2017. június 23.

Bajcsy-Zsilinszky alkotmánytervezete. Erdély. Múlt és jövendő

Szerző: Kiss F. József

Nem vitás, hogy az erdélyi románság számára feltétel nélkül biztosítani kell a független nemzeti létezés jogát; nem csupán számbeli súlya miatt, hanem rendíthetetlen egységéből és nemzeti öntudatából következően is. Az autonóm Erdély alkotmányát tehát - amely az önkormányzat különböző formáin alapulna - úgy kell összeállítani és a gyakorlatban érvényre juttatni, hogy az lehetővé tegye a románság számára, hogy bizonyos értelemben független, önkormányzattal rendelkező nemzetként jelenjen meg ebben a rendszerben - írta Bajcsy-Zsilinszky Endre 1944-ben Erdély Múlt és Jövendő című munkájában. A továbbiakban a magyarul még nem publikált műből Lévai Csaba fordításában közlünk részleteket.

Nem könnyű az egyes népek területi elhelyezkedésének megfelelő részekre osztani Erdélyt; a népek elhelyezkedési viszonyai ugyanis annyira szabálytalanok és bonyolultak, hogy egy abszolút mértékben ehhez igazodó megoldás kivitelezése teljességgel lehetetlen?

A szükséges jóakarat és ítélőképesség segítségével mégis lehetséges olyan autonóm területi egységek elkülönítése Erdélyben belül, amelyek alapvetően megőriznék magyar (székely), román vagy szász jellegüket. Mind földrajzi, mind gazdasági szempontból lehetetlennek bizonyulna viszont a probléma megoldása abban az esetben, ha a románság számára egyetlen összefüggő önkormányzati egységet állapítanánk meg. Erdély északi részén ugyanis egy olyan, több megyére kiterjedő román tömb található, amely a közbeékelődő magyar lakosságú területrészek következtében, területileg nem áll összeköttetésben az Erdély déli részén elterülő román többségű vidékekkel?*

Nyilvánvaló, hogy Erdély új alkotmányának összeállítását az etnikai alapon szervezendő autonóm területi egységek jogkörének megállapításával kell kezdeni, mégpedig úgy, hogy az mindhárom "nemzet" kölcsönös érdekeinek megfeleljen. A bánságok lényegi vonásainak meghatározásakor, először is ezek számára kell biztosítani az önkormányzati jogkörök túlnyomó többségét, más szavakkal, hogy a bánságok gyakorolhassák az összes olyan ügy feletti ellenőrzést, amelyet az alkotmány nem utal kifejezetten a közös összerdélyi törvényhozó és kormányzati szervek hatáskörébe, amelyek mintegy összefogják a három "nemzet" önkormányzatát. Ez azt jelentené, hogy a bánságok - csakúgy, mint a svájci kantonok - az önkormányzati jogkörök legtöbbikével rendelkeznének, természetesen anélkül, hogy megkapnák azokat a jogokat is, amelyek lehetővé tették a régi svájci kantonok számára, hogy különálló kis államokként intézhessék ügyeiket. A régi svájci kantonok politikai helyzete már 1848 előtt is egyre bizonytalanabbá vált annak következtében, hogy egyre kevésbé nyílt lehetőségük önálló államokként politizálni, 1848-ban pedig e svájci "államocskák" korábbi laza szövetsége végérvényesen a mai szövetségi államberendezkedéssé alakult át.

Egy dologban azonban az újjászervezett Erdély államberendezkedésének kétségkívül a svájci kantonok szövetségi rendszeréhez kell hasonlítania, mégpedig abban, hogy az önkormányzati jogok többségét ezen alacsonyabb közigazgatási egységek, vagyis - Erdély esetében - az etnikai alapon szerveződő nemzetiségi bánságok jogkörébe kell utalni. Csakis ez a megoldás biztosíthatja a magyarok, a székelyek, a románok és a szászok számára a szabad és független életet, és azt, hogy szabadon kiépíthessék önkormányzataikat, és csakis ez teheti lehetővé, hogy egész Erdély önkormányzata is etnikumok fölötti, szövetségi jelleget öltsön. Amennyiben az erdélyi alkotmányt nem a fenti elv figyelembevételével állítják össze, akkor az összerdélyi önkormányzat legfelső szintjén vagy a román többség kerülne uralkodó helyzetbe, vagy pedig mesterséges eszközökkel kellene megakadályozni ez utóbbi helyzet kialakulását. Az első esetben a magyarok és a szászok önkormányzata kérdőjeleződne meg, a második esetben viszont a számbeli többségben lévő románság érezhetné kisemmizettnek magát.

A legfontosabb kérdés az erdélyi alkotmány összeállításakor tehát az, hogy az alaptörvény előírásai miként akadályozzák meg a számbeli többségben lévő nemzetiség burtális és erőszakos eszközökkel történő uralkodó helyzetbe kerülését, de ugyanakkor azt is, hogy a többséget alkotó nemzetiség méltányos jogait mesterségesen korlátoznia kelljen. Ezért a bánságok önkormányzati jogkörét oly módon kell megállapítani, hogy az etnikai alapon szerveződő bánságok harmonikus együttműködését biztosító összerdélyi alkotmányos szervek és intézmények - vagyis az összerdélyi törvényhozás és kormányzat - jogkörébe csakis a legmagasabb szintű feladatok ellátása tartozzon.

A két Román, a Magyar-Székely és a Szász Bánságot tehát jogi szabályozásukat, közigazgatásukat és kormányzatukat illetően a svájci kantonokhoz hasonló jogkörrel kell felruházni, ha nem is teljes mértékben megőrizve azok - nyomaiban még ma is meglévő - eredeti, önálló államiságukra utaló sajátosságait, ám annyira hatáskörébe kerüljenek az egész Erdély önkormányzatával kapcsolatos legalapvetőbb és legfontosabb funkciók. Csakis ily módon lehet megvalósítani a három "nemzet" elvi és gyakorlati egyenlőségét a közös legfelsőbb összerdélyi szervekben, és csakis így lehet biztosítani e népek lehetőleg súrlódásmentes, gyümölcsöző együttműködését?

Svájchoz hasonlóan Erdély esetében sincs szükség semmiféle központi kulturális kormányzati szervre. A Svájci Szövetségi Tanácsnak (a kormánynak) nincs közoktatási minisztere, mondván, hogy az oktatás és a kultúra fejlesztésének szabadsága, az azt célzó leghelyesebb módszerek megtalálása a nép - vagyis a kantonok - hatáskörébe tartozik. S ha a kulturális autonómián túlmenően az összes politikai, gazdasági és szociális jellegű, valamint a törvényhozással és az igazságszolgáltatással kapcsolatos kérdésben a megfelelő cselekvési szabadságot biztosítottuk a bánságok számára - amint az a svájci kantonok esetében történik -, akkor csupán a vám- és pénzügyi kormányzattal, a közös nemzeti védelemmel és a közös külügyekkel összefüggő kérdések, valamint a közlekedési és általános gazdaságpolitikai ügyek Erdélyre vonatkozó részének intézését kellene az összerdélyi szövetségi törvényhozás és a kormányzat hatáskörébe utalni, míg az utóbbiak fennmaradó része a Szent Korona központi államszerveinek kezelésében maradna.

Ha figyelembe vesszük, hogy az erdélyi magyarok, románok és szászok együttélését sokkal bonyolultabb településszerkezet jellemzi, mint Svájcban a németek, a franciák, az olaszok és a rétorománok települési viszonyait, s ha komolyan vesszük - különösen az ott élő népek kulturális önrendelkezésének szempontjából - az Erdélyben uralkodó bonyolult viszonyokat, valamint megvalósíthatónak bizonyul Erdély területének olyan autonóm bánságokra történő felosztása, amelyekben az önkormányzati jogokat a megyék, a városok és a községek gyakorolják, s amennyiben - a két- vagy háromnyelvű közigazgatás bevezetésével a községekben, illetve a háromnyelvű adminisztráció megvalósításával a központi (szövetségi) kormányzásban - minden kisebbség számára sikerül biztosítani a szabad önkormányzat valamennyi eszközét, akkor az erdélyi népek együttélésében és együttműködésében jelentkező megoldhatatlannak tűnő problémák mintegy maguktól meg fognak oldódni (és ebben az esetben meg is kell, hogy oldódjanak), majd - lassan és fokozatosan - mindenfajta ellenségeskedés és féltékenykedés el fog tűnni a kölcsönösen egymásra utalt erdélyi népek életéből?

Az egész tervezet alapját tehát az erdélyi fejedelemség szellemében, ennek intézményi alapjaira épülő, nemzetiségi alapon szerveződő - magyar, román és szász - bánságok alkotnák, amelyek a legszabadabb és legszélesebb önkormányzati jogkörrel lennének felruházva.

Abból a célból, hogy az erélyi "nemzetek" teljes mértékben kibontakoztathassák nemzeti sajátosságaikat, e népeket fokozatosan rá kell ébreszteni arra, hogy maguk is szabadabb és nagyobb önérvényesítési és életlehetőségekkel fognak rendelkezni - és erősebbek is lesznek - abban az esetben, ha az Erdélyben élő népek közötti összhang teljessé válik, ha megvalósul őszinte és teljes együttműködésük, és ha ezt az egyetértést egymás lehetőségeinek erősítésére használják majd fel.

A közös szupranacionális erdélyi intézményeket ennek az egyesült szuggesztív erőnek a segítségével, az elevenen élő svájci példa szem előtt tartásával, az erdélyi fejedelemség idején kialakult unió alapjaira kell felépíteni. Nem lenne bölcs dolog valamiféle központosított államberendezkedés megvalósítása Erdélyben; éppen ellenkezőleg, egy olyan decentralizált államszervezet kiépítése jelentené a legjobb megoldást, amelyben a megoldandó problémák lehető legkevesebbike kerülne az egyensúlyt és az összhangot biztosító nemzeti (központi) erdélyi szervek elé, vagyis a nemzetiségi alapon szerveződő bánságok a lehető legszélesebb autonómiával rendelkeznének. Az új erdélyi alkotmány tehát oly módon szabályozná a nemzeti - központi - erdélyi törvényhozó kormányzati és közigazgatási szervek hatáskörét, hogy az csakis azokra az ügyekre terjedne ki, amelyeket kizárólag közös erőfeszítéssel, általános érvényű szabályozás segítségével lehet megoldani.

A svájci példát követve a bánságok hatáskörébe az általános, a szövetségi szervek hatáskörébe a különleges ügyek tartoznának. Felbecsülhetetlen fontosságú a funkciók bölcs mértékletességen alapuló arányos megosztása. Csakis ezen a módon lehetséges a nemzeti-központi-erdélyi szervekben az etnikai többséget alkotó nemzetiség erőszakos fellépését megakadályozni, túlzott befolyását mérsékelni vagy legalábbis bizonyos mértékig korlátok közé szorítani?

Nem lehetséges azonban minden tekintetben a svájci példa követése. Először is a nemzetiségi kérdés következtében, mivel Erdélyben - sajátos történelmi és társadalmi okokra visszavezethetően - a nemzetiségek közötti viszony jelenleg sokkal kiélezettebb annál, mint amilyen Svájcban valaha is volt, másrészt pedig azért, mivel Erdélynek egy magasabb államszervezeti egységbe is be kell tagozódnia, s ebből következően autonómiája sem lehet önmagában véve olyan széles körű, mint a svájci államszövetségé, és szuverenitása sem érheti el minden tekintetben a fenti államalakulatét?

A bánságok teljes népképviseletének biztosítása céljából Erdélynek a Szent Korona központi törvényhozó szerveibe is képviselőket kellene küldenie - mind az alsó-, mind pedig a felsőházba; a központi erdélyi törvényhozó testületnek pedig egykamarásnak kellene lennie, amelybe minden "nemzet" egyenlő számú küldöttet küldene, s ebben a rendszerben az ősi erdélyi alkotmány szellemében - a számbeli többségben lévő nemzetiség mindenféle erőszakos követelése meghiúsíthatóvá válna. Ilyen szellemű törvényhozás esetén elképzelhető lenne a képviselői helyek 3:2:1 arányban történő megosztása a románok, a magyarok és a szászok között. A számbeli többségben lévő románság számára biztosított minden további engedmény az erdélyi nemzetek ősi egyenlőségi elvének teljes feladását jelentené.


Lábjegyzet:

* Bajcsy-Zsilinszky tervezete a Partium nélküli, de román többségű területekkel megnagyobbított történelmi Erdélyre vonatkozik. Az általa javasolt erdélyi határokon belül négy önkormányzati területi egység - Magyar-Székely, Felsőromán, Alsóromán és Szász Bánság - létrehozására tett javaslatot. (A Szerk.)