Szerző: Gyöngyössy János

A templomerődök igazi hazája Erdély. A török és tatár veszedelem a Székelyföldön is megkövetelte a védelem hathatós teljesítését. A székelyek a templomot, településeik legerősebb és legbiztonságosabbnak látszó épületét igyekeztek várrá átalakítani. Pedig a székelyek hosszú ideig nem gondoltak várak építésére. Sőt, törvényben mondták ki: a székelységen vár ne legyen. És mégis várépítők lettek volna a székelyek? Nagy helyismerettel rendelkező szerzőnk erre a kérdésre keresi a választ.

A Székelyföld fennmaradt középkori építészeti emlékei és az írott források is arról tanúskodnak, hogy a székely nép nem épített várakat. Orbán Balázs a múlt század hatvanas éveiben e területen több középkori vármaradványt is feltérképezett, s a Csíki Krónika nyomán a székely rabonbánok várainak tartotta őket. Mint utólag kiderült, ezeket a várakat nem a székelyek építették.

Ősi határvárak
Még a 11. század végén vagy a 12. század elején a magyar királyság a Hargita kráterétől déli irányba húzódó, majd a Persányi-hegygerincen folytatódó határvonalát gyepűsávval erősítette meg. Ezt a töltésvonulatot talán már kezdetben is - de a 12. század elejétől már bizonyíthatóan - egyszerű alaprajzú, kőből épült határvárak egészítették ki. Ebbe a védelmi rendszerbe tartozott a Székelyudvarhely melletti Budvár, a varsági Tartód vár, a parajdi Rabsonné vára, Korond környéki Firtos vára, a Rika-tetői Kustaly vára és még néhány más korai erősség. E korai határvárak építőit nem ismerjük, az azonban bizonyos, hogy a székelyek betelepítésekor már készen állottak, s a betelepüléssel egyidejűleg hatávédő szerepük is elévült. Hasonló sorsa jutottak azok a várak is, melyek a határ keletre tolása után, a 12. század végén és a 13. század elején épültek az Olt mentén, valamint a majdani Kézdiszéket határoló havasok szegélyén, mint pl. a sepsibükszádi Sólyomkő és Vápa vára, a torjai Bálványos, a málnási Herec-vár, a kőröspataki vár és más erődítmények. A székelyek betelepülésével ezek a várak is elvesztették határvédelmi jelentőségüket. Közülük a Sólyomkő és a Bálványos főrendű székely családok birtokába került, s így ezeket még jó ideig használták. A következő századokban e két váron kívül csak azok maradtak használatban, melyek a királyi Fehér vármegye néhány kézdiszéki foltján állottak.

Nagyobb és később épült vár a székelyudvarhelyi, mely Báthori István erdélyi vajda erőszakos beavatkozásának következményeképpen épült a 15. század végén. Ennek a várnak maradványaira emeltette János Zsigmond az 1562. évi székely felkelés megtorlása után a Székely Támadt várat. Vele egykorú a hasonló körülmények között, a háromszéki Várhegyen épült Székely Bánja néven ismert vár. Az Ojtozi-szorost vigyázó Rákóczi vár szintén fejedelmi vár volt, s feltehetően a 17. században építették.

Apró kerítések
A székely közösség mindent megtett annak érdekében, hogy földjén vár ne épülhessen. Ez tűnik ki abból az éles vitából is, mely 1603-ban a dési gyűlésen folyt le, Basta császári helytartó előtt. Itt a székely közösség sérelemként adta elő, hogy a marosvásárhelyi lakosok templomuk köré várat építenek, holott "azt tartja az ő törvényük, hogy a székelységen vár ne legyen". Bastát módfelett meglepte a székelység fellépése, hiszen - véleménye szerint - az lett volna jó, ha a Szászvidékhez hasonlóan minden székely faluban vár állott volna. Az elkezdett templomvár építéséhez ragaszkodó vásárhelyi küldöttek szerint a háromszékieknek is sok "kastélyuk" van, mire a székely válasz: "Móduvából gyakran félelmük van azoknak?, de azok csak apró kerítések".

A Székelyföldön a székelyek betelepülése után várat csak építtetni lehetett, erőszakkal. Épp ezért különös figyelmet érdemelnek azok az erősségek, melyeket a székelység maga és javai védelmére, önszántából épített. Ezek a székely templomerődök, kerített templomok. A török veszedelem hatására a szászok már a 15. század elején védett helyek építésébe fogtak: a dombtetőkre mentvárakat (parasztvárakat) emeltek, templomaikat pedig védőtornyos várfalakkal vették körül.

A székelyek a lehető legegyszerűbben rendezkedtek be a védelemre. Templomaik későgótikus átépítésével párhuzamosan, a 15. század végén és a 16. század elején lőréses kőtornyokat emeltek, a templom körüli temetőt pedig védelemre is alkalmas, 2-3 méter magas falakkal vették körül. Az így kialakított kerített templom - legalábbis kezdetben - megfelelő védelmet biztosított a falu népe számára, főképp kisebb számú, portyázó csapatokkal szemben.

A Barcaság felé földrajzilag nyitott, s ezáltal a támadásoknak is inkább kiszolgáltatott háromszéki medencében, így pl. Gidófalván, Uzonban vagy Feltorján a templomok köré gyakran 8-10 méter magas, ovális alaprajzú, lőrésekkel és szuroköntőkkel ellátott várfalakat emeltek. Ezeknek az ún. első generációs székely templomerődöknek a bejárata rendszerint a templomtól különálló harangtorony alatt nyílott, mely egyben a vár egyetlen védőtornya volt. Csak annyiban különbözött ezektől a sepsiszentgyörgyi, az illyefalvi, a bölöni és az alsócsernátoni templomerőd, hogy a falak oldalvédelmét külön e célra épített védőtornyok is biztosították. Ezek a templomerősségek, melyeket az 1603. évi dési gyűlés székely résztvevői némi kicsinyítő szándékkal "apró kerítések"-nek neveztek, a 16. század közepére készen állottak.

Bástyás erődök
A székely templomerődök második generációjának, a bástyás templomerődöknek a kiépítésében jelentős szerepet játszottak a 16. század végének és a 17. század első évtizedének háborús eseményei.

Az ekkor szerzett keserű tapasztalatoktól sarkallva a Székelyföldön újabb templomerődöket építettek. Bethlen Gábor, majd I. Rákóczi György viszonylagos anyagi és szellemi föllendülést biztosító uralmának idejére tehető a székelyderzsi, a homoródszentmártoni, a nagyajtai és az árkosi templomvár kiépítése. Ugyanebben az időszakban egy-egy külső várral erősítik meg a már meglévő sepsiszentgyörgyi és illyefalvi templomerődöt, a bölönit pedig újabb védőtornyokkal egészítik ki.

Az új erődítményeket már a szabályos alaprajz és az oldalvédelmet biztosító sarokbástyák jellemzik. Ez utóbbiakat Nagyajtán, Árkoson és Illyefalván az ó-olasz bástyák mintájára építették. Míg a korábbi templomerődök esetében csak feltételezhető, hogy építőik székely mesterek voltak, az utóbbiaknál ezt szinte biztosra vehetjük. Az olaszbástyás fejedelmi építkezéseknél bizonyíthatóan résztvevő nagyszámú székely kőműves és ácsmester a helybeli templomerődök építésénél kamatoztatta korábbi tapasztalatait.

A székelyföldön egy mentsvár is épült, a bágyi várhegyen, a 17. század hatvanas éveiben. A várat Apafi Mihály fejedelem utólagos jóváhagyásával hat környékbeli székely falu lakói építették és közösen használták a 18. század végéig.

Várépítő volt-e tehát a székely nép? Mint látjuk, nem lehet egyszerű igennel vagy nemmel válaszolni e kérdésre. Tény, hogy minden olyan erődítmény létrehozását ellenezte, mely az erdélyi vajda, majd pedig a fejedelmek székelyföldi hatalmának megerősítését szolgálta, vagy annak potenciális lehetőségét hordozta. Mikor azonban megmaradása forgott kockán, épített várakat, ha nem is oly impozánsakat és nem is olyan nagy számban, mint a szomszédos szászok.