2017. július 26.

Az Ipoly menti borvidék hanyatlása

Szerző: Majdán János

A reformkori Pozsonyban összegyűlt diétai követek, az ott gyakorlaton lévő jurátusok és a városba érkező érdeklődők rengeteg bort fogyasztottak, a koronázóvárostól észak felé húzódó Kis-Kárpátok lejtőin fekvő szőlők nem is tudták kielégíteni az igényeket. Az országgyűlésen gyakran megforduló Széchenyi István megpróbált a szűkebb baráti-ismerősi körének szekérrel bort hozatni Sopronból vagy a saját nagycenki kastélyából, de a borzasztó útviszonyok miatt minden esetben lőrévé rázódott az egyébként kiváló ital. Ha még az alig száz kilométerre fekvő pincészetekből sem tudtak asztalra tehető bort Pozsonyba fuvarozni, akkor honnan érkezett az innivaló? A vízi szállítás nyújtotta lehetőséget kihasználva a Duna bal partján fekvő Neszmélyből, Almásról, a bal parti Vácról és környékéről, természetesen Budáról, valamint az Ipoly menti borosgazdáktól.

A Nógrád és Hont vármegyék székvárosait (Balassagyarmat és Ipolyság), illetve Losoncot is felfűző Ipoly medencéjében a reformkorban nagy kiterjedésű szőlőskertek feküdtek, és az itt készült borok dereglyéken leúsztatva, majd a Dunán vontatva 2-3 nap alatt Pozsonyban voltak. A folyó kelet–nyugati irányú folyása sokhelyütt kiöblösödő medencék láncolatát fűzte össze, melynek délre néző, agyagos-márgás domboldalain uradalmak és parasztgazdaságok ültetvényei zöldelltek.

Az Ipoly bal partján fekvő községek homokos, laza talaja is jó szőlőtermő vidék volt. Innen vásárolták meg a mezővárosokban élő, elsősorban zsidó, de Gyarmaton ortodox szerb kereskedők is a Pozsonyba vitt borokat. Már Bél Mátyás megjegyzi, hogy jó minőségűek a kürtösi borok. A Nógrád és Hont vármegyében is táblabíróként működő Tóth Prónay Pál már 1780-ban könyvet adott ki A' szöllöknek plántálásáról, helyes mivelésérôl és a' boroknak gondos meg-tartásáról való oktatás, mellyet a' köz haszonra magyar nyelven ki-botsátott” címmel, s ebben sok helyi tapasztalatot rögzített.

A Magyarország történeti borvidékeit először rendszerező Schams Ferenc a 13 felsorolt híres termőhely között nem említi ugyan az Ipoly mentit, de a két évtizeddel később közreadott, Fényes Elek szerkesztette Magyarország geographiai szótára… 1851-ben minden folyóparti településnél jelzi a komoly nagyságú helyi szőlőket: Ipolyság hegye „derék és jó borral fizet", Kiszellő „fő gazdagsága szőlőhegyében áll” stb.

A filoxéravész előtt

Pontos adatokat Keleti Károly filoxéravész előtti országos adatfelvétele tartalmaz, amely szerint ez a folyóvölgy a Kárpát-medence egyik legészakabban fekvő szőlőtermő vidéke. Keleti a statisztikájában közigazgatási beosztás alapján közli adatai, s a Nógrád megyei szőlőkbe természetesen beleszámítja a délkeleti határ mentén található Szirák és a délnyugati részen fekvő, inkább a váci termőhelyhez tartozó Penc–Szerdahely környéki táblákat is. Másrészt természetesen Hont vármegyéhez sorolja a Gyarmat és Ipolyság közötti folyószakasz jobb partján munkált ültetvényeket.

A községsoros adatok segítségével nagyjából kiszámítható, hogy az Ipoly völgyének felső és középső szakaszán 10 000 kat. holdon termesztettek szőlőt. Ezek a jelentős nagyságú ültetvények megyéktől függetlenül a folyóvölgy két oldalán feküdtek, de nincsenek ideszámítva az Ipoly torkolatvidékén elterülő birtokok, mert azok már a Garam dunai becsatlakozása mellett található kertekkel együtt a neszmélyi borvidékre jellemző adatokat mutattak és a gyakorlatban inkább oda tartoztak.

A filoxéra előtt (1875) közreadott statisztikák alapján a tízezer kat. hold körüli szőlők termésének nagyobb részéből (kb. 70%) fehér-, míg a többiből (kb. 15-15% arányban) vörös-, illetve sillerbor készült. Fehér góhér, dinka, Margit szőlő mellett kadarka is termett az Ipoly mentén. A tőkék felét a hagyományos és egyszerűbb módon tiszta fejmetszéssel a gyakorlatban minden évben lekopaszították, míg a másik felét a korban újdonságnak számító ollóval csapra metszették.

A szüretet október közepén kezdték meg, és a leszedett fürtöket zsákba rakták, megtaposták, majd faprésekkel nyerték ki a mustot. Bár a kat. holdankénti 4-5 forint közötti tiszta nyereség az országos átlagnál kevesebb volt, a gazdák így is szép jövedelemhez jutottak.

A vasút megépítése a térségben időben egybeesett (1891) a filoxéra helyi pusztításával. A megszűnő vízi szállítás így nem tevődött át a sínekre. A szőlőgyökértetű az ültetvényeket itt is teljesen elpusztította, s az újratelepítés döntően a Balassagyarmat környéki homokos bal parti kertekben volt sikeres. Bár nemesített fehérszőlő-oltványok is kerültek földbe, a régi táblákat döntően direkt termő fajtákkal pótolták, s ezzel a borvidék hosszú távú sorsa megpecsételődött.

Trianon után

A trianoni békediktátum után a folyó országhatárrá válása tovább rontotta az esetleges rekonstrukció esélyeit, bár a kettős birtokosság miatt a szőlők szinte kizárólag magyarul beszélők kezében maradtak. Az 1938-as bécsi döntés után sem változott a szőlőskertek helyzete, minőségi fajtákat nem telepítettek.

A második világháború után ismét Csehszlovákiához került Ipoly jobb parti településeken 1962 után az új állam – 100%-os állami támogatással – megpróbálta helyreállítani a borvidéket. A domboldalakon teraszokat alakítottak ki, népszerű fajtákból új ültetvényeket hoztak létre. A 77% fehér szőlők között volt a zöldveltelini, a pinot blanc, az olaszrizling és a rajnai rizling. A 20%-nyi kékszőlőt elsősorban a kékfrankos, a szentlőrinci és a cabernet sauvignon képviselte, 2% csemegeszőlő és 1% direkt termő hibrid volt. Úgy tűnt, hogy az Ipoly menti borvidék a jobb parton helyreáll, míg a magyarországi falvakban a termelőszövetkezetek táblásították a határokat, s ez együtt járt a döntően kis parcellás direkt termő szőlők kivágásával.

Bár a térség járásszékhelyén (Nagykürtös) még kutatóintézetet is létrehoztak, a teljes körű állami támogatásból gyenge minőségű támfalak, rossz kordonok készültek, s a pénzt inkább a veszteséges mezőgazdasági ágazatokban az egységek nyereségessé tételére használták fel. Az önálló szlovák állam megalakulását követően lezajlott reprivatizáció után a szőlők teljes mértékben magángazdákhoz kerültek, de az új helyzet további romlást hozott.

Hiába fogadták el Szlovákiában 2005-ben a bortörvényt, hiába kapnak a gazdák az újbóli telepítésekhez 75%-os állami támogatást, jelenleg csak néhány falu határában található jó bort adó ültetvény. Felsősztregova, Nagykürtös, Bussa, Príbel, Csáb, Nénye, Dacsókeszi, Szelény, Terbegec, Ipolynyék, Szete, Palást, Ipolyszakállas, Szebelléd, Alsórakonca, Terény, Ipolyság, Alsó-Vály döntően magyar anyanyelvű gazdái megpróbálják az Ipoly menti szőlészet sok évszázados hagyományait helyreállítani.