A késő gyarmati korszak egy kevésbé ismert konfliktusa volt az angol hatalom elleni arab felkelés Palesztinában 1936 és 1939 között. A zsidó–arab háborúk előképe rajzolódik ki az események hetvenéves évfordulóján megjelenő értékelésekből, melyek a brit gyarmati hadsereg brutalitásáról is hírt adnak.

A palesztinok mozgalma a harmincas évek második felében az erősödő zsidó bevándorlás hatására kapott lábra. Az eszközökben nem válogató gerillaakciók célpontjai a zsidó telepesek, a brit hatóságok és a gyarmati uralommal együttműködő arabok voltak.
A felkelés, melynek során néhány hónap alatt az ország nagy területét ellenőrzésük alá vonták a gerillák, váratlanul érte az angolokat, akik azután a birodalmi gőg minden sajátosságával válaszoltak. Gyakran egész falvakat pusztítottak el, és minden törvényes eljárás nélkül vetettek alá kínvallatásnak gyanús személyeket. A retorziók széles tárháza a kollektív bűnösség elvén alapult.
Különösen hírhedtek voltak a skót egységek. Egy angol rendőrtiszt szerint: „ha egy arab skótszoknyát látott, habozás nélkül futásnak eredt.” Egy véres megtorló akció hatására például feldühödött helyiek a német konzulátus elé vonultak, ahol Hitlert és Mussolinit éltették és a briteket ócsárolták.

Három év alatt majd 4000 arab áldozatot követelt a felkelés, akiknek többsége nem harci cselekmények, hanem spontán kivégzőosztagok előtt, statáriális ítélkezés alkalmával vagy tisztogatások alatt halt meg.