2017. július 22.

François Furet, a forradalom történetírásának királya

Szerző: Hahner Péter

François Furet-t 1989-ben a nagy francia forradalom bicentenáriumi ünnepségei során már minden irónia nélkül úgy emlegették a lapokban, mint a forradalom történetírásának "királyát". Régi hagyomány semmisült meg ezzel a "koronázással". Az 1880-as évektől ugyanis általában a Sorbonne francia forradalmi tanszékének vezető személyiségeit tekintették a forradalom reprezentatív történetíróinak: a radikális republikánus Aulard-t, a marxista Mathiez-t és Lefebvre-t, a hatvanas évektől pedig a hazánkban is ismert, kiváló kommunista történészt, Albert Soboult. Az 1970-es évektől azonban egyre többen megkérdőjelezték a forradalom hagyományos marxista társadalomtörténeti interpretációját - vagyis a "polgári forradalom" elméletét, s a Sorbonne-nal szemben álló François Furet vált az ellenfelei által "revízionistának" nevezett irányzat legnagyobb hatású képviselőjévé.

Az 1927-ben született történész baloldali polgári környezetben nőtt fel, nagybátyja például Léon Blum népfrontkormányának egyik minisztere volt. A második világháború idején Furet fegyveresen is részt vett az ellenállásban. 1945 után azonban a kudarcok és a tragédiák évei következtek: anyja rákban meghalt, apja öngyilkos lett, és a sikertelen egyetemi vizsgák után hosszú betegség sújtotta, négy évet kénytelen volt egy tüdőszanatóriumban tölteni. Végül 1954-ben fejezte be egyetemi tanulmányait. Mint oly sok baloldali kortársa, 1949-ben csatlakozott a Francia Kommunista Párthoz, azonban 1956-ban, a magyar forradalom leverése miatt kilépett a pártból, és eltávolodott a mozgalomtól. A tanítás és a kutatómunka évei után a Társadalomtudományi Főiskola oktatási igazgatója (1966), majd elnöke lett (1977-80). Jelenleg a Raymond Aron Intézet igazgatója, a Saint-Simon Alapítvány elnöke és a chicagoi egyetem tanára.

Az Annales-iskola hagyományainak megfelelően a francia forradalmat a hosszú távú történelmi folyamatok együttesében vizsgálta meg, s így arra a következtetésre jutott, hogy a forradalom korántsem formálta át gyökeresen Franciaország társadalmát, mindössze felerősítette és felgyorsította a jóval korábban meginduló társadalmi átalakulásokat. Az igazi radikális újításokra politikai és ideológiai-kulturális szinten került sor. "Nem a társadalom alapjait változtatták meg 1787 és 1800 között - írta A francia forradalom kritikai szótára előszavában -, hanem alapelveit és kormányzatát. Az isteni jogú abszolút monarchia átadta helyét az emberi jogoknak." Mi tehát a forradalom lényege? "A demokrácia megszületése. A francia forradalom ilyetén definíciójának olyan intellektuális súlya van, hogy sem hívei, sem ellenfelei nem tagadhatják… A régi rend az emberek közötti egyenlőtlenség és az abszolút monarchia világa volt; 1789 zászlaján feltűntek az emberi jogok és a népszuverenitás. Ez a szakítás fejezi ki legmélyebben a francia forradalom egyszerre filozófiai és politikai természetét, ez adja meg eszmei méltóságát, s ez teszi egy új korszak nyitányává. Ebből kell kiindulnunk, hogy megérthessük e történelmi eseményt, mint kétszáz év vitái és kutatásai után is érintetlen rejtélyt."

Egy régebbi írásában kissé konkrétabban is megfogalmazta a francia forradalom lényegét: "A francia társadalom a 18. században a monarchikus centralizáció és az individualizmus filozófiájának csapásai alatt felbomló világ volt… A forradalmat az 1789-es antifeudális patriotizmuson és a jakobinus ideológián keresztül megvalósuló hatalmas szocio-kulturális integráció folyamatának tekinthetjük." Furet nem tagadja a gazdasági és társadalmi struktúrák fontosságát, de úgy látja, hogy a forradalom során "a politikai eszmék és szenvedélyek nemegyszer a társadalmi realitások fölé kerekedtek", tehát nem lehet valamennyi politikai fordulatot a hosszú távú, gazdasági alapozású társadalmi ellentétekkel megmagyarázni, ahogy ezt a hagyományos marxista interpretáció hívei tették. Ez utóbbiak számára a terror időszaka a forradalom "csúcspontja", amelyben állítólag a "legkövetkezetesebben leszámoltak az osztályellenséggel". Furet szerint a terror mindössze egyik epizódja a forradalmi küzdelmeknek, amelyre azért került sor, mert "a forradalmat a háború és a párizsi néptömegek nyomása lesodorta arról az útról, amelyet a 18. század intelligenciája és gazdasága kijelölt számára".

Hazánkban az elmúlt évtizedekben Furet egyetlen művét sem adták ki, arra hivatkozva, hogy vitában áll a marxista Soboullal, akadémiánk tiszteletbeli tagjával. (Bár Soboul nem biztos, hogy helyeselte volna az ellenvélemények ilyen adminisztratív úton történő visszaszorítását.) Mindössze egy-egy interjú jelent meg tőle a Valóság 1793/3. és 1988/5. számában, valamint a Nagyvilág 1989/6. és a Világosság 1990/10. száma közölte rövidebb írásait.