|
2012. május 23.
|
|
|
Az eddigi utolsó expedíció a Holdra Az Apollo-17 űrhajó visszatérő kabinja három űrhajóssal a Csendes-óceánban landolt 1972. december 19-én. Tizenegy nappal a szerencsés visszatérés előtt indultak a floridai Cape Canaveral űrközpontból. Az Apollo-17 útja volt mindmáig az utolsó utazás a Holdra. Eugene Cernan és Harrison Schmitt asztronauták három alkalommal tettek rekord hosszúságú sétát a Hold felszínén, míg harmadik társuk, Ron Evans Hold körüli pályán keringett. 75 órás rekordjuk egyelőre megdönthetetlennek látszik. A küldetés során holdjárójukkal több mint 30 km-t tettek meg, és 100 kg-nál több holdkőzetet gyűjtöttek. 1969 és 1972 között a NASA hat sikeres Holdra szállást hajtott végre. Egyedül az Apollo-13 küldetése nem érte el célját. A J. F. Kennedy elnök által még a hatvanas évek elején tett ígéretet a NASA maradéktalanul betartotta. Az Apollo-program keretében többször embert küldtek a Holdra, s az asztronauták épségben vissza is tértek a Földre. Az Apollo-program utolsó küldetésére 1975 júliusában került sor. Ekkor az Apollo-18 és a szovjet Szojuz-19 kapcsolódtak össze Föld körüli pályán majd két nap hosszan. Az űrverseny legeredményesebb programja a megbékélés és a nemzetközi kooperáció szellemében végződött. |
Leggyakoribb címkék:
Nőtörténet (105) |
Alkotmány (58) |
Horthy-kor (42) |
Közjogi (31) |
Államtörténet (30) |
Európa (29) |
Béke (24) |
Habsburg (22) |
Középkor (18) |
Prostitúció (18) |
Igazságszolgáltatás (16) |
Ókor (14) |
Gender (14) |
Erdély (13) |
Trianon (13) |
1848-49 (12) |
Legnépszerűbb címkék:
Nőtörténet (105) |
Horthy-kor (42) |
Államtörténet (30) |
Alkotmány (58) |
Prostitúció (18) |
Habsburg (22) |
Európa (29) |
Középkor (18) |
Közjogi (31) |
Ókor (14) |
Igazságszolgáltatás (16) |
Trianon (13) |
Osztrák–Magyar Monarchia (10) |
Gender (14) |
Béke (24) |
Németország (11) |
|
|
Kiadja a Rubicon-Ház Bt. | Felelős kiadó: Rácz Árpád | 1161 Budapest, Sándor u. 60. | Telefon: 402-1848 | Fax: 402-1849
Minimum felbontás: 1024 x 768 | Kivitelezés: Civertan Bt. |