2017. július 26.

Egy jelentés a magyar békedelegáció működéséről / Forrásközlés

Szerző: Zeidler Miklós

Beszámoló a magyar békedelegáció tevékenységéről (1920–1921)
A békekonferenciára való meghívástól a válaszjegyzékek átnyújtásáig.
[...]
A delegáció vonata januárius 7-én reggel 8 óra 10 perckor érkezett meg a Gare de l’Est-re. Az állomáson Henry alezredes, a Magyar Békeküldöttséghez beosztott katonai misszió főnöke fogadta az érkezőket. Megérkezve a Château de Madridba, Henry alezredes közölte Praznovszky főtitkárral azokat a rendszabályokat, amelyeknek a francia kormány a Magyar Békeküldöttséget alávetette. Gróf Apponyi azonnal összehívta a főmegbízottakat és megbízottakat rövid értekezletre, amelyen a delegáció összes tagjainak utasítást adott az egyöntetű külső viselkedésre, azután felkérte őket, hogy minden este 6 órakor őt keressék fel a folyó ügyek megbeszélésére. A napi értekezleten, amelyekről gróf Csáky István rendszeresen jegyzőkönyvet vett föl, a felmerülő kérdések nyertek elintézést. Ezen központi szerv útján irányította gróf Apponyi az egész munkát. A delegátusok helyszűke miatt szobájukban dolgoztak, a küldöttség irodájában csak a segédhivatali munkák végeztettek.

Ami a munkabeosztást illeti, arra körülbelül a következőket lehet mondani:

Az egész működésnek gróf Apponyi adott irányt, de volt különös ügyköre is, tudniillik: A Népszövetség, népszavazás, kisebbségi jogok és a Magyarországot ért nemzetközi jogsérelmek kérdéseinek feldolgozása. A területi és vele összefüggő nemzetiségi kérdésekkel gróf Teleki, gróf Bethlen, gróf Csáky Imre és gróf Csáky István foglalkoztak. Gróf Teleki irányította ezenfelül a nyomda munkáját és a jegyzékek beadását is.

Gróf Csáky Imre referálta az általános politikai helyzetet. A békeszerződés úgynevezett politikai határozmányaival, beleértve Magyarország Európán kívüli érdekeinek a kérdését, gróf Apponyi, gróf Teleki, gróf Bethlen és báró Lers foglalkoztak. A katonai és haditengerészeti kérdéseket báró Láng Boldizsár, Ottrubay Károly és Konek Emil dolgozták fel. A hadifoglyokkal Kirchner Sándor foglalkozott. A jóvátétel ügykörében felmerülő kérdésekről Kállay Tibor referált. A pénzügyi kérdések főreferensei Popovics Sándor, Walko Lajos és Hegedűs Lóránt voltak. A gazdasági kérdések főreferense báró Lers volt, mellette működtek Scitovszky Tibor, aki egyszersmind az atrocitásokkal is foglalkozott, Jármay Elemér mint hajózási és Walther Emil mint vasútügyi szakértők. Fiuméról és a dunai kérdésekről szintén Jármay referált. A szerződésben felmerülő összes jogi kérdésekkel dr. Bartha Richárd foglalkozott. A mezőgazdasági kérdések főelőadója gróf Somssich volt. A statisztikai, kartográfiai teendőket gróf Teleki vállalta magára. Ugyancsak ő volt a vízügyi kérdések főreferense is. Az egyes munkálatok mielőtt végleges formába öntettek volna, mindig átmentek előbb a fent említett, esténként összeülő értekezleten.

A főtitkárság gondoskodott a felmerülő összes technikai kérdések megokolásáról, valamint a belső organizáció helyes és zavartalan működéséről.

Igen sok dolgot adott az a körülmény, hogy a főtitkárságnak kellett ellátnia a konzuli és diplomáciai szolgálatot is. Gyakori közbenjárást igényeltek a hadifogoly-segélyező és útlevél-ügyek. A sajtó irányítása szintén ide tartozott. A sajtónak általában két feladatot kellett megoldania: először a hazai közönséget a lehető legtüzetesebben tájékoztatni a neuilly-i eseményekről, aztán meg a békeküldöttség tagjait úgy a bel- mint a külföldi lapokból sajtókivonatokkal ellátni. Kiváló érdemeket szerzett ezen a téren dr. Fabró Henrik. De közreműködött különösen a belföldi lapszemle ismertetésében a külügyminisztérium sajtóosztálya is, mert onnan távirati úton érkeztek meg a honi hírek. Később gróf Apponyi rendeletére sajtóbizottság alakult Hegedűs Lóránt, gróf Csáky István és dr. Fabróból. A hírleadás jó organizációjának és a szakelőadók megfeszített munkásságának volt köszönhető, hogy a békeszerződés átadása és tartalmának Magyarországgal való közlése közt olyan rövid idő telt el.

A Budapesttel való összeköttetésre csak a francia rádióállomás és a futárszolgálat állott rendelkezésre. Januárius 8-án gróf Apponyi vezetésével a Békedelegáció tagjai hivatalos látogatást tettek Henry alezredesnél. Ez alkalommal Praznovszky követ átadta a delegátusok megbízóleveleit. Az [al]ezredes másnap viszonozta gróf Apponyi látogatását. Januárius 14-én délelőtt 12 órakor megjelent Jules Cambon nagykövet titkárával, valamint Hermite külügyminiszteri osztályfőnökkel és Montille-jal, a Békekonferencia főtitkárával, a Château de Madridban, hogy az ellenséges hatalmak megbízóleveleit átadja. Kíséretében voltak még báró Macui japáni nagykövet, olasz részről Di Martinetti meghatalmazott miniszter, angol részről Sergent követségi tanácsos. A találkozás Henry alezredes hivatalos helyiségében történt meg a szokott formaságok között. Gróf Apponyit gróf Teleki Pál, báró Lers Vilmos, Praznovszky Iván főtitkár, gróf Csáky Imre és gróf Csáky István kísérték. Cambon nagykövet kijelentette, hogy a magyar békeküldöttek megbízólevelei rendben azaz „en bonne et due forme” találtattak és egyszersmind átnyújtotta az antantállamok teljhatalmú megbízottainak megbízóleveleit felülvizsgálás végett. Midőn a kísérőjegyzéket felolvasta, feltűnt, hogy az Észak-amerikai Egyesült Államok képviselője nincs a meghatalmazottak között, mire gróf Apponyi erre vonatkozólag kérdést intézett Cambonhoz, aki megerősítette, hogy Észak-Amerika képviselője tényleg nincs a meghatalmazottak között. Egyúttal közölte azt is, hogy a békefeltételeket másnap januárius 15-én délután 3 órakor fogják a külügyminisztérium épületében átnyújtani. Gróf Apponyi úgy ebben az ügyben, mint Észak-Amerika képviseltetésének a tárgyában Clemenceau-hoz azonnal levelet intézett, amelynek szövegét a válasszal együtt fentebb közöljük. (14. sz. adm.) Az ellenséges hatalmak megbízóleveleinek felülvizsgálásával gróf Apponyi dr. Bartha Richárdot, báró Lers Vilmost, gróf Csáky Imrét és Praznovszky Ivánt bízta meg.

A vizsgálat semmi különösebb észrevételt nem eredményezett. Összesen 23 állam küldötte meg megbízólevelét, név szerint: Nagy-Britannia, Belgium, Brazília, Kína, Kuba, Ecuador, Franciaország, Görögország, Hidzsáz, Honduras, Olaszország, Japán, Panama, Peru, Portugália, Románia, a Szerb–Horvát–Szlovén Királyság, Sziám, Cseh–Szlovákia, Uruguay. Az Észak-amerikai Egyesült Államok, valamint Nicaragua csak utólag küldötték meg megbízóleveleiket. Honduras köztársaság megbízólevelét, amely csak tévedésből jutott a többiek közé, visszavonták.

A magyar állam közjogi egységét sértő szerb-horvát, cseh-szlovák megjelölést az első jegyzékek benyújtásakor szóvá tettük. A megbízólevelek a rövid jegyzék kíséretében visszaadattak Henry alezredesnek. A jegyzék kifejezésre juttatta, hogy a megbízólevelek rendben találtattak és hogy semmi kétség sem forog fenn aziránt, hogy a megbízottaknak joguk van a békekonferencián részt venni, szerződéseket és egyezményeket megkötni. Januárius 14-én, tehát még ugyanazon a napon, amikor a Békedelegáció megbízóleveleit a békekonferencia elismerte, nyolc előzetes jegyzéket nyújtott be gróf Apponyi. Ezen jegyzékek eredeti példányait, valamint az összes mellékleteket pedig másnap vitte el gróf Csáky István Henry alezredes kíséretében a francia külügyminisztériumba, hogy ezt a sorozatot személyesen nyújtsa át a békekonferencia titkárságának. Gróf Apponyi mindig nagy súlyt helyezett a szóbeli tárgyalásokra. Miután ezt sem ilyen tárgyú jegyzéke, sem levelek útján nem tudta elérni, magántermészetű levelekben fordult Clemenceau, Lloyd George, Nitti miniszterelnökökhöz, valamint Wallace amerikai s Macui japán nagykövetekhez, amelyekben utalva a magyar kérdésnek nemzetközi vonatkozásaiban is óriási horderejére, fölkéri őket, hogy tétessék lehetővé a velük való személyes érintkezés. A francia külügyminisztérium ezekre a levelekre rányomta az „igen sürgős” jelzést és gróf Csáky István Le Gallet kapitány kíséretében még 15-én délelőtt egyenként személyesen elvitte őket rendeltetésük helyére. Az eredmény az volt, hogy gróf Apponyit másnap délután 3 órakor óriási érdeklődés mellett csakugyan meghallgatták. Miután a békekonferencia gróf Apponyi észrevételei dacára a januárius 15-i dátumot a békefeltételek átadására fenntartotta, délután 3 órakor megjelentek a Főtanács előtt gróf Apponyi, gróf Teleki, gróf Bethlen, Popovics, báró Lers, gróf Somssich főmegbízottak, valamint Praznovszky Iván, Hegedűs Lóránt, gróf Csáky István, hogy a békefeltételeket átvegyék. Újságírókat a békekonferencia titkársága nem hívott meg s így csak dr. Fabró Henrik a MTI igazgatója juthatott be. Az összekötő tisztek szintén jelen voltak. A fogadtatás a földszinti vörös szalonban történt. A delegátusok beléptekor Clemenceau felfüggeszti a Főtanács ülését, üdvözli a Magyar Békeküldötteket és nekik helyet mutat. Ezután kijelenti, hogy a Főtanács gróf Apponyinak azt a kérését, hogy Magyarország helyzetéről szóbeli előadást tarthasson, egyhangúlag elfogadta (gróf Apponyi szóbeli tárgyalást és nem előadást kért), egyúttal kérdést intéz gróf Apponyihoz, hogy hajlandó volna-e e célból másnap du. fél 3 órakor a Főtanács előtt megjelenni. Gróf Apponyi igenlőleg válaszol. Erre még megjegyzi Clemenceau, hogy gróf Apponyi előadása szóbeli vitára éppoly kevéssé adhat alkalmat, mint a németek, osztrákok, bolgárok hasonló szóbeli előadása. Ezek után M. Hermite, a békekonferencia titkára átnyújtja a békefeltételeket francia, angol és olasz nyelven gróf Apponyinak, ő pedig azokat gróf Csákynak adja át. Clemenceau a válaszra 15 napos határidőt tűz ki. A delegátusok még aznap este és a rákövetkező éjszaka átfutották a békeszerződés szövegét, hogy 16-án még a délelőtt folyamán jelentést tehessenek róla a delegáció elnökének. Pontosan fél 3 órakor ismét megjelent gróf Apponyi a Főtanács előtt a Főmegbízottak és Praznovszky főtitkár kíséretében. Nagyhatású beszédben, amelyet felváltva francául, angolul és olaszul tartott, ötnegyed órán át fejtette ki rendkívül nagy ékesszólással a magyarság álláspontját a 15-én átvett békefeltételekkel szemben.

Ezzel a beszéddel gróf Apponyi nemcsak személyes sikert ért el, hanem úgy formai, mint tartalmi tekintetben tökéletes érvei szemmel láthatólag mély hatást tettek a jelenlevőkre. Clemenceau kikötése ellenére, hogy gróf Apponyi előadását szóbeli vita nem követheti, Lloyd George szót kért és kérdést intézett az elszakítandó területeken levő magyarság helyzetére és számarányára vonatkozólag. Gróf Apponyi erre a kérdésre gróf Teleki nemzetiségi térképének bemutatásával és megmagyarázásával adott feleletet. Eközben a többi antantállam képviselői körül állották őket és nagy érdekkel hallgatták a gróf Apponyi és Lloyd George között folytatott eszmecserét. A térkép és beszéd hatása az volt, hogy a világsajtó a legtávolabbi országokban is kénytelen volt a népek öntudatába belevinni az idegen iga alá jutó 3 400 000 magyar sorsának problémáját. A megállapodáshoz képest gróf Apponyi januárius 18-án a delegáció tagjaival elindult Budapestre. Francia részről most Sermage őrnagy kísérte a békeküldötteket vissza. Neuillybe[n] csak Praznovszky főtitkár, akit az elnök helyettesítésével bízott meg, gróf Bethlen, gróf Csáky Imre, báró Láng, Konek, Török, Wettstein, Ottrubay, Kiss, Barkóczy, Bobrik és gróf Csáky István maradtak, hogy az összeköttetést a békekonferenciával fenntartsák és a még hátralevő jegyzékek benyújtását intézzék. A sajtó részéről dr. Fabró és Ottlik György maradtak ott.

Megérkezve Budapestre, gróf Apponyi januárius 21-én plenáris ülésre hívta össze a békeküldöttség tagjait. Beszámolt a Párizsban történtekről és kijelölte a szükségessé vált új munkát. A munkabeosztás ugyanaz maradt, mint Neuillyben, azzal a különbséggel, hogy újabb albizottságokat is felállítottak.

Januárius 26-án távirati utasításra Praznovszky a Békedelegáció válaszának átnyújtására februárius 12-éig halasztást kért és kapott. Januárius 27-én gróf Apponyitól utasítás érkezik oly jegyzék átadására, amelyet a növekvő bolsevista mozgalom tett szükségessé. Ugyanakkor oly jegyzék benyújtása vált szükségessé, amelyben a miniszterelnök fordul a „Conférence des ambassadeurs”-höz és kéri, hasson oda, hogy a románok engedjék meg a megszállott területekről élelmi cikkeknek, különösen pedig gabonának Budapestre való szállítását.

A békeküldöttség sohasem mulasztotta el a békekonferencia figyelmét felhívni arra, hogy a miniszterelnök csakis abban a reményben bocsátotta útnak a békeküldöttséget, hogy az antanthatalmak ebben nagy békekészséget fognak látni és a románokat a tiszántúli terület kiürítésére bírják. Erre a békeküldöttség februárius hó 9-én ismét rámutatott, amikor a kiürítést megsürgette.

Februárius hó 11-én több jegyzékünk elintézését sürgettük meg. A Békedelegáció nagy megelégedéssel vette tudomásul, hogy Nyugat-Magyarországra vizsgálóbizottságot delegáltak, s kéri egyszersmind, hogy hasonló s többször megsürgetett antant vizsgálóbizottság küldessék ki végre a csehek, románok és szerbek által megszállott területekre is.

Még néhány szót kell szólni magukról a jegyzékekről. Mint föntebb említve volt, a Békedelegáció kezdettől fogva két nagy csoportra osztotta fel a béketárgyalásokra szolgáló anyagot. Az első csoportba tartoztak az úgynevezett előzetes jegyzékek. Első kötetünk ezeket az előzetes jegyzékeket tartalmazza kronologikus csoportosítással, amely jegyzékeket az előzetes békefeltételek zárják be. Ezeknek az volt a céljuk, hogy az antanthatalmak előtt feltárják Magyarország igazi helyzetét, mielőtt még egyoldalúlag határoznának. Ezért összesen húsz jegyzékben rámutatott a Békedelegáció a legnagyobb jogsérelmekre, amelyek az országot érték, úgymint: a megcsonkítás, a román rablások, a megszálló csapatok atrocitásai és a kivihetetlen katonai feltételekre. Itt terjed ki részletesen a nemzetiségi kérdésre is. Érdekes a X. számú jegyzék és kísérőlevelének a története. Lloyd George gróf Apponyi szóbeli előadása alkalmával megkérdezte, vajon rendelkezésre állanak-e az adatok állításának bebizonyítására? Erre gróf Teleki 48 óra alatt elkészítette francia és angol nyelven az említett rövid, igen áttekinthető jegyzéket, amely minden kért adatot magába foglal, ez idő alatt ki is nyomtatták, és Lloyd George harmadnap már tanulmányozhatta is. Mivel úgy látszott, hogy az angol miniszterelnök még nem volt birtokában az addig benyújtott előzetes jegyzékeknek, gróf Teleki rendeletére gróf Csáky István egy francia és angol kísérőlevelet mellékelt, amelyben megjelölte a már beadott jegyzékek és mellékletek rövid tartalmát. Egy-egy jegyzéksorozatot mindig magyarázó jegyzék vezette be, amely egyrészt röviden utalt a tárgyra, másrészt a követett rendszert magyarázta meg. Ezek a jegyzékek az ábécé nagybetűivel voltak jelölve, maga a jegyzék római számokkal. A felirat a borítékon mindig magyar, francia és angol nyelvű volt, ugyanakkor meg volt az is jelölve, hogy hány melléklet tartozik a jegyzékhez. A mellékleteket arab számokkal jelöltük meg, és a főjegyzékkel egy csomagba volt[ak] kötve. Rendszerint 30-40 francia és 20-30 angol példányt kellett beadni. Az első kettő, mint eredeti példány mindig gróf Apponyi aláírását viselte, míg a többi mint hiteles másolat csatoltatott a főtitkár aláírásával. Mindebből látható, hogy igen sok technikai munkát igényelt az átadás. A jegyzékek külső kiállítása igen ízléses volt, a felszerelés pedig kivívta úgy az összekötő tisztek mint a francia külügyminisztérium legnagyobb fokú elismerését. Bámulatos munka, mondotta az első jegyzékeket átvevő követségi titkár. Hihetetlen alapos munka, írta a francia sajtó. Borzasztó gyorsasággal kapkodták el az aránylag tekintélyes számban beadott példányokat úgy, hogy a februárius elsejétől március 10-éig terjedő időszakban nemcsak a békekonferencia kért a határvárosok, az atrocitások, a román rablásokról szóló jegyzékekből egyszer, a rutén jegyzékből kétszer, pótlólag, újabb példányokat, de külön az angol és olasz követség is. A békedelegáció munkálatainak második csoportját alkották az úgynevezett válaszjegyzékek, amelyeket a februárius 11-én visszatért Békedelegáció pontosan a kitűzött határidőre tényleg beadott.

A válaszjegyzékek átnyújtásától a Békeszerződés aláírásáig
Februárius 12-én a békeküldöttség Budapestre utazott tagjai visszatértek Neuillybe. Csatlakoztak hozzájuk még dr. Ottlik Iván, dr. Zoltán Béla, Kovács Alajos, Viczián Ede, dr. Gerevich Tibor, Biró Alajos és Maszlovszky Károly statisztikus, akik az első alkalommal nem mentek ki a szűkebb küldöttséggel. A válaszjegyzékek egy részét gróf Apponyi Albert, Praznovszky Iván és gróf Csáky István a kitűzött órában pontosan átadták. A többire tekintettel terjedelmes voltukra – néhány napi haladékot kapott a Küldöttség, amely idő alatt idehaza a béke-előkészítő irodában – dr. Gerevich Zoltán min. osztálytanácsos irányítása mellett – lázas, megfeszített munka folyt, hogy a hiányzó jegyzékek idejére elkészüljenek. Ennek, valamint a Párizsban működő házinyomda és a francia államnyomda munkájának volt köszönhető, hogy ezt az újabb határidőt be lehetett tartani.

Amint a jelen könyv tartalma bizonyítja, a Küldöttség azt az időt, amíg a Békekonferencia válaszát várta, a hadifoglyok és a megszállott területen lakó honfitársaink érdekében tett lépésekre használta föl. Sikerült is több halálos ítélet végrehajtását megakadályozni, valamint a hadifoglyok sorsán könnyíteni. Februárius 15-én gróf Apponyi még egy kísérletet tett szóbeli tárgyalások elérésére, de eredménytelenül. Ami a válaszjegyzékek rendszerét és külső formáját illeti, azok teljesen az előzetes jegyzékekhez igazodtak. A kapott békefeltételek minden egyes fejezetét és pontját külön kritika tárgyává tették és ellenjavaslatokba bocsátkoztak. Beadatott összesen 18 jegyzék 84 melléklettel és egy bevezető kísérőjegyzékkel (C).

Februárius 21-én gróf Apponyi Albert újra megsürgette a Legfőbb Tanács bizottságainak kiküldetését a megszállott területekre. Ennek a célnak elérésére a békeküldöttség nagy erőfeszítéseket tett, sajnos, csak részleges eredménnyel. Gróf Apponyi Albert rendeletére Hegedűs Lóránt, gróf Csáky István és dr. Fabró Henrik naponta tájékoztatták a külföldi sajtót a békeküldöttség munkálatairól. De nem mulasztotta el a békeküldöttség ellenfeleinknek a sajtó útján terjesztett és Magyarország integritása ellen irányuló érveit a rendelkezésre álló eszközökhöz mérten megcáfolni. Erre vonatkoznak gróf Apponyi Albertnek 129. és 136. számú jegyzékei. Nagy horderejű volt dr. Gerevich Tibornak 226. számú jegyzéke, amely a bécsi magyar levéltári és történeti anyag megmentése érdekében készült, abból az alkalomból, hogy az osztrák kormány a bécsi volt közös, házi és udvari levéltárban működő magyar levéltárosokat jogellenesen kizárta a likvidálás munkálataiból. Ugyancsak ő igyekezett egy jegyzékével a Konkoly-Thege alapította obszervatóriumot is hazánk javára megmenteni. Februárius 23-án a békeküldöttség tagjai közül gróf Somssich, dr. Ottlik, Hegedűs, Bíró, Török és Maszlovszky, miután munkálataikat befejezték, visszatértek Budapestre. Március 4-én követték őket Kállay, Konek, Scitovszky, Kiss Sándor, gróf Woracziczky, Ottrubay, Ezry, Viczián, Kovács. Március 6-án a kormányzó úr megújította a békeküldöttek megbízatását. Március 12-én a Békekonferencia titkársága tudatta gróf Apponyival, hogy a franciaországi magyar hadifoglyoknak a béke megkötése előtt való hazaszállítását, a békeküldöttség kérésére, engedélyezték. A módozatok megbeszélésére felkérték gróf Apponyit, hogy nevezze meg megbízottait. Gróf Apponyi a tárgyalásokkal Kirchner Sándor alezredest, Walter Emilt és gróf Csáky Istvánt bízta meg. A franciák vezetője Alphand konzul volt, a Békekonferencia hadifogoly-előadója, mellette volt még Tabar ezredes. Két értekezleten a hazaszállítás módozatait teljes egyetértéssel megállapították. A tanácskozás a külügyminisztérium egyik helyiségében folyt le. Március 15-én a nagykövetek tanácsa engedélyt adott arra, hogy hadifoglyaink hazaszállításának előkészítésével megbízott missziónk Szibériába utazhassék. A misszió vezetésével Dell’Adami Géza százados bízatott meg. Március 17-én dr. Bartha és báró Láng visszahívatnak Budapestre. Tekintve, hogy a Békekonferencia válasza a magyar ellenjavaslatokra még soká nem volt várható, gróf Apponyi a békeküldöttséggel március 31-én visszatért Budapestre. Neuillyben az ügyek vitelével Praznovszky Ivánt bízta meg, aki mellett Wettstein János, Bobrik Arnó és Fabró Henrik maradtak. A Küldöttséget Sermage alezredes, Burrowes őrnagy és Jacomoni főhadnagy kísérték vissza. A békeküldöttség Budapestre érve, tovább folytatta munkásságát a hadifoglyok és a megszállott területeken lakó polgártársaink érdekében. Április 8-án a békeküldöttség Neuillyben maradt tagjai átköltöztek Versailles-ba, az Hőtel des Reservoirs-ba, ahol teljesen szabadon mozoghattak. Mivel ellenfeleinknek egyéb érvük már nem maradt, mint az, hogy kétségbe vonták statisztikai adataink hitelességét, gróf Apponyi szükségesnek látta ezt egy jegyzékben megcáfolni. Ugyancsak ismételten megsürgettetik Pécs és a nekünk ítélt területek kiürítése is. Május 2-án gróf Apponyi ismét megsürgeti a románok által elvitt vasúti kocsik és fölszerelések visszaadását. Május 5-én Henry alezredes átadja Praznovszky követnek a végleges békefeltételeket, valamint a kísérőlevelet. A válaszra tíz napos határidőt tűztek ki de a békeküldöttség ennek további tíz nappal való meghosszabbítását kérte. A határidőt erre május 21-ére tolták ki. Praznovszky követ május 6-án Budapestre utazott a végleges békefeltételekkel. A válasz három részből állott, úgymint a kísérőlevélből, a békeküldöttségünk részéről benyújtott jegyzékekre adott válaszból és a békefeltételek végleges szövegéből. Megérkezés napján, 9-én este, a békeküldöttség azonnal összeült a külügyminisztériumban, a végleges békefeltételek első tanulmányozására. Ezzel megkezdődött az állandó tanácskozás, amelybe lassanként bevonattak az összes szaktekintélyek, az egész kormány és a békeküldöttség minden tagja. A békeküldöttségnek május 10-én tartott teljes ülésében gróf Apponyi kifejtette, hogy a Békeszerződés eredeti szövegén lényeges változás nem történt, sikerek csak a vízügy és a műemlékek kérdésében érettek el, valamint némi kilátás nyílott a kísérőlevélben a rutén kérdés igazságos megoldására. De ugyanakkor nem mulasztotta el gróf Apponyi felhívni a békeküldöttség figyelmét a kísérőlevél hangjára és az abban rejlő lehetőségekre, amelyek messze eltérnek mind a német, mind az osztrák, mint pedig a bolgár kísérőlevéltől. Mindezekből a békeküldöttség azt szűrte le, hogy a szerződés materialiter aláírhatatlan, különösen, mert a népek önrendelkező jogát sérti meg, s ezért a békeküldöttség nem töltené be mandátumát, ha ilyen szerződéshez hozzájárulna; de az viszont túllépi a hatáskörét, hogy megítélje, vajon a politikai szempontok nem követelik-e ennek ellenére az aláírást. Május 19-én, a békeküldöttség utolsó ülésén, gróf Apponyi bejelenti a békeküldöttség lemondását. A lemondást a kormány elfogadta és a Békekonferenciához továbbította. Ugyanakkor közölte azt is, hogy a kormány a szerződést a kényszerítő politikai körülmények folytán alá fogja íratni. Azután gróf Apponyi köszönetet mond a kormány nevében a békeküldöttség minden tagjának, a hosszú hónapokon keresztül tanúsított odaadó buzgalmukért. Május 21-én Praznovszky követ átadta Versailles-ban Henry alezredesnek a békeküldöttség lemondását és a magyar kormány válaszát. Május 23-án Millerand francia miniszterelnök értesíti Praznovszky követet, hogy az aláírás Versailles-ban, a Grand Trianon kastély nagytermében, június hó 4-én fog végbemenni. Egyszersmind kifejezte azt a kívánságát, hogy az aláírók a kormány tagjai legyenek. Minisztertanácsi határozat értelmében dr. Benárd Ágost népjóléti és munkaügyi miniszter, valamint Drasche-Lázár Alfréd rendkívüli követ és meghatalmazott miniszter küldettek ki aláírásra. Kíséretükben volt gróf Csáky István követségi attasé. A sajtót Ottlik György és Barabás Albert képviselték. A Küldöttség május 31-én indult el szalonkocsiban, amely a keleti expresszhez csatolva, június 3-án reggel érkezett Párizsba. A pályaudvaron Henry alezredes és kísérete üdvözölte az érkezőket. Versailles-ba érkezve, a megbízólevelek azonnal kicseréltettek és mindkét részről teljesen rendben találtattak. Azután a Békekonferencia elnöke megküldötte az aláírandó Békeszerződés hiteles másolatát. Ez egy kb. 60-70 cm hosszú és 50 cm széles kötete a Békeszerződésnek. Az utolsó lapok voltak az aláírásnak szentelve. Még június 3-án az összes aláírók ellátták a szerződést saját pecsétjükkel. Június 4-én du. 4 óra 15 perckor dr. Benárd Ágost, Drasche-Lázár Alfréd, Praznovszky Iván, Wettstein János köv. tanácsos, Bobrik Arnó köv. titkár és gróf Csáky István Henry alezredes, Burrowes angol őrnagy és Jacomoni olasz főhadnagy összekötőtisztek kíséretében a béke aláírására a Grand Trianon kastélyba mentek. A lépcsőnél M. Fouquie`re[s], a francia külügyminisztérium szertartásmestere várta a küldötteket. A nagyteremben ezalatt már összegyűlt 22 hatalom képviselője. Kanada, Ausztrália, Új-Zéland, India és Dél-Afrika külön voltak képviselve. Mikor a magyar küldötteket bejelentették, mindenki felállt, azután a két magyar főmegbízott elfoglalta kijelölt helyét a patkó alakú asztalnál, szemben a portugáli küldöttekkel. Ekkor Millerand elnök felszólította őket, hogy a megállapított szerződést írják alá. Elsőnek dr. Benárd írta alá, egy külön erre a célra a terem közepén felállított asztalon. Ezután következett a szövetséges 5 nagyhatalom, majd a többi állam, a francia betűrend szerinti sorban. Miután Millerand elnök az ülést berekesztette, a magyar megbízottak elsőnek hagyták el az emlékezetes trianoni kastélyt.

A magyar béketárgyalások. Jelentés a magyar békeküldöttség működéséről Neuilly s/S.-ben 1920 januárius–március havában. I–III/B kötet. Budapest, 1920–1921, M. kir. Külügyminisztérium. I. kötet, XIX–XXII. o. és II. kötet, VII–VIII. o.