2017. augusztus 17.

Boszorkányperek Sopronban

Szerző: Németh Ildikó

A Mohács előtti időkből országosan 12, dokumentumokkal alátámasztott boszorkánypert ismerünk, ebből 2 a soproni városi bíróság előtt zajlott le. Elsőként egy jobbágyasszonyt vádoltak meg 1429-ben, majd pedig Hunger György meggyesi jobbágyot 1502-ben, aki azzal fenyegetőzött, hogy felgyújtja faluját, és a virágzó szőlőkre – garabonciás, idővarázsló módjára – jégesőt küld. Meggondolatlan szavaiért örökös számkivetésre ítélték. Ennél jelentősebb és hosszadalmasabb boszorkányperek színhelye volt Sopron az 1528–29-es években.

1528. április 23-án kelt az a vallomás, amely két boszorkánysággal vádolt asszony, Poschl Tamásné és Gusman Péterné perében született Móritz Pál városbíró bírósága előtt. Poschl Tamásné elismerte, hogy varázslattal több embert beteggé tett, és ezért a felbujtóktól természetben vagy pénzben fizetséget kapott. Általában bizonyos gyökereket, növényeket vagy éppen halott állatokat ásott el az adott személy házának küszöbe alá vagy az udvarában, amitől az megbetegedett. Ha bizonyos idő elteltével kiásták a szerencsétlenséget hozó tárgyat, az illető meggyógyult. Így történt például Eber János esetében, akinek szomszédasszonya rendelte meg a boszorkánynál a varázslatot, ellenséges viszonyukra hivatkozva. Poschlné el is ásta Eber János udvarában a varangyos békát, mire az megbetegedett. Három napra rá a szomszédasszony kiásta a békát, és Eber János ekkor meggyógyult. Több ilyen esetet felsorol a két asszony vallomása, pontosan megnevezve az „áldozatokat” és a megrendelőket, sőt legtöbbször a fizetséget is. De nemcsak betegséget, hanem szegénységet is hozhattak valakire, ahogy megronthatták a bort és a termést, befolyásolhatták az időjárást vagy akár a tehenek tejhozamát is.

A bíró nagyon alaposan látta el a feladatát: megkereste a vallomásban felemlített két helység bíráit, és információkat kért tőlük a két asszony által megnevezett esetekről. A városi közgyűlés két nappal a kihallgatás után, április 25-én határozatot hozott, miszerint a város közönsége a jövőben szigorúan fog fellépni a varázslókkal szemben. Külön kimondták, hogy ilyen jellegű cselekmények sem pénzel, sem könyörgéssel meg nem válthatók. A bíróság azonban inkább rosszindulatú pletykálkodásként és gyanúsítgatásként kezelte ügyet, semmint komoly vétekként. A delikvenseket 100 magyar forint ellenében szabadlábra helyezték, s az asszonyok szabadon bocsátásának tényét bejegyezték a bírói könyvbe is: külön-külön, de nagyjából azonos szöveggel, és a tanúk név szerinti felsorolásával. A tiszteletre méltó városi közgyűlésben a polgárok nagy része elégedetlen lehetett a bíróság enyhe ítéleteivel, így a következő évben, 1529. április 25-én a tanács szinte ugyanazokkal a szavakkal megismételte előző évi határozatát a boszorkányság elleni szigorú fellépés igényéről.

A következő boszorkánypernél már érezhető a fáradozás, hogy a közvélemény számára megfelelő példát statuáljon a bíróság. 1529 júliusában Bernátot, a városi tehénpásztort vádolták boszorkánysággal, szinte ugyanazokat a vádpontokat hozva fel ellene, mint egy évvel korábban az említett asszonyok ellen. Vallomásában Bernát beismerte, hogy a boszorkányművészetet Gusman Péternétől tanulta. Ő azonban tudását és varázserejét – ellentétben tanítómesterével, aki elismerten fizetségért küldött rontást másokra – csak az ellenségei ellen alkalmazta. Így akarta például Grätzer Kristóf polgármestert, aki őt hanyagsága miatt megbüntette, a küszöbe alá elásott rontással elveszejteni. Ezzel a módszerrel már sikerült a cinfalvi pásztort korábban megölnie.

A továbbiakban azzal vádolták Bernátot, hogy más pásztorokkal összeveszvén azok csordáira bosszúból, varázslattal farkasokat küldött, mint például egy évvel korábban a somfalvi pásztor állataira. A farkas akkor egy tehenet pusztított el, a kárt a pásztornak kellett megtérítenie. Hasonlóképp állt bosszút a nyéki pásztoron, aki nem teljesítette ígéretét: tőle a farkasok három tehenet ragadtak el. Az egyik városi tanácsosnak három tehene is elkóborolt Bernát hanyagsága miatt, ezeknek az árát Bernáttal fizettették meg. Ő bosszúból varázsszert ásott a tanácsos majorjának kapuja alá, és ezzel a tanácsos további négy tehenét rontotta meg. Azt is elismerte, hogy több embert megfenyegetett, ha ellene vallanának, és őt elbocsátanák állásából, akkor farkast küld az állataikra. Több asszonynak adott varázsszert, amitől több teje lesz a tehénnek, s bár tudta, hogy a szer semmit sem használ, mégis elfogadott az asszonyoktól bort és kenyeret fizetség gyanánt. Többen arra is megkérték, hogy tanítsa meg nekik a boszorkánymesterséget, akiket Bernát név szerint fel is sorolt.

Bernátot végül halálra ítélték, és – ahogy az egy boszorkánymesternek kijár – máglyán égették el. Az a benyomásunk, hogy Bernát esetében egy társadalmilag kirekesztett, iszákossága és rossz természete miatt közmegvetésnek kitett kisstílű bűnözőt használtak fel arra, hogy a városi közönségnek elrettentő példát statuáljanak. Elítéltek egy semmirekellőt, akit a város szolgálatából amúgy is elbocsátottak, mert nem törődött a reá bízott állatokkal, és mindemellett romlottságáról és mindenféle kétes üzelmeiről is hírhedt volt.

1548-ban Rákos Péterné Ilona, répceszentgyörgyi molnárné elleni boszorkányper vert fel nagy port. Az előző év decemberében, néhány nappal karácsony előtt szörnyű rablógyilkosság áldozata lett a városi konyhát üzemeltető Krainer Sebestyén és egész háza népe: állapotos felesége és két szolgája. Hatalmas hajsza indult a rablógyilkosok után, akiket néhány napon belül el is fogtak. A bandatagok súlyosan terhelő vallomást tettek a répceszemerei molnár özvegyére, aki nemcsak orgazdájuk, de kémük és felbujtójuk is volt. Az asszony mindegyiküknek adott egy bársonyból készült kis zacskót, benne összebogozott cérnával, és azt mondta nekik, hogy amíg a zacskót maguknál hordják és a cérnát nem fejtik fel, addig az ő életében nem fog rajtuk a fegyver, s ha fogságba kerülnének, onnan is sértetlenül kiszabadulnak.

Ilona asszony vallomásában úgy emlékezett, hogy a rablóbanda feje két társával kereste fel őt tanácsért: adna-e nekik olyan szert, amivel védekezhetnének mindenfajta bántalom ellen. Akkor adta nekik a zacskókat, és megadta nekik két szentnek is a nevét, akikhez ha az őáltala mondott imával fordulnak, tetteiknek semmiféle következménye nem lesz. Szolgálatáért igen jó fizetséget kapott. A boszorkánymesterséggel kapcsolatban az asszony elismerte, hogy tud olyan kenyeret készíteni, amelynek hatása hasonló a védőzacskókéhoz: aki magánál hordja és eszik belőle, azt semmi bántódás nem érheti. Elismerte, hogy ha egy malmot megrontanak, ő azt a rontást le tudja venni. Tud olyan vesszőt fonni, hogy akire azzal három csapást mérnek, azt annyi kellemetlenség éri, hogy nem tud tovább a lakóhelyén megmaradni. Tud olyan varázsszert, amivel testben és vagyonban okozhat kárt, és olyan gyökeret is ismer, amit elásva áldozatának udvarán, az illető azt cselekszi, amit ő akar. Meg tudja rontani az állatokat, ismer olyan varázsszert, amitől a vénlányok férjhez tudnak menni, a házaspárok kibékülnek, a férfiak „férfiereje” visszatér. A szőlőhegytől is távol tudja tartani a jégesőt. Valamennyi praktikát több esetben kipróbálta, az áldozatokat is megnevezte vallomásában. A bíróság az egész társaságot halálos ítélettel sújtotta: egyiküket felakasztották, a főkolomposokat, miközben a vesztőhelyre kísérték, a hóhér tüzes harapófogóval csipkedte, majd a vesztőhelyen kerékbe törték őket. Egy másik bandatagot karóba húztak, Rákos Péterné Ilona asszonyt pedig mint boszorkányt megégették.