2017. november 20.

Bajcsy-Zsilinszky és az Erdély-kérdés. A független nemzeti létezés joga

Szerző: Kiss F. József

Bajcsy-Zsilinszky Endre politikusi életútja a 20. század egyik legbonyolultabb, legtanulságosabb, példaértékű pályafutása. Ott volt 1918 novembere után a Horthy-rendszer születésénél "bábáskodó" katonatisztek csoportjában. Pályája végén azonban azok között találhattuk, akik világnézeti hovatartozástól függetlenül az önálló, szuverén és demokratikus Magyarország megteremtésére tették fel az életüket. 1943-ban pedig az eljövendő erdélyi alkotmány tervezetének elkészítése foglalkoztatta. Ennek kiindulópontjául az ott élő népek szabad önkormányzatának megvalósítását gondolta.

Bajcsy-Zsilinszky Endre szinte megszállottan kereste a magyarság helyét és szerepét a világ népei sorában, Európában, a Duna völgyében. Az általa "Duna-völgynek" nevezett Közép-Európa bonyolult ellentmondásainak feloldását, az itt élő népek kapcsolatainak tartós rendezését a politikai együttműködésben, egy új dunai konföderáció létrejöttében látta biztosítottnak. Azt vallotta, hogy Trianon "gyötrelmes" revíziója nélkül nincs megnyugtató megoldás: "A Duna-völgy természetellenes elrendezése leghatalmasabb, s valójában egyetlen igazi szövetségesétől fosztotta meg ezt az óriási területet, s vele más, érdekben ide kapcsolódó nemzeteket, országokat: az önsegélytől".

Zsilinszky szerint Trianon "becstelenség és gyalázat" a magyar nemzettel szemben. Bár helyesebb úgy fogalmazni: a magyar nemzettel szemben is, mert a magyarság sorsának és jövőjének alakulásában benne feszül a szomszéd népek sorsa és jövője is, mint ahogy az európai béke és nyugalom is. Hasonlóképpen Erdély mai problémájához, amely azzal vált neuralgikus ponttá, hogy az erdélyi népek egymás mellett élésének modern, civilizált és humánus megoldásán áll vagy bukik a térség békéje, nyugalma.

Az első korai, az 1930-as évek elejéről származó felvetések után a Helyünk és sorsunk Európában című művében (Bp., 1941.) az érintett népek közös érdekein alapuló észak-déli irányú, "nagyvonalú összefogódzást" javasolt Közép-Európa önállóságának, függetlenségének megóvása érdekében. A két nagyhatalom, a hitleri Németország és a sztálini Szovjetunió közé ékelt népek egymásrautaltságát felismerve fogalmazta meg egy laza konföderáció tervét, mely az Északi-tengertől az Adriáig húzódva, egy Varsó-Budapest-Belgrád tengely köré szerveződött volna. Ezen laza államszövetségen belül Magyarországot történelmi múltja, történelmi küldetése arra predesztinálja - mondta -, hogy a Duna-völgyi népek összefogásának fő szervezője, mozgatója és irányítója legyen.

A háború alakulásával párhuzamosan változott és részletekbe menő rendezési elképzelésekkel gazdagodott Zsilinszky koncepciója. Már 1943-44-ben egy átfogó és összehangolt hazai és közép-európai terv gondolatával foglalkozott. Ezt egy leendő békekonferencia elé terjesztendő javaslatnak szánta, ám az 1944-es év eseményei következtében csak vázlatok és egyes résztanulmányok készültek el. Ilyen, nyomtatásban megjelent résztanulmány volt a Transylvania. Past and Future (Erdély. Múlt és jövendő) című írása. Ez önmagában is maradandó értékű mű, amelyben a Trianon óta oly sokat vitatott erdélyi kérdés, a román-magyar viszony megnyugtató megoldására tesz kísérletet.

A kéziratot megküldte Kállay Miklósnak is. Azt remélte, hogy a miniszterelnök közbenjár a hazai kiadás engedélyezése ügyében. "E munkámat szeretném kiadni, kiadóm van rá - írta, majd így folytatta -, kérem hozzá a Te jóváhagyásodat, konkrétebben: a cenzúrádat." A könyv Magyarországon mégsem jelenhetett meg. A svájci Kundig Kiadó azonban 1944-ben kiadta angol nyelvű fordítását.

Zsilinszky ebben a könyében sem mondott le Magyarország és Erdély egyesítéséről, mint a közép-európai békerendezés döntő láncszeméről. A mű terjedelmes bevezetőjéből kitűnik: Magyarország és Erdély unióját csak a fejlett nyugat-európai - angol és svájci - államokban érvényesülő közvetlen demokrácia tapasztalatai és a történelmi magyar önkormányzat eredményeit felhasználó új magyar demokrácia keretei között látta megvalósíthatónak. E megközelítés jelentősége abban áll, hogy szakított a Trianon körül kialakult "kicsinyes" sovinizmussal és a "magyarkodással leplezett magyartalanságokkal".

Erdély történelméből azokat a korszakokat értékelte különösen nagyra, amelyekben a három nemzet és a négy bevett vallás uniója és autonómiája szabadon érvényesült. "Bocskai, Báthori, Bethlen és Rákóczi - európai mércével is kiemelkedő államférfiak, hadvezérek és fejedelmek - irányítása alatt Erdély a legjobb úton haladt afelé, hogy Svájcra hasonlító nemzetek feletti (ti. a nemzetek önkéntes összefogásán és tömörülésén alapuló. - A szerző) állammá fejlődjön- A három nemzeti erdélyi eszméje és alkotmánya biztos és mindenkor hozzáférhető keretet kínált a nagy tömegekben bevándorló román nép negyedik nemzetként való elismerésének megkönnyítésére. Erdély három nemzetének az országgyűléseken bevezetett kuriális rendszere, amely a svájci konföderáció alkotmányára emlékeztet - írja Zsilinszky -, arra is példát mutat a világnak, hogyan lehet egy állam keretein belül megszervezni a különböző népeket, oly módon, hogy az mindegyik nép számára egyenlő szabadságot és egyenlő fejlődési lehetőséget biztosítson."

Erdély autonómiájában, az erdélyi népek békés egymás mellett élésében a gubernium időszakában Habsburg fennhatóság alatt, majd a Trianon utáni húsz évbe következett be súlyos törés. Erdély 1919-ben "egy idegen, nem magyar állam hatalmába került. Elveszítette önállóságát és önkormányzatát, amellyel történelme folyamán mindvégig rendelkezett" - hangsúlyozta Zsilinszky Demeter Istvánhoz, a Független Kisgazdapárt egyik erdélyi - marosvásárhelyi - vezetőjéhez írt levelében is.

Az erdélyi magyarság megaláztatásáért nem a román népet tette felelőssé. A jövőt is a teljes egyenjogúság és egymás kölcsönös tiszteletben tartása alapján tervezte el. "Az a nemzetiségi politika - írta -, amely a román uralom húsz éve alatt oly sok szenvedést és megaláztatást okozott a magyaroknak és székelyeknek - inkább a saját hatalmától megrészegült kormánypolitika és a jól kézben tartott közvélemény nyomására, mintsem az alapvetően tisztességes és jó szándékú román nép kezdeményezésére következett be? Az autonóm Erdély alkotmányát tehát - úgy kell megszerkeszteni, bevezetni, hogy az lehetővé tegye a románság számára, hogy - független, autonómiával rendelkező nemzetként jelenjen meg ebben a rendszerben. Ezt csak a három nemzet ősi, történelmi önkormányzatának a kor követelményeihez igazított továbbfejlesztésével, azaz a mai három nemzet (a magyarok, a románok és a szászok) autonóm területi egységeinek pontos körülhatárolásával lehet megvalósítani."

Látnoki és máig érvényes sorok ezek, még akkor is, ha egyes megállapításai fölött a történelem túlhaladt. A nemzetek egyenjogúságának, önrendelkezésének, a kisebbségeket megillető kollektív és egyéni jogok alkotmányos érvényesülésének nem szabhatnak gátat az országhatárok. Az embert - a magyart, a románt - az őt megillető jogaiba és méltóságába (vissza-)állító demokrácia egyetemes emberi vívmány. A magyarság legkiválóbbjai - közöttük Bajcsy-Zsilinszky is - mindenkor nagy jelentőséget tulajdonítottak az erdélyi népek egyenjogúsága érvényesülésének, a magyarság és a románság történelmi együttéléséből fakadó szoros emberi kapcsolatok, békés és barátságos együttműködés megteremtésének.

Ezt a problémát sem most kell(ene) megoldani, embert irtó véráldozatok árán. A megoldás apáink feladata lett volna, de ők ezt elmulasztották, így ezután "a mi nemzedékünknek kell szembenézni a kérdéssel, hogy Erdély saját, külön (független) jogrendszerét és államszervezetét hogyan és milyen formában és mekkora hatókörrel felruházva lehetne a legkielégítőbb módon helyreállítani." E nem mindennapi feladat megoldásához nyújthat segítséget Bajcsy-Zsilinszkynek az autonóm Erdély alkotmánytervezetét felvázoló könyve.