2012. május 23.

Az első Pánafrikai Kulturális Fesztivál

1969. július 21-én vette kezdetét az első Pánafrikai Kulturális Fesztivál. Az Algériában megrendezett eseményre 31 országból 4000 művész érkezett. Az optimista, már-már idealista hangulatú eseményen költők, zenészek, festők és egyéb művészeti ágak képviselői találkoztak és mutatták be tudásuk legjavát. A gyarmati lét alól felszabaduló afrikai nemzetek számára kétségkívül kiemelkedő, történelmi 10 nap volt ez.

A rendezvény ötlete 2 évvel korábban merült fel először. A helyszín kiválasztása két okból is jelképes volt. Egyrészt Algéria hosszú és véres háborúban szakadt el Franciaországtól 1962-ben, másrészt itt tevékenykedett a dekolonizáció egyik szellemi atyja, az 1961-ben fiatalon elhunyt Frantz Fanon. ő volt az, aki több művében is rámutatott a rasszizmus és a gyarmatosítás kapcsolatára, és hangsúlyozta, hogy az afrikai államok függetlenségét követnie kell az emberek fejében lejátszódó függetlenedésnek, amiben a kultúra és a gondolkodás szabadsága lehetnek az ösztönző erők.

A programsorozat egyben ösztönző volt a még gyarmati sorban lévő területek számára, és nyílt ellenpontként szolgált a dél-afrikai apartheid politikának is.

A fesztiválon több afroamerikai politikus megjelent. Erősen képviseltette magát a Fekete Párducok szervezet is. Akkori vezetőjük algíri útjáról dokumentumfilm is készült. Eldrige Cleaver feleségével és több párttársával vett részt az eseményen.

40 évvel az első fesztivál után, idén nyáron rendezték meg Algírban a második Pánafrikai Kulturális Fesztivált. Ez az esemény a meglévő súlyos afrikai problémák ellenére történelmi hatásában elmaradt az elsőtől.



Add a Facebook-hoz
Leggyakoribb címkék:
Nőtörténet (105) | Alkotmány (58) | Horthy-kor (42) | Közjogi (31) | Államtörténet (30) | Európa (29) | Béke (24) | Habsburg (22) | Középkor (18) | Prostitúció (18) | Igazságszolgáltatás (16) | Ókor (14) | Gender (14) | Erdély (13) | Trianon (13) | 1848-49 (12) |
Legnépszerűbb címkék:
Nőtörténet (105) | Horthy-kor (42) | Államtörténet (30) | Alkotmány (58) | Prostitúció (18) | Habsburg (22) | Európa (29) | Középkor (18) | Közjogi (31) | Ókor (14) | Igazságszolgáltatás (16) | Trianon (13) | Osztrák–Magyar Monarchia (10) | Gender (14) | Béke (24) | Németország (11) |

Kiadja a Rubicon-Ház Bt. | Felelős kiadó: Rácz Árpád | 1161 Budapest, Sándor u. 60. | Telefon: 402-1848 | Fax: 402-1849
Minimum felbontás: 1024 x 768 | Kivitelezés: Civertan Bt.