2017. szeptember 22.

A műgyűjtés királynője. Peggy Guggenheim

Szerző: Bodor Kata

Egy hatalmas vagyon örököseként, a születése óta fényűző életet élő Peggy Guggenheim helyében valószínűleg bárki a fényes estélyek, pazar vacsorák, kuriózum számba menő ruhák és királznői ékszerek világát választotta volna. A fiatal amerikai hölgy azonban elirigyelte a párizsi bohémvilág, gondalan férfiainak életét, és a szegényebb, ámbár szellemi téren többet kínáló montmarte-i mulatókat választotta, hogy egy életre megfertőződjön a művészetek szeretetőtől és olyan mecénása legyen e művészkörnek, hogy a hasonló babérokra áhítozó férfiak, csak ámulni tudják. Peggy Guggenheim modern művek szenvedélyes vásárlójaként az első nő volt, aki olyan gyűjteményt hozott létre, melyet ő előtte csak uralkodók, dörzsölt műkereskedők vagy nagy lelkű mecénások, amolyan úri hóbortként tudtak csak birtokolni. Holott úttörő szerepében nem nőként lépett színre, hanem a zseniális alkotók értő pártfogójaként, mégis a történelem a nagy gyűjtemény alapítójának különleges nőiességét is feljegyezte, így öröksége nem csupán egy bámulatos kollekció, hanem egy sajátosan, csak nőként bejárható életút mintája is.

Peggy Guggenheimnek (1898–1979) volt kitől örökölnie hatalmas vagyona mellett eleganciáját és nagyvonalúságát is. A legenda szerint apja, Benjamin Guggenheim Párizsból hajózott hazafelé szeretője társaságában, amikor a Titanic süllyedni kezdett. A méltóságát életénél jobban megőrizni kívánó apa, miután a hölgyet biztonságban tudta, felöltötte estélyi öltözékét, hogy egy konyak és egy szivar társaságában igazi úrhoz méltóan várja az elkerülhetetlen véget. Az ekképpen fiatalon árvaságra jutó, ám tehetős vagyont öröklő Peggy tettvágytól hajtva – s környezetét bizonyára kissé meglepve – asszisztensi munkát vállalt egy New York-i könyvesboltban, amely többek között az avantgárd művészek fontos találkozóhelye is volt. Valószínűleg itt fertőződött meg a modern művészettel (és a rossz nyelvek szerint a biszexualitással).

Nem sokkal később, 1920-ban – a Titanic katasztrófájától vissza nem rettenve – maga is hajóra szállt, hogy átköltözzön az öreg kontinensre. Párizs tárt karokkal várta a szabad szellemű, gazdag és fiatal nőt, hogy a bohém művészvilág extrém vonásait tovább erősítse. A Montparnasse hamar befogadta, és itt ismerte meg 1922-ben Laurence Vailt, a szintén Amerikát Párizsra cserélő avantgárd írót, akihez hamarosan férjhez is ment.

A francia főváros azonban egy szakmai szempontból értékesebb kapcsolathoz is hozzásegítette, amikor a sors összehozta Marcel Duchamppal, a korszak legjelentősebb és a művészettörténet további alakulását nagyban meghatározó művésszel. Duchamp nem csupán bevezetette a korszak legjobb festőinek műtermeibe, hanem értő útmutatást is adott számára a megismert alkotások mélyebb megértéséhez. Peggy így nem csupán – mint oly sok gyűjtő ez idő tájt – pénzbefektetési lehetőséget látott Picasso, Brancusi, Léger és több fontos kubista, futurisra művész alkotásaiban, hanem azokat megértve, a bennük lévő eszmeiségre és esztétikai újdonságra is fogékonnyá vált.

Kevesen voltak képesek erre, és nőként talán egyedülálló gyorsasággal fedezte fel már a húszas évek közepén, hogy Párizs bohém negyedének művészei milyen forradalmi újításokat visznek véghez. E művészkörök pedig ritkán fogadtak be ilyen magától értetődően egy nőt, ráadásul olyan valakit, aki Amerikából jött és akinek születése okán egészen másfajta körökben illene forognia. Hogy mégis így történt, valószínűleg közvetlenségének, intelligenciájának és nem utolsósorban érdekes szépségének köszönhető. A szikár, magas, elegáns megjelenésű nőhöz különösen jól illettek a korszak art deco stílusú, a nőiséget nagymértékben kihangsúlyozó, elegáns vonalvezetésű ruhái, melyek kiemelték karcsú alakját, és valamiféle fülledt erotikával ruházták fel. A neves és a női szépségre igencsak fogékony Man Ray-t számos művészi fotó elkészítésében inspirálta megjelenésével.

Duchamp hatására kezdett el foglalkozni a gondolattal, hogy saját műgyűjteményt alakítson ki. Valószínűleg az is ösztönözte, hogy nagybátyja, Solomon R. Guggenheim szintén jelentős modern kollekciót birtokolt, és szándékában állt fiatal művészeket támogatni, mely törekvése 1937-ben egy alapítvány létrehozásában, majd később egy New York-i és egy bilbaói múzeum megnyitásában öltött testet. Peggy méltó örököse lett a nagybátyjának, mivel annak elképzeléseire maga is fogékonnyá válva barátságot kötött Herbert Readdel, a korszak egyik legjelentősebb művészeti teoretikusával, aki az 1932-ben Londonba érkező hölgyet hasznos tanácsokkal látta el, melyek nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy 1938-ban megnyissa első galériáját.

Londonban továbbra is folytatta nagyvilági életét, s miután 1932-ben elvált férjétől, szerelmi kalandba keveredett Samuel Beckett Nobel-díjas íróval, aki szintén ösztönönzően hatott rá gyűjteményének kialakításában. A harmincas évek végén azonban az addig megvásárolt műveket hajóra tette, s a háború fenyegetése elől visszetért Amerikába. Újra belevetette magát New York pezsgő kulturális életébe, mely az Európából menekülő értelmiségnek köszönhetően ekkor élte virágkorát. Peggy ehhez járult hozzá az itt nyitott galériájával, majd feleségül ment Max Ernst német művészhez, akitól azonban a háború befejeztével elvált, és visszatért szeretett Európájába.

1948-ban megvásárolta a velencei Canale Grande egyik óriási, befejezetlen palotáját, melyet felújjítva, gyűjteményével berendezve hamarosan megnyitott a közönség előtt. A Palazzo Venier dei Leoni után nagybátyjával közösen Berlinben és Las Vegasban is múzeumot nyitott.

Könnyű lenne Peggy Guggenheim sikerének titkaként az általa örökölt nagy vagyont látni, de életén végigtekintve észre kell vennünk a bátorságot, tudást és tiszteletre méltó biztonságérzetet, amivel e jószemű gyűjtő képes volt meglátni saját kortársaiban azt a zsenialitást, amit a legtöbb művész esetében csak az utókor szokott meglátni. Az ilyen jelentős műgyűjtemények létrehozói korábban olyan uralkodók voltak, akik számára nem jelentett problémát a kiválasztás, a felkutatás és megvásárlás, mert őket egy műértő apparátus szolgálta ki. A 20. századi gyűjtemények, melyek között a Guggenheim az egyik dobogós hely birtokosa, csupán alapítóik intelligenciájának, merészségének és a művészetért való szüntelen rajongásának köszönhetik születésüket.