2014. október 25.

A Magyar Revíziós Liga

Szerző: Zeidler Miklós

A Magyar Revíziós Liga az irredenta tevékenység szervezésére, összehangolására létrehozott társadalmi szervezetként arra törekedett, hogy a világ fontosabb országaiban felhívja a figyelmet a trianoni béke igazságtalanságaira, s ezzel elősegítse a revízió sikerét. A színvonaltalan propagandatevékenység azonban éppen a külpolitikai gondolkodást befolyásoló akadémiai világban maradt hatástalan vagy bizonyult kontraproduktívnak.

A két háború közötti magyar külpolitikai gondolkodás különféle irányzatai egységesen elítélték a trianoni békeszerződést. Voltak ugyan hangsúlybeli különbségek a korrekció szükséges mértéke és a követendő diplomáciai taktika kérdésében, ám a kormány és az eltérő politikai táborokhoz tartozó ellenzéki pártok a hatalmas területveszteség nyomán beállt új helyzetet egyaránt tarthatatlannak ítélték. A mindenkori kormány mégis csak óvatosan bírálta a még friss és végeredményben nagyhatalmi egyetértésen nyugvó békerendszert, nehogy a békebontó szerepében tűnjön fel. A revíziós propagandát ezért jobbára ún. társadalmi szervezeteken – önkéntesen létrejött, a kormánytól formailag nem függő, de általa anyagilag és erkölcsileg támogatott társaságokon – keresztül folytatta.

A kormány kezdetben a Területvédő Ligát, később a Magyar Nemzeti Szövetséget igyekezett céljainak részben alárendelni, majd 1921 nyarán létrehozta a Társadalmi Egyesületek Szervezete Központját, melynek feladata a szomszéd országokba került magyar kisebbségek gondozása és a Trianon-ellenes propaganda folytatása volt. A hivatal azonban nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket: tevékenységét irányítója, Teleki Pál gróf is elégtelennek nevezte.

Magyarország 1927-ben végre nagyhatalmi támogatást szerzett – olasz részről – legfontosabb külpolitikai céljának, a területi revíziónak a megvalósításához. Ugyanekkor a „magyar probléma” jelentős nyilvánosságot is kapott a világsajtóban Lord Rothermere jóvoltából, aki 1927 júniusában lapjában, a Daily Mailben Magyarország helye a nap alatt címmel egész oldalas cikkben bírálta a trianoni békeszerződést. Írásában Rothermere indítványozta, hogy a döntően magyarlakta határ menti zónákat – és az ott élő közel kétmilliós magyar népességet – csatolják vissza az anyaországhoz. Csehszlovákiából egymillió, Romániából hatszázezer, Jugoszláviából pedig négyszázezer magyar visszatérésével számolt, a vitás térségekben pedig semleges ellenőrzés mellett tartandó népszavazásokat javasolt. Rothermere azzal érvelt, hogy a késlekedés akár az utódállamok közötti háborúhoz is vezethet, ezért „gyökerestül kell kitépnünk a trianoni béke elszáradt füvét s holt rönkjét, mielőtt egy eltévedt szikra lángra lobbantja”.

Rothermere cikkét a magyar közönség is hamarosan megismerte és – részben szervezett módon, részben önkéntesen – köszönő táviratokkal árasztotta el a lordot. (A Magyarországról ekkor és a következő évek során küldött ajándékok egész szobát töltöttek meg Rothermere kastélyában.) A külpolitikában járatlan hazai közvélemény már-már azt várta, hogy a területi revízió hónapokon belül megvalósul, s ezt a képzetet néhány felelőtlen sajtóorgánum is gerjesztette. A várakozásoknak tápot adott, hogy Rothermere Nagy-Britannia egyik legvagyonosabb embere volt, igazi sajtómágnás, a Lordok Házának tagja. A magyar külügyminisztériumban azonban jól tudták, hogy a lord csekély befolyással bír a hivatalos angol politikára, sőt a mértékadó, előkelő körök igyekeznek távolságot tartani tőle. Rothermere lapjai főleg a könnyed olvasmányokra szomjas közönséget szolgálták ki, és úgy látszik, a lord a magyar ügy felkarolásával is csupán a szenzációt kereste. Mindennek dacára a magyar külpolitika irányítói igyekeztek kihasználni a sajtókampány kínálta lehetőségeket. Ám a nemzetközi sajtóvisszhang összességében nem volt kedvező. Az olasz lapok lelkendeztek ugyan, de Franciaország és a kisantantállamok sajtója elutasítóan reagált. Angliában, a lord lapjait leszámítva, a tartózkodás és a bírálat hangja volt jellemző, akárcsak Németországban.

Ezekben a napokban élénk mozgolódás kezdődött a Trianon-ellenes szervezetek körében, mivel várható volt, hogy új korszak kezdődik a magyar revíziós propagandában. Hamarosan kiderült, hogy az új „félhivatalos” külpolitikai propagandát egy újonnan létrehozandó szervezet égisze alatt szervezik majd. Július második felében Herczeg Ferenc író, valamint a nagy gazdasági érdekvédelmi szervezetek: a Gyáriparosok Országos Szövetsége, a Takarékpénztárak és Bankok Egyesülete, az Országos Magyar Gazdasági Egyesület és az Országos Mezőgazdasági Kamara képviselői elhatározták a Magyar Revíziós Liga megalakítását. A liga elnevezés azt jelezte, hogy a szervezet mint tagegyesületeket tömörítő csúcsszerv működik majd, a revízióra történő utalás pedig a békeszerződés – mindenekelőtt a területi rendelkezések – felülvizsgálatáért folytatandó harcot ígérte. (A Magyar Revíziós Liga mindvégig élvezte az alapító gazdasági egyesületek pénzbeli támogatását, s ehhez kisebb-nagyobb mértékben állami finanszírozás is járult.)

Herczeg Ferenc a Liga 1927. július 27-én lezajlott alakuló ülésen leszögezte, hogy „az úgynevezett Rothermere-vonal nem magyar javaslat”, mivel „a magyar nemzet nem adja föl jogát a maga ezredéves […] államterületéhez”. Ezzel tulajdonképpen programot is hirdetett, jelezve, hogy a liga a Rothermere által javasolt etnikai határkiigazítást ugyan helyes törekvésnek tartja, de nem mond le az esetleges integrális revízió (vagyis az összes terület visszaszerzése) lehetőségéről. A liga országos felhívást tett közzé, melyben csatlakozásra szólított fel minden egyesületet, szervezetet és társaságot, hogy demonstrálhassa: a magyar nemzet egységesen áll a revízió ügye mögött. Így augusztus 11-én, a liga végleges alakuló ülésén 35 nagy taglétszámú társadalmi szervezet lépett be alapítóként. (A tagegyesületek száma 1929-ben már meghaladta az ötszázat.)

A szervezet vezetését egy hazai és nemzetközi tekintélynek egyaránt örvendő személyiségre kívánták bízni. Szóba került Apponyi Albert gróf és Ottlik György külpolitikai szakértő neve is, végül Herczeg Ferencet választották elnökké. Herczeg az elcsatolt bánsági Versec szülötte volt, a századfordulón országgyűlési képviselő, a felsőház újonnan kinevezett tagja, kora „írófejedelme”, de ami talán ennél is fontosabb: több menekültsegélyező egyesület elnöke, revíziós témájú cikkek és publicisztikák tucatjaival a háta mögött. Huszonöt tagú elnökséget is választottak, ide társelnöki címmel a csatlakozott egyesületek képviselői kerültek, s létrehozták az ötvenegy fős elnöki tanácsot. Az ügyintézés a tizenkét tagú végrehajtó bizottság feladata lett, az ügyvezető igazgató tisztét Fall Endre kapta. (Fall a kereskedelmi iskola tanára volt Temesvárott, majd 1919-ben Magyarországra menekült, ahol sorstársai ügyeivel foglalkozott a Herczeg vezetése alatt álló szervezetekben.) 1928-ban Eckhardt Tibor került az ügyvezető alelnöki posztra, és ezzel összeállt az a vezetőség, amely lényegében a liga egész fennállása alatt irányította annak tevékenységét.

1927. október 1-jén a liga bemutatkozó előadás-sorozatot indított a régi Országház nagytermében, majd a hónap közepén az Auguszta-telepen a liga vezetőinek részvételével felavatták a Menekültek Lord Rothermere díszkertjét. Novemberben a liga küldöttsége Londonban átadta Rothermere-nek azt a huszonhat díszes bőrkötésű albumot, amelyben több mint egymillió „mindenféle vallású, életsorsú és világfelfogású” magyar fejezte ki a „nemzet háláját és hódolatát”, s köszönte meg aláírásával, hogy Rothermere „a brit nemzet dicsőséges hagyományaihoz híven nemes bátorsággal síkraszállott idegen uralom alá kényszerített és jogaitól megfosztott testvéreink millióiért”.

A Magyar Revíziós Liga a világközvélemény – elsősorban a vezető nagyhatalomként tisztelt Nagy-Britannia – felvilágosítását tartotta fő feladatának. Mivel itthon az a nézet terjedt el, hogy a történelmi Magyarország felosztása a szomszéd államok félrevezető propagandájának a bűne, kialakult az a kissé naiv elgondolás, hogy a Magyarország történelméről és jelen helyzetéről szóló hiteles információk terjesztése a nagyhatalmakat rábírja majd arra, hogy tévedésüket helyrehozzák. A liga tehát a békeszerződés remélt felülvizsgálatát szándékozott előkészíteni propagandájával. Gyűjtötte a magyar kisebbségek sérelmeiről szóló jelentéseket, valamint a revíziós témájú hazai és külföldi publikációkat, s maga is rendszeresen közölt revíziópárti cikkeket a hazai sajtóban és Rothermere lapjaiban. Az őszi hónapokban napvilágot láttak A Magyar Revíziós Liga Kiadványai címet viselő, angol, francia, olasz, német és magyar nyelven megjelenő sorozat első propagandafüzetei. A nagyhatalmak politikai és sajtókörei számára megküldött gyengécske, ügyetlenül fordított röpiratok azonban hatástalanok maradtak.

A Revíziós Liga 1928 tavaszától egyre sűrűbben közölhette írásait a Magyar Külpolitika című folyóiratban, amely 1929-től a liga hivatalos lapja lett. A címlapon ettől kezdve ott állt a liga jelvénye is: zöld mezőben kalász és három kezdőbetű – MRL. A szervezet e jelképpel békés céljainak óhajtott kifejezést adni, jelezve, hogy az írott szó erejével, „a kultúra békés fegyvereivel” harcol a történelmi Magyarország elveszített területeinek visszaszerzéséért. A lapban a magyar kisebbségek sérelmei, magyar művészek, tudósok és sportolók nagyszerű teljesítményeinek krónikája és a trianoni békeszerződés különböző szempontú bírálatai éppúgy helyet kaptak, mint a liga propagandájának sikereiről szóló tudósítások.

Időközben a liga – megint demonstratív szándékkal – igyekezett megnyerni a munkásság támogatását. Mivel a Szociáldemokrata Párt vezetősége politikai megfontolásokból elhárította a felkérést, a liga cselhez folyamodott, és az alapító szervezetekhez tartozó dolgozókat, elsősorban a GYOSZ óriásvállalatainak munkásait papíron egyszerűen besorozta a tagjai közé.

Nem sokkal később megkezdődött az országos szervezeti hálózat kiépítése is. E mozgalom keretében vármegyék, városok és községek, valamint a legkülönbözőbb apró társadalmi egyesületek – kaszinók, önképzőkörök, baráti társaságok – csatlakoztak a ligához. Ezenkívül magánszemélyek egyénileg is beléphettek. Ehhez mindössze meg kellett vásárolni a frissen kibocsátott ún. revíziós pengőt, amellyel egyszerre tagsági igazolványhoz jutottak és az éves díjat is lerótták. A taglétszám 1930-ra elérte a kétmilliót. E tömegbázisra azért volt szükség, hogy a külföld felé országos támogatottságra lehessen hivatkozni, valamint azért, hogy a gazdasági válság miatt elapadó állami és nagyvállalati anyagi támogatást közvetlenül a lakosság befizetéseivel pótolják.

A liga eközben külföldön is terjeszkedett. A nagyhatalmak fővárosaiban irodákat állított fel, melyek a követségeket tehermentesítve propagandát folytattak, bizalmas összeköttetéseket szerveztek, s cikkeket helyeztek el a sajtóban. Ellátták a magyarbarát társaságok tagjait olyan, főként a kisebbségek sérelmeire és a békeszerződés nyomán kialakult súlyos gazdasági helyzetre vonatkozó adatokkal, amelyeket alkalmasnak véltek a magyar ügy iránti érdeklődés állandó ébrentartására. 1929–30-ban öt ilyen képviseletet sikerült felállítani egy-egy titkár vezetésével: Milánóban (Balla Ignác), Genfben (Tamás András), Londonban (Hordósy Iván), Amszterdamban (Kelemen Ernő) és Párizsban (Honti Ferenc). A Revíziós Liga 1934-ben Varsóban nyitott újabb titkárságot, majd később Berlinben (Gellért Andor), és volt képviselete Amerikában, Svédországban, továbbá Finnországban is.

A titkárok előadásokat tartottak, terjesztették a liga kiadványait, s igyekeztek jó kapcsolatokat kiépíteni befolyásos politikusokkal és közéleti emberekkel. Ők kutatták fel azokat a szerzőket is, akik a harmincas években a liga által kiadott propagandaművek jelentős részét írták. A Revíziós Liga felismerte, hogy kiadványainak nyelvi színvonalát emeli, propagandajellegét pedig tompítja, ha külföldi szakértőket és politikusokat bérel fel ezek megírására. A szerzőjelöltek általában Magyarországra jöttek adatgyűjtés céljából, majd a liga munkatársaival megbeszélték a kidolgozandó anyagot és a hangsúlyozandó részeket. A beérkező kéziraton a liga megtette a szükséges javításokat, a honoráriumot kifizette, majd a művet – lehetőleg külföldi kiadónál – megjelentette.

A Revíziós Liga külföldi titkárságai kétségkívül nagy munkát végeztek, még ha ez nem eredményezte is a fogadó ország közvéleményének megnyerését. Olaszországban megalakult az Amici dell’Ungheria (Magyarország Barátai) nevű egyesület, illetve annak ifjúsági szervezete, melyek rendszeresen szerveztek barátsági rendezvényeket, revíziós témájú előadásokat és csereutazásokat. Franciaországban több politikus és újságíró is felszólalt a magyar revízió érdekében. A harmincas években olasz, angol, francia és német képviselőcsoportok tettek látogatást Magyarországon – rendszerint a liga szervezésében. A liga londoni titkársága segédkezett Bethlen István 1933. végi angliai előadásainak előkészítésében is. (A volt miniszterelnök 1932 májusában a liga díszelnöke lett, a szervezet munkájában azonban nemigen vett részt.)

A Magyar Revíziós Liga és a kormány kapcsolata e részsikerek ellenére nem volt felhőtlen. Jóllehet a Külügyminisztérium hasznát vette a liga által nyújtott publicitásnak, a direkt módszerekkel dolgozó propagandisták azonban gyakran bukásra ítélték a diplomácia óvatos manővereit. A liga részéről számtalanszor elhangzott az a vád, hogy a kormány nem tesz eleget a területi revízióért, a Külügyminisztérium viszont rendszeresen bírálta a liga bombasztikus szóhasználatát, megfontolatlan lépéseit.

Az első vita a Rothermere-nek szánt hálaívek átadása miatt robbant ki. A liga eredetileg Párizsban fényes külsőségek között akarta átadni az albumokat, de a francia diplomácia tiltakozásától joggal tartó magyar követ nyomására az ünnepség elmaradt, s az albumokat Rothermere később, Londonban kapta meg. 1928 májusában Esmond Harmsworthnek, Rothermere fiának magyarországi látogatásakor ismét nézeteltérés támadt. Az egyhetes körutazás megszervezésében a Revíziós Liga is közreműködött, s bár a londoni magyar követség előre óvott a nagyobb szabású programok rendezésétől, az ifjú Harmsworthöt Budapesten és más nagyvárosokban szinte királyi fogadtatásban részesítették: magas rangú politikusokkal és közéleti személyiségekkel találkozott, a városok tízezres felvonulásokat és ünnepélyeket, a legtekintélyesebb társaságok díszvacsorát rendeztek a tiszteletére. Távozása után nem sokkal a liga szép kiállítású képeskönyvvel emlékezett a látogatásra, s széltében-hosszában ünnepelte önmagát és a revízió győzelmét. Londonból viszont olyan hírek érkeztek, hogy az efféle mutatványok nem csupán Rothermere-t, hanem a revíziót is nevetségessé tehetik.

1928. augusztus végén a lord újabb terve ismét a párizsi magyar követ idegeit tette próbára. Rothermere az Amszterdamban olimpiát nyert Tersztyánszky Ödön kardvívót nyitott gépkocsin diadalmenetben akarta Budapestre szállíttatni – mindössze Párizsban iktattak volna be egy kis pihenőt, hogy az ismeretlen katona sírját az olimpiai győztes magyar karddal koszorúzzák meg. Az aktus szerencsére elmaradt. (A disztingvált és józan Tersztyánszky e szerepre amúgy tökéletesen alkalmatlan lett volna.) Mindezeken kívül a brit parlamentben megalakult ”magyarbarát” csoport megítélésében is állandó vita volt a liga és a Külügyminisztérium között. A liga – nem kevés öntömjénezéssel – Nagy-Britannia revíziós céloknak történt megnyeréséről beszélt, míg a diplomaták helyesen mutattak rá, hogy a tagok zöme ún. „back-bencher” (a parlamentben a hátsó padokban helyet foglaló, nem befolyásos képviselő). E nézetkülönbségek Londonban kenyértörésig jutottak: a követ 1934 végén közbenjárt a ligánál Hordósy visszarendelése ügyében, az ellenkező esetre lemondását helyezte kilátásba. Hordósy megbízatását néhány hét múlva megszüntették, helyét Póka-Pivány Béla foglalta el.

A harmincas évek elejének válságjelenségei ismét a békerendszer tökéletlenségeire irányították a világpolitika figyelmét. Erre tekintettel a liga elhatározta, hogy 1933 őszétől Dunai Hírek címmel hírlevelet ad ki négy nyelven, összesen húszezer példányban. 1934 augusztusában pedig angol nyelvterületen elindította a terjedelmesebb, szebb kiállítású és tartalmában is igényesebb Danubian Review-t.

A Magyar Revíziós Liga 1940 szeptemberéig összesen 270 könyvet jelentetett meg. Ezekben, lényegében válogatás nélkül, minden történeti, néprajzi, biztonságpolitikai, gazdasági, jogi, földrajzi, katonapolitikai érvet hadrendbe állított, amelyet alkalmasnak talált a magyarság iránti rokonszenv fokozására vagy a trianoni békeszerződés bírálatára, s ez kissé ötletszerűvé tette propagandáját.

A revíziós propaganda három közismert szimbólumot is segítségül hívott: a krisztusi passió jeleneteit (hamis bírák, kálváriajárás, keresztre feszíttetés, feltámadás), az 1848–49-es szabadságharc eszmei hagyományát (jogos önvédelmi harc az idegen agresszió ellen, egységes nemzeti mozgalom, kiváló külföldiek a haladó magyar ügy pártján, hősies bukás után méltányos kiegyezés) és a honfoglaló-honvédő történeti tradíciót (a haza földjét meghódító hős, a haza és a nyugati kereszténység védelme rablóhordákkal és pogányokkal szemben). E romantizált és xenofób töltést kapott szimbólumok a külföld felé irányuló propagandába is bekerültek, és annak komolyságát jelentősen rontották.

A Magyar Revíziós Liga propagandájának aktivitása, valamint a revízió iránt tanúsított nemzetközi érdeklődés aggodalmat keltett a kisantant államaiban. Csehszlovákiában, Romániában és Jugoszláviában 1931-ben létrejöttek az első antirevizionista szervezetek, sőt egy francia publicista kezdeményezésére központot állítottak fel Párizsban. 1934 elején megalakult a Román Revízióellenes Liga, amely körlevélben szólította fel a közalkalmazottakat és az állami vállalatok dolgozóit a csatlakozásra. A magyar nemzetiségűek számára ugyan nem volt kötelező a belépés, de a tagdíjat az ő fizetésükből is levonták.

A revíziós sikerek megelégedéssel töltötték el a liga vezetőségét, bár súlyos csapást jelentett a revíziós propagandára a Bácskában lezajlott esztelen vérengzés, hiszen a liga korábban éppen azzal érvelt, hogy a magyar állam példásan fogja kezelni a kisebbségi kérdést. Herczeg Ferenc, akit délvidéki származása miatt különösen megrázott az eset, fel akarta oszlatni a ligát, az elnöki tanács azonban ellenezte ezt.

A Magyar Revíziós Liga feladatköre ekkoriban egyébként is változóban volt. Magyarország 1941 folyamán fokozatosan belesodródott a háborúba, s diplomáciai kapcsolatai az angolszász hatalmakkal megszakadtak. A hivatalos viszony helyreállítására nem volt remény, a magyar kormány azonban megkísérelte újrakötni az elszakadt szálakat, s úgy vélte, a liga nemzetközi kapcsolatai is felhasználhatóak a „kapunyitás” programjában.

Tamás András, Gellért Andor és Honti Ferenc semleges európai államokban próbált utat találni a szövetséges – elsősorban angolszász – diplomáciai és hírszerző körökhöz. Tamást mint az MTI tudósítóját 1941 decemberében küldték ki Lisszabonba, Gellért 1942 szeptemberében utazott Stockholmba, Honti pedig 1943 márciusában a genfi főkonzulátusra került „sajtó és propaganda hatáskörben”. A liga három egykori titkárának nem volt könnyű dolga. Tamás meglehetősen szerteágazó tevékenységet végzett – információkat gyűjtött, segítette a sajtópropagandát és közvetített a budapesti, illetve londoni lengyel emigránsok között –, de nem ért el kézzelfogható eredményt az angolszász hatalmakkal kiépítendő kapcsolatok terén. Honti a svájci sajtót és a New York-i rádiót látta el időnként hírekkel a magyar nemzeti ellenállásról, majd 1943 augusztusában tárgyalt egy volt szovjet diplomatával a magyar–orosz közeledés esélyeiről. Ennek azonban csupán az a keserű eredménye volt, hogy megtudhatta: amennyiben Magyarország a németek oldalán fejezi be a harcot, „a legkedvezőtlenebb elbánásban fog részesülni”.

A Kállay-kormány a stockholmi kapcsolathoz fűzte a legnagyobb reményeket. Amerikai diplomata barátain keresztül Gellért közvetve érintkezésben állt az amerikai és angol követséggel, s folyamatosan ellátta őket a Budapestről küldött információkkal. Megbeszélései részét képezték az 1943. évi titkos tárgyalásoknak, melyek végén szeptemberben a Kállay-kormány tudomásul vette az angolszászok fegyverszüneti feltételeit. A kormány az utolsó pillanatig elzárkózott a szovjetekkel folytatandó megbeszélésektől, míg végül 1944. február végén Gellért engedélyt kapott, hogy a stockholmi szovjet köröknél tájékozódjon a tárgyalások felvételéről. Ezzel egyidejűleg eljutott a szovjetekhez a magyar kiugrás feltételeit tartalmazó külügyi memorandum is. Mindez azonban túl későn érkezett: a közeledésnek véget vetett a náci megszállás.

1944 elején egyre riasztóbb hírek futottak be a Revíziós Ligához. A németek tudomást szereztek a fegyverszüneti és kiugrási tárgyalásokról, s a katonai megszállás veszélye fenyegetett. Az irattárból el kellett tüntetni a béketapogatózásokra vonatkozó bizalmas dokumentumokat. A semleges országokban tartózkodó képviselők biztonságban voltak, a budapesti központban dolgozókra viszont komoly veszély leselkedett. A liga Zrínyi utcai irodájában többször tartottak házkutatást, alkalmazottai ellen körözést adtak ki, s bár annak nincs nyoma, hogy bárkit is letartóztattak volna, a Magyar Revíziós Liga hamarosan széthullott.

 A kis népek összefogásáról

"[…] Nem volna-é természetes, ha ezek a keleteurópai népek, melyeket a múlt, a sors, a lelki alkat, a megoldandó történelmi problémák annyi közös vonása s a közös veszélyek hívhatnak egy nagy történelmi összefogásba, így szólnának: – Minek legyünk mi tovább is ide-odatolt figurák a nyugati hatalmak sakktábláján? Minek törekedjünk egymás gyengítésére, mikor mindnyájunk közös veszedelme a Nagyhatalmak s különösen Németország és Oroszország imperializmusában van? Nem jobb volna, ha mi, keleteurópai népek összefognánk sorsunk intézésére, úgyhogy mindnyájunk ereje biztosítéka legyen mindnyájunk független egyéni feljődésének, szabad történelmi termésének? Nem volna-é jó megcsinálni a Keleteurópai Államok együttműködését?

[…] És a határok? Nem merünk a könnyűfejű prófétákkal annyira előreszaladni a jövő végtelenségébe, hogy már vizesítsük a szivacsot, mellyel eltöröljük a határokat. És igen lehet, hogy ez nem is érdeke a népek fejlődésének, és ha megtörténnék valaha, lehet, hogy úgy történnék meg, hogy az uniformizálásra, az integrális ember megnyirbálására vagy mechanizálására, az emberiség elbitangulására vezetne. De az bizonyos, hogy a határoknak lassanként egész más jelentősége lesz. Az a folytonos ellentétekre vezető politikai és gazdasági jelentésük, mely ma még annyira megvan, fokozatosan szűnni fog, s úgyszólva inkább a közös pszichejű történelmi egységek öntudati elemeivé nemesülnek.

Tudom, hogy ezen a téren még nagyon sok ellentét van Keleteurópa népei közt. Tudom, hogy itt áll elénk a mi saját, legnagyobb tragédiánk ijesztése. De kérdem, melyik úton van több kilátás egy mindkét félre lehetőleg méltányos megoldásra úgy, hogy a jövő ne teremje új vérbosszúk veszedelmét? Ha e keleteurópai összefogás letörhetetlen akaratú, minden népnek önálló fejlődést biztosító feladatát követjük? Vagy ha a jövőnket a maradék magyar vér újabb tékozlására s egy mohó étvágyú nagyhatalom megemésztő segítségére alapozzuk? Vagy minket még most sem tanítanak a múlt tapasztalatai?"

Szabó Dezső: Magyarország helye Európában – Keleteurópa. (In: Uő.: Az út – előre. Füzetek 9. Budapest, 1935.)



Add a Facebook-hoz
Leggyakoribb címkék:
Nőtörténet (105) | Alkotmány (58) | Horthy-kor (42) | Közjogi (31) | Államtörténet (30) | Európa (29) | Béke (24) | Habsburg (22) | Középkor (18) | Prostitúció (18) | Igazságszolgáltatás (16) | Ókor (14) | Gender (14) | Erdély (13) | Trianon (13) | 1848-49 (12) |
Legnépszerűbb címkék:
Nőtörténet (105) | Horthy-kor (42) | Prostitúció (18) | Államtörténet (30) | Alkotmány (58) | Középkor (18) | Habsburg (22) | Ókor (14) | Trianon (13) | Európa (29) | Közjogi (31) | Erdély (13) | Igazságszolgáltatás (16) | Osztrák–Magyar Monarchia (10) | Gender (14) | Béke (24) |

Kiadja a Rubicon-Ház Bt. | Felelős kiadó: Rácz Árpád | 1161 Budapest, Sándor u. 60. | Telefon: 402-1848 | Fax: 402-1849
Minimum felbontás: 1024 x 768 | Kivitelezés: Civertan Bt.