2014. július 24.

Brandenburgi Katalin

Szerző: Oborni Teréz

A Serenessima Princeps, azaz a Felséges Fejdelem cím oly sok erdélyi nagyasszony és fejedelemné közül egyedül azt a nőt illette meg, aki talán legkevésbé érdemelte meg. Kicsapongó, költekező, mulatságot, vadászatot és szórakozást kedvelő személye már férje életében sem felelt meg a főrangú asszonyok iránti elvárásoknak. Még kevésbé azután, hogy a fejedelem szerepébe kényszerült.

Buda eleste után a magyar királyi udvar örököse az erdélyi fejedelmi udvar lett. A külső erők kényszere alatt létrejött fejedelemség számos sajátos vonással rendelkezett. Mivel a házasságok a korban egyben politikai kötődéseket is jelentettek, a Fényes Portától függő fejedelemnek párválasztáskor a szokásos megfontolásokon túl még Isztambul véleményét is figyelembe kellett vennie. Az is az erdélyi sajátosságok közé tartozott, hogy a magyarországihoz viszonyítva jóval gyöngébb rendiséggel szemben a fejedelem túlzott hatalomra tett szert, amiből hitvese ambíciója, tehetsége és a mindenkori viszonyok függvényében részesedhetett. A fejedelmek feleségei közül egynek, Brandenburgi Katalinnak megadatott, hogy Bethlen Gábor halála után maga is a fejedelmi trónra ülhetett.

Vak szenvedély?
Brandenburgi Katalin, Bethlen második felesége a Német–római Szent Birodalom választófejedelemségéből, Brandenburgból került Erdélybe. Az esküvőt 1626. március elsején tartották Kassán. Hogy milyen lehetett a két ember első találkozása az esküvő napján? – a maga valóságában nem ismerhetjük. Mit mondhattak egymásnak és milyen nyelven? Hiszen Katalin csak németül és franciául beszélt, Bethlen pedig nem volt járatos ezekben a nyelvekben. Mondják, a szerelmesek szavak nélkül is megértik egymást. Vajon mit érzett Katalin az esküvő idején már a negyvenes évei végén járó, ősz hajú, már fogaiban is hiányt szenvedő fejedelem iránt?

Bethlen egybekelésük után rögtön, az 1626. májusi fehérvári országgyűlés utódjává választtatta Katalint az erdélyi rendekkel. Ugyanezen országgyűlés azonban egyúttal korlátozta is őt a fejedelmi hatalomban, hiszen fölé rendelte gyámul a fejedelem öccsét, Bethlen Istvánt kormányzóként. A rendek kikötötték, hogy le kell mondania a fejedelemségről és távoznia kell Erdélyből, ha az ország érdeke úgy kívánja. Nyilvánvaló volt, hogy a rendek csak Bethlen tekintélye és akarata előtt hajoltak meg.

Az erdélyi fejedelmi udvarban és udvartartásban nagy változást hozott Katalin érkezése. Bethlen első felesége, az egyszerű, puritán, szigorú erkölcsű Károlyi Zsuzsanna halála után fényűző mulatságokat és vadászatokat rendező fejedelmi központ alakult ki. A fejedelem pazar bőséggel halmozta el új feleségét: keleti szőnyegek, pompázatos florenciai (firenzei) és velencei ruhaanyagok, atlasz és bársony érkeztek rendszeresen Erdélybe. 1627 augusztusában Bécsben elefántcsontból csináltatott útra való kalamárisládát Katalinnak. A tiszta gyémántokkal rakott aranyláncok, rubintos-gyémántos párták, fülbe való gyöngyök, homlokra való gyöngyök, gyémántos rózsák és gyűrűk sokaságának még a töredékét is nehéz lenne megszámlálni.

Bethlen igyekezett – nyugati példák alapján – fejedelmi udvarának díszét, pompáját külsőségekkel emelni. A késő reneszánsz fejedelmi palotát törökös, keleties vonások tették még pompázatosabbá. Katalin tehát itt élhette életét, és az árván felnőtt ifjú hercegnőt minden bizonnyal elbűvölte a fejedelmi gazdagság. Hogy milyen érzelmekkel viseltetett egymás iránt a fejedelmi pár – erre történetíróink is többféle választ adnak. Leginkább azt gondolhatjuk, hogy az elsősorban politikai okokból létrejött házasságban az öregedő fejedelemnek nem lehetett igazi szerelmes társa felesége. Mások szerint Bethlen beleszeretett a termetre kicsi, de szép arcú, könnyelmű asszonyba, Kemény János így tartja: Katalin iránti vak szenvedélye odáig vitte Bethlent, hogy az országot is odaadjándékozta neki. Kemény azonban – ugyanúgy, mint a korabeli erdélyi urak többsége – gyűlölte Katalint, s ezt minden lehetséges módon ki is nyilvánította önéletírásának róla szóló részeiben.

A szép Csáky
Kemény szerint Katalin első szeretője Zierotin, morva származású nemes volt, aki a fejedelemasszony udvarában lovászmesterként szolgált. Amikor a fejedelem ezt megtudta, szigorúbb büntetés nélkül küldte el udvarából a lovagot. Ezek után további neveket hoz tudomásunkra Kemény: Schulitz Weighardt morva származású udvari orvos, Listius Ferenc szamosújvári várnagy, Keglevich Miklós báró és Rátky Zsigmond horvát nemes szerepelnek a bűnlajstromban. Mindannyian németül tudó, az udvarban forgolódó személyek voltak. S hogy valóban Katalin szeretői lettek volna? Nem tudjuk bizonyosan. Vagy talán már az is bűnnek minősül, hogy Katalin élvezte az anyanyelvén beszélő, udvarló férfiak kellemes társaságát? Az erdélyiek számára, akik már kezdetben gyanakodva fogadták a tőlük oly sokban különböző fiatalasszonyt, talán igen.

1629. november 15-én meghalt Bethlen Gábor, s az eddig vidáman szórakozgató, hóbortos Katalin körül megváltoztak a körülmények. Érvénybe lépett Bethlen végrendelete, s a fejedelmi hatalom, ha erős megszorításokkal is. Katalinra szállott. A következő évi januári országgyűlés kimondta, hogy az ország kormányzását Bethlen István kormányzóval és a fejedelmi tanáccsal egyetértésben végezze.

Való igaz, hogy addigi viselkedésével Katalin nem nyerte meg az erdélyi rendeket, ám azok is szinte az első pillanattól ármánykodtak ellene, s Katalin politikai balfogásai és Csáky Istvánhoz fűződő szerelme jó ürügyként szolgáltak a fejedelmi trónról való mielőbbi eltávolításához.

Csáky, aki korának egyik híresen szép férfija volt, és jól beszélt németül, már a fejedelem életében feltűnt Katalin körül. Forrásaink nyomán bizton állíthatjuk, hogy Katalin szerelemre lobbant iránta, s ennek tulajdonítható az a rendkívüli befolyás, melyet Csáky gyakorolt Katalinra. „…az fejedelem halála után egészlen az ő akaratját akarja vala az fejedelemasszony követni…nem is az palotán az derék grádicson, hanem az fejedelemasszony házai felől való kis grádicson szokott volna feljárni, kit igen orrolva néztünk” – írta Kemény János. Csáky nemcsak hatalmas pénzösszegeket csalt ki Katalinból, de ékszereket is kapott ajándékba. Ezenkívül Katalin megbízta őt a Bethlen után maradt felső-magyarországi birtokok igazgatásával is, amely megbízást egy hónap múlva az országgyűlés visszavonatta vele.

Csáky kihasználva Katalin szerelmét, mint az erdélyi katolikus főurak fejedelemjelöltje, uralomra tört. Még arra is sikerült rávennie az elvakult Katalint, hogy titokban katolikus hitre térjen, holott ez ellenkezett a férje végrendeletében meghagyottakkal, és várható volt, hogy a portán is rendkívüli bonyodalmakat okoz. A brandenburgi követek 1630. március 10-én és 11-én hazaküldött jelentésükben azt írták, hogy a pápisták csellel vették rá Katalint az áttérésre, s Csáky mellett Somos Gáspár és Haller István voltak a fő felbujtók. A valláscsere hatalmas felháborodást váltott ki a Bethlen István vezette protestáns főurak csoportjában. Már-már fegyveres összecsapástól lehetett tartani, amikor is Katalin március elején egy testi betegségből felgyógyulva nyilvános gyülekezetben visszatért régi hitére.

Gyermeteg nő
Katalinnak az országgyűlés előtt írást kellett kiállítania arról, hogy nem lesz katolikus, mert elveszti fejedelemségét. Hamarosan mégis bekövetkezett ez. 1630. szeptember 28-án az erdélyi rendek lemondásra kényszerítették. Az ellene fölhozott legfőbb panaszok: Munkács, Tokaj, Fogaras és Vinc jövedelmeit nem használta az ország javára; a zalatnai aranybányák negyedrészét magánál tartotta; készpénzét és jószágait eladogatta, jobbágyokat és adókat ajándékozott a tanácsosok tudtán kívül; titkon Csáky Istvánt akarta fejedelemmé tenni; a tanácsosok tudta nélkül ágyúkat küldött Munkácsra; a brandenburgi követekkel titkon tanácskozott. Hogy ezek a vádak mennyiben felelnek meg a valóságnak, azt nehéz eldönteni.

Bátyjához, a brandenburgi választóhoz szóló levelében írta, hogy amikor többször is erősen felszólították, mondjon le a fejedelemségről, Mikó Ferenc azt mondta: az országnak fenséged ellen semmi panasza, de ha háború lesz, mit tehet egy asszony? Másutt arról írt, hogy a gróf (Bethlen István) és Zólyomi az országgyűlésen olyan cseleket használtak ellene, hogy nála okosabbat is rászedtek volna. Lemondása után pedig így fogalmazott: ha nem is tudtam kormányozni, jó volt a szándékom.

Katalin nem tudott felemelkedni a politikai feladathoz, amely Bethlen után várt volna rá Erdély fejedelmi trónján. Bizonyos vélemények szerint gyermeteg személyiségű nő volt, aki túlságosan is a földi örömöknek élt, s túlontúl is érzelmei hatása alatt állt. Szerencsétlenségére még német is volt, s már csak ezért is kezdettől fogva a németpártiság gyanúja lengte körül. Nem tudott megbirkózni a harmincéves korában reászakadt fejedelemség terheivel, ezért támaszkodni próbált az őt körülvevő, a hatalomban jártas férfiakra, de tapasztalatlanságában a hatalmi csatározások puszta játékszerévé vált.



Add a Facebook-hoz
Leggyakoribb címkék:
Nőtörténet (105) | Alkotmány (58) | Horthy-kor (42) | Közjogi (31) | Államtörténet (30) | Európa (29) | Béke (24) | Habsburg (22) | Középkor (18) | Prostitúció (18) | Igazságszolgáltatás (16) | Ókor (14) | Gender (14) | Erdély (13) | Trianon (13) | 1848-49 (12) |
Legnépszerűbb címkék:
Nőtörténet (105) | Horthy-kor (42) | Prostitúció (18) | Államtörténet (30) | Alkotmány (58) | Középkor (18) | Habsburg (22) | Ókor (14) | Trianon (13) | Európa (29) | Közjogi (31) | Igazságszolgáltatás (16) | Erdély (13) | Osztrák–Magyar Monarchia (10) | Gender (14) | Béke (24) |

Kiadja a Rubicon-Ház Bt. | Felelős kiadó: Rácz Árpád | 1161 Budapest, Sándor u. 60. | Telefon: 402-1848 | Fax: 402-1849
Minimum felbontás: 1024 x 768 | Kivitelezés: Civertan Bt.