2017. november 24.

Családtörténelem. Teleki Pál. Magányos nemzetnevelő

Szerző: Pritz Pál

"Szószegők lettünk gyávaságból? A gazemberek oldalára álltunk? Hullarablók leszünk! A legpocsékabb nemzet? Bűnös vagyok!" Soha kíméletlenebb önleleplező szavak nem hangzottak el hivatalban lévő miniszterelnök szájából. Ki volt ez a neves arisztokrata családból származó ember, aki lelkiismereti konfliktusának feloldására nem talált más megoldást, mint a golyót?

A népies indíttatású falukutató mozgalom egyik neves résztvevője, az 1937-ben megjelent Néma forradalom című szenzációerejű könyv szerzője, Kovács Imre mondta el, hogy valamikor 1939-1940 táján a mai Vörösmarty téren összefutott Teleki Pállal. Beszélgetésük döbbentette rá arra, hogy az akkortájt ismételten miniszterelnöki posztot betöltő, törékeny alkatú férfiú didergő magányosságban él. Pedig Teleki Pál korántsem volt mindig ilyen magányos ember. Sőt, hallatlanul tevékeny élete során sokkal inkább a társas kapcsolatok jellemezték termékeny napjait.

A magyar história és művelődésügy oly sok jeles lapján felbukkanó Teleki-család gyermekeként Pál 1879. november 1-jén született Budapesten. Itt járt középiskolába is. Mivel a vallásilag megosztott család katolikus ágához tartozott, ezért a piaristáknál tanult. Aztán a budapesti jogi karra iratkozott be, ezzel is követve sok-sok kortársát, akiknek a felsőoktatással való kapcsolata egyben a jogi pálya választását jelentette. A később róla szőtt legendákkal ellentétben korántsem volt aszkétikus, "szent életű" fiatalember. Élte az ifjú arisztokraták színesen kavargó életét; mulatságokba járt, táncolt, lovagolt, vadászott, és a kor csodáján, autón "száguldozott" Magyarország és szűkebb pátriája, Erdély poros útjain.

Közben volt ideje arra is, hogy bejárjon az egyetem földrajzi előadásaira. Lóczy Lajos, a neves földrajztudós nagy hatással volt a fiatal Telekire, aki később gyakornoka lett.

Ifjú korában Teleki istentagadó volt, de aztán visszatért a vallásos gondolatkörbe, sőt mély hitéletet élt. Aligha tévedünk, ha e fordulatot kapcsolatba hozzukpolitikusi, közéleti pályafutásával. 1905-től, majd 1915-től képviselő, 1918-ban az Országos Hadigondozó Hivatal elnöke. Amikor az első világháború vége fenyegetően vetítette előre a történelmi Magyarország összeomlásának elkerülhetetlenségét, Teleki irányításával készültek azok a térképek, amelyek a többségében magyarok által lakott területeket vörös színnel tüntették fel, s amelyeket vörös térképeknek neveztek el.

A két nagy háború közötti időszakban Teleki Pál hazánk egyik legismertebb és egyben legjelentősebb államférfiújává vált. Nem pusztán azért, mert két ízben is - 1920-1921-ben, majd 1939-1941-ben - a miniszterelnöki pozícióból irányította az ország életét, hanem főleg annak révén, hogy ezt a hatalmat az ország érdekében tudta kamatoztatni. Első miniszterelnöksége idején tette meg az első határozottabb intézkedéseket a szélsőjobboldal megfékezésére, a fehérterror kioltására. Második kormányfői munkássága pedig leginkább azért jelentős, mert az óriási külső és belső nyomással szemben viszonylag sokáig eredményes küzdelmet folytatott a szabad kéz politikája a fegyveres semlegesség megőrzésére.

A közbülső időszakban Teleki főleg azért küzdött, hogy a nemzetközi közvélemény felkarolja a magyar területi revízió ügyét. Tragédiája abban állt, hogy minél közelebb került a revízió megvalósíthatósága, annál világosabbá vált számára annak óriási tehertétele is. Keserűen látta már előre, hogy a nyugati hatalmak - egyébként általa is óhajtott - győzelme a magyar területi revíziót meggátolja, elért eredményeit visszaveszi, a németek diadalmaskodása viszont a magyar függetlenség elvesztését jelentené. Magányossága főleg abból fakadt, hogy ezen felismerésében nagyon-nagyon kevesen osztoztak.

Társadalmi programjában sem tudhatott széles támogatást maga mötött. A baloldali törekvéseket eleve elutasította, míg másfelől maga is egyetértett egy modernebb, a szociális kérdésekben igazságosabb Magyarország megteremtésével. A Parlamentarizmussal lelke mélyén nem rokonszenvezett, a korporációs elvet gyümölcsözőbbnek tartotta. Ugyanakkor az ilyen irányú elmozdulásban is nagy veszedelmet látott, hisz az a nyilasok pozícióit és egyben a német behatolást erősítette volna.

Talán a nemzetiségi kérdés tanulmányozása során értette meg leginkább, hogy a történelmi Magyarország visszaállítására soha többé nincs lehetőség, a visszatért területeken pedig - hirdette - olyan nemzetiségi politikát kell folytatni, amely révén a más ajkúak az új hazában valóban otthonra lelnek. Ám Telekinek keserűen kellett tapasztalnia, hogy tanítása messze nem hullott termékeny talajra: a visszatért területeken kiépülő közigazgatás azt példázta, hogy tagjainak túlnyomó többsége sem a múltból, sem a miniszterelnök szavaiból nem tanult semmit.

Még egy vázlatos Teleki-portréból sem hiányozhatnak azok a vonások, amelyek a gondolkodót, a nemzetnevelőt villantják fel. Teleki jól tudta, hogy a fejlettebb országoktól kell is, szükséges is tanulni. Ez a fejlődés ésszerű útja. Ám nem mindegy, hogy miképpen. "Ha átveszünk, ne majmoljunk, hanem szívjunk fel. Az idegeneknek magunkat mutassuk, nem az ő rossz kópiájukat" - figyelmeztetett. Sokat foglalkozott azzal, hogy a civilizációs fejlődés nemcsak áldás, hanem egyben olyan veszedelmeket is érlel, amelyeket lehetőleg el kell kerülni. "A civilizáció, a mozi, a napilapok és a sok minden, amit ma gépfegyvertűzként szórunk az emberekre, széttépi, szétforgácsolja a csöndben élő ember nyugodt józanságát." Nyilvánvaló, hogy ma talán még inkább időszerűek ezek az intelmek.

Teleki Pál 1941. április 3-ára virradó éjszaka főbe lőtte magát. Nem halványodnak el a magyar történeti tudatban azok a vélelmek, hogy Telekit az ármányos németek tették el láb alól, mert útjukban volt - állítólag. Ezek a legendák azért nagyon ártalmasak, mert egy olyan történelemfelfogásból táplálkoznak - és egyben persze tovább is erősítik -, amely a makacs tényeket, a kemény összefüggéseket figyelmen kívül hagyja.

Teleki Pál éppen tragikus halálával figyelmeztetett saját politikájának feloldhatatlan ellentmondására. Nem volt ereje elválasztani a történelem felkínálta lehetőséget a Délvidék visszafoglalására, annál is kevésbé, hiszen reálisan számolni kellett azzal a lehetőséggel, hogy az ottani magyarok az impériumváltás nyomán a jugoszláv uralom alól német fennhatóság alá fognak kerülni. Másfelől az is világossá vált számára, hogy a Délvidék elfoglalása miatt Magyarország szembekerül az angolszász hatalmakkal, azokkal az országokkal, amelyek - hite szerint - a háborút végül is meg fogják nyerni, és így a revízió eredménye elvész. Mindezen túl Teleki már azzal is számolt, hogy a háború végeztével e térséget a Szovjetunió fogja majorizálni.