2012. május 23.

A tibeti felkelés 50 éves évfordulója

1959. március 10-én a dalai láma nyári rezidenciája közvetlen közelében tibetiek kezdtek gyülekezni, hogy tiltakozzanak a kínai megszállás ellen. Kína 1950-ben kezdte meg Tibet megszállását. A Kínai Népi Felszabadító Hadsereg árnyékában a kommunista befolyást folyamatosan növelték, annak ellenére, hogy szerződésben ismerték el a dalai láma tibeti vezető szerepét.

1956-ban az ország keleti felén tört ki kommunistaellenes lázadás. 1958 decemberében a lázongás már Lhászára is átterjedt, a kínai hatóságok a város bombázását helyezték kilátásba az ellenállás megtörésére.

Az 1959-es felkelés akkor robbant ki, amikor a dalai lámát a kínai katonai hatóságok a főhadiszállásra hívták, és megtiltották, hogy testőrsége elkísérje. A tibetiek gyanakodtak, hogy vezetőjüket Pekingbe akarják szállítani. Március 10-én 300 ezer ember tömeggyűlésen állt ki a tibeti vezető mellett. Március 17-én a kínai gyalogság elfoglalta a Norbulinka palotát, s a dalai láma indiai száműzetésbe vonult. Az ellenállást napokon belül letörték. A kínai megtorlás során sokakat kivégeztek vagy munkatáborba deportáltak. A tibeti testőrség tagjait megölték, számos kolostort leromboltak.



Add a Facebook-hoz
Leggyakoribb címkék:
Nőtörténet (105) | Alkotmány (58) | Horthy-kor (42) | Közjogi (31) | Államtörténet (30) | Európa (29) | Béke (24) | Habsburg (22) | Középkor (18) | Prostitúció (18) | Igazságszolgáltatás (16) | Ókor (14) | Gender (14) | Erdély (13) | Trianon (13) | 1848-49 (12) |
Legnépszerűbb címkék:
Nőtörténet (105) | Horthy-kor (42) | Államtörténet (30) | Alkotmány (58) | Prostitúció (18) | Habsburg (22) | Európa (29) | Középkor (18) | Közjogi (31) | Ókor (14) | Igazságszolgáltatás (16) | Trianon (13) | Osztrák–Magyar Monarchia (10) | Gender (14) | Béke (24) | Németország (11) |

Kiadja a Rubicon-Ház Bt. | Felelős kiadó: Rácz Árpád | 1161 Budapest, Sándor u. 60. | Telefon: 402-1848 | Fax: 402-1849
Minimum felbontás: 1024 x 768 | Kivitelezés: Civertan Bt.