Kétezer éve, Kr. u. 9-ben három római légió szenvedett megsemmisítő vereséget többnapos ütközetben az Arminius vezette germán törzsek egyesült csapataitól. Publius Quinctilius Varus, a rómaiak hadvezére öngyilkos lett a teutoburgi csatamezőn. A cheruscus törzsbeli Arminius győzelme évszázadokra kijelölte a Római Birodalom határát a Duna és a Rajna mentén.

Arminius a germán hős megszemélyesítője lett a 19. századra, annak ellenére, hogy Rómában nevelkedett, római katonai kiképzést kapott, és saját törzsének tagjai ölték meg a csata után bő egy évtizeddel.

Emlékét Luther Márton elevenítette fel, amikor gyakran hivatkozott rá a római katolikus egyház elleni küzdelmeiben. Arminius a német nacionalizmus megszemélyesítőjévé vált a napóleoni háborúk és a nemzetállamok születése idején. Heinrich von Kleist egyik romantikus drámájának főszereplőjévé választotta.

1841-ben kezdték el építeni gigantikus méretű, romantikus stílusú szobrát az egykori csatamező közelében, Detmold városka mellett. A szobor hamar a német egység ügyéhez kapcsolódott. Az emlékmű különös hangsúlyt kapott azután, hogy III. Napóleon 1865-ben az Alesia melletti síkságon leleplezte a Vercingetorix gall vezér szobrát. A porosz-francia háború utáni évek szimbolikus eseménye volt a majd 54 méter magas építmény átadása 1875-ben. Az ünnepségen megjelent I. Vilmos német császár is. A monumentális emlékmű méreteire jellemző, hogy a nyugat felé tekintő szoboralaknak csak a kardja hét méter hosszú, pont akkora, mint Vercingetorix szobrának teljes magassága.

A Bielefeld közelében található emlékmű az egyik legnépszerűbb turistacélpont Németországban. Ernst von Bandel alkotása a németül Hermannként emlegetett történelmi alak legismertebb művészi ábrázolása.