1949-ben, amikor a kommunista vezetésű Kínai Népköztársaság megalakult, az Egyesült Államok a Tajvanra menekült nemzeti kormány mellé állt. Nem ismerte el a hatalmas kommunista államot, helyette a nacionalista ihletésű, Csang Kaj-sek vezette tajvani Kínai Köztársaságot támogatta. A sziget szerepe a koreai háború alatt értékelődött fel. A szigetországot a szárazföldi Kínától elválasztó tengerszorost az amerikai flotta ellenőrizte, a szigetre egyre több amerikai csapatot vezényeltek, hogy megakadályozzák a további kommunista térnyerést a térségben. 1954-ben Tajvan és az Egyesült Államok katonai szerződést kötött.

1971 elején a kommunista Kína elérte, hogy átvegye Tajvan helyét az ENSZ-ben, és a Biztonsági Tanács állandó tagja legyen. Az amerikai nemzetbiztonsági főtanácsadó, Kissinger kínai útjai után, 1972-ben Nixon Pekingben találkozott Mao kínai pártvezérrel. Az enyhülés egyértelmű mozgatórugója mindkét fél éles szovjetellenessége volt.

Nixon bukása és a kulturális forradalom frakcióharcai megakasztották a közeledést. Végül 1978-ra Jimmy Carter gazdasági szempontok vezette politikája lehetővé tette, hogy a hidegháború egyik legrégebbi diplomáciai kérdését rendezzék. 1979. január 1-jétől az USA és a Kínai Népköztársaság felvette a diplomáciai kapcsolatokat, míg Washington megszakította azokat Tajpejjel. Az "egy Kína elvet" az amerikai fél a diplomáciai gyakorlatban is alkalmazni kezdte. A döntés, melyet a nyilvánosság kizárásával készítettek elő, heves politikai vitát váltott ki. A régi antikommunista szövetséges teljes cserbenhagyása rossz üzenet lett volna. Ezt felismerve az amerikai törvényhozás néhány hónapon belül jogszabályban rendelkezett a további viszonyról Tajvannal. Ennek eredménye az lett, hogy az USA továbbra is jelentős fegyvereladásokkal és gazdasági együttműködéssel támogatja Tajvant.