Szerző: Bak Borbála

Az 1866-ban megszerkesztett, úgynevezett új osztrák császári középcímer, itt a Hugo Gerard Ströhl osztrák rajzoló és heraldikus (1851–1919) által megrajzolt formában szerepel. A címerek első világháború előtti utolsó szabályozására az olasz–osztrák háborút lezáró bécsi béke miatt került sor. E béke értelmében az osztrák császár kénytelen volt lemondani Velencéről és ezzel együtt Lombard–Velence királyi címéről is. Ez a politikai változás megkövetelte az új középcímer kialakítását. 1866 után az osztrák császár ezt az új címert használta az örökös tartományokban és a Birodalomhoz tartozó valamennyi területen. Nem tűnt fel azonban az új császári címer a magyarországi pecséthasználatban, annak ellenére, hogy az uralkodó, az osztrák császár, egyben magyar király is volt. A magyar királyi kancellária, a helytartótanács és a kúria – a magyar kancellária ellenállásának köszönhetően – a pecséteken 1866 után is az 1836-os magyar királyi címert használta a Birodalomban általánosan elismert új császári címer helyett.

Az új középcímeren a főpajzsot a fekete, kiterjesztett szárnyú, felröppenő, arannyal fegyverzett, vörös nyelvét kinyújtó, mindkét fején királyi koronát viselő osztrák sas tartja mellén. A főpajzs a császári ház úgynevezett genealógiai címere, amelynek kétszer hasított, középső, vörös mezejében ezüst pólya (az Ausztriai Ház címere), jobbról aranyban, kék koronás, kékkel fegyverzett, kék nyelvét kiöltő vörös oroszlán (Habsburg), balról ugyancsak aranyban, haránt helyzetű vörös pólyában három ezüst csonkított sas (Lotharingia) látható.

A főpajzsot körülvevő, gyűrűt alkotó címerpajzsok a sas kiterjesztett szárnyain vannak elhelyezve. A címerek sorrendje a korábbi, 1836-os középcímeren kialakított sorrendhez képest több helyen is megváltozott. Megtartotta eredeti, legelőkelőbb, a jobb első helyen levő helyzetét Magyarország úgynevezett kiscímere, amely a pajzson nyugvó szent koronával az anyaországot szimbolizálja.

Magyarország
Az egyszer hasított címerpajzs jobb felén a vörössel és ezüsttel hétszer vágott mező látható. Ennek önálló megjelenése Imre király (1196–1204) aranybullája hátlapján mutatható ki először, és ezt mint az Árpád-ház családi címerét tartották számon. Az országcímer részeként az Anjou-korban jelentkezett először, bár állandósulásáról ekkor még nem beszélhetünk. 1502-ben a négy ezüst sávot az ország négy fő folyójával (Duna, Tisza, Dráva, Száva) azonosították. Mivel ez az elképzelés bekerült Werbőczy István Hármaskönyvébe is, a felfogás a 16. század elejétől állandósult.

A hasított pajzs bal felén vörös mezőben, a zöld hármas halom középső, aranykoronás részén ezüst kettőskereszt látható. A kereszt ábrázolása Magyarországon a 11. századtól jelentkezik, a kettőskereszt pedig – mint a királyi hatalom jelképe – III. Béla (1172–1196) pénzein mutatkozik először pajzsra helyezetten.

A vágásos és a kettőskeresztes mezőket koronával fedett címerpajzsban csak I. Ulászló (1440–1444) korában egyesítették, de állandósult használatáról ekkor még nem beszélhetünk. I. Ferdinánd (1526–1564) korától kezdve azonban a Habsburg-uralkodók kisebb módosításokkal ezt a címert tekintették és használták Magyarország (kis)címereként. 1687-től a hármas halmot az ország legnagyobb hegyeivel azonosították, amelyeket a 18. században már meg is nevezték (Tátra, Fátra, Mátra).

Erdély
A Magyarországgal 1526 előtt szerves egységes alkotó Erdély címere az 1866. évi osztrák császári középcímer kialakításakor a 19. század korábbi (1804., 1806., 1815. és 1836. évi) középcímereinek jobb oldali negyedik helyéről a kevésbé előkelő bal oldali harmadik helyre került. Erdély címerének önálló szerepeltetése a császári középcímereken a terület közjogi helyzetének egyenes következménye. A Diploma Leopoldinum kibocsátása (1691) után került sor Erdély külön kormányzatának kiépítésére. A Mária Terézia által nagyfejedelemség rangjára emelt területet 1765-től a Birodalom külön koronatartományának tekintették és részére az uralkodónő, a korábbi címert lényegében átvéve, önmagával álló címert adományozott.

A címer pajzsát vörös sáv vágja ketté. A pajzs felső részében kékben, arannyal fegyverzett, növekvő fekete sas látszik, jobbján sugaras naparccal, balján fogyó, ezüst hold sarlójával. Az alsó részben aranymezőben, hét vörös bástya (vár) látható. A pajzson az 1765-ben, a nagyfejedelemségi rangra emelés alkalmával megalkotott, aranypántos, aranyhálóval fedett bíborszínű béléses korona látható.

A pajzson szereplő szimbólumok magyarázatának hagyományos, 17. századra kialakult változata szerint a nap és a félhold a székelységet, a sas a magyarokat, a hét bástya a szászokat jelképezi, mintegy az Erdélyt alkotó három nemzetet megjelenítve. A címerkép újabb magyarázata a szimbólumot mint névcímert értelemzi, és a hét várat mint egész Erdélyt fogja el (septem castra, Siebenbürgen = hét vár). E felfogás értelmében a sas uralmi szimbólumként, az égitestek pedig asztrológiai jelképként kerültek a címerre.

Galícia
A címergyűrű jobb oldali második helyére 1866-ban a korábbi, Lombard–Velence címerpajzsa helyére Galícia címerpajzsa került. A magyar uralkodók az országgal hűbéres viszonyban állt Galícia és Lodoméria tényleges, tartós meghódítására több alkalommal is /II. András (1205–1235) és I. Lajos (1342–1382)/ kísérletet tettek. 1386 után, amikor a terület Lengyelországhoz került, nevét, mint igénycímet tüntették fel a királyi címek között, és a terület címerét pecsétjeiken igénycímerként szerepeltették. Lengyelország 1772. évi felosztásakor Galícia közjogi helyzetében változás állt be, mivel a területet a Habsburg Birodalomnak ítélték. Így címere a Habsburg-uralkodók ténylegesen birtokolt területei egyikének címere lett. Az itt látható kék pajzsmezőt az 1804-től alkalmazott keskeny vörös sáv vágja ketté. A pajzs alsó részében három arany korona, a vörös sávon jobbra lépő csóka látható. A pajzs felső szélén zárt, királyi korona nyugszik.

Csehország
Az 1866-os új osztrák császári középcímeren a korábbiakhoz képest változatlan helyén, a sas bal első szárnyán maradt Csehország címere, amelynek vörös pajzsában ezüst, arannyal fegyverzett és arany nyelvét kiöltő, aranykoronás, kétfarkú oroszlán látható. Az 1526-tól a Habsburgokhoz tartozó Csehország címerpajzsára az 1347-ből való úgynevezett „Vencel korona” került.

Tirol
Ugyancsak régi helyét, a középső, alsó helyet foglalja el a Habsburgokhoz 1363 óta tartozó Tirol Grófságának címere. Az ezüst pajzsban kiterjesztett szárnyú, aranykoronás és arannyal fegyverzett, vörös sas látható, amelynek szárnyain lóherelevélben végződő aranypánt feszül. A tiroli sas pecsétképeken már 1205 óta feltűnik, és 1250-től a szárnyain látható pántokkal díszítetten, érmeken is előfordul. Az első színes ábrázolása 1340-ből való. A címerpajzson hercegi korona látható.

Karintia és Krajna
A bemutatásra kerülő osztrák császári középcímeren ugyan változatlan helyén, a sas bal ötödik kiterjesztett szárnyán maradt a Karintia címerét magában foglaló pajzs, azonban ezt ekkor, 1866-ban kibővítették a hozzákapcsolt Krajna címerével is. Így gyakorlatilag két tartomány címerét egyesítették egy pajzs felületén oly módon, hogy a pajzsot két hasítással három mezőre osztották. A mezők közül a két jobb oldali (amely a pajzsmező felét tölti ki) az 1335-től Habsburg örökös tartományként számon tartott Karintiai Hercegség, a bal oldali pedig a Habsburg-házhoz véglegesen ugyancsak 1335-től tartozó Krajnai Hercegség címere. Karintia hasított címerpajzsának jobb felén aranymezőben, egymás felett három fekete, lépő oroszlán, bal felén pedig vörös mezőben ezüst pólya látható. A címernek ez a formája először 1237-ben pecsétre vésve jelentkezett. A Krajnai Hercegség címerében vörössel fegyverzett, nyitott, aranykoronás, kiterjesztett szárnyú, kék sas látható ezüstmezőben, mellén arannyal és vörössel sakkozott holdsarlóval. Karintia és Krajna közös címerpajzsán hercegi korona nyugszik.

Az osztrák középcímer többi, gyűrűt alkotó címerpajzsainak helye a korábbiakhoz képest 1866-ban megváltozott. Új helyre került Ausztria (jobb oldal harmadik hely), Salzburg (jobb oldal negyedik hely) és önállóan, Karintiától elválasztottan a Stájer Hercegség címere (jobb oldal ötödik hely). A bal oldalon a második helyre került Illyria és a negyedik helyre a Morva Őrgrófságot és a Sziléziai Hercegséget szimbolizáló címerpajzs.

Alsó-Ausztria
Az 1450 körül Felső-Ausztriától különvált Alsó-Ausztria kék címerpajzsán öt aranysas látható. Az ötsasos címer már 1335 körül feltűnt. IV. Rudolf herceg mint „Altösterreich” címerét vette fel és használta kb. 1360-tól a vörös mezőben ezüstpólyás „Neuösterreich” címere mellett. Az ötsasos címer 1804-től vált kizárólagosan az Alsó-Ausztriai Főhercegség címerévé. A pajzsot az osztrák főhercegi korona díszíti.

Salzburg
Az 1803-ban szekularizált Salzburgi Hercegség 1849-től a Habsburg Birodalom önálló koronatartománya volt. Az egyszer hasított címerpajzs jobb felén aranymezőben, ágaskodó, fekete, vörös nyelvű oroszlán, bal felén a vörös mezőben ezüstpólyás címer látható. A címerkép először a 13. század utolsó harmadában, pénzeken jelent meg, de állandó használata csak a 14. században mutatható ki. A pajzs tetején hercegi korona nyugszik, amely csak az önálló koronatartomány létrejöttekor került a címerre.

Stájerország
A Stájer Hercegség 1282-től tartozott a Habsburg-család birtokaihoz, ahol 1378–1457, valamint 1564–1619 között a dinasztia mellékágai uralkodtak. A Hercegség zöld címerpajzsán arannyal fegyverzett ezüst párduc ágaskodik, amelynek sárkányszerű fejét két vörös szarv díszíti, s nyitott szájából arany lágnyelvet lövell. A párducnak mint a Stájer Hercegség címerállatának jelentkezése a 12. század hatvanas éveitől bizonyítható. A címerpajzson hercegi korona nyugszik, amely a 15. századra vezethető vissza.

Morvaország és Szilézia
A Csehországgal együtt ugyancsak 1526-ban Habsburg-örökséggé lett Morva Őrgrófság és a Sziléziai Hercegség címere – egyszer hasított címerpajzson – együtt jelenik meg a sas kiterjesztett bal negyedik szárnyán. A pajzs jobb, kék mezejében a vörössel és arannyal sakkozott, aranykoronás sas szimbolizálja a Morva Őrgrófságot, míg a bal, aranymezőben koronás, arannyal fegyverzett, fekete sas és a Sziléziai Hercegséget. A fekete sas mellén ezüst félhold látható, amely két lóherelevélben végződik, és közepén kis kereszt emelkedik. A két tartomány címere az osztrák „hivatalos” heraldikában I. Ferdinánd idején, 1528-ban jelentkezett először. A címerpajzs felső szélén hercegi korona látható.

Illyria
A kétfejű sas kiterjesztett szárnyain, bal oldalon a második címer egy, már csupán korábban létezett címnek és területnek, az Illyr Királyságnak a címere. Az Illyr Királyságot Napóleon 1809-ben a meghódított osztrák területekből hozta létre. Az elnevezés ókori római hagyományokat elevenített fel. 1816 és 1849 között a Habsburg-ház a fenti néven igazgatta Karintia keleti területeit, Krajnát, Görzöt, Gradiskát, Isztriát, Triesztet és a Tengerpart egy részét. A kék pajzsban arany gálya képe látható. A pajzson antik (pogány) fogazott, nyitott, aranykorona nyugszik.

Érdemrendek
A címergyűrűt és a főpajzsot viselő kétfejű sas nyakáról a Habsburg Birodalom valamennyi, ekkor használt rendjele, mintegy a főpajzsot körülvéve csüng alá. Ezek rangsora kívülről befelé haladva a következő. A legkülső az Aranygyapjas-rend, amelyet az 1757-ben alapított Katonai Mária Terézia-rend követ. E fölött az ugyancsak Mária Terézia által alapított (1764) királyi magyar Szent István-rend következik, amely fölött három rendjel látható. Középen helyezkedik el az osztrák császári Lipót-rend, amelyet 1808-ban I. Ferenc császár az apja emlékére alapított. Ettől jobbra az osztrák császári Vaskorona-rend, balra az osztrák császári Ferenc József-rend látható.

A kétfejű sas jobb karmaiban a jogart és a birodalmi kardot, bal karmaiban pedig az arany birodalmi almát tartja. A sas kettős, királyi koronás feje felett aranyszegélyű, kék szalagok közepén az osztrák császári korona lebeg, amelyet II. Rudolf császár 1602-ben mint az osztrák örökös tartományok házi koronáját készíttette el. Az Osztrák Császárság életre hívása után – az 1806-ban megszűnt Német–római Császárság koronája helyett – ezt a koronát nyilvánították császári koronává.

A címerpajzs
Valamennyi címertípus legfontosabb alkotóeleme a címerpajzs, amelynek alakja koronként, stíluskorszakonként változott. Ströhl mellékelt címerrajzán a 14. században elterjedt kerek talpú, ún. doborpajzsokat alkalmazza, valamennyit egyenesen álló helyzetben. A pajzsmezőn helyezkedik el a címerábrázolás. Az ábrázolást mázakkal, azaz színekkel (vörös, kék, zöld, fekete, később bíbor is) és fémekkel (arany, ezüst), valamint szőrmékkel oldották meg. A címer jobb és bal oldalát a pajzsot hordozó személy „szemlélete” határozza meg. Szemből nézve a tőlünk balra eső oldal a pajzs jobb oldala, a jobbra eső oldal pedig a bal oldala.

A pajzsra került ábrázolásokat két csoportba sorolhatjuk. A pajzs mértani vonalakkal való osztásával jönnek létre az úgynevezett mesteralakok. A függőleges vonallal való osztás a hasítás. Így például egyszer hasított címerpajzsa van Magyarország címerében az anyaországnak. A vízszintes vonallal történő osztás a vágás. Amennyiben páros számú vonallal vágják a pajzsot, és csak két máz váltakozik, pólya keletkezik a pajzson. A már említett magyar címerben a hasított pajzs jobb felében vörös-ezüst vágások láthatóak.

Az ábrázolások második csoportját alkotják mindazok a címerképek, amelyek nem minősülnek mesteralaknak. Ezek közé soroljuk például a mellékelt címeren több formában is előforduló, az élethű ábrázolástól eltérő sasokat vagy oroszlánokat, amelyek sajátos heraldikai stílust képviselnek. AZ állatok karmait, csőrét, szarvát, amelyeket a pajzs és a címerkép színétől gyakran eltérő színnel jelölnek, a leírásban „fegyverzett” állatképként ír le a heraldika.

A címerek úgynevezett külső díszei közé tartoznak a pajzstartók (esetünkben a kétfejű osztrák császári sas), a pajzsokat díszítő koronák, valamint a rendjelek, kitüntetések.

A címerek történetéből
A mai címerek őseinek megjelenése a középkori lovagi haditechnikával függött össze. A harcosok – mivel arcot takaró sisakot viseltek – első látásra nehezen voltak azonosíthatók. Az egymással küzdő személyek felismerését segítették a pajzsra kerülő mértani ábrák, jelvények, amelyek egyedi jellegük, állandósult használatuk következtében egy-egy magánszemélyhez, annak családtagjaihoz kötődtek. A 12. századtól a pajzsra került jelvényeket felüntették a zászlókon, a lovak nyeregtakaróján, a sisakokon és a sisakdíszeken is. A keresztes hadjáratba vonulók nemegyszer köpenyükön viselték címerüket.

Az uralkodók és a jelentős hűbérurak szolgálatában viszonylag korán megjelentek a heroldok (ezzel áll kapcsolatban a címertan heraldika elnevezése is), akik a címereket külön könyvekben tartották nyilván, és ezek birtokában a lovagi tornára jelentkezőket és a csaták után az elesetteket a rajtuk lévő címerek segítségével azonosítani tudták.

Kialakultak azok a követelmények, amelyek alapján a megkülönböztető jeleket címernek minősítették. Így általában a színes ábrázolásoknak (mértani formáknak, stilizált képeknek) a pajzsra kellett kerülniük, majd mint családhoz, földbirtokhoz, testülethez kötött jelvények öröklődtek, illetve használatuk fokozatosan állandósult.

A címerek külön csoportjába tartoznak az uralkodói, illetve az állam- vagy országcímerek. A középkor kezdetén nem volt államcímer, mivel az uralkodó és az állam fogalma sem vált még igazán külön. Az államhatalmat megtestesítő királynak volt csak címere, amely egyben az ország jelvényeként is szolgált. A címerfejlődés során rendszerint az uralkodóház családi címere és annak a területnek a jelképe vált államcímerré, amelyre a királyi hatalom kiterjedt. Így például a magyar címer két eleme – a kettőskereszt, valamint a vörössel és az ezüsttel többször vágott pajzsmező – a 12. század utolsó negyedében már megjelent pénzeken és királyi pecséteken. Ám a 13. század közepén került először egyetlen címerpajzsba, államcímerünk állandósulására pedig csak a Habsburgok uralkodása idején került sor.

Az egyes országok címere nemcsak az uralkodócsalád és az eredetileg fennhatósága alatt álló terület címereit foglalta magában. Az államcímer a ténylegesen meghódított országok, tartományok címereit külön is tartalmazta, olykor kifejezve a közjogi kapcsolat jellegét, fontosságát, illetve a hódítás sorrendjét. A címerek mellett feltűntek még az úgynevezett igénycímerek is, azaz mindazon területek jelvényei, amelyek korábban az uralkodó(család) fennhatósága alatt álltak vagy „hűbéres területei” voltak, és amelyekre a címer megszerkesztésekor továbbra is igényt tartott.

A fentiek alapján joggal merül fel a kérdés, hogy egy-egy államcímer megszerkesztése során a különböző területeket és az uralkodócsaládot jelölő szimbólumok hogyan alkothattak egységes egészet. A problémát a gyakorlati heraldikában kétféle módon oldották meg. Az egyik megoldás alkalmazásakor két, illetve több különböző módon részekre osztott pajzsot (pajzsokat) helyeztek egymásra, és ezeket egyesítették. A másik megoldás az egyes címerek címergyűrűbe, címerkoszorúba foglalása volt. Az utóbbit alkalmazta például a mellékelt osztrák császári középcímeren a sas szárnyain gyűrűben megrajzolt, egymás mellé helyezett mellékcímerek sorával Hugo Gerard Ströhl.