2018. január 18.

Bethlen István és a budapesti önkormányzat

Szerző: Ignácz Károly

A bethleni konszolidáció folyamán Budapesten komoly politikai küzdelem bontakozott ki a fővárosi vezetés és a kormány között. A városháza irányítását 1920-ban megszerző antiliberális, alapvetően antiszemita, radikális jobboldali képviselőket is integráló keresztény csoport az országos politikában fokozatosan háttérbe szorult, miközben szilárdan őrizte a helyi hatalmát. Bethlen István miniszterelnök és köre viszont a kormány irányvonalához sokkal jobban illeszkedő, mérsékeltebb politikát kívánt a fővárosban, tekintettel annak jelentőségére és sajátos társadalmi-kulturális jellemzőire. 

Az előzmények

Az ellenforradalmi rendszer kiépülésekor annak képviselői a "bűnös Budapest" koncepció jegyében a fővárosban radikális változásokat, "őrségváltást" terveztek. Programjuk középpontjában a "zsidókérdés" állt, ahogy egyik parlamenti képviselőjük, a keresztényszocialista Usetty Ferenc megfogalmazta: a "magyartalan" és "kozmopolita" fővárost még "a régi szabadkőműves-szellem hatja át a fővárosi közigazgatásnak minden vonalán"; a tisztviselők, a fővárosi üzemek vezetői, vagy akár a tanszemélyzet sem keresztény. Ezért itt "tisztogatásra van szükség, mert csak a kaftán változott meg, de a szellem ugyanaz maradt… Követeljük azt, hogy a közgyűlést mielőbb hívják össze, hogy ez a közgyűlés a mi akaratunk és szívünk szerint való embereket állítsa oda". (1920. március; Nemzetgyűlési napló, 1920-1922. I. k. 298.). Az 1920. júliusi fővárosi (önkormányzati) választások után megalakult új helyi képviselőtestületben, a Törvényhatósági Bizottságban a Keresztény Községi Párt (KKP) abszolút többséggel rendelkezett, és a párt vezetőinek személye - Wolff Károly elnök, Csilléry András és Usetty Ferenc alelnökök - is mutatta, hogy a fővárosban a radikálisabb keresztény párti politika fog érvényesülni. "[B]evonultunk ide, mint a főváros ős magyar lakosságának képviselői. Az ős magyar lakosság követeli azt, hogy képviselői a székesfőváros kormányzásában egyedül a keresztény és magyar faji érdek jegyében dolgozzanak" - jelentette ki Wolff Károly, a párt elnöke egy olyan városban, amelyben a lakosság egy jelentős része nem (ős)magyar és nem keresztény vallású volt. Programjuknak megfelelően rögtön rendkívüli tisztújítást is tartottak: Budapest igazgatásába, adminisztrációjába saját tisztviselőit ültette a "keresztény kurzus"; a polgármester Sipőcz Jenő, korábbi fővárosi kormánybiztos lett. Mindezzel a korábbi liberális fővárosi városvezetés és politika, az akkor megbélyegzett Bárczy-korszak egyértelműen felszámolásra került.

A következő évek a keresztény párt egyeduralmát hozták Budapest politikai életében, az új vezetés nem tartott igényt az ellenzékbe szorult liberális képviselők véleményére, (bizottsági) munkájára. Sorozatos botrányok után végül 1923 nyarán városházi liberális ellenzék szinte összes tagja lemondott bizottsági tagságáról. Az időzítés valószínűleg nem volt véletlen: a helyi képviselőtestület mandátumából már csak fél év volt hátra. Így az aktuális ügy elleni tiltakozáson túl a cél a figyelemhívás volt, jelzés az országos politikának, a kormánynak, hogy Budapesten változtatásra, más politikára van szükség.

Hogyan tovább?

A kialakult helyzetben a Bethlen István vezette kormánynak valamilyen megoldást kellett találnia Budapest vezetésének kérdésére. Kézenfekvő válasz lehetett volna, hogy új választással új képviselőtestület kerüljön a főváros élére. A kormány és a jobboldal számára azonban ez egyenlőre szóba sem jöhetett, sem a politikai helyzet, sem a fővárosi választás jellemzői miatt: az 1922-es parlamenti választás megmutatta, hogy Budapesten egy titkos szavazásnál a liberális és szociáldemokrata ellenzék egyértelmű többséget szerezne. (Az akkori eredmények: MSZDP 39%, liberális párt 23%.) Másik lehetőség a Wolff-párt által uralt Törvényhatósági Bizottság lejáró mandátumának meghosszabbítása lett volna, ahogy azt a keresztény pártiak kérték is, ez azonban nem illeszkedett Bethlen konszolidációs programjába. Számára volt jelentősége az általa polgárinak nevezett liberális ellenzék és a mögötte álló társadalmi erők, köztük a jelentős létszámú zsidó lakosság véleményének, és nemcsak a budapesti, hanem az országos, sőt a nemzetközi politika szempontjából is. Ráadásul Wolff 1922 nyarától a bethleni országos politikával elégedetlen jobboldali erőkkel (legitimisták, keresztényszocialisták, fajvédők) szimpatizált, még ha nem is vállalta a nyílt szakítást a miniszterelnökkel.

Végül Bethlen kormánybiztost nevezett ki Budapest élére, amely hatásos, de jogilag nehezen alátámasztható lépés volt. További sérelem volt a városházi keresztény erők számára, hogy a kormánybiztosi pozícióba nem a hozzájuk tartozó Sipőcz polgármester került, hanem Bethlen mérsékelt emberei. A fővárosi liberális ellenzék viszont kezdetben rokonszenvvel fogadta a kormányzati lépést, amely a KKP kizárólagos uralmát, de egyúttal Budapest autonómiáját is megszüntette.

A fővárosi kormánypárt

A kormánybiztos vezetése alatti, választott önkormányzati testület nélküli időszak az 1925. májusi fővárosi választásokig elhúzódott. Az átmeneti másfél év a kormány fővárosi pártjának megszervezésével telt. A bethleni koncepció egy "egységes polgári front" létrehozása volt, "tekintet nélkül foglalkozási ágakra, tekintet nélkül társadalmi osztályokra, tekintet nélkül bizonyos politikai pártállásokra és tekintet nélkül felekezeti különbségekre. Vagy ha úgy tetszik, tekintet nélkül faji különbségekre. […] Mi a zsidóság hozzátartozóit is a honnak újravaló felépítésében szívesen kell, hogy lássuk.". (Bethlen István beszéde a Budai Társaskörben 1924. június 5-én. Hamvas József: Budapest megújhodása 1924-1933. Budapest, 1942, 37.) A kétfrontos harc jegyében viszont az új egységből a miniszterelnök kizárta mindkét oldali "szélsőséget", a "gyűlölködő" (azaz antiszemita) jobboldaliakat, illetve a radikálisokat, októbristákat és a szociáldemokratákat, azaz a mérsékelt keresztény pártiaktól a liberálisok egy részéig tartó középerőben gondolkodott.

A Ripka Ferenc kormánybiztos szervezésével és vezetésével megalakult Egységes Községi Polgári Párt (EKPP) végül a céllal ellentétben nem tudta lefedni a teljes polgári egységet. Nemcsak a Vázsonyi Vilmos vezette demokraták választották inkább az ellenzékiséget és a szövetséget a szociáldemokratákkal, hanem először még a Bárczy István volt polgármester nevével fémjelzett mérsékelt liberális csoport is, pedig utóbbiak csatlakozására Bethlen kifejezetten számított. A másik oldalon, a keresztény polgárság körében sem sikerült a Wolff-párt igazi riválisává válni, így az EKPP csak 10% körüli eredményt ért el az 1925. májusi fővárosi választáson. Ahogy az akkor Wolff Károlyt támogató fajvédő politikus, Gömbös Gyula megfogalmazta: "A kormány azt hitte, hogy talaja van a fővárosban, hogy elhódít a zsidóságtól szavazatokat, és ezáltal a polgári rendet, a polgári társadalom politikai érvényesülését alátámasztja", de "nem sikerült ez a középutas politika". (Beszéd a nemzetgyűlésben, 1925. május 25. In: Gömbös Gyula: Válogatott politikai beszédek és írások. Szerk.: Vonyó József. Osiris, Budapest, 2004, 293.) Hiába nyert meg a tervéhez a miniszterelnök és köre zsidó származású politikusokat is, azok inkább önmagukat képviselték és nem a polgári választók tömegeit, mert utóbbiak nem hagyták el hagyományos kötődésüket, liberális pártjaikat és vezetőiket.

Végkifejlet

1925-ben a megválasztott képviselők több mint fele a közös liberális-szociáldemokrata listán (Demokratikus Blokk) jutott be az új Törvényhatósági Bizottságba, amelyben a Wolff-párt visszaesve is erős maradt. Az EKPP igazi tömegtámogatás híján csak a kormányzati háttérével és hozzá csatlakozó, nem választott (delegált, kinevezett) képviselőkkel tudta elérni, hogy a keresztény párttal egyenrangú koalícióban irányítsa Budapestet. A fővárosi keresztény és kormánypárt közötti küzdelem így kényszerű kompromisszummal zárult. Az általános választáson sikeres, de a fővárosi hatalomátvételben sikertelen Demokratikus Blokk felbomlott, a liberális képviselők egy (kisebb) része, köztük maga Bárczy is, belépett a fővárosi kormánypártba. Ennek ellenére az EKPP (mérsékelt) jobboldali párttá vált, amely a KKP-hez hasonlóan a keresztény szavazók támogatására számíthatott, azaz fővárosi pártstruktúra radikális átalakítása nélkül helyezkedett el a már korábban kialakult keresztény-zsidó politikai-társadalmi törésvonal keresztény oldalán.

E budapesti küzdelem is jól mutatja, hogy Bethlen István nem boldogult jól a modern tömegpolitizálás színterén, ugyanakkor a legkülönbözőbb eszközök segítségével érvényesíteni tudta akaratát a nagyobb társadalmi támogatottsággal rendelkező ellenfeleivel szemben is. A főváros irányítására közel sem lett teljes befolyása a kormánynak, ugyanakkor a 1920-as évek második felében a városházi politika jóval mérsékeltebbé vált. Végül a lezajlott eseményeknek jelentős szerepe lett abban, hogy a Bethlen-kormánynak a fővárosi közigazgatást újjászervező reformja (az 1930-as törvény) egyértelműen a centralizációt szolgálja, csökkentve ezzel Budapest autonómiáját.