletet, néhányan úgy érezték, itt az idő, szövetségbe kell tömörülni, hivatalos kereteket kell biztosítani a rohamosan terjedő magyar futballsportnak.

Az egyesületek képviselői 1900 végén többször is találkoztak, és megállapodtak a Magyar Labdarúgó Szövetség létrejöttének szükségességében, valamint az alakuló közgyűlés összehívásában és a szövetség működését biztosító alapszabály mihamarabbi kidolgozásában. A munkálatok vezetésével Iszer Károlyt bízták meg. Iszer, aki korábban jelen volt a - többnyire vasutasokból szerveződött - BTC 1885-ös alakulásánál is, a munkahelyén szerzett adminisztrációs tapasztalatait kamatoztatva gyors és igényes munkát végzett. Néhány hét alatt mindent elrendezve, a következő év legelejére sikerült összehívni az alakuló közgyűlést.

Az első elnök

A január 19-ei közgyűlésen megjelent tizenhárom egyesület és a Budapesti Versenypálya Szövetség képviselői hiába győzködték, Iszer elhárította a számára - érdemei elismeréséül - felajánlott elnöki posztot, így helyette Jász Gézát, a Magyar Football Club képviselőjét, a Magyar Földhitelintézet hivatalnokát választották meg nagy többséggel. A lelkes turista Jász ekkoriban a Magyarországi Tornaegyletek Szövetségének (MOTESZ) főtitkári feladatait is ellátta, továbbá jó kapcsolatokat ápolt az évekkel korábban az intézményesülés útjára lépett atlétákkal (MASZ) is. Szerepeltetése az MLSZ élén talán nem véletlen, ha figyelembe vesszük, hogy mind a MOTESZ, mind a MASZ kinyilvánította korábban, hogy jogot formál a magyarországi futball kizárólagos szervezésére, irányítására. Az atlétaszövetség, akarata nyomatékosítására, saját berkein belül önálló labdarúgó-szakosztályt alapított, és átültette angolból az legújabb szabálykönyv normaszövegét, így próbálva egységesíteni az aktuális mérkőző felek eseti megegyezésein múló, folyamatos vitákat, nézeteltéréseket eredményező játékszabályokat.

Az első tisztikar tagja lett alelnökként dr. Füzesséry Árpád ügyvéd, aki a Magyar Úszó Egylet titkáraként először próbálkozott Magyarországon a később igazi sikersportággá váló vízilabdával. Másik alelnöknek a műegyetemi labdarúgókat képviselő Gillemot Ferencet, a korszak egyik igazi "all-round" sportemberét választották. A napi ügyek vitelével és így az szerveződő szövetség adminisztrációjának kidolgozásával az előkészítő bizottságban is hasonló feladatokat ellátó Horváth Ferencet bízták meg főtitkári minőségben. Titkárul az ekkor még joghallgató Speidlt Zoltánt nevezték ki, aki később a MÁV szolgálatába lépve, a vasutas sport szervezésében játszott nagy szerepet. A futballjáték fiatalságát és az érkezők lelkesedését mi szimbolizálhatná jobban, mint azon sportágak hosszú listája, amelyeknek lelkesen hódoltak a labdarúgáson túl. A turista Jász, a vízilabdázó Füzesséry, a mindenevő Gillemot és Speidl, az olimpiai 5. helyezett középtávfutó atléta mellett a korszakban különösen népszerű kerékpárosok sem maradhattak ki: Telkes Aladár, a Budai Kerékpáros Egylet titkára számvizsgálóként lett az első tisztikar tagja.

A harmadikként megválasztott második elnök

Jász Géza, miután beindulni látszott a szövetség működése, lemondott posztjáról. Az év során helyét nem töltötték be, új elnököt csak az 1902. évi első rendes közgyűlésen választottak. Előzetesen két név került a kalapba, a postaigazgató Hennyey Vilmos és a népszerű író, későbbi országgyűlési képviselő Rákosi Viktor. A cseperedő, kapaszkodókat kereső szövetség ekkoriban olyan jelölteket keresett, akik - személyükön keresztül - megfelelő társadalmi legitimációt biztosíthatnak számára. A választás végül Rákosira esett, de ahogy azt a labda mellé nyúló kapusra mondani szokták, lepkére vetődtek. A küldöttek bizalmát elnyerő elnök egyéb elfoglaltságaira hivatkozva nem fogadta el a megtisztelő felkérést.

Az 1903-as évi rendes közgyűlésen a futballal korábban minimális kapcsolatban álló, de ismert sportbarát Banovits Kajetán vasúti igazgatót iktatták be az egy éven át üresen maradt elnöki posztra. A döntésről hamar kiderül, hogy telitalálatnak bizonyult, és a szövetség Banovits regnálása alatt megerősödve komoly pozíciókat vívott ki a magyar sportéletben.

Alelnökként ebben az évben került először tisztségbe az FTC-t képviselő Kárpáti (Skimina) Béla ferencvárosi iskolaigazgató, aki majd Banovitsot váltva, 1907-től az MLSZ első olyan elnöke lesz, aki kifejezetten a futballsportból érkezett. Egy másik érdekes férfiú is feltűnt 1903-ban az MLSZ pénztárosaként - Friedrich István. A századelőn még joghallgató Friedrich lesz néhány évvel később az első olyan miniszterelnök a világon, aki korábban válogatott labdarúgó volt hazájában. Szoros kapcsolata a futballal élete során mindvégig megmaradt. Az MLSZ-től való ideiglenes távozása után játékvezetői képesítést szerzett és bíróként működött közre az első osztályban, majd 1922-től két évre elvállalta a szövetség elnöki tisztségét.

Összefoglalva elmondható, hogy az MLSZ első néhány évét - és az intézményesülés útján épphogy elinduló labdarúgást - a társadalmi kapcsolatok keresése és pozíciójának megerősítési szándéka vezérelte. Az elnöki poszt inkább szólt a reprezentativitásról, mintsem a szakmai szabályozó munkáról. A szervezés nehéz feladatai így Horváth Ferenc (FTC) főtitkárra, az ismert újságíróra, lapszerkesztőre hárultak.

Gillemot Ferenc (1877-1916)

Újságíróként a korszak egyik legismertebb "all-round" sportembere. Eleinte BTC-ben kerékpározott és nyert díjakat, majd átnyergelve a labdarúgásra, részt vett a Műegyetemi FC és a "33" FC megszervezésében. Mellette több klubban evezett és atletizált. A századforduló után többnyire edzőként segítette a Duna Evezős Egyesület tagjait. 1911-ben megalapította a mindössze egy évet megélt, de a minőségi sportújságírás meghonosításában úttörő szerepet játszó Tribün című folyóiratot. A világháború kitörésekor önként bevonult és harctéri szolgálatra kérte magát. 1916-ban a Petrozsény környéki harcok során halt hősi halált. Hamvai hazaszállítása után, budapesti újratemetésekor Bárczy István polgármester búcsúztatta az egykori nagy tekintélyű sportembert.