Szerző: Varga Norbert

Az adóhivatalok története Magyarországon visszanyúlik a neoabszolutizmus időszakára. A 1848. évi forradalom és szabadságharc bukását követően az osztrák császári pénzügyminisztérium kezébe került a pénzügyigazgatás megszervezése Magyarországon is, amelynek következtében hazánkban négy országos pénzügyigazgatóságot állítottak fel: Budán, Temesváron, Nagyszebenben és Zágrábban. Az egyenes adók körüli igazgatási feladatokat az országos pénzügyigazgatóságok, a megyei (kerületi) hatóságok mellé rendelt adófelügyelők, a szolgabírói hivatalok és az adóhivatalok látták el. A pénzügyigazgatóságok feladatkörébe tartozott továbbá a fogyasztási adók (közvetett adók), a monopóliumok, a vám- és bélyegjövedékek és az "államjószágok" kezelése.

A kiegyezést követően a jogfolytonosság elvének hangoztatása és elismerése mellett az 1867-ben kinevezett magyar pénzügyminiszter látta el a pénzügyek legfelsőbb irányítását. Ez azt jelentette, hogy a király a végrehajtó hatalmat, azon belül is a pénzügyigazgatást csakis a független felelős minisztériumain, jelen esetben a magyar pénzügyminisztériumon keresztül gyakorolhatta.

A magyar kormány továbbra is fenntartotta a neoabszolutizmus ideje alatt kiépített pénzügyigazgatási struktúrát: pénzügyminisztérium, országos pénzügyigazgatóság, kerületi pénzügyigazgatóság, adóhivatalok. Exener Kornél közjogász szerint a gazdasági változásokra tekintettel és az eljárás gyorsítása érdekében megreformálták az adóhivatalok működését. A pénzügyigazgatásról leválasztották az állami vagyonkezelést, amelyet külön szakhivatalokra bíztak. Ennek megfelelően az országos és a kerületi pénzügyigazgatóságból egyszerűen csak pénzügyigazgatóság lett, ami mellett felállították az ún. "jószágigazgatóságokat" és a bányaigazgatóságokat.

Az illetékek kiszabását, amelyet korábban az adóhivatalok végezték, azt 1875-ben felállított illetékkiszabási hivatalok feladatkörébe utalták. Az egyenes adók kezelését 1876-ban a királyi adófelügyelőkre bízták. Egyenes vagy közvetlen adónak azok minősültek, amelyek esetében az adófizető és az adóviselő egy és ugyanazon személy volt. A pénzügyi igazgatást elválasztották a pénzügyi bíráskodástól (1883:XLIII. tc.). Ezt követően az 1889:XXVIII. tc.-ben a megyei közigazgatást és a pénzügyigazgatást egységesítették abban az értelemben, hogy az illetékkiszabási hivatalokat a főváros kivételével eltörölték, az adófelügyelői rendszert megszüntették, és minden egyes megyeszékhelyen megszervezték az egész pénzügyi adminisztrációt átfogó hatáskörrel irányító pénzügyigazgatóságokat.

Ahhoz, hogy megértsük az adóhivatalok működését, röviden át kell tekintenünk az adónemek rendszerét, amely a közteherviselés bevezetésének következtében átalakult. A kiegyezést követően egészen 1875-ig négy egyenes adó létezett hazánkban: föld-, ház-, jövedelmi és személyes kereseti adó. Ezt követően a személyes kereseti adó jelentősen megváltozott, hiszen kialakították az első, a második, a harmadik és a negyedik osztályú kereseti adót.

A jövedelmi adó, amely alapvetően az iparjövedelmeket, az állandó fizetéseket és a kamatjövedelmeket érintette, részben beolvadt az új kereseti adóba, részben pedig három önálló adónemmé: tőkekamat- és járadékadóvá, bányaadóvá és nyilvános számadásra kötelezett vállalatokat és egyleteket sújtó adóvá alakult át. Az 1875. évi adójogszabályok új adókat is bevezettek: szállítási adó, vadászati- és lőfegyveradó, a cselédtartásra, a kocsi- és lótartásra, tekeasztalra és játékhelységekre kivetett fényűzési adó. Az általános jövedelmi pótadót 1875-ben, a nyereményadót 1879-ben, a hadmentességi díjat 1880-ban vezették be.

Az egyenes adók rendszerét 1909. évi adóreform jelentős mértékben megváltoztatta. Megszüntették a II. osztályú kereseti adót, az általános jövedelmi pótadót és a családtagok adóját. Bizonyos adókat más adónemekkel vontak össze. Természetesen új adó bevezetésére is sor került. Ez lett a jövedelmi adó. Az adóreformokkal kapcsolatos törvények a következők voltak: 1909:V. tc. a földadókataszter kiigazításáról és a földadószázalék megállapításáról, 1909:VI. tc. a házadóról, a 1909:VII. tc. a tőkekamat- és járadékadóról, 1909:VIII. tc. a nyilvános számadásra kötelezett vállalatok kereseti adójáról, 1909:IX. tc. az általános kereseti adóról és az 1909:X. tc. a jövedelmi adóról. A reformok következtében az egyenes adókból származó bevétel nagysága 123 millióról (1867-1907 között) 291 millióra növekedett.

A magyar királyi adóhivatalok feladatkörébe a felsorolt adók közül alapvetően az egyenes adók kivetése és az illetékek beszedése tartozott. Ezen felül kezelték a kincstári jövedelmeket és őrizték az árvavagyont. Az adóhivatalok első és másodfokon egyaránt eljárhattak.

Az egyenes és közvetett adók községenkénti könyvelésével, nyilvántartásával és beszedésével az 1883:XLIV. tc. 35-38., 42-47. §§-ai, a földadó, a házadó (ezeket az adókat nevezték hozadéki adóknak), az I. és a II. osztályú kereseti adó, általános jövedelemadó, pót- és fegyveradó kivetésével ugyanezen törvénycikk 11. §-a, közvetlenül megfizetendő illetékek kiszabásával az 1889:XXVIII. tc. 1., 17-21., 37. §§-ai hatalmazták fel a királyi adóhivatalokat. Feladatkörükbe tartozott továbbá a kincstár számára teljesítendő be- és kifizetések végrehajtása. Utasításaikat a királyi pénzügyigazgatótól, Budapesten a királyi adófelügyelőtől kapták. Ez azt is jelentette, hogy szolgálati és fegyelmi ügyekben a pénzügyigazgatóságoknak alárendelten működtek. Az adóhivatalokat többnyire a járás székhelyén állították fel, hogy az adóhivatal, a járásbíróság és a főszolgabíró egy helyen legyenek.

Kmety Károly A magyar közigazgatási és pénzügyi jog kézikönyve című három kötetes munkájában (1927) röviden ismertette az adóhivatalok feladatköreit, külön csoportosítva az adó- és az illetékkiszabással kapcsolatosakat. Az adóhivatalok, mint adókivető hatóság, a következő feladatokat látták el. Kivetették az általános kereseti adót egyénenként, évi lebontásban. Abban az esetben, ha az adóhivatal a pénzügyi igazgatóság székhelyén volt, vagy pénzügyminiszteri felhatalmazással rendelkezett, akkor kivethette a társasági adót és az ún. "tantieme-adót". (Ez utóbbi adót a részvénytársaság igazgatóságának és felügyelő-bizottságának tagjai, továbbá a választmányi tagok és a napibiztosok részére jutatott javadalmazás után kellett fizetni.) A községek által kivetett földadó, házadó és rokkantellátási adó behajtásának érvényesítése is feladatkörébe tartozott. Elbírálta azon kérvényeket, amelyekben a házadó ideiglenes elengedését kérték az érintett személyek. Megtették a szükséges lépéseket abban az esetben, ha valaki nem nyújtotta be a kereseti adóra, a vagyon- és jövedelemadóra vonatkozó bevallását. Ebben az esetben az adóhivataloknak arra is volt lehetőségük, hogy a bevallás elmulasztása vagy késedelmes beadása esetén bírságot szabjanak ki. A kiszabott adó helyes mértékének újbóli megállapítása is a feladatkörébe tartozott abban az esetben, ha helytelenül állapították meg a kereseti adót, a vagyon- és jövedelemadót, valamint ha az azt megállapító hatósági határozattal szemben fellebbezést nyújtottak be az érintett személyek. Nem utolsó sorban pedig arányosan megosztották az általános kereseti adót, valamint a társulati adót az érintett vállalat székhelye szerint érdekelt községek között.

Az adóhivatalok másik jelentős feladatköre az illetékügyek voltak. Kiszabták azt az illetéket, amelyet az érintett félnek fizetési meghagyás alapján készpénzben kellett megfizetni. Egyezséget köthettek a vagyontárgyak és a bizonytalan értékű szolgáltatások illetékkiszabásnál alapul veendő értékének megállapítására nézve. A megállapodás történhetett a pénzügyigazgatóság jóváhagyása mellett. Ha az érintett felek nem tudtak megegyezni, akkor szakértői becslést kérhettek. Kiszabták azokat az illetékeket és bírságokat, amelyeket az alapilleték bélyeg formájában történő befizetésének elmulasztása miatt kellett megfizetni. Hasonlóképpen jártak el az adóhivatalok, ha a közjegyzők elmulasztották az illeték befizetésének alapját jelentő nyilatkozatot benyújtani. Továbbá kiszabták az engedély nélküli bélyegárusítás és a bélyegezetlen kártyák használata után fizetendő bírságokat. Az illetékek késedelmes befizetése esetén pedig kiszabták a bírságot. Természetesen az is előfordulhatott, hogy a szakigazgatási szerv által tévesen megállapított határozatot helyesbítették, vagy törölték. Ebben az esetben az adóhivatal a pénzügyigazgatóság számára javasolhatta a túlfizetés visszatérítését.

Az illetékkel kapcsolatos felsorolt feladatok Budapesten a központi díj- és illetékkiszabási hivatal feladatkörébe tartoztak. E közigazgatási szerv hatáskörét és működését az 1895. évi 1521. számú pénzügyminiszteri rendelet szabályozta. A székesfőváros területén kiszabta a készpénzben fizetendő bélyeg-, jog- és egyenértéki illetéket, megállapította az egész ország területére vonatkozóan a vasúti vállalatok által megszerzett ingatlanok után fizetendő vagyonátruházási illetéket.

Az adóhivatalok feladatkörébe került még a tartozások törlése, abban az esetben, ha az adótárgy vagyonadó-kötelezettsége megszűnt, valamint a téves kivetések helyesbítése. Szükség esetén elrendelhette az adóalap-megállapításához szükséges tanúk és szakértők meghallgatását, a szemlét, a könyvvizsgálatot és a lefoglalást. Az eljárás során felmerülő költségeket a feleknek kellett megfizetni, amennyiben azok nem a kincstárat terhelték. Az eljárás során észlelt jövedéki kihágásokról, az adócsalásról és az adókivető hatóság tisztségviselőinek hivatali visszaéléseiről jelentést tett a pénzügyigazgatóságnak.

A magyar királyi adóhivatal képviselte a kincstárat az ún. "elsőbbségi sorrendi" és a felszámolási tárgyalásokon, valamint a hagyatéki leltározások során. Megállapíthatta a jogtalanul vagy tévesen kiszámított kamatot. Elrendelhette az adópótlékok törlést vagy visszatérítését és a forgalmi adó előzetes biztosítását. Halasztást engedélyezhetett a bejelentések, az adatszolgáltatások, a bevallások és az illetékek megállapítása iránti bemutatások ügyében. Részletfizetési vagy maximum hat havi fizetési kedvezményt rendelhetett el az adókra, az illetékekre és a bírságokra nézve. Intézkedett a nyilvántartott köztartozások biztosítása és behajtása iránt. A befizetett köztartozások telekkönyvi törlését is indítványozta. Meghatározott esetekben elrendelhette a végrehajtási eljárás felfüggesztését. Az adóhivatalok nyilvántartották a községenként együttesen kezelt adókat, egyénenként az illetékeket, azok esedékességét és lefizetését, a kiszabott forgalmi adókat, a pénzbüntetéseket és a pénzbírságokat, a 1000 holdnál nagyobb földbirtok után terményben (búzában) fizetendő vagyonváltságot, vagy az ilyen nagybirtok után fizetendő haszonbéreket.

A forgalmi adók ellenőrzése is a feladatkörébe tartozott, abban az esetben, ha azzal a községeket nem bízták meg. Felügyelték továbbá az értékpapírügyletekkel iparszerűen foglalkozó személyeket. Előkészítették az átalányozás munkálatait, megkötötték az átalányra vonatkozó egyezségeket vagy kiszabták a kényszerátalányt. Megállapíthatta az állatforgalmi adót az országos vásárok alkalmával. Feladatkörébe tartozott még a váltóűrlapok, a halászati és a vadászati jegyek kezelése, a dohánybeváltással, a gyártással és az eladással járó bevételek és kiadások teljesítése.

A polgári bíróságok letéteit az 1871:XXXI. tc. 28. §-a alapján a pénzügyminisztérium által kijelölt királyi adóhivatalok kezelték. Ez azt jelentette, hogy e feladat ellátása során ezek az adóhivatalok a bíróságoknak alárendelten működtek, annak végzéseit és meghagyásait telesíteniük kellett (39,425/81. számú igazságügyminiszteri rendelet). Adóhivatali őrizetbe és kezelésbe a következő tárgyak kerülhettek: készpénz, kötelezvények, magánadóslevelek, egyéb pénzértéket képviselő okiratok, ékszerek.

Az adóügyi ellenőrzés körében az adóhivatalok elsődlegesen felügyelték az adókivetési munkálatok elvégzésének szabályszerűségét, az adók törvényszerű kivetését és beszedését, a kötelező helyesbítéseket, törlések pontos foganatosítását, a községi adók behajtását és beszállítását, a visszautalt adótúlfizetések kifizetését. Az adóhivataloknak felügyelni kellett arra, hogy az adófőkönyvekben az előírás, a lerovás és a lezárás megfelelően legyen feltüntetve. Megtették a szükséges lépéseket abban az esetben, ha a községi adómunkálatok során mulasztást vagy egyéb jogi problémát észleltek. Az adóhivatal szükség esetén szakértő munkaerőt rendelt ki a községi munkálatok elvégzéséhez. Rendbírságot szabhatott ki abban az esetben, ha az adó- és illetékügyi feladatok ellátása körében szabálytalanságot észlelt, ha a községek az adóbevalláshoz szükséges segítségnyújtást vagy információszolgáltatást elmulasztották vagy helytelenül teljesítették. A községeket a mulasztás helyrehozásával járó költségek megfizetésére is kötelezhette, ha az adott község nem gondoskodott a megfelelő számú munkaerőről, amelynek következtében nem lehetett határidőn belül elintézni az ügyeket.

Az adóhivatalok kivételes esetben fellebbviteli fórumként is eljárhattak. Az adó-végrehajtási eljárás körében elkövetett szabálytalanságok, valamit az adóbehajtási illetékek kiszabása ellen benyújtott panaszok esetében határozatban döntött. E tekintetben némi eltérés tapasztalható Budapesten, ahol e feladatokat a kerületi adófelügyelő látta el.

Az adóhivatalok a fentebb említett pénzügyi feladataikon kívül, mint állami gyűjtőpénztárak is működtek. Az 1909:XI. tc. 40. §-a alapján a köztartozásokat is behajthatták.

A feladatkörök folyamatos bővítésével egyidejűleg számukat is növelték, az Osztrák-Magyar Monarchia összeomlásának idejére már 360 adóhivatal működött Magyarországon. A Horthy-korszak első éveiben állampénztáraknak hívták e szakigazgatási szerveket. A két világháború közötti szervezetét és hatáskörét a közadók kezeléséről szóló 600/1927. számú pénzügyminisztériumi Hivatalos Összeállítás szabályozta. A második világháborút követően a 13.200/1948. számú kormányrendelet kimondta, hogy ezeket a szakigazgatási szerveket állami adóhivatalokká kell átszervezni, amelyek megszüntetésére az 1950-es években került sor.