2017. február 23.

Az osztrák méhkaptárban

Szerző: Velkey Ferenc

Széchenyi reformkoncepciójának egyik alaptétele volt a Habsburg Monarchia politikai keretének sérthetetlensége. Ausztria és Magyarország történelmileg kialakult kapcsolatát megbonthatatlannak, a végzet rendelésének tekintette.

A magyar liberális reformerek Magyarország felemelkedését, modernizálódását, gazdasági és politikai önállóságának növekedését az Osztrák Monarchia keretein belül vélték megvalósíthatónak. A fennálló hatalmi viszonyok közepette a nemzeti függetlenség követelését irreálisnak tartották, a szlávok és németek közötti "rokontalan" magyarság felmorzsolódásának veszélye miatt pedig kifejezetten szükségesnek ítélték a birodalmi közösség fenntartását.

Birodalmi éntudat

Széchenyi István gróf – Wesselényivel és Deákkal ellentétben – nem a pánszláv veszélyt érzékelve jutott el a monarchikus keret megóvásának gondolatához. Elgondolásai mögött ott húzódnak hagyományos, személyes kötődései. Számára a birodalom nem elvont politikai keret, távoli abszolutista hatalom volt, hanem közvetlen életélmény. Ennek jelképe lehetne, hogy szülőháza a Burgtól mindössze néhány száz méterre található. Az újarisztokrata Széchényi-család erős szálakkal kötődött az őt felemelő dinasztiához. István testvérbátyja, a hiperlojális Lajos az udvar közvetlen közelében, Zsófia főhercegnő udvarmestereként viselt hivatalt. Személyes ismeretségei Széchenyi Istvánt is Bécshez, s ott akár a legmagasabb udvari körökhöz kötötték.

Bár lázadó ifjúként elégedetlen volt a monarchákkal, a húszas évektől lojalitása mindjobban megerősödött. "Testtel, lélekkel ragaszkodni a most uralkodó dynastiához, vele osztani hűséggel azon sorsot bár jó, bár rossz, melyet még a jövendő leplege borít" – írta a Hunniában. Katonaévei, korai utazásai közben szemléletét az osztrák birodalmi éntudat jellemezte. A haza, az otthon ekkor még a birodalom, "a mai szegény vén Ausztriánk". Később, amikor a boldogságkereső birodalmi arisztokrata nemzeti reformerré vált, birodalmi kötődései lazultak, de továbbra is meghatározóak maradtak.

Harmónia a kormánnyal

Az 1820-as évek végétől arra a kérdésre kereste a választ, miképpen valósulhatnak meg elképzelései a Habsburg Monarchia kusza politikai szerkezetében. A meglévő alternatívát elfogadhatatlannak érezte, sem a rendek, sem az aulikusok felfogását nem támogatta. A sérelmi politika szokásos érvrendszerét elutasította, s bírálta azokat, akik "minden hátramaradásunkat a kormánynak tulajdonítják". A haladásért a birodalmi kormánnyal szemben akár ellenzéki szerepet is felvállaló, de nem a közjogi ellenzékiség sémájából építkező magatartást tartotta követendőnek.

Széchenyi kezdettől fogva nyitott volt a kormány felé, s a birodalmi vezetés reformhajlandóságától tette függővé saját politikai szerepvállalását. Mozgástere azonban szűkülni kezdett. A reformfolyamat lassú megvalósítása már a harmincas évek elején járhatatlannak tűnt, hiszen a szociális forradalom rémképe a reform felgyorsítását tette szükségessé. Ahogy fejlődésprogramjának mind feszesebbé tételére kényszerült, úgy juttatott abban egyre nagyobb szerepet a kormány stabilitást fenntartó politikájának. Ez nem mond ellent alapkoncepciójának, hiszen a haladás képviseletét a nagy emberektől vagy az erélyes kormányzattól várta. Így azonban Széchenyi a kormány reformhajlandóságának kiszolgáltatottja lett. A reformok anarchia nélküli megvalósítását egyre inkább elképzelhetetlennek tartotta a birodalmi vezetés nélkül. Legfontosabb politikai célját immár abban látta, hogy elősegítse a birodalmi vezetés és a haladó arisztokrácia reformpárti összefogását.

Kölcsönös egymásrautaltság

Az 1840-es években reformkoncepciójának alapkérdésévé az Osztrák Monarchia politikai funkciójának és ezzel szoros összefüggésben a kormány szerepének tisztázása vált. A Kelet népétől a Politikai programtöredékekig minden munkájában ugyanazt az alapállást fogalmazta meg újra és újra. Kiindulópontként elfogadta a birodalom adott szerkezetét. Történeti érvekkel igyekezett bizonyítani, hogy minden olyan törekvés, amely Magyarország teljes függetlenségére vagy teljes beolvasztására irányul, eleve kudarcra ítéltetett. Úgy vélte, a Habsburg Birodalom a fejlődés egyedül lehetséges keretét adja mindkét fél számára, s csak akkor lehet naggyá, ha benne Magyarország is felvirágzik, mert "más súllyal léphetne fel Európa mérlegében az ausztriai közbirodalom, ha Magyarország valódi lényegéhez képest kifejtve lenne". Magyarország pedig csak e monarchiában virágozhat fel, s nem lehet célja sem a "Muszka vagy Török", sem egyéb járom. 1842-ben így figyelmezteti az országot: "az osztrák méhkaptárban kell nagyságodat, elégedettségedet megtalálnod".

Veszélyelkerülő stratégiája egy sajátos, kormánypárti liberális irányba tolta. Röpirataiban újra és újra kinyilvánította, hogy "a kormány egész systémáját bölcsen megváltoztatá", a helyes útra tért, mert ráébredt, hogy "Magyarországot elő kell minden módon segíteni". Széchenyi azonban, mint naplója mutatja, még akkor is telve volt kétségekkel a kormány szándékait illetően, amikor hivatalt vállalt. Miként az ellenzéket az általa helyesnek tartott irányba kívánta terelni, ugyanúgy munkáival a kormányt is mozgósítani próbálta a reformmunka érdekében.



Add a Facebook-hoz
Leggyakoribb címkék:
Nőtörténet (105) | Alkotmány (58) | Horthy-kor (42) | Közjogi (31) | Államtörténet (30) | Európa (29) | Béke (24) | Habsburg (22) | Középkor (18) | Prostitúció (18) | Igazságszolgáltatás (16) | Ókor (14) | Gender (14) | Erdély (13) | Trianon (13) | 1848-49 (12) |
Legnépszerűbb címkék:
Nőtörténet (105) | Horthy-kor (42) | Prostitúció (18) | Államtörténet (30) | Középkor (18) | Alkotmány (58) | Habsburg (22) | Ókor (14) | Trianon (13) | Európa (29) | Erdély (13) | Közjogi (31) | Igazságszolgáltatás (16) | Gender (14) | Osztrák–Magyar Monarchia (10) | Béke (24) |

Kiadja a Rubicon-Ház Bt. | Felelős kiadó: Rácz Árpád | 1161 Budapest, Sándor u. 60. | Telefon: 402-1848 | Fax: 402-1849
Minimum felbontás: 1024 x 768 | Kivitelezés: Civertan Bt.